Évközi 6. vasárnap Szentírási útmutató Rokay Zoltán atyától

2011. február 20. vasárnap - 08:30 Írta: Kálmán atya

ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Sir 15,16-20

Idegennek tűnik számunkra, amikor a Szentírás átokról beszél. A liturgikus, istentiszteleti használatból ki is hagyták az úgynevezett átokzsoltárokat, amelyeket nem tudunk összeegyeztetni az Evangélium tanításával, amely csak az áldást ismeri, és azt kívánja tőlünk, hogy ellenségeinket se átkozzuk, hanem áldjuk.

A mai ószövetségi olvasmány, a kései Sirák fia könyvéből, az áldás és átok ellentétéről beszél. Tulajdonképpen egy régi tanítást idéz Mózes beszédéből, amelyet az úgynevezett Második Törvényben, a Deuteronómiumban, Mózes ötödik könyvében találunk.

Annak megértéséhez, amit az Ószövetség az átokról mond, fontos tudni, hogy az ószövetségi hívő nem ismeri a semleges álláspontot: vagy áldunk, vagy átkozunk valakit. És ugyanígy más is, vagy áld, vagy átkoz bennünket. Istennel szemben sem lehetünk semlegesek, és Isten sem közömbös velünk szemben. Az ószövetségi hívő számára nincs középút. Csak a két végletet ismeri. Az áldásról és átokról szóló tanítás lényegét azonban abban kell látnunk, hogy ez az áldás, vagy átok nem kívülről jön, nem valami olyan erő, amellyel szemben mi tehetetlenek vagyunk, vagy tétlenül kell elszenvednünk. Sokkal inkább arról van szó, ahogyan ezt az olvasmány is szépen mondja, hogy mi magunk szabadon választunk áldás és átok között; tőlem, magamtól függ, hogy életem áldás vagy átok lesz magam és embertársaim számára. – Hogy a felelősségtől mentesítsük magunkat, szívesen hárítjuk életünk ballépéseit a sorsra, horoszkópra, névtelen erőkre („valaminek kell lennie”) – ha vallásosak vagyunk, még attól sem riadunk vissza, hogy mindezt Istenre hárítsuk. – Pedig, ahogy az olvasmány is tanít minket, nem Isten átkoz bennünket, hanem mi magunk tesszük átokká életünket – magunk és embertársaink számára.

Amikor az utolsó ítéleten Jézus azt mondja: „Jöjjetek Atyám áldottai … távozzatok átkozottak!…”, felsorolja az áldottak jócselekedeteit: „mert éheztem, és ennem adtatok…..”, és az átkozottak mulasztásait: „mert éheztem, és nem adtatok ennem…”

– tehát nem Ő áld, vagy átkoz, hanem magunk valósítjuk meg, teljesen szabadon az egyiket, vagy a másikat, magunk és embertársaink számára.

ZSOLTÁR: 119.

Jézus viszonya a törvényhez áll a mai Evangélium központjában. Ez égető kérdés volt a Máté-evangélium hallgatósága, olvasói számára, hiszen ezek a zsidóságból, a Mózesnek adott törvény szerinti vallásosságból lettek keresztények. Így nem volt mindegy, hogyan viszonyul Jézus, és hogyan kell nekik továbbra viszonyulniuk a „mózesi” törvényhez. – Jézus nem beszüntetni, hanem tökéletessé tenni jött a törvényt és az egész Ószövetséget. Rámutat arra, amiről a zsoltár is szól, hogy ezt a törvényt követni nem teher, hanem boldogság és öröm.

