EVANGÉLIUM: Lk 24,13-35
Az emmauszi tanítványokról szóló evangéliumot jól ismerjük. Valamikor
ezt az evangéliumot húsvét hétfőn olvasta az Egyház. – Mivel „a hét első
napján”, húsvét vasárnap este játszódik le a történet, és az Egyház megengedte
az esti misék celebrálását, bemutatását, ez kiváló alkalom arra, hogy
éppen abban az órában halljuk és éljük át az eseményt, amelyben lejátszódott.
A két tanítvány, csalódottan – és valószínű a következményektől félve
–távozik Jeruzsálemből. Jézus csatlakozik hozzájuk, mert együtt akarja járni
övéivel – az Egyházzal a földi élet zarándokútját. (Már volt arról szó, hogy
az útnak és úton levésnek nagy szerep jut szent Lukács evangéliumában).
– Ők nem ismerték fel Jézust, „mert látásukban akadályozva voltak”. „Valami
elhomályosította látásukat s így nem ismerték őt fel” – mondja egy
másik fordítás. A feltámadt Jézus Krisztus hozzánk is csatlakozik, de nem
egyszer mi sem ismerjük Őt fel. – Ezzel az evangélista feszíti az elbeszélést
és az érdeklődést. Kérdésére szomorúan válaszolnak, hogy „már harmadik
napja, hogy mindez történt!” Már a három nap is sok volt, hosszúnak tűnt.
Ezt a tapasztalatot mindannyian ismerjük: amikor nagyon várunk valamit,
valakit, de különösen, ha az késlekedik, minden pillanat egy örökkévalóságnak
tűnik. – A Bibliában visszatükröződik az a meggyőződés, hogy Istennek
legkésőbb harmadnapra be kell avatkoznia: „Ő megfenyít, de harmadnapra
meggyógyít”. – És íme, itt ebből semmit sem tapasztalhattak a tanítványok.
– A kenetvívő asszonyok elbeszélését, mint a húsvéti vigília evangéliumában
is hallottuk, üres beszédnek, fecsegésnek minősítették.
Akkor Jézus értelmetlennek és késedelmes szívűeknek nevezi őket a
Szentírás megértésére. Ez miránk is vonatkozhat, hiszen a Bibliát mi is ismerjük
(vagy illene ismernünk), de, hogy az ott lévő jövendölések valóban
Jézus Krisztus kereszthalálára és feltámadására vonatkoznak, azt csak akkor
érthetjük, ha Jézus Krisztus, a feltámadt Úr (az Egyház szolgálata által) nekünk
is feltárja, megmagyarázza, tolmácsolja az Írások értelmét. – Útközben,
amint ezt az emmauszi tanítványoknak tette, útközben, ahogyan Fülöp
diakónus magyarázta az etióp tiszttartónak Izajás könyvéből a szenvedő Isten-
szolgájáról szóló szakaszt, amelyet nagypénteken hallottunk.
A tanítványok marasztalják Jézust, amikor úgy tesz, mintha tovább akarna
menni. Amikor „hazaérnek” és asztalhoz ülnek, a kenyértörésben felismerik
az Urat. Hogy ez hogyan történhetett, nem tudhatjuk, hiszen nincs
róla értesülésünk, hogy az utolsó vacsorán a két tanítvány ott lett volna. –
De azt tudjuk, hogy a kenyértörés szent Lukács evangéliumának és az Apostolok
Cselekedeteinek kulcsszava, és az első hívőközösséget összetartó erő.
Ők felismerik Őt, de Ő eltűnik előlük: amíg velük van, nem ismerik; amikor
felismerik, eltűnik.
Különös fi gyelmet érdemel, amit egymásnak mond a két tanítvány: „Ugye
lángolt a szívünk, amíg útközben kifejtette az írásokat?” A tanítványok minden
késedelmes szívűségük ellenére, valamit megéreztek, megtapasztaltak,
amíg a feltámadt Úr velük volt. – Ezt kell minekünk is megtapasztalnunk és
ezt a tapasztalatot másokkal megosztanunk: aki csak találkozik velünk, azt
kell, hogy megtapasztalja és mondja: Ugye lángolt a szívem, amíg hozzám
beszélt, amikor találkoztam vele! Vajon, akik velem találkoznak, elmondhatják-
e ezt?
A tanítványok visszasietnek Jeruzsálembe, hogy az egybegyűlt apostoloknak
elmondják úti élményüket. Azok már azzal fogadják őket, hogy az
Úr valóban feltámadt és megjelent Simonnak – Péternek. (Péter kiemelt
helyéről a húsvéti evangéliumokban már volt szó). – A tanítványok öröme
elfeledtette velük félelmüket, mint ahogyan a hiteles öröm nem ismer akadályokat.
Ha visszapillantunk az elhangzott evangéliumi részletre, és azt össze akarjuk
foglalni, elmondhatjuk: Jézus kifejti az írásokat és megtöri a kenyeret. –
Ez történik a szentmisében is: az igeszolgálatban, a „tanítórészben” Isten
Igéjét hallgatjuk, az áldozati részben, az eukarisztia szolgálatában végezzük
a kenyértörést. Mi is itt találkozhatunk a feltámadt Úrral, Jézus Krisztussal
és itt ismerhetjük őt fel, a szentmisében, a hét első napján, amelyen feltámadott,
vasárnap, amikor megjelent a két tanítványnak, és minden szentmisében,
minden nap.