ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP
OLVASMÁNY: Iz 56,1. 6-7
Az ószövetségi Választott Nép önmagát tartotta Isten tulajdonának. Igaz, már kezdetben sem volt ez a tudat egészen kizárólagos. Valahogy a világ, az akkor ismert környező népek sem rekedtek ki teljesen Isten barátságából, hiszen ők is – még az ellenséges népek is – végső fokon rokonai, testvérei
egymásnak és Izraelnek. Ez a tudat később elmosódott, elhományosodott,
de a babiloni fogság után, amely időszakból Izajás könyvének 3. része származik, újraéledt, ismét időszerű lett. A számkivetésben Izrael ismét kapcsolatba került idegen népekkel, és amikor hazatért, nagy örömében, a megújuló szövetséget legszívesebben másokra is kiterjesztette volna. – Ez a háttere a mai olvasmánynak, amelyben Isten megígéri, hogy az Ő háza az imádság háza lesz minden nép számára. – Tudjuk, hogy Jézus idejében a jeruzsálemi templomnak egy udvara a pogányok tartózkodási helye volt. Ennek emlékét
őrzi egy kőbevésett fölirat is. – Ez az egyetemes felfogás jut kifejezésre az
Evangéliumban is, ahol a pogány asszonyról hallunk. A Máté-evangélium
a zsidóságból megkeresztelkedettekhez szól eredetileg, és mindig hangsúlyozza
a zsidó nép előnyjogát a pogányokkal szemben. De azt is hangsú-
lyozza: mivel a Választott Nép nem ismerte fel Jézusban Dávid, brahám
fiát, – tehát a Választott Nép megígért felkentjét, Messiását, ezért Isten Jézus Krisztus által új Választott Népet szerez magának a pogányokból: ez az Egyház. Ez az imádság háza minden nép számára.
Az imádságnak nélkülözhetetlen szerepe van az Egyház életében. Ha minden más tevékenységben akadályozva is van az Egyház, az imádság, mint hathatós eszköz mindig rendelkezésére áll. Ez tartja össze, ez hozza közös szándékra a minden népből álló Egyházat. – Kiváltságos helyet foglal el az Egyház életében a legtökéletesebb imádság, a szentmise. Itt különösen a hívek könyörgésében tapasztalhatjuk, mennyire igyekszik az Egyház ezeket az imádságokat úgy megfogalmazni, összeválogatni, hogy bennük minden jelenlevő és távollévő megtalálja saját szándékát, mondanivalóját, találva érezze magát.
ZSOLTÁR: 67.
A Máté-evangélium címzettei a zsidóságból megkeresztelkedettek. Jézus küldetése eredetileg az ószövetségi Választott Néphez szól. Miután azonban ez elvetette, a pogányok lettek az ószövetségi ígéretek örökösei. – Ezért szólítja fel a mai zsoltár a népeket, nemzeteket Isten dicséretére.
Jézus Krisztus azért jött, hogy benne: tanításában, működésében, megváltói művében minden nép felismerje Istent. Őbenne ragyogott föl minden nép, mindenki számára Isten arca. – Ám Istent csak akkor ismerhetjük meg, ha utait is megismerjük, ha megismerjük azokat az utakat, amelyek hozzá vezetnek. Ez pedig a Krisztus tanítása szerinti élet. Tehát nem elmélet, elméleti tudás, hanem maga a valóság. Maga ez az élet az az út, amely az örök boldogságra vezet. Ezen az úton minden ember, minden nemzet eljuthat az örök életre, az örök boldogságra, de csak akkor, ha ez örömet is jelent. Hacsak vonakodva, idegenkedve vonszoljuk magunkat ezen az úton, nem tudunk
soha előbbre haladni, és célunkhoz sem tudunk eljutni. Ezért szólítja
fel a zsoltár örömre és ujjongásra a nemzeteket.
Az Egyháznak ragaszkodnia kell Isten eredeti elgondolásához, mely szerint minden embert meghívott az örök üdvösségre. Ezért, habár minden nép, nemzet, sajátosságát tiszteletben kell tartani, az Egyháznak egyik nemzetet sem szabad előnyben vagy hátrányban részesítenie, különösen, pedig nem egymás rovására. – Isten ítélkezik minden nemzet fölött, de Ő is vezeti őket. Ezért az összes nemzetnek, minden népnek és minden embernek hivatása, rendeltetése Isten dicsőítése.
SZENTLECKE: Róm 11,13-15. 29-32.

Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének tanítása: a zsidók és pogányok üdvössége. Elmúlt vasárnap elmondta aggodalmát és szomorúságát
saját népe miatt, a mai szentleckében a pogányokhoz fordul. Önmagát a pogányok („népek” – ellentétben „a Nép”, választott néppel) apostolának nevezi. Ezt a szolgálatát nagyra tartja, hiszen Jézus Krisztus parancsa minden nép tanítására vonatkozik. Megkísérli megmagyarázni, hogy a zsidók elvettetésének – mivel elvetették az Evangéliumot, az üdvösség történetében, az a szerepe, hogy újrafelvételükig, a pogányok is megismerjék az Evangéliumot.
Elvettetésük által kiáradt a béke a világra, újrafelvételük élet a halálból.
Isten nem bánja meg kegyelmi adományait: azt sem, amit a zsidóknak
adott, de elvetettek, azt sem, amit a pogányok elvetettek, de most irgalomra találtak. A pogányok iránti irgalom eredménye – mint már az Apostol mondotta, az ószövetségi Választott Nép elvetése. De egykor – amikor a pogányok megismerik az Evangéliumot, ők is (az ószövetségi Választott Nép is) irgalomra találnak, mivel mindkettő: zsidók és pogányok ki voltak szolgáltatva az engedetlenségnek, hogy Isten megkönyörüljön rajtuk. Ez azt jelenti, hogy Isten mirajtunk is megkönyörül, de egyben intelem is, nehogy visszaéljünk Isten irgalmasságával, amelyet rajtunk gyakorolt és megmutatott Jézus Krisztus kereszthalálával a keresztség szentségében.
Most mi tartozunk azzal, hogy hiteles keresztény életünkkel példát adjunk azoknak, akik még nem jutottak el Jézus Krisztus ismeretére.

EVANGÉLIUM: Mt 15,21-28

Tirusz és Szidon főniciai kikötővárosok a Földközi tenger partján, a
Genezáreti tótól északnyugatra, pogányok lakta vidék –ahogyan már Jézus nyilvános fellépése elbeszélésének elején mondja szent Máté Evangéliuma.
Itt egy kánaáni asszony jön Jézushoz – amint őt a Máté-evangélium jellemzi, hogy leánya gyógyulását kérje Jézustól. A kánaániak, az Ígéret földjének őslakói pogányok voltak, nem tartoztak „Izrael házához” és a zsidók megvetették őket. – Az asszony leányát a gonosz szellem gyötörte és nyilván nagyon szívén viselte, szívügyének tartotta gyógyulását. Ezért kiáltozott Jézus és az Ő kísérete után. A tanítványok nem remélték, hogy Jézus szóba áll vele. Jézus előbb elutasitja a segítséget – egészen következetesen ahhoz, amit a tizenkettőnek is mondott: „Az én küldetésem csak Izrael elveszett juhaihozszól!” – Ennek különös jelentősége van a Máté-evangéliumban, amelynek címzettjei a zsidóságból keresztelkedtek meg. Jézus Krisztus, a Messiás és a tizenkét apostolból álló újszövetségi Választott Nép, az Egyház, elsősorbanIzrael tizenkét törzséhez kapott küldetést. Az asszony végül Jézushoz jön, és leborulva kéri. Ő, pedig a gyermekek és a kutyák példájával válaszol. Ekkor az asszony kapva kap a hasonlaton és elmondja, hogy a kutyák – valóban kiskutyák, is esznek a lehulló morzsából. Ha már a Választott Népet jelöli Jézus a gyermekekkel és a pogányokat a kutyákkal. Az asszonynak ez a találékonysága, állhatatosságából és hitéből származik. Hite sugallja a választ, és hite segítségével tudja szavait Jézus válaszához fűzni. Jézus ezt látva, talán nem is számítva emberileg nézve erre az ellenvetésre, amely éppen az Ő szavaira épít, mondja ki a szavakat: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy,amint szeretnéd!” Jézus két pogány hitét dicsérte meg: itt a kánaáni asszonyét, és hasonlóképpen a kafarnaumi századosét: „Bizony mondom, nem találtam ekkora hitet Izraelben!” Ez fogja a továbbiakban meghatározni a Jézus Krisztushoz tartozást. Nem az, hogy valaki vér szerint a Választott Nép gyermeke, vagy pogány, hanem, hogy amikor valamit nagyon fontosnak tartunk, ez pedig lelkünk gyógyulása, Jézus Krisztus megbocsátó gyógyítása kell, hogy legyen,tudunk-e kitartóak, állhatatosak, „rámenősek” és olyan találékonyak lenni,
mint a kánaáni asszony, aki attól sem retten vissza, hogy Jézus szavaival éljen és azokra hivatkozzon.