Ezt az utat, Isten törvényének útját, minden előtt keresni kell. A vallásosság tevékeny-séget jelent; ha nem keresem az Istennek tetsző élet útját, életmódot, hogyan találhatom azt meg? A vallásos élet tehát nem mentesít a tevékenységtől. Tőlem függ, akarok-e ilyen életet élni. Ha igen, akkor biztos keresni fogom ennek a módját, lehetőségét. Ezt az utat meg is kell látni. Az élet összetett körülményei között gyakran elkerüli figyelmünket, nem látjuk mi az, amit tennünk kell az örök élet elérése érdekében. – Az isteni törvény csodáit is meg kell látnunk. Észre kell vennünk, milyen szép az élet, amelyet Isten törvénye, Jézus Krisztus tanítása szerint élünk és embertársaink számára lehetővé teszünk. Ha nem ismerjük el ezt a csodát, ezt a szépséget, vonakodni fogunk a törvény betartásától. Ezt a csodálatos szépséget lelki szemünkkel, a hit segítségével láthatjuk meg, ami Isten ajándéka. Végül hűségesen be kell tartani ezeket a törvényeket. Csak akkor tapasztalhatjuk meg az isteni törvény csodálatos szépségét, ha betartásában hűségesek, állhatatosak, kitartóak vagyunk. – Talán épp azért nem tudjuk értékelni az Isten törvénye szerinti életet, nem látjuk a keresztény élet szépségét, mert hiányzik belőlünk a hűség, az állhatatosság, a kitartás. Jézus Krisztus azáltal teszi tökéletessé az ószövetségi törvényt, hogy megmutatja, hogyan kell azt keresnünk, meglátnunk és annak betartásában hűségesnek lennünk.

SZENTLECKE: 1 Kor 2,6-10

Szent Pál apostol elhatárolta magát az emberi bölcsességgel szemben. Most azonban azt halljuk, hogy bölcsességet hirdet. De ez a bölcsesség csak a tökéleteseknek szól. Ez nem a világ és pusztulásra ítélt fejedelmeinek bölcsessége, hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcsessége. Ez voltaképpen a mi megváltásunk, megdicsőülésünk, öröktől fogva elrendelt, de elrejtett terve. Azután szent Pál elmondja, hogy a világ fejedelmei közül ezt senki sem értette meg, mert ha megértették volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát, vagyis Jézus Krisztust. Isten elrejtett bölcsességét Jézus Krisztusban csak a tökéletesek érthették és érthetik meg. Ha a középszerűséggel beérjük, mi sem fogjuk megérteni, mi is azokhoz társulunk, akik megfeszítették Jézus Krisztust.

Ezt követik szent Pál mindenkor érvényes szavai azt illetőleg, hogy mit lehet erről az elrejtett tervről, bölcsességről mindössze elmondani: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.” Nekünk azonban – és itt szent Pál önmagára és a „tökéletesekre” gondol Isten a Szentlélek által kinyilatkoztatta ezt. Ez pedig az üdvösség, Jézus Krisztus megváltói műve, maga Jézus Krisztus. Hiszen Ő az örök élet lényege. Nélküle az örök boldogság nem boldogság. De az Ő nagy szeretetét valóban csak a „tökéletesek” tapasztalhatják meg, az Ő kinyilatkoztatása és megváltói műve iránt valóban csak a tökéletesség útján lehetünk fogékonyak.

EVANGÉLIUM: Mt 5,17-37

Jézus nem azért jött, hogy megszüntesse a törvényt és a prófétákat, amit a -Máté- evangélium címzettjei jól ismernek, hanem, hogy tökéletessé tegye. És ez a tökéletessé tett, beteljesített törvény kötelezi Jézus Krisztus tanítványait, az Egyházat, az Újszövetségi Választott Népet. A tanítványok igaz voltának felül kell múlnia az írástudókét és farizeusokét. Jézus Krisztus törvénye, tanítása ott és abban kötelez, amiért semmiféle emberi igazságszolgáltatás nem vonhat bennünket felelősségre. Hiszen ha csak a külsőleg megállapítható dolgokban teszünk eleget a törvényeknek, nem különbözünk azoktól, akik nem Jézus tanítványai.

