KARÁCSONY: PÁSZTOROK MISÉJE
OLVASMÁNY: Iz 62,11-12
Az ádventi időben már megtanultuk, hogy Sion leánya Jeruzsálemet jelenti.
– Őhozzá szólnak most Izajás próféta szavai is. Örömhírt hirdet: „Jön
a Te Üdvözítőd!” – Amit Izajás megjövendölt, amit általa Isten megígért, azt
Jézus Krisztusban teljesítette, váltotta valóra. – Talán másként, mint ahogyan
azt elképzelték, mert hatalmas uralkodót, erős hadvezért vártak és helyette
tehetetlen kisgyermekként jött el. – Isten az Ő tervének megvalósításában
nem köteles magát tartani az emberi elgondolásokhoz, elképzelésekhez.
Éppen a jelentéktelen dolgok által akarja megvalósítani az ember üdvösségét.
Ez fi gyelmeztetés számunkra is: próbáljuk az élet jelentéktelennek tűnő
apróságai között is felfedezni, megtalálni Istent: például embertársainkban,
akiket lekicsinylünk; például néhány sornyi szentírási szövegben; például az
alig egy falatnyi hópehely-ostyában. – Ha nyitott szemmel járunk az életben,
találkozunk Istennel, mert a nagy elképzelések nem fogják Őt szívünk
és értelmünk előtt elhomályosítani. – És ez már magában véve az a jutalom,
amelyről a próféta beszél; Krisztust megtalálni, Istent felfedezni – ez Isten
fizetsége, ez Krisztus jutalma: itt a földi életben is; és az örökkévalóságban
is; hiszen mind a kettőt ez teszi életté, boldogsággá.
A Megváltót a megváltottak serege követi: a szent nép. Ez nem más, mint
az Újszövetség Választott népe, a hívek közössége, az Egyház: mi. A keresztség
által csatlakoztunk Krisztushoz, Istenhez. – Nemcsak a húsvét, a karácsony
is keresztségünk megünneplése: emlékezés az istengyermekségre, az
Istentől való születésre – ezt világosan bizonyítja a mai ünnepi mise Evangéliuma
is. – az Egyház és Krisztus jelenléte kölcsönös: csak ott beszélhetünk
Egyházról, ahol jelen van Jézus Krisztus, és Jézus Krisztus az Ő jelenlétét az
Egyházhoz, a megváltottak közösségéhez kötötte: „Ahol ketten vagy hárman…”
Az igazi boldog karácsony: a Krisztushoz tartozás, az egymáshoz tartozás
– ennek felfedezése és megélése – még áldozatok árán is.
ZSOLTÁR: 97. zsoltár
Karácsony ünnepe még a legelfásultabb szíveket is örömre hangolja. Ez az
ünnep a meleg, meghitt, bensőséges öröm ünnepe. – A lelki sivárságba, sötétségbe,
hidegbe beragyog Isten dicsőségének fénysugara. Annak a dicsőségnek
fénye, amelyet az angyalok hirdettek karácsony éjszakáján Krisztus
születésekor. Ez a dicsőség az emberek közötti békesség alapja és feltétele.
Nélküle minden béketörekvés meddő, hiábavaló. – Amit magunk erejéből
képtelenek vagyunk megvalósítani, azt ajándékként meghozza és meghirdeti
nekünk egy újszülött gyermek. Ezért kell örvendenie az egész világnak,
azzal az örömmel, amelyre a zsoltár bennünket felszólít. (A távoli szigetek
az ószövetségi korban ismert világ szélső határát jelentik). Krisztus születésében
helyreáll és megvalósul Isten országa, dicsősége.
Talán nem egészen alaptalan a következő ellenvetés: nem sokat látok ebből
a fényességből, dicsőségből, és nem látom az öröm különösebb okát,
hiszen Jézus Krisztus születése óta nem sokat változott a világ, vagy ha változott,
esetleg rosszabb lett.
Erre az ellenvetésre az ad okot, hogy elkerüli fi gyelmünket a zsoltárnak
néhány szava: „világosság ragyog az IGAZRA – JÁMBOROKRA fényesség;
örvendezzetek IGAZAK az Úrban…” – Karácsony, Krisztus születésének, a
megváltásnak és az egész keresztény életnek örömét csak akkor érezhetjük
meg, csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha magunk is ilyen életet élünk. Ha ez
az életmód hiányzik, idegen számunkra, csak értelmetlenül nézünk azokra,
akik még tudnak örvendezni. – Igazán örvendezni csak az igaz, bűnbánatban
megtisztult lélek tud. – Csak az ilyen embernek ragyog fel a pásztorokkal
együtt Krisztus fényessége, mert az ilyen ember ki AKAR jönni
a sötétségből. Aki a sötétségben akar maradni, annak hiába ragyogott föl
Krisztus világossága, az lelkileg vak marad. – A jámborság, vagy áhítat ennek
a világosságnak keresését jelenti. Ez az Istennel való kapcsolat, amelyet
életünkkel és vallásosságunkkal kell megvalósítanunk. Ez nemcsak a boldog
karácsony, hanem a boldog élet – magunk és embertársaink boldogságának,
örök boldogságának feltétele.
SZENTLECKE: Tit 3,4-7.
