ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Kir 6,5. 7-12

Salamon király bölcs szívet, az értelem ajándékát kéri Istentől. A király megtapasztalta, amit mindannyian megtapasztalhatunk: magunk erejéből nem tudunk eligazodni az élet összetett helyzeteiben, különösen a manapság egymással egyre inkább ellentétes erkölcsi felfogások útvesztőjében.

Szemtanúi, szereplői, szenvedő alanyai vagyunk egy igyekezetnek, amelynek célja, hogy az emberek elveszítsék erkölcsi ítélőképességüket, hogy így vakon bekapcsolódjanak a korlátlan fogyasztás ördögi láncolatába, és, hogyaz emberrel mindent végre lehessen hajtatni.

Ebben a helyzetben különösen időszerűvé vált Salamon imádsága, amelyet szinte naponta el kellene mondanunk vele együtt: hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között.

Mindazok, akik azt hirdetik, hogy nincs különbség jó és rossz között, kivonják magukat, és nem vállalnak velünk felelősséget, amikor az ilyen erkölcsi magatartás következményei ránk zúdulnak.Mi inkább hosszú életet, egészséget, és gazdagságot, valamint „ellenségeink fölötti győzelmet” szoktunk kérni imáinkban. Ezért csalódunk. Mit ér mindez bölcsesség, értelmes szív, helyes erkölcsi ítélőképesség és magatartás nélkül? De ha szívünk értelmes, különbséget tudunk tenni jó és rossz között – és következésképpen a jót választjuk, akkor ez által, minden más elnyeri értékét. Ez adja az értéket az életnek, az egészségnek és a gazdagságnak.

Ezt az ajándékot, az értelmes szív ajándékát Isten biztos mindig készségesen megadja. Ha ezt kérjük, kedves lesz Isten előtt, mert ezzel mindenkinek csak javára lehetünk, embertársaink életét is ezzel tesszük széppé, elviselhetővé.

ZSOLTÁR: 119.

Jézus ugyan nyíltan kimondja, hogy nem azért jött, hogy beszüntesse a törvényt, hanem, hogy beteljesítse, tökéletessé tegye, – kereszthalálával és feltámadásával mégis új fénybe állítja az ószövetségi törvényt. – Különösen Szent Pál apostol, aki kétségbe vonja, hogy a törvénynek önmagában üdvözítő ereje lenne, gyakran adott alkalmat arra, hogy szembeállítsák az Evangéliumot és a törvényt. – Szembeállítás helyett célravezetőbbnek tűnik a törvény helyes értelmezése és értékelése. Ezt találjuk meg a mai zsoltárban. – A hívő szereti Isten törvényét. Ez a döntő. Ha a törvényt nem szeretjük, ha abban mindig terhet, nyűgöt látunk, szabadságunk korlátozásának tekintjük, biztosan nem is fogjuk betartani. – Ám, ha az isteni törvény, amely lényegesen különbözik az emberi törvényektől, számunkra értéket, kincset jelent, törekedni fogunk megszerzésére, megtartására. – Isten parancsait szeretni gazdagságot, nem megrövidülést, elszegényedést, nélkülözést jelent. – Az ember csak akkor lehet boldog, ha önmagához hűséges, ha gyűlöli a hazugság útját. – Erre tanítanak bennünket az isteni parancsok. Isten rendelései csodálatraméltók: előre megmutatják nekünk, hogyan kell a bajt elkerülni, a boldogságot megvalósítani. – Ezáltal tesznek okossá bennünket, kicsinyeket. – Isten törvénye nem öncél, hanem eszköz, útjelző, útmutató az Istenhez – embertársaink és önmagunk boldogsága felé vezető úton.

SZENTLECKE: Róm 8,28-30

Noha magunk nem tapasztaljuk feltétlen, hogy minden a javunkra válna, szent Pál mégis biztat bennünket: az Istent szeretőknek minden a javukra válik! Honnan akkor a félreértés? Ennek két gyökere lehet: vagy csak mondjuk, hogy szeretjük Istent, vagy nem igazán tudjuk, mi az, ami javunkra válik? Lehet, hogy valamit jónak tartunk, valójában azonban nem az. Ezért mindkettőt felül kell vizsgálnunk és elfogadnunk, hogy ha valóban szeretjük Istent, minden a javunkra válik: természetesen nem az általunk megtervezett „sikeres élet”, hanem ami valóban jó: az örök boldogság, az örök élet.

– Nem is lehet másként, hiszen Isten saját elhatározása szerint választott ki minket. Előre ismert bennünket. – Isten mindannyiunkat nevünkön szólítja, hiszen egyenként az Ő teremtményei és gyermekei vagyunk. És eleve elrendelte, hogy Fiának képmását öltsük magunkra. Az eleve elrendelés tehát nem Isten, mint önkényes hatalom kiszámíthatatlan döntése, hanem a mi istenképűségünk elrendelése. Így alkotott bennünket és ez kell, hogy életünk célja legyen. Ami ennek megfelel, az jó, tehát javamra válik, mert ezzel mutatom meg Isten iránti szeretetemet; ami ettől eltér, ezzel ellenkezik az nem jó, tehát ne kívánjam, hogy Isten ebben támogasson, mert ezzel nem Isten iránti szeretetemet mutatom meg. – Istennek ez az elhatározása, rendelése Jézus Krisztus testvéreivé tesz bennünket, mint Isten gyermekeit, akik közül feltámadása által Jézus Krisztus az elsőszülött.

Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta: bennünket a keresztség szentségében; akiket meghívott, azokat igazzá is tette: a keresztség szentségében, Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által lettünk megigazultakká; és ezáltal máris részesültünk Jézus Krisztus dicsőségéből, akkor is, ha ezt földi életünkben nem tapasztaljuk mindig úgy, ahogyan szeretnénk.

EVANGÉLIUM: Mt 13,44-52

Jézus további három hasonlattal érzékelteti a mennyek országának rejtett, titok jellegét. Az első kettő az elrejtett kincsről és kincskeresőről, kereskedőről szól. A mennyek országa nem csak elrejtett kincs, hanem aki azt értékeli, mindent megtesz annak érdekében, hogy azt megszerezze. A példabeszéd bennünket is a kérdés megválaszolása elé állít: mennyire értékelem a mennyek országát, mit vagyok kész annak elnyerése érdekében megtenni, kockáztatni, esetleg feláldozni?

A halakról szóló hasonlat – hasonlóan, mint a konkolyról szóló – az ítéletről beszél. Ott fogják megítélni, elválasztani, elkülöníteni a javát a hitványtól. A sok különböző hal, amelyről a példabeszéd szól nem annyira a különböző embertípusokra vonatkozik, amelyeket az Egyházban mindig is megtalálhattunk, hanem inkább arról szól, hogy végül is az a döntő, hogy jó minőségű, vagy kivetni való. A jó és a rossz elkülönítése, megkülönböztetése, amelyért Salamon könyörgött. Mind a konkolyról, mind, pedig a halakról szóló példabeszédben az angyalok hajtják ezt végre, mint Isten küldöttei.