Jézus, mint az Újszövetség törvényhozója, Mózese lép fel, mint a Mózesnek megígért, hozzá hasonló próféta az idők teljességében, akinek hatalma és joga van azt, ami a „régieknek” mondatott, tökéletessé tenni, beteljesíteni az „én pedig”-gel.  Az ölésért, gyilkolásért elítélik a tettest. Jézus viszont azt is méltónak tartja az ítéletre, aki haragszik testvérére, amiért egyébként semmilyen emberi ítélőszék nem vonhatja felelősségre. Ezt követi Jézus komoly intelme az áldozatbemutatásról és kiengesztelődésről: méghozzá, ha testvéremnek van ellenem panasza. Ez szépen mutatja, hogy a kiengesztelődés és a kibékítés teszi lehetővé a hiteles vallásosságot, az áldozatot, tudva, hogy mi is adó sok vagyunk amint ezt szépen megvalljuk a Miatyánkban. – Igaz, nem lesz minden haragból gyilkosság, de minden gyilkosság haragból származik. A következő parancs a házasságtörés, amelyet az Ószövetség szigorúan büntetett. Jézus Krisztus az erkölcsi tisztaság parancsát kiterjeszti gondolatainkra, vágyainkra, kívánságainkra, szándékainkra. Hiszen gondolatról ott lehet beszélni, ahol szándék is van: ahol a szándék irányítja lelkünk legtitkoltabb rejtekét. – Jézus nagyon szigorú prófétai szavakkal hangsúlyozza ennek a tanításnak komoly voltát. Még önmagunk testi épségét sem szabad sajnálnunk, ha örök életünkről van szó. Ha halálbüntetés járt a házasságtörésért, ugyanilyen szigorú elbírálás alá esnek azok a kívánságok, amelyekből az származik. A házasságtörés kapcsán Jézus a feleség elbocsátásának kérdésére is kitér: Jézus – mint más evangéliumi helyből is tudjuk – a házasságot nem a farizeusok és írástudók Mózes – értelmezéséből értékeli, hanem a Teremtő Isten eredeti szándékából. Ez pedig a házasság felbonthatatlansága. A feleség, akit könnyen magántulajdonnak tekintettek a törvény alapján, a hűtlenséget kivéve, amellyel ő követett el házasságtörést, nem bocsátható el, mert, aki elbocsátott nőt vesz el feleségül, házasságot tör. – Ez a házassági erkölcs kötelezi Jézus tanítványait. A nő, mint egyenrangú segítőtárs nem magántulajdon. A házasság Jézus Krisztus tanítása szerint felbonthatatlan. Lehet, hogy ma, amikor könnyen puszta eszköznek tekintik a másik személyt, ez időszerűtlennek tűnik, de ebben kell, mint Jézus tanítványainak különböznie a mi igazvoltunknak a farizeusok és írástudók „igaz” voltától. Ebben különbözik Jézus Tanítása. –Az „én pedig azt mondom nektek”, a régieknek mondottaktól.

A következő az eskü parancsa. Csak nehezen magyarázható, hogy az Egyház tolerálja, esetenként előírja az esküt. Erre nem is volna szükség, ha beszédünk valóban igen-igen, nem-nem volna, vagyis, ha mindig azt mondanánk, amit gondolunk, és azt gondolnánk, amit mondunk. Sajnos, úgy tűnik, még az Egyházban sem tartunk itt, mi, akiknek igaz volta meg kellene, hogy haladja az írástudókét, akikhez Jézus szavai szólnak: „Én pedig azt mondom nektek”.

Különbözik-e igazvoltunk Jézus kortársaiétól? Elfogadjuk-e, hogy Jézus Krisztus tanítása ott és abban kötelez bennünket, amiért semmilyen emberi igazságszolgáltatás nem vonhat bennünket felelősségre?

Kategória: Nincs kategorizálva


(hozzászólás letiltva).