A római katolikus karácsony jellegzetessége a három karácsonyi mise:
éjszaka, korán reggel (a „pásztorok miséje”) és az ünnepi mise. (A többi
esetleges mise is ezekhez alkalmazkodik).
Ahogyan az Evangélium az éjszakai mise Evangéliumának folytatása,
úgy a szentleckében Szent Pál továbbfűzi Tituszhoz írt levelében az éjszakai
szentmise gondolatait Isten kegyelme és emberszerető jósága megjelenéséről,
amely szent életre kötelez bennünket, mint Krisztus dicsőséges eljövetelébe
vetett hitünk hiteles tanúságtételére.
Most azt mondja az Apostol, hogy az üdvözítő Isten jósága és emberszeretetének
kinyilatkoztatása megmentett minket. Ez a kinyilatkoztatás Jézus
Krisztusban bontakozott ki az ő teljességében. Ezt nem tetteink igaz voltára
való tekintettel tette, hanem irgalmasságból. Isten nem várt arra, hogy
a világ, az emberiség megváltozzon, hogy tetteink igazak legyenek, hogy
akkor nyilvánítsa ki jóságát, mert akkor soha semmi nem lett volna a megváltásból.
Éppen azért siet segítségünkre, mert magunk erejéből elégtelenek
vagyunk; a betegeknek kell az orvos. Isten Jézus Krisztusban a beteg
emberiségnek siet segítségére, a beteg világnak születik meg. Új életet ad,
lehetővé teszi az újjászületést a megújulás fürdőjében, a keresztség szentségében. – Karácsonykor Krisztus születését ünnepeljük, aki a megváltás által
lehetővé teszi, hogy mi is Isten gyermekeinek életére, a krisztusi, keresztény
életre szülessünk. A bérmálás szentsége megerősíti bennünk a keresztségben
nyert kegyelmet, nagykorúságra vezeti bennünk Isten gyermekeinek
életét. Kegyelmével lehetővé teszi ezt az igaz életet: azt az életet, amelyben
nincs álnokság, nincs hamisság.
Ilyen életet csak akkor tudunk élni, ha osztályrészünk az örök élet reménye,
Az a remény, amely Jézus Krisztus első eljövetelekor ragyogott fel számunkra,
amely azt mondja nekünk, hogy életünk nem az értelmetlenségbe,
a teljes megsemmisülés, hanem a teljesség, az Istenben való beteljesedés felé
vezet. Ez a remény keresztény életünk feltétele és ebből, egyedül ebből lesz
számunkra a keresztény élet érthető.
EVANGÉLIUM: Lk 2,15-20
A karácsony „kora reggelén”, hajnalán mondandó szentmise Evangéliuma,
folytatja az éjféli mise Evangéliumának elbeszélését. A pásztorok bíztatják
egymást, hogy Betlehembe menjenek; az angyal Evangéliuma, a hírnök
örömhíre valóban indíttatást jelent számukra. Abból, amit hallottak, elhatározás
és konkrét cselekedet származik. „Nézzük meg a történteket”, lássuk
azt a „dolgot”, amit az Úr hírül adott. – A latin „igének” fordítja, azonban ez
az ige sokkal több, mint egy elhangzott szó, hang: ehhez hozzá tartozik az
ige tartalma is, amit jelöl: ez pedig a Megtestesült Ige, Jézus Krisztus. – Jézus
maga mondja: „Keressetek, és találni fogtok.” A pásztorok megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet. Vajon én veszem-e magamnak
a fáradságot, hogy Jézus Krisztus, Isten keresésére induljak, vagy mindig
csak azon tépelődöm, és azt ismétlem, hogy én nem találtam meg Istent az
én életemben? – Az is lehet, hogy nem ott keresem, ahol van: a betlehemi
jászolban.
A pásztorok azonban nem tartják vissza maguknak, amit láttak és megtudtak:
mindezt elbeszélték. A keresztség szentségében mi is meghívást és
küldetést kaptunk, hogy elsősorban hiteles keresztény életünk által – közöljük
másokkal, hogy a betlehemi kisdedben valóban megtaláltuk Istent,
ahogy az Evangéliumból ezt megtudtuk. Bizonyára a mi elbeszélésünk is
csodálkozást fog kelteni embertársainkban, a hatalmas Isten a jászolban
fekvő kisdedben, Jézus Krisztus jelenléte az élet jelentéktelennek vélt mindennapjaiban.
– A hallgatók közül Máriát, Jézus anyját említi név szerint az
Evangélium: ő szívébe vési a pásztorok szavait, és el-elgondolkodik rajtuk.
Ezért tiszteljük mi katolikusok Szűz Mária szeplőtelen szívét, mert azt Isten
Igéje tölti el. A mi keresztény életünknek is szívünkben kell kezdődnie, bele kell vésni, és el kell gondolkodnunk azon, amit Jézus Krisztus a pásztorok
pásztora mond nekünk. – Így a pásztorokkal visszatérve mindennapi elfoglaltságunkhoz,
a mi életünk is Isten dicséretévé lesz, mindazért, amit láttunk
és hallottunk az Evangéliumban, pontosan úgy, ahogyan nekünk maga Jézus
Krisztus megmondta az Egyház szolgálata által.