ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Iz 55,1-3

Azt a lakomát, amelyről a próféta beszél, amelyet Isten ingyen rendez népének, az Egyház a csodálatos kenyérszaporítás előképeként értelmezi.

– De, ahogy a kenyérszaporításnál is Krisztus tanításának hallgatásán van a hangsúly, úgy az olvasmányban is arra szólít fel Isten, hogy hallgassunk, figyeljünk szavára, akkor nem fogunk nélkülözni. – A kenyérszaporítás üzenete is ez: ahogyan a testi éhhalál áldozatai lennénk a kenyér nélkül, úgy leszünk a lelki éhhalál áldozatai Krisztus tanítása, Isten Igéje nélkül. Isten ingyen adja ezt a lelki táplálékot, hogy mindenki, még a legszegényebb is megmeneküljön a lelki éhhaláltól. Ezzel emlékeztet bennünket arra, hogy ne a mulandó dolgok körül fáradozzunk, hanem, hogy figyelmünket, erőnket a maradandókra összpontosítsuk.

Gyakran halljuk, hogy a vallásos élet, az elfoglaltság, a mindennapi kenyér előteremtése körüli fáradozás következtében rövidül meg. – „Nem jutott időmből az imádságra, a szentmisére!” – Nagyfokú őszinteséget követel tőlünk, hogy önmagunkkal szembenézzünk és bevalljuk: igazán nem jutott időmből Istenre, a hívők közösségére? Nem részesítettem-e hiábavalóságokat előnyben, és akkor a keresztény életnek ,ezekre a megnyilvánulásaira, ráfogtam: „hiábavalóság, nincs rá időm!”

Isten nem állít nagy követelményeket ahhoz, hogy a maradandó javakat, ezt a táplálékot elnyerjük: csak hozzá kell menni, rá kell hallgatni és szavára figyelni. – Ezt igyekszik az Egyház is megtenni. Figyel Isten szavára, Krisztus tanítására a kinyilatkoztatásban. Egyes tagjaitól is csak ezt kéri. Nem magas követelmény, de legalább ennek eleget kell tennünk. Eljönni, hallgatni, figyelni. Ettől nem mentesíthetjük magunkat, és nem mondhatjuk: miért nem jön Isten, az Egyház énhozzám? – a kényelembe, ahol majd vagy meghallgatom, vagy sem.

Ne sajnáljuk az időt, esetleg jelentéktelen „erőfeszítést” erre. Sokkal több időt, erőt elpazarlunk tényleges hiábavalóságokra!

ZSOLTÁR: 145

A csodálatos kenyérszaporításban Jézus nemcsak Isten mindenhatóságáról tett bizonyságot, hanem gondoskodó szeretetének is tanújelét adta. Hiszen a táplálékról való gondoskodás mindig ennek a jele. – A teremtmények Istentől várják táplálékukat. Az ember azonban nemcsak testi, hanem lelki táplálékot is vár Istentől. Ez a lelki táplálék is Isten kezéből származik, mert az utána való éhséget is Isten ültette az ember szívébe, lelkébe.

Ez a lelki táplálék Isten igazságosságában szentségében és közelségében áll, és csak azok kívánják és tudják értékelni, akik Istent hívják, – akik igaz szívvel kiáltanak hozzá. Akik beteltek, jóllaktak az evilági javakkal, önmagukkal, nem éheznek a lelki ajándékokra, azok azt nem is tudják értékelni, nem tudnak vele mit kezdeni életükben.

Ám ahhoz, hogy megtapasztaljuk a lelki javak hatását, nem elég csak Istenre emelni tekintetünket, hanem igaz szívvel kell Istenhez kiáltanunk. Talán nem egyszer azért nem tapasztaljuk a lelki táplálék – Jézus Krisztus tanításának és teste-vére vételének hatását, mert hiányzik hozzá az igaz szív. Ezért nem kell lekicsinyelnünk az előkészületet a Szentáldozásra: a bűnbánatot és mindenek előtt a szentmisén való részvételt, mert ez segít hozzá hhoz, hogy szívünk igaz legyen és így megtapasztaljuk Isten közelségét, gondoskodását és ajándékainak, a lelki tápláléknak hatékonyságát.

SZENTLECKE: Róm 8,35. 37-39.

A Római levél legismertebb mondata: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Ennek folytatása a mai szentlecke: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?” Majd az Apostol a továbbiakban felsorolja mindazt, ami embert embertől elszakíthat. Először is a nélkülözés és üldöztetés, szükség különböző formáit, majd pedig azokat az erőket, amelyektől esetleg félünk, vagy talán megszemélyesítjük őket, ami egyébként bennünket elszakít: magasság– mélység, jelenvalók, eljövendők: hiszen jelen gondjaink és a jövőtől való szorongás is eredményezheti ezt. Mindezek nem szakíthatnak el bennünket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van, mert általa diadalmaskodunk mindezeken. Jézus Krisztus ugyanis kereszthalálával és feltámadásával legyőzte mindazokat az erőket, amelyektől tartanunk kellene, s amelyek elszakíthatnának Isten szeretetétől – Krisztus szeretetétől, mert a keresztség szentsége és keresztény életünk által mindezen győzedelmeskedünk Ővele és Őbenne. Mindez olyan életre kötelez, amely nem szakít el bennünket Jézus Krisztustól. Ez csak akkor lehetséges, ha a szentségek vétele és hiteles keresztény életünk által egyre szorosabbra fűzzük ezt a szövetséget, elszakíthatatlan szövetséget, amelyet velünk kötött.

EVANGÉLIUM: Mt 14,13-21

Jézus tanításából hallottunk részleteket: a mennyek országáról. A hegyi beszédben arról szól Jézus: kik nyerik el azt és milyen feltétel mellett, mint a mózesi törvény hivatott értelmezője, Isten Fia, aki kinyilatkoztatja magát. – Hallottuk Jézus hasonlatait, példabeszédeit a mennyek országának titkáról. Ez után Keresztelő János kivégzése szolgáltatja az okot, hogy Jézus a pusztába, „kietlen vidékre” távozzon. Azonban a tömeg megelőzi, és gyógyulást keres Jézusnál.

Jézus itt a magányos helyen, a pusztában tanítványait bízza meg, hogy adjanak enni a tömegnek: ti adjatok nekik enni! Ez a kijelentés növeli a feszültséget, hiszen a tanítványok számára világos volt, hogy nem tudnak csodát tenni. Ezért megteszik, amit tehetnek: odaviszik Jézushoz az öt kenyeret és két halat. Jézus megtöri a kenyeret és odaadja a tanítványoknak – épp úgy, mint az utolsó vacsorán, az Eukarisztia alapításakor. A tanítványok, pedig kiosztják a nép között. Valóban ők adnak enni a népnek. Ez, és az, hogy tizenkét kosár maradékról beszél az Evangélium valamiképpen az apostoli Egyházat juttatja kifejezésre, amelyre az Eukarisztia kiszolgáltatását és az éhezők ellátását bízta Jézus Krisztus.

Ha figyelmünket arra irányítjuk, hogyan történhetett ez a csoda, semmit sem értünk meg belőle. Ha azonban meglátjuk, hogy itt a kevésből mindenkinek jutott, nem fogunk attól tartani, hogy ha azt a keveset, amink van, megosztjuk másokkal, nekünk nem marad. – Ezt az önzetlen, „önfeledt”szeretetet kell bennünk az Eukarisztiának eredményeznie.