ÁDVENT 4. VASÁRNAPJA
OLVASMÁNY: Iz 7, 10-14
Az ószövetségi jövendölésekről tudnunk kell, hogy elsősorban arra a
helyzetre vonatkoztak, amelyben elhangzottak. De minden ószövetségi jövendölésnek,
ígéretnek van valami örökérvényű üzenete, mondanivalója,
amely minden korra, minden helyzetre vonatkozik. – Ezt felhasználták az
újszövetségi szentírók, és az újszövetségi üdvtörténet eseményeiben az ószövetségi
jövendölések, ígéretek beteljesedését, megvalósulását ismerték fel.
– Különösen szükséges ezt tudnunk a jelenlegi liturgikus évben („A”-év),
amelyben leginkább a Máté evangéliumból hallunk részleteket. Ez az Evan–
gélium ugyanis, gyakran idézi az ószövetségi Szentírást. Így a mai Evangéliumban
is megtaláljuk az ószövetségi olvasmány idézetét az Emánuelről.
Milyen körülmények között hangzott el Izajás próféta üzenete az Emánuel
születéséről?
Ákház, a kettészakadt birodalom déli részének, Júdának királya nem csatlakozott
az északi rész, Izrael és Damaszkusz szövetségéhez, melyet ezek az
asszírok ellen kötöttek. – Amikor ezek Ákház ellen fordultak, a király Asszíriát
hívja segítségül, vele szövetkezik, megfeledkezve arról, hogy a Választott
Nép egyetlen szövetségese – Isten. – Ekkor hangzott el Izajás jövendölése:
„Íme a szűz (zsidóul fi atalasszonyt is jelenthet) méhében fogan, és fi at szül!”
– Egyesek szerint Ákház feleségéről, vagy a zsidó asszonyokról általában
szól ez a jövendölés. – Az Evangéliummal együtt mi is Máriára és Jézusra
vonatkoztatjuk a jövendölést, hiszen Őbenne jött el az Emánuel, Ő általa
van velünk az Isten.
Ákházhoz hasonlóan, olykor mi is szorongatott helyzetben vagyunk: a
két rossz közül melyiket válasszuk? Kivel szövetkezzünk? Ezekben a helyzetekben
mi is elfeledjük, hogy egyedüli szövetségesünk Isten. Őt válasszuk,
rá hagyatkozzunk, Ővele szövetkezzünk. – Krisztus születésében Isten megmutatta,
hogy tényleg velünk van, hogy valóban szövetségesünk. – Életünk
szorongattatásaiban, tanácstalan, kilátástalan helyzeteiben, nekünk is szól
Izajás üzenete: Emánuel, velünk az Isten.
ZSOLTÁR: 23
A mai zsoltárt már ismerjük mindenszentek ünnepéről. Emlékezünk a
kérdésre: „Ki mehet fel az Úr hegyére, ki állhat meg az Ő szent helyén?” –
Isten törvényének könnyebb tanulása, elsajátítása érdekében, ilyen találós
kérdés, kérdés-felelet formájába foglalták a Szentírás tanítását. Mindjárt a
választ is halljuk: „Aki ártatlan kezű és tiszta szívű, akinek az esze nem jár
csaláson.”
Ádventben nemcsak a hozzánk jövő Istenre, a születése által közénk jövő
Jézus Krisztusra emeljük tekintetünket, hanem magunkkal is szembe kell
néznünk, és fel kell tennünk a kérdést, hogyan juthatok el én Istenhez, hogyan
juthatok el én az örök életre? – Ennek feltétele a tiszta kéz és az ártatlan
szív. Nem elegendő tehát, hogy cselekedeteim igazak, tiszták legyenek, ennek
a tisztaságnak, igazlelkűségnek, szívemben, lelkemben kell kezdődnie.
Ez Jézus Krisztus tanításának lényege is. A zsoltár meg is magyarázza, mi az
a tiszta szív: akinek esze nem jár csaláson, vagyis, aki tényleg azt mondja,
amit gondol; azt gondolja, amit mond; aki azt teszi, amit gondol és mond.
