ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP OLVASMÁNY: Iz 9,1-4

A Választott Nép tizenkét törzse – Jákob(Izrael) fiainak, József testvéreinek leszármazottai – a bírák vezetése alatt szövetségesekként éltek. Erre a korszakra nyúlik vissza a zsidók „honfoglalásának” hagyománya. A törzsek egymással szomszédságban éltek és az Ígéret Földje feloszlásának szent hagyományára vezették vissza.
– Zabulon és Neftáli törzse, akikről az ószövetségi olvasmányban és az Evangéliumban is hallunk, a Genezáreti tó (Galileai tenger) és a Földközi tenger közötti területet lakta. – Az asszírok, (Krisztus előtt 734 körül) végigsöpörtek ezen a területen, a lakosság nagy részét elhurcolták, a területet, pedig a későbbi korszakokban is pogányokkal telepítették be. Ezért a hívő zsidók, akik mindent, ami pogány volt tisztátalannak tartottak, lenézték, tisztátalannak tartották ennek a vidéknek a lakosságát is. – A prófétai jövendölés örömhíre most pont ennek a vidéknek lakosságához szól. Itt is megmutatkozik: Isten utai mennyire nem a mi utaink, mennyire különbözik üdvözítő jóságának minden emberre kiterjedő terve az emberi elgondolásoktól, még az ószövetségi hívő hagyományos, vallásos elképzelésétől is. – Isten mindenkit üdvözíteni akar. Azt akarja, hogy Őt mindenki megismerje. Mi több: világosságát elsősorban azoknak karja felragyogtatni, akiket másodrendű, alacsonyabb rendű embernek tartanak. Isten új Választott Népet szerez magának, amely a pogányo-kat is magában foglalja. – Ennek a „szaporulatnak” a Választott Nép is örül. – Ezt az örömet két képpel érzékelteti a szentíró. Az egyik a békeidőből van: az aratás. A vidékeinkhez viszonyítva szegényes palesztinai föld termése. A másik kép a „szent háború” hagyományából származik. Gedeon emlékét idézi, aki legyőzte a pogány mádiánitákat, akik a Választott Néppel szemben ellenségeskedtek. – A próféta, mondanivalóját három ellentétben fejezi ki: sötétség-világosság; gyászöröm; rabság-szabadság.

Ezt a jövendölést már az első keresztények az Egyházban látták beteljesedni. Ezt bizonyítja a Máté-evangélium is, amely szívesen beszél arról, hogy az ószövetségi Választott Nép helyébe, amely nem ismerte föl Üdvözítőjét, Jézus Krisztus új Választott Népet szerez magának, a farizeusok által lenézett pogányokból. Ez az új Választott Nép az Egyház, mi vagyunk. Tudunk-e örülni ennek a hivatásnak, vagy tehernek tartjuk? Csak keresztelésünknél gyújtottak gyertyát, vagy magunk is ki akarunk jönni arra a világosságra, amelyre bennünket Krisztus meghívott? A bűn igáját választjuk inkább, vagy a kegyelmet? – Ezeket a kérdéseket naponta fel kell tennünk magunkban és naponta – őszintén – válaszolnunk kell rájuk.

ZSOLTÁR: 27.

Jézus Krisztus maga a világ világossága. Ahol felragyog tanítása, jelenléte, tanítványainak élete által, ott el kell tűnnie a sötétségnek. A sötétség és világosság ellentétének gondolata áthatja a mai szentmise szentírási szövegeit. Így a zsoltár is ezt a gondolatot juttatja kifejezésre. A hívő számára Isten, a világosság jelenléte, biztonságot és örömet nyújt, míg a sötétség bizonytalanságot, és rettegést jelent. A sötétben botladozunk, botorkálunk, a sötétben veszélyeztetve érezzük magunkat. Az imádkozó meggyőződése szerint ennek az örömnek forrása, középpontja a templom. Innen, mint Isten házából sugárzik az a világosság, amely beragyogja a hívő egész életútját, és így biztonságban tud haladni az örök boldogság, az örök világosság felé. Ezért óhajt a hívő az Úr házában lakni. Maga a templom nem lakóhely, és Isten sem lakik emberkéz alkotta épületben. A zsoltárnak mégis igaza van, mert a templomban és a szentmisén, a hívek közösségében kiváltságos módon találkozhatunk és találkozunk Istennel. Amit itt hallunk, magunk is mondunk, teszünk, az a világosság, amelynek életünk útját, az előttünk álló hétköznapjait be kell ragyognia. – Itt kell erőt merítenünk ahhoz, hogy a mindennapi élet összetett helyzeteiben, amelyek gyakran elbátortalanítanak bennünket, és amelyek között nehezen találjuk fel, ismerjük ki magunkat, bátran tudjunk cselekedni. Erre csak akkor leszünk képesek, ha valóban az Úrra hagyatkozunk, benne bízunk, benne remélünk. Amikor a zsoltár az élők földjéről beszél, minden bizonnyal az Igéret Földjére, Izrael és Júda földjére, és erre az evilági, földi életre gondol. Mi azonban Jézus Krisztus tanítására hagyatkozva hisszük, hogy számunkra az Ígéret Földje az örök élet. – Az odavezető utat világítja be nekünk Krisztus tanítása, az odavezető élet-úton erősít, bátorít minket.

