Gyökösy Endre
Gyökössy Endre: Boldogságok
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsõt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli õket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert õk az öröm magvetõi.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják õket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielõtt cselekednének, és imádkoznak, mielõtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri õket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják õket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebbõl meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.
Sik Sándor :Dörmögés
Hét évtizeden át
Az ember lassan megszokja magát,
Megszokja a világot.
Eddig úgy tudtam, hogy ha nézek, látok,
Hogy parancs nélkül is jól visz a lábam,
Mint ifjúságom hegymászó nyarában,
S a két kezem (már ami tőlem tellett),
Magamagától tette, amit kellett.
De mostanság, – azóta!
Foghíjasan recseg a nóta
A belső billentyűk alól.
A gondolat nemcsak hogy nem dalol,
Lassanként már a szókat is elejti,
Maholnap önnevét is elfelejti,
Hovatovább
Csoszogva jár a fej is, mint a láb.
Hát még a mindennapi tárgyak,
Azok lettek csak csúfok és csalárdak!
Nem fog a fog, nem vág a kés,
Táncol a toll, reszket a kéz,
Szűk lesz a gomblyuk, kövér lesz a gomb,
Öltözködés, vetkőzés csupa gond.
A dunna meleg, de hideg a paplan,
Takarva nem jó, hát még takaratlan!
Nem szólnak, néma összeesküvők,
Csak úgy magukban pukkadoznak ők,
Hogy mit akar itt ez a vén mihaszna,
Kiből immár senkinek semmi haszna!
Dehát csak még az emberek!
Róluk beszélni is alig merek.
Olvastátok: a Fidzsi-szigetek
Bölcs szülöttei az öregeket,
Ha már hasznukat nem nagyon vehették,
Agyonverték és gyomrukba temették.
Igaz, minálunk – nem régóta – más,
Sokkal gyakorlatibb a népszokás.
Öregeket minálunk meg nem ölnek,
Inkább hasznát veszik, mint nagyszülőnek:
Hova lenne sok gyönyörű család,
Ha ráncos kézzel fel nem tartanák
Továbbszolgáló nagyapák, anyák!
Lám engem is, ezt bizonyíthatom,
Mindezidáig nem vertek agyon,
S ámbár régóta pihenőre vágynék
(Régi magamhoz képest furcsa árnyék!)
Rezgő kezem szorítja két családom
És megmarasztal ezen a világon.
Úgy halmozzák rám a szép szavakat,
Hogy a lélegzetem is elakad.
S olykor szinte már odáig vagyok,
Majd elhiszem a sok szépet, nagyon,
Mit belém látnak, belém mondanak
Testvéri szem és baráti ajak.
Ilyenkor jól jön egy szép nyakleves,
Minőt a vénség mindennap szerez:
Elfeledett név, elejtett karóra,
Morcos viszonzás jóhiszemű szóra,
Álmatlan éjjel, roppanó derék,
Hol eggyel több, hol kevesebb kerék,
Egy szép szó mellé kilenc kellemetlen,
Egyszer a test nyög, másszor meg a lelkem:
Mindez egyet mond, mint versben a refrén,
Ember vagy, vén vagy, fejeden a törvény.
Csakhogy nem elég annak a fejed,
Többet akar, nagyobbat: szívedet.
Azon mérik rád a jövőt, jelent,
Hogyan dobogja szíved az igent.
Egy igennel eggyé karolhatod
A percet és az örökkévalót.
Hosszú élet
Most, hogy hetvenes éveimet töltöm,
Megérem, amit sohse hittem,
Hogy hosszú életű lettem a földön.
Hiszem az igét kopott bibliámnak:
Azért van ez,
Mert tiszteltem atyámat és anyámat.
A hosszú életet, Isten nevében, hát csak megértem,
De lesz-e benne köszönet?
De van-e benne érdem?
A hosszú életből talán elég is lenne ennyi:
Aki szeret, annak, akit szeret,
Szeretne már utána menni.
Menni, de oda menni,
Ahová mennek mind, akik szeretnek
Engedj még egy-két esztendőt, Uram,
Az égi és a földi szeretetnek.
Kategória: Nincs kategorizálva, Még nincs hozzászólás »
