ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Szof. 2,3 3,12-13

Szofóniás egy az úgynevezett „kispróféták” közül.
Prófétai szózatát, mint bátorítást és vigaszt, a megalázottakhoz intézi, pont úgy, mint Jézus a hegyibeszédet. Istent keresni a vallásosság lényege. Óvakodni kell a kísértéstől, a beképzeléstől: „Én már megtaláltam Istent!” – tehát befejeztem keresztény élethivatásomat. Isten keresése egész életre szóló feladat. Majd csak akkor mondhatjuk, hogy teljes valóságában megtaláltuk, amikor a halál órájában minden összeomlik körülöttünk – vagy: mindentől megszabadulunk, ami akadályozott bennünket abban, hogy Őt megtaláljuk, és csak keresését tette lehetővé ebben a földi életben.Biztos azonban, hogy Istent olyan mértékben fogjuk megtalálni, amilyen mértékben kerestük.  – Ebben a meggyőződésben az Egyház nem azokért imádkozik, akik megtalálták, vagy úgy gondolják, hogy megtalálták Istent, hanem, azokért, akik Őt őszinte szívvel keresik.  Ezt az Istenkeresést a próféta az igazsággal és alázatossággal fejezi ki. – Mert beismeri, hogy még nem vagyok Isten ismeretének teljes birtokában, alázatosságot jelent és követel. – De ez egyben az igazság is, mivel senki közülünk nem mond igazat, ha azt állítja: én már megtaláltam Istent, én már az örök élet birtokában vagyok! Az asszírok és a babiloniaiak a Választott Népből sokakat fogságba hurcoltak. A Választott Népnek csak a maradékát hagyták meg. – A próféta azt mondja, hogy Isten csak a magalázottakat és azokat hagyja meg, akik Isten nevében bíznak. Ebben a jövendölésben megtalálhatjuk a hegyi beszéd, a nyolc boldogság előképét, amelyben Jézus szintén a szelídeknek ígéri a földet és az üldözötteknek a mennyek országát. Az Egyházban, – aminek pedig a mennyek országa kezdetének kell lennie itt a földön, de magába a mennyek országába, az örök életre is, minden ember meghívást kapott. De ennek a meghívásnak csak az igazak és alázatosak tudnak engedelmeskedni. Mi is csak akkor értjük ezt a meghívást, ha igazak és alázatosak vagyunk. – Ne ijedjünk meg, ha úgy érezzük, hogy magunkra maradtunk, ha üres temlompadokat látunk magunk körül, ha mint maradékot megmosolyognak bennünket. Mi igyekezzünk megérteni meghívásunkat,  hivatásunkat és akkor minekünk is valóra váltja ígéretét a Jó Pásztor,  ahogyan békésen élő nyáj képével ezt a próféta érzékelteti.

ZSOLTÁR: 146. A mai zsoltárt már jól ismerjük. Elbeszéli nekünk, hogy Isten oltalmába veszi a nélkülözőket, azokat, akik az élet peremére szorultak. Ugyanezeket nevezi boldogoknak Jézus a mai Evangéliumban. Ezt nem szabad úgy értelmezni,mintha az Egyház a kinyilatkoztatásra hivatkozva jóváhagyná a társadalmi igazságtalanságot, vagy akárcsak szemet hunyna fölötte, a mennyországgal vigasztalva a kizsákmányoltakat, a nélkülözőket és bajbajutottakat.

Az Egyháznak, nekünk kötelességünknek kell tartanunk az igazságtalanság elleni küzdelmet és áldozatainak megsegítését. Ettől eltekintve az olvasmány,a zsoltár és az Evangélium mégis rámutat egy igazságra, egy beigazolódott tapasztalatra: nem egyszer előfordul, hogy amikor úgy gondoljuk, hogy mindenünk megvan, semmilyen nélkülözésnek, megpróbáltatásnak, szorongatásnak nem vagyunk kitéve, elégségesnek és elegendőnek tartjuk önmagunkat, és mivel pillanatnyilag nem vagyunk sem elnyomottak, sem foglyok, sem árvák, sem özvegyi sorsban, sem jövevények – nem vagyunk másokra utalva, Istenre pedig legkevésbé, így megvagyunk Isten nélkül. – Ha így elzárkózunk Isten elől, érthető, hogy Isten közelségéből semmit semtapasztalunk meg.
– Ahhoz, hogy Isten közelségéből valamit megtapasztaljunk, nyíltságra van szükségünk: arra, hogy anélkül, hogy ezt megalázónak tartanánk, beismerjük elégtelenségünket, ráutaltságunkat egymásra, Istenre. – Az Ő segítő jóságát csak akkor fogjuk érezni, ha akkor is, amikor mindenünk megvan, pillanatnyilag semmilyen veszély sem fenyeget, semmilyen baj sem szorongat, bele tudjuk élni magunkat a rászorulók helyzetébe. Ez a lelki szegénység, amely boldoggá tesz, mert ez a feltétele annak, hogy az örök boldogságot elnyerjük.

