NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

OLVASMÁNY: Kiv 17,3-7

Amikor a Szentírásban vízről hallunk, a keresztségre gondolunk. Ezért is került a mai mise olvasmányai közé a sziklából fakasztott vízről és a Jákob kútjáról szóló szentírási elbeszélés. Hiszen a nagyböjt a keresztségi előkészület ideje, – azok számára pedig, akik megkeresztelkedtek a keresztség és keresztény élet megújításának ideje. – Már elmúlt vasárnap szó volt arról,milyen nehéz szakítani a megszokottal. Az ószövetségi Választott Nép számára is nehéz volt, és habár Egyiptomban rabszolgák voltak, a pusztai vándorlás folyamán mégis gyakran visszakívánkoztak oda. Ez különösen akkor történt meg, ha fogytán volt az élelem, vagy nem volt víz. – Isten azonban Mózes által csodálatosan gondoskodott arról, hogy a népnek legyen ivóvize.

Ez a sziklából fakasztott víz keresztségünk előképe. – Az Újszövetség Mózese, pedig Jézus Krisztus, a keresztség szerzője, aki nekünk az élő vizek forrását megnyitotta, hiszen a kereszten oldalából vér és víz folyt ki.

A keresztény élet gyakran hasonlít a pusztai vándorlásra. – Szakítottunk a bűnös élet „egyiptomi fogságával” és megindultunk az örök élet „Ígéret földje” felé, de ezen a vándorúton nem egyszer mi is fellázadunk Isten és Mózes (az Egyház) ellen. – Különösen, amikor szembetaláljuk magunkat a keresztény élet nehézségeivel. – Ilyenkor visszakívánkozunk a bűnös életmód rabszolgaságába, mert ott, – úgymond, legalább biztonságban és „jómódban” voltunk. A keresztény életútnak, pusztai vándorlásnak vannak nehéz pillanatai. Ilyenkor a Választott Néphez hasonlóan mi is pörlekedünk Istennel, belőlünk is kifakad a kérdés: „Köztünk van-e az Úr, vagy nincsen?” Ez is hitünk próbatétele: hiszem-e, hogy a keresztség forrásából fakadó kegyelem elegendő ahhoz, hogy a keresztény élet pusztai vándorlása folyamán ne haljak szomjan? Hiszem-e, hogy Isten mellettem áll, és, hogy az életnek ez a kietlen vándorlása üdvösségemre válhat?
Bármily nehéz is, ez a hit adja a keresztség tartalmát. A Krisztusból és Krisztus által fakasztott forrás a hit és a keresztség egysége: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül!”

ZSOLTÁR: 95

Tudjuk, hogy a zsoltárok rendeltetése a szentmisében, hogy válaszoljunk vele az elhangzott olvasmányra, és, hogy bevezessen bennünket az Evangélium gondolatvilágába. – A mai Evangélium és olvasmány központjában a víz áll, ami a keresztségre emlékeztet, hiszen a keresztség felvételének, vagymegújításának előkészületi ideje a nagyböjt. A zsoltár annak az ószövetségi eseménynek emlékét idézi, amelyről az olvasmány beszél: a nép fellázadt Mózes és Isten ellen a vízhiány miatt, s ezért azt a helyet próbatétel és pörlekedés helyének nevezték el, mert a nép próbára tette az Úr türelmét.
A zsoltárok egy csoportja azt a célt szolgálja, hogy felsorolva az üdvösségtörténet nagy eseményeit, a hívők emlékezetébe idézze Isten jóságát ugyanakkor a választott nép keményszívűségét is, a múlt bűneit, és így bánatra indítsa a jelenlevő híveket, hogy a múlttal ellentétben, most hallgasson az Úr szavára.
Ezeknek a zsoltároknak az a szerepük, mint a lelkiismeretvizsgálatnak, amelyben mi is emlékezetünkbe idézzük Isten jóságát és a mi keményszívűségünket, hálátlanságunkat, hogy a kettő egymással összehasonlítva bűnbánatra indítson bennünket.A nagyböjt az oktatás, tanulás ideje is. A felnőtteknek a keresztség felvétele előtt kell oktatásban részesülniük, a gyermekeknek, pedig a keresztség után, amikor iskolakötelesek lesznek. – Ezért a felszólítás mindannyiunkhoz szól: bár hallgatnátok ma Isten szavára – népem ne légy keményszívű! A nagyböjti időben, Egyháza által, Isten bőségesen kínálja szavát, igéjét. Ezt a célt szolgálják a nagyböjti prédikációk, elmélkedések, oktatások, bűnbánati liturgiák és más alkalmak, amikor hallgathatunk Isten szavára.Ne keményítsük meg szívünket, hiszen minden újabb nagyböjt Isten türelmének jele. Ne tegyük próbára az Úr türelmét, hanem legalább a hátra maradt néhány nagyböjti hétben hallgassunk különös figyelemmel az Ő szavára.