Akinek gondolatai, szavai és cselekedetei között nincs ellentmondás, eltérés, hanem mindez összhangban van egymással és Isten törvényével. Ha ehhez
tartjuk magunkat, áldást nyerünk Istentől és az Istenkeresők népéhez, az
Egyházhoz csatlakozunk.
Az ádvent kiváló alkalom arra, hogy a közeledő karácsony fényében, az
üdvösség hajnalhasadtának pirosló világosságánál, felülvizsgáljuk gondolatainkat,
szándékainkat, szavainkat és cselekedeteinket. De ne érjük be csak
a felülvizsgálással és az eredmény megállapításával. Lássunk hozzá a gyógyításhoz,
hozzuk összhangba őket. – Így fogunk áldást nyerni az Úrtól,
megigazulást Istentől, aki Jézus Krisztus születése által jött hozzánk.
SZENTLECKE: Róm 1,1-7
A Rómaiakhoz írt levélből már hallhattunk ádvent első és második vasárnapján.
Most ennek a levélnek bevezető sorait hallhattuk. – Isten az Apostolt
az Isten Evangéliumának hirdetésére hívta meg, amelyet a próféták által
a szent iratokban előre megígért. Az ígéret és az ádventi időszak összefüggéséről
már volt alkalmunk hallani. Ennek az ígéretnek a „tárgya” Isten Fia,
Jézus Krisztus, a mi Urunk. Ezt az ígéretet Dávid háza és családja kapta,
amint ezt éppen a Szentírásból jól tudjuk, de magunk is énekeljük: „Dávidnak
véréből”, Betlehemben, Dávid városában születik, mert Dávid fi a a
Felkent, a Messiás, Krisztus. Mint minden kegyelmet, az apostoli szolgálat, a
„küldetés” kegyelmét is Jézus Krisztus által adja Isten. – Mivel Jézus Krisztus
a szentség Lelke szerint a halálból való feltámadásával Isten hatalmas Fiának
bizonyult – tehát nem csak Dávid fi a, hanem Isten Fia, ezért kaphatta szent
Pál minden néphez az ő küldetését, nem csak azokhoz, akik Dávid családjából
várták a Felkentet, Krisztust. Ezért lehetünk mi is Isten meghívottai.
Helytelen lenne arra következtetni, hogy Jézus Krisztus az Ő feltámadásával
lett Isten Fia. Ő az idők kezdete előtt már az. Feltámadása, és megváltói
műve már a megtestesüléskor benne van Isten tervében.
Az Apostol köszönti azokat, akiket Isten szeret és a szentségre hívott. Isten
szeretete e nélkül a szentség nélkül nem valósulhat meg. Szeretetének lényege,
hogy szentségre hívott meg minket, és Isten iránti szeretetünket csak
azzal tudjuk megmutatni, ha az életszentségre törekszünk, ha ez megvalósul
bennünk, életünkben, közösségünkben.
Különösen az ádventi és karácsonyi időszakban, gyakran hallunk és beszélünk
a békéről. Ez a béke Isten kegyelmi ajándéka, amelyet csak a kegyelem
állapota, a bűnbánatban, szentgyónásban megtisztult szív, lélek, az életszentség
tesz lehetővé, amire bennünket Isten Jézus Krisztusban, szeretete
jeléül meghívott.
EVANGÉLIUM: Mt 1,18-24.
Amikor Jézus születéséről hallunk, szent Lukács Evangéliuma jut eszünkbe
az angyalokkal, pásztorokkal, pólyával, jászollal, ahogyan azt az éjféli
miséről gyermekkorunk óta jól ismerjük, szinte fejből tudjuk. – Azonban
szent Máté is megörökítette Jézus születésének történetét, az „első evangélista”,
akinek könyvéből az idei liturgikus évben vasárnaponként leginkább
hallunk.
Jézus Krisztus anyjáról van szó, aki jegyese Józsefnek, és akiről még mielőtt
egybekeltek volna kitűnt, hogy gyermeket fogant méhében a Szentlélektől.
– Mi már tudjuk az Evangéliumból, hogy a gyermek Jézus Krisztus
és, hogy a Szentlélektől fogantatott. József ezt nem tudhatta. Érthető, hogy
Máriát el akarja bocsátani, hiszen ez elegendő ok a jegyesség felbontására.
Mivel azonban igaz ember, igaz férfi , nem akarja Máriát megszégyeníteni,
és ezért titokban akarja végrehajtani elhatározását. – A Szentírásban szent
Józsefről csak nagyon keveset hallunk. De ez elegendő számunkra: igaz ember,
igaz férfi volt. Az igaz ember nem csak Isten törvénye szerint él és jár
el mindenben, hanem mindenben a legjobbat akarja. Még csak megszégyeníteni,
rossz hírbe se akar hozni senkit. Az ilyen emberek Isten kiváltságos
kedveltjei, akikhez angyalai által szól. Így jelenik meg Józsefnek az Úr angyala
álmában, hasonlóan, mint az egyiptomi menekülés történetében, és a
napkeleti bölcseknek.
Az angyal Dávid fi ának szólítja Józsefet, amint éppen szent Máté hangsúlyozza
Jézus családfájában, hogy szent József Dávid leszármazottja. Noha
vér szerint nem atyja Jézusnak, aki a Mennyei Atya Fia, a jogi leszármazás
fontos. Dávid fi ához fűződött a Választott Nép minden várakozása a Messiással,
Felkenttel, Krisztussal kapcsolatban. – Szent Máté az ő zsidó hallgatóságának,
olvasóinak tudtára akarja adni, hogy ez a Názáreti Jézus a Felkent,
a Messiás a Krisztus, Dávid fi a, ahogyan Őt a jerikói vak és a virágvasárnapi
tömeg is ünnepelte. Nem kell mást várni! (ezért hangsúlyozza mind szent
Lukács, mind Máté Evangéliuma, hogy Jézus Betlehemben, Dávid városában
született, mivel ez, mint a János-evangéliumból tudjuk vita tárgyát képezte).
A Máriában fogant élet a Szentlélektől van. Ez a Máté-evangélium hitvallása
és a mi hitvallásunk is: Mária fi a, Jézus Krisztus az Isten fi a. – De Ő nem
csak Krisztus, a fölkent, a Messiás, hanem Jézus is: a megszabadító. Nem
a római megszállóktól, hanem a bűntől. – Amíg a Lukács-evangéliumban
Szűz Mária adja a Gyermeknek ezt a nevet, addig itt, szent Máténál, József,
Dávid fi a. A lényeg a Jézus névben van, amint ezt ádventben gyakran énekeljük:
– 19 –
„Fiad Jézus néven hívod,
Ő váltja meg a világot,
melyet oly rég tart a sátán,
fogságban a bűnnek láncán”.
Ezt követi az egész Máté-evangéliumra jellemző és az általa írt gyermekségtörténetben
is többször megismétlődő megállapítás: „ Mindez azért történt,
hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott” – és következik
egy idézet Izajás-prófétától, amelyet szent Máté hallgatósága már ismerhetett
és mi is hallhattunk a mai szentmise ószövetségi olvasmányában:
„Íme, a szűz fogan és fi út szül,
és az Emmanuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten!”
Szent Máté Evangéliuma az Ószövetség görög fordítását idézi, amely kimondottan
szűzről beszél. Az Evangélista ezzel támasztja alá, hogy Jézus
Isten fi a, aki Szentlélektől fogantatott, tehát szűztől születik. Így már Jézus
gyermekségtörténete magában foglalja a Jézus Krisztusról szóló tanítás lényegét:
A születendő gyermek a Krisztus, Messiás, Felkent – Dávid fi a;
Jézus, a Megváltó;
Emmanuel – velünk az Isten, Isten Fia.
Jézus Krisztus megtestesülésétől kezdve velünk van Isten az Ő Fia személyében,
Fiának, Jézus Krisztusnak Evangéliumában és Teste s vére által az
Eukarisztiában, Oltáriszentségben velünk marad, ami bennünket arra kötelez,
hogy erről hiteles keresztény életünkkel tanúságot tegyünk.