SZENTLECKE: 1 Kor 1,26-31

Szent Pál apostol emlékezteti a korintusiakat és velük együtt bennünket, hogy meghívásunkat nem előkelő származásunknak, hatalmunknak, vagy bölcsességünknek köszönhetjük, mert Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, oktalan és gyönge. Ezt mindannyian jól látjuk és tapasztaljuk, ezt a nyilvánosság nem is titkolja. Ám azt is észre kell vennünk, hányszor megszégyenül ez a bölcsesség, ez a hatalom és erő. Ez szent Pál egyik kedvelt témája: az Ő gyengesége, a mi gyengeségünk, Jézus Krisztus gyengesége, a kereszt oktalansága, amely azonban megszégyeníti a bölcseket és erőseket. – Isten ezen döntésének a mi üdvösségünk szempontjából is döntő szerepe van: hogy ne dicsekedhessünk Isten előtt. Hogy meghívásunk Isten szabad döntése és választása. Isten által van nekünk is életünk Jézus Krisztusban. Ő bölcsességünkké, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, mondja az Apostol bibliai nyelven: Jézus Krisztus tehát nem csak bölcs, hanem a mi bölcsességünk. Ezért, ha valaki kérdezi, miben áll a mi bölcsességünk, azt válaszoljuk: Jézus Krisztusban.
Ez a bölcsesség azonban nem emberi okoskodás, elvont elmélet, hanem elválaszthatatlan a megváltástól és megszentelődéstől: mindhárom élő személy, maga Jézus Krisztus. Ővele dicsekedhetünk. Jézus Krisztussal dicsekedni, pedig annyit jelent, mint az Úrban dicsekedni. És ha az Úrban dicsekszünk, nyugodtak lehetünk, mert nem önmagunkkal dicsekszünk.

EVANGÉLIUM: Mt 5,1-12a

Szent Máté Evangéliumának tanúsága szerint Jézus a nyolc boldogságról szóló tanításával kezdi oktatását a hegyi beszédben. Sokan úgy vélik, ezáltal is beteljesedett a Mózesnek tett ígéret, miszerint Isten Mózeshez hasonló prófétát fog támasztani. A Máté Evangélium olvasói, hallgatói megérthették ezt a párhuzamot, hiszen hívő zsidók voltak.
A nyolc boldogságról szóló tanítást jól ismerjük, ha máshonnan nem, hát mindenszentek ünnepéről. Jézus a mennyek országát hirdeti meg, épp úgy, mint legelső fellépésekor és egész tanításával, tetteivel. Ezzel kezdi és ezzel zárja a nyolc boldogságot: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”, – „Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa”.Már első hallásra, olvasásra megfigyelhetjük, hogy Jézus azokat nevezi boldogoknak, akiket a közvélemény és nem egyszer mi magunk is boldogtalanoknak tekintünk, ítélünk: a szegényeket, éhezőket, szomorkodókat, üldözötteket. – Míg azonban szent Lukácsnál a négy boldogságról és négy jaj-ról szóló beszédben egyszerűen szegényekről és éhezőkről, szomjazókról hallunk, addig szent Máté Evangéliumában azt találjuk: „A lélekben szegények”, „Akik éhezik és szomjazzák az igazságot”. – A gazdagság, a jóllakottság könnyen lehet akadálya annak, hogy a mennyek országáról szóló tanítás iránt fogékonyak legyünk és így nem boldoggá, hanem boldogtalanná tesznek. – A lélekben való szegénység független pillanatnyi anyagi helyzetemtől, attól, hogy bővelkedem, vagy nélkülözöm. Tudom, hogy Istentől és felebarátaimtól mindig kell kérnem valamit, önmagam az igazi boldogságot nem tudom megvalósítani: Istentől a mennyek országát, felebarátomtól a segítséget várom ennek megvalósításához-. Ugyanígy, nem teltem be annyira az élettel, nem ittasodtam meg annyira az élettől, hogy ne éhezzem, ne szomjazzam az igazságot. Legalább annyit megtegyek annak keresése érdekében, amennyit a mindennapi kenyér előteremtése érdekében fáradozom. Legyen bennem igény a lelki táplálék iránt (Biztos, hogy nélkülözni nem feltétlen nagy boldogság, de jómódúak között legalább annyi boldogtalan emberrel találkozhatunk, mint azok között, akiknek nincs feleslegük; éhezni sem túl nagy boldogság – magában véve – de a csömör és a gyomorrontás kimondottan rossz). Vigasztalásra csak azok számíthatnak, akik megtapasztalják Jézus Krisztussal együtt, mit jelent szomorkodni, akik szomorkodnak és sírnak Jézus eltávozásán, míg a világ örül; akiknek Jézus megígéri a Vigasztalót, akik a Szentlelket várják, s ezért szomorkodásuk örömre válik.Már az Ószövetségben szó van arról, hogy a szelídek öröklik a földet – az Ígéret Földjét. Ez különösen időszerű volt Jézus korában, amikor a Szentföld római „fennhatóság”, megszállás alatt volt. Egyre több lázadás tört ki, isteni küldetésükre hivatkozó emberek álltak fegyveres lázadó csoportok élére, hogy erőszakkal magukhoz ragadják a hatalmat. A rómaiak mindezeket a lázadásokat vérbe fojtották. – Ezekkel Jézus szembehelyezi a szelídeket, mivel a „Földet” birtokolni, egészen más, mint fegyveres hatalmat gyakorolni.