SZENTLECKE: Róm 5,1-2. 5-8

Az Apostol arról beszél, hogy a hit révén igazultunk meg, váltunk igazakká. Ezért teszünk a keresztség előtt hitvallást – vagy a gyermekek keresztelésénél, amelyet a szülők kérnek, a szülők vallják meg hitüket, az Egyház hitét, melyben gyermeküket meg fogja keresztelni az Egyház. És ezért valljuk meg hitünket a keresztségi ígéretek megújításakor a húsvéti vigília keretében.

A keresztségben elnyertük a megszentelő kegyelmet, amely nem csak a hit, hanem a remény kegyelmi adományában is részesít minket. – Ebben a reményben nem csalatkozunk, ez a remény nem ábránd, mert a Szentlélek által szívünkbe áradt Isten szeretete. A Szentlélek már a keresztség szentségében megkezdte bennünk működését, a bérmálásban, pedig megerősítette ezt. Megerősítette bennünk a reményt. Ennek a reménynek alapja Jézus Krisztus halála, mégpedig értünk, bűnösökért. Hiszen az igazért is alig hal meg valaki – legfeljebb jótevőért adja életét az ember. Jézus Krisztus értünk bűnösökért vállalta a kereszthalált, amelyből keresztségünk ereje származik.
Ezt nem tette volna meg, hiszen értelmetlen lett volna, ha nem az örök életrehívna minket. Ezért épp az Ő, értünk bűnösökért vállalt kereszthalála adnekünk reményt az örök életre. Ez arra kötelez bennünket, hogy a bűnbánat szentségében, szentgyónásban megtisztulva, hiteles keresztény életünkkel rójuk le hálánkat, az értünk,bűnösökért vállalt kereszthaláért.

EVANGÉLIUM: Jn 4,5-42

A nagyböjt a keresztségi előkészület, illetve a keresztségi ígéretek megújítására való előkészület ideje. Innen érthető, hogy az Egyház három vasárnapra megszakítja szent Máté Evangéliumának sorozatát és szent Jánostólhallunk, olvasunk három olyan evangéliumi részletet, amelyek a keresztséggel kapcsolatos tanításokat tartalmaznak. Ezek:
– Jézus beszélgetése a szamaritánus asszonnyal Jákob kútjánál;
– a vakon született meggyógyítása;

