ÁDVENT 4. VASÁRNAPJA

OLVASMÁNY: 2 Sám 7,1-5. 8b-11.  16

Az Ószövetség nem csak a jövendölések, prófétai látomások könyve, ha-nem az ígéretek könyve is. Az, ami az Ószövetségben ígéretként el van rejtve, az valóra válik, beteljesedik az Újszövetségben. Az Evangélium szinte szóról szóra idézi az ószövetségi olvasmány szavait. Ez alátámasztja azt a meggyőződést, hogy amikor az evangéliumot írták, az Ószövetséget már Krisztus húsvéti misztériumának fényénél, világosságánál olvasták. Arról hallunk Dávid történetében, hogy házat akar építeni Istennek. Nátán próféta előbb támogatja Dávid tervét, majd isteni sugallatra lebeszéli. Kicsoda Dávid, hogy Istennek házat építsen? Isten hozta el őt a juhok mögül, ugyanarról a betlehemi legelőről, amelyen, karácsony éjszakáján az angyalok hírül adták a pásztoroknak, hogy megszületett Jézus. Nehogy Dávid kérkedjen hatalmával, nehogy azt gondolja, Isten nélkül bármire is képes. Inkább Isten épít házat Dávidnak. Az uralkodói családot „uralkodóháznak” nevezzük. Ez az uralkodóház, amelyet Isten „épít” Dávidnak, örökké fenn marad. Békességben fog élni és nem kell ellenségeitől rettegni. Tudjuk, hogy Dávid közvetlen utódain ez a ígéret nem teljesedett be. Jézus Krisztus az a Dávid házából és családjából származó uralkodó, aki meghozza a békét és megment ellenségeinktől. Egyetlen ellenségünk a bűn. Ettől szabadít meg bennünket Jézus Krisztus, aki Dávidnak véréből, tiszta Szűz méhéből születik. És ha ettől az ellenségtől megszabadulunk, békesség lesz szívünkben, lelkünkben. És, ha  szívünkben, lelkünkben béke lesz, az kisugároz környezetünkre. Ezt az életet Isten építi nekünk. Isten nem versenytársunk, hanem munka-társunk; a teremtésben és a megváltásban. Nekünk is Isten munkatársainak kell lennünk a rossz legyőzésében, ami meghozza a békét nekünk és ember-társainknak.

ZSOLTÁR: 89.

A választott nép Dávid házából és családjából várta a megígért Felkentet
– Messiást. – A zsoltárok közül több erről a Felkentről, az eljövendő Messi-ás-királyról énekel. Ezért ezeket messiási, vagy királyi zsoltároknak nevezzük. – A mai zsoltár egybekapcsolja az ószövetségi olvasmányt, amelyben az ígéret elhangzik, és az Evangéliumot, amely a beteljesedésről beszél. – Isten tehát hűséges: valóra váltja ígéretét. Erről a hűségről énekel a zsoltár, sziklával, „kőszállal” hasonlítva azt össze. – Isten kegyelme szilárd, miként a
mennybolt: az Ószövetség világában úgy képzelték el a mennyboltot, mintegy szilárd mennyezetet (firmamentum – firmusz=erős, szilárd), amelyre Isten lámpaként felaggatta a világító égitesteket. – Ha Isten, Jézus Krisztus eljövetelében megmutatta, hogy hűséges, ez bennünket is hűségre kötelez.
– Minden feszültséget, minden boldogtalanságot a hűtlenség, a megosz-tottság, a kettősség, okoz. – Az ember csak akkor tud boldog lenni, ha hűséges
önmagához. Ha nem hasonlott meg. Nincs két én-je: egy, amilyennek kellene lennie, és egy, amilyen valóban. – Ezt a feszültséget, kettősséget azonban nem tudjuk a magunk erejéből feloldani. – A közénk jövő és bennünk élő Krisztus az, aki enyhíti, javítja. – Belőlünk, emberekből már nagyon kiveszett az igazi hűség: az „ígéret szép szó, ha betartják úgy jó”. – És ez tesz bennünket békétlenekké, boldogtalanokká – akkor is, ha ezt nem ismerjük be.
Isten valóra váltotta Dávidnak tett ígéretét. Az Ő hűsége adjon nekünk is erőt a hűséghez, tegyen bennünket is hűségesekké, hogy visszanyerjük lelkünk békéjét és így megtaláljuk a maradandó boldogságot.