A „Föld” pedig az örök élet Ígéret Földje, mert csak annak birtoklása teheti boldoggá az embert. A boldogságot csak az irgalmasság tudja megadni.
Aki a boldogságra vágyakozik, az számít az irgalmasságra. Irgalmasságra, pedig csak akkor számít-hatunk, ha magunk is irgalmasok vagyunk. (Amint ez szépen kifejezésre jut éppen a Máté Evangéliumban, a két adósról – „álnok szolgáról” szóló példabeszédben és Jézus beszédében az utolsó ítéletről).
Jézus Krisztus egész tanítása a szív tisztaságára vonatkozik: nem az edény külsejét kell tisztogatnunk, hanem annak belsejére, tartalmára kell, hogy gondunk legyen. Akinek tekintetét, gondolkodását, szándékát nem mocskolja be, nem homályosítja el a tisztátalanság, az láthatja meg Istent, minden boldogság forrását. Az igazi, maradandó boldogságot csakis az istenfiúság tudja megadni. Ennek mi a keresztség szentségében különleges módon részesei lettünk. Ám ez hivatást, küldetést is jelent, amely arra kötelez, hogy ne szítsunk békétlenséget, hanem békítsünk, amint Jézus Krisztus is kibékített bennünket keresztáldozatával.
Az üldözést szenvedőkkel zárul a Jézus által boldogoknak nevezett sora. Igazuk lehet azoknak, akik szerint ennek hátterében már ott állnak az első keresztényüldözések, ám legalább ilyen mértékben maga Jézus Krisztus, aki az első az igazságért üldözöttek sorában, aki tanításáért vállalta a kereszthalált, épp úgy, mint előhírnöke, Keresztelő szent János is üldözést szenvedett az igazságért. – Az üldözötteknek itt a földi életben nincs mit várniuk. De a mennyek országát elnyerik jutalmul.Végül Jézus mind a nyolc boldogságot, de különösen az utolsót, amely tanítványai „sorsának” szélsőséges esete, de a mester és a tanítvány közösen vállalják, tanítványaira vonatkoztatja. – Hasonlóan, mint szent Péternél is olvashatjuk, boldogok a tanítványok, ha jóságuk miatt, rágalmak, hamis vádak alapján üldözik őket. – Hiszen tudjuk, hogy Jézus Krisztus is ilyen vádak, rágalmak áldozata lett. Nagy lesz a tanítványok jutalma a mennyben, ahonnan Jézus Krisztus alászállott és ahová visszatért az Atya dicsőségébe. Jézus tanítványait örömre szólítja fel épp úgy, mint a szomorkodókat. Ők azok, akik Jézus Krisztussal vállalják a jelen üldözések szomorúságát a jövendő boldogság reményében. Lehet, hogy első olvasásra, hallásra idegenül hangzik számunkra Jézus tanítása a boldogságról. Ám ez azért van, mert a boldogságról helytelenül gondolkodunk. Nem egyszer a magunk kis magánboldogságára gondolunk, holott az igazi boldogságot a mennyek országa adja meg, ezért pedig Jézus Krisztussal szegénységet, éhséget és szomjúságot, szomorúságot, tisztaságot, béketeremtésért való kiállást, az irgalmasságot és szelídséget, s olykor üldöztetést is vállalnunk kell, mert ez a boldogság nem a teljesítménytől és a fogyasztástól függ.