SZENTLECKE: l Kor 1,10-13.17

Jézus Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak egysége, szent Pálnak szívügye. Ezért kéri a korintusi híveket, ne szakadjanak pártokra. A pártoskodás nyilván kérdésessé teszi az Evangélium hitelességét. Amint az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk az első Egyházban, hívők közösségében is voltak véleménykülönbségek, nézeteltérések, gondok. A pártok tagjai szívesen hivatkoztak valamely apostolra: Kéfásra (Péterre), Pálra, vagy más vezető egyéniségre, mint egy bizonyos Apolló. – Gondolva, hogy akkor nem Krisztus követése kötelezi, hanem amit a fentnevezettre hivatkozva kötelezőnek tartottak. Ezzel szemben szent Pál kiemeli, hogy csak Jézus Krisztus tanítása kötelez, és azt nem lehet megosztani, mert Őt feszítették meg értünk, és akik megkeresztelkedtek az Ő nevében keresztelkedtek meg. Csak az érdemli meg, hogy kövessük, hogy magunkat övéinek tekintsük, akit érettünk keresztre feszítettek. – Az Egyház szakadása Jézus Krisztus megosztását jelentené, hiszen az Egyház Jézus Krisztus titokzatos teste. Mivel Apolló is keresztelt, azok, akiket ő keresztelt meg, úgy gondolták, hogy az ő tanítása kötelezi. Ezért szent Pál nem a keresztelést tekinti küldetésének, hanem az Evangélium hirdetését, amely elválaszthatatlan a keresztségtől – amint Jézus azt tanítványainak parancsba adta. De ezt sem – 112 – bölcselkedő beszéddel teszi, nehogy Krisztus keresztje erejét veszítse: mint a „test” – a korintusi levél kulcsszava, úgy Jézus Krisztus keresztje áll szent Pál egész igehirdetésének középpontjában. Ennek, ami a zsidóknak botrány, a görögöknek oktalanság kell a mi életünk központjában állnia.

EVANGÉLIUM: Mt 4,12-23

Szent Máté Evangéliuma szívesen idézi az Ószövetséget, hivatkozik a prófétákra, hiszen címzettei, a zsidóságból megkeresztelkedettek, jól ismerték azokat. Jézus nyilvános működésének elbeszélését is egy Izajás idézettel vezeti be, amely a „pogányok Galileájáról” beszél. Itt kezdi Jézus az Ő tanítását, itt hívja meg az első apostolokat, akiket majd minden néphez, minden nemzethez küld, hogy megkezdődjön az újszövetségi Választott Nép, az Egyház élete. Jézus Krisztus tanítása, Ő maga az a fény, amely a sötétben lakó, a halál árnyékában ülő népre felvirrad. Jézus ezekkel a szavakkal kezdi tanítását: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” A megtérés tehát Jézus Krisztus tanításának és kinyilatkoztatásának kezdete, alapja és lényege. Ha ezt elhagyná az Egyház, ha ezt elhallgatná és az ő működésének is nem ez volna az alapja és lényege, hűtlen lenne küldetéséhez, krisztusi eredetéhez. Szent Máté Evangéliuma a legtöbb helyen „mennyek országáról” beszél, Márktól eltérően, ahol Jézus „Isten országát” – mond. Ez bizonyára azért történik így, nehogy zsidó címzettjeit bántsa, hogy Isten nevét hiába kimondja. Ami ettől fontosabb a mennyek országának, Isten országának meghirdetése. Ez nem földrajzilag meghatározható, megszervezett ország, hanem Isten ereje, hatalma, amely Jézus Krisztusban jön el, amelyet Jézus Krisztus hirdet meg. Ez Isten jelenléte köztünk és bennünk, amit azonban, mivel lényegét tekintve titok, misztérium, Jézus Krisztus is hasonlatokkal, példabeszédekkel érzékeltet. Mindjárt ezt követően meghív két halász-testvérpárt: Simon Pétert és Andrást, valamint Zebedeus fi ait: Jakabot és Jánost. Őnekik sajátságos feladatot szán: emberek halászaivá teszi őket. Mint halászok számára egészen világos volt ennek jelentése: ahogyan a háló kifogja, bekeríti a halakat, és ahogyan a halászok összegyűjtik őket, ezt kell az emberekkel tenniük. Ez Jézus követése, ez az, amire meghívja őket. Ez Jézus tette. Erre az ember saját erejéből elégtelen. Jézus Krisztus teszi őket azzá, amire meghívja őket. Ők eleget tesznek Jézus meghívásának. A halászok otthagyják hálóikat, Zebedeus fiai atyjukat és követik Jézust. Ilyen hatása, ereje van hívó szavának. Jézus meghívó szava lemondásra indít.

A keresztség szentségében Jézus Krisztus bennünket is meghívott és küldetést adott az „apostolkodásra”, hogy Apostoli Egyházában keresztény életünk jó példájával, szavunkkal és imádságunkkal segítsünk a mennyek országába gyűjteni az embereket. Ezután Jézus bejárta Galileát. Tanított a zsinagógákban, mert ott felléphetett. Ott is a mennyek országának örömhírét, az Evangéliumot hirdette és a nép körében meggyógyított minden betegséget és gyötrelmet. – Ahol megvalósul a mennyek országa, el kell tűnnie minden rossznak: lelki rossznak: a bűnnek, és a fi zikai rossznak: a betegségnek és a szenvedésnek. A gyógyítások mutatják, hogy Jézus Krisztusban valóban eljött a mennyek országa: Isten az egész ember üdvösségét hozza meg. Jézus Krisztus az egész embert üdvözíti.