– Lázár feltámasztása.Ma Jézus és a szamaritánus asszony beszélgetését halljuk szent János Evangéliumából. Az elfáradt Jézus leül Jákob kútjánál. Mindennapi jelenség és esemény. A vándorló Jákob, Izrael életében számtalanszor előfordul. Akút, a félnomád és a patriárhális társadalom életében gyakran a találkozás helye. Így jön a helybeli, zsidók számára idegen szamariai asszony a kúthoz. Az evangéliumi elbeszélésnek ez a kerete, háttere, Jézus Krisztus tanításának ez szolgáltatja az alkalmat. Ez a tanítás Jézus szavaival kezdődik: „Adj innom!” Az asszonyt meglepi, hogy Jézus zsidó létére szóba áll vele. – Jézus Isten ajándékáról beszél, az élő vízről, amelyet Ő ad. Amikor az Evangéliumban vízről, kútról, a Bibliában forrásról hallunk, az a keresztvízre, keresztségünkre utal, az Egyház arra vonatkoztatja. – Ezt követi az asszony félreértése, amely növeli a feszültséget és előkészíti Jézus tanítását arról a vízről, amelyet Jézus ígér. Jézus valóban nagyobb Jákobnál, mert aki abból a vízből iszik, amelyet Ő ad, többé nem szomjazik. Sőt, örök életre szökellő vízforrás lesz benne. – Egészen hasonlóan Jézus eukarisztikus beszédéhez szent János Evangéliumának 6. fejezetében. A hallgatóság ott sem érti Jézus szavait, Jézus ott a mannával hasonlítja össze azt a kenyeret, amelyet Ő ígér, s amely örök életet ad. – De emlékeztet Jézusnak ez a tanítása az Ö szavaira is a sátoros ünnep utolsó napján: „Aki szomjas, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz bennem, annak szívéből, az Írás szavai szerint, élő víz forrásai fakadnak” – mondja Jézus a Szentlélekről. Ezek annak a Jézusnak a szavai, aki ugyanennek a szent Jánosnak tanúsága szerint így kiáltott fel a kereszten: „Szomjúhozom!” – és akinek oldalából vér és víz folyt ki, amikor azt a katona lándzsájával megnyitotta. – Mindez a keresztvíz, a keresztség, a hit és a kegyelem forrása. Az asszony még mindig Jákob kútjára vonatkoztatja Jézus szavait. Ezért Jézus rátér az asszony „házaséletével” kapcsolatos kérdésekre, amiből aztán az asszony látja, hogy Jézus próféta és felteszi a szamaritánusok és zsidók közötti – tulajdonképpen ismeretlen eredetű-ellentétből származó kérdést: hol kell imádni Istent? Jézus anélkül, hogy zsidó voltát és Jeruzsálem elsőbbségét megtagadná, a beteljesedéskor lélekben és igazságban imádókat megjövendöli, mivel Isten lélek. És amikor az asszony a Messiást említi,következik Jézus kinyilatkoztatása: „Én vagyok az, aki veled beszélek”.Egészen hasonlóan a jövő vasárnapi Evangéliumhoz, ahol a meggyógyítottvaknak, mint Emberfi a nyilatkoztatja ki magát és a János Evangélium „Én vagyok” – szavainak megfelelően.
+
Ezt követően megérkeznek a tanítványok, akik vásárolni voltak a városban,az asszony, pedig a városba távozik, hogy hírül adja, lehet, hogy „ez azember”, aki mindent elmondott, amit tett, a Krisztus.A tanítványok csodálkoznak, hogy Jézus, tanító létére asszonnyal beszélget.De nem merik kérdezni, miért. Ezzel az elbeszélés rámutat, hogy a tanítványok is megérezhettek valamit a beszélgetés fontosságából.
– A tanítványok unszolására: „Mester egyél!” Jézus újabb tanítással válaszol, megint a János Evangélium értelmében, miszerint az Ő küldetése, hogy megtegye Atyja akaratát és befejezze az Ő művét, mint ahogy azt aratók befejezik azoknak a művét, amit mások vetettek. Ezek a tanítványok. Az aratás, a beteljesedés már közel van, hiszen Jézus Krisztus már itt áll közöttük, a búzaföldek ragyogó fehérek, amilyen a liszt, amelyet a búzaszemekből őrölnek. A tanítványoknak  azonban, vagyis nekünk tudnunk kell, hogy mások munkájába álltunk be. Ám mint aratók együtt örvendhetünk azzal, Aki vetett. Végül a szamaritánusok kijöttek Jézushoz, aki kérésükre két napig náluk maradt és erre a hitvallásra késztette őket: „Hallottuk Őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban Ő a világ üdvözítője”.
Így ez a történet szépen előkészít bennünket keresztségünk, keresztény
életünk megújítására. Tanítást tartalmaz a vízről, a kenyérről, az Üdvözítőről
– Messiásról (Krisztusról), hitről és a beteljesedésről („eljön az idő, sőt már itt is van…” a búzaföldek, „készek az aratásra”) és a mi hiteles keresztény
életünkről: mint aratókéról.