SZENTLECKE: Róm  16,25-27

Szent Pál apostol legterjedelmesebb írásából, a római levélből olvasunk ma részletet. Ezt a levelet Szt.Pál harmadik missziós útján, Korintusban írja.
Ezzel a levéllel mutatkozik be a birodalom fővárosában élő testvéreknek.  – A levél lényege, hogy a Jézus  Krisztusban való hitre egyformán meghívást kaptak a zsidók és a pogányok; az üdvösségre mind a zsidóknak, mind a pogányoknak szükségük van, hiszen egyformán bűnösök. Pál „Evangéliuma”, a Pál szerinti Evangélium a Jézus Krisztusról szóló tanítás, amelyben Istennek
hatalmában áll bennünket megerősíteni. Tehát nem magától értetődő, hogy a magunk erejéből ebben kitartsunk és nem is vagyunk ehhez elégségesek.
De Istennek ez hatalmában áll, és Isten ezt meg is teszi, hiszen az Ő paran- csára lett nyilvánvalóvá minden nemzet előtt az a titok, amelyre ősidők óta csend borult, és amelyet Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztatták Isten eredeti terve most lett nyilvánvaló, vagyis a Jézus Krisztusról szóló ta-nításban. A kinyilatkoztatás, a Jézus Krisztusban történő kinyilatkoztatás tehát Isten terve szerint történik. A prófétákról és prófétáktól sokat hall- hatunk az ádventi időben. Az ádvent annak a hallgatásnak az ideje, amely a próféták jövendölése ellenére körülvette ezt a titkot. Csak azáltal lett Isten elképzelése nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus az Ő megváltói művével betel-jesítette jövendöléseiket és minden nemzet előtt ismertté tette ezt a titkot.
Csak ez által lehet eljutni a hit befogadására. A hit befogadását tehát Jézus Krisztus kinyilatkoztatása teszi lehetővé. Amikor ezt a hitet kérjük Istentől, tudjuk, hogy ez az isteni titkok elfogadását jelenti, amely hit nélkül képtelen- ség. A megváltás műve lényegénél fogva titok. Titok is marad. De ez nem jelenti, hogy értelmetlenség, és hogy Isten kinyilatkoztatása, Krisztus taní- tá-sa és az üdvtörténet fölösleges a hit befogadásához. Éppen ebben nyilvánul
meg Isten bölcsessége, éppen ezért mondja az Apostol és az Apostollal mi is:
az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség.

EVANGÉLIUM:  Lk 1.26-38

Mivel sem a Márk-, sem a János-evangélium nem beszéli el Jézus születését és gyermekségének történetét, ádvent utolsó hetében viszont egyre inkább ennek megünneplésére irányul figyelmünk, ezért a mai Evangéliumot
Szt.  Lukács könyvéből vesszük, tőle „kölcsönözzük”.
Jól ismerjük az angyali üdvözlet elbeszélését, hiszen az angyal szavait –
„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!” – a legtöbb katolikus naponta több mint
ötvenszer is elmondja, elismétli az angyallal, amíg a rózsafűzért imádkozza. – Az Úrangyalában pedig, amit a reggeli, déli és esti harangszóra szokás imádkozni, megismételjük az egész evangéliumi elbeszélést. – Jó tehát
tudnunk, hogy a Katolikus Egyház Mária tisztelete az Evangéliumra épül,
benne van a Szentírásban, a Bibliában.
Az angyal hírül adja Máriának Jézus Krisztus fogantatását, megtestesülését a Szentlélek erejéből.
Az angyal-szó hírnököt jelent, a Gábriel, pedig annyit jelent, mint „Az
Úr erőssége”.
Isten megvalósítja az üdvösség tervét, de az ember szabad közreműködését kívánja ehhez. – Mária, az emberiség és az Egyház legkiválóbb tagja és így képviselője, szabadon mondja ki válaszát: „Legyen nekem a te igéd
szerint”.
Így nekünk is hozzá kell járulnunk szabad akaratunkkal a megváltás
megvalósításához. Szabad akaratunkkal kell megvalósítanunk keresztény
élethivatásunkat.
Az angyal „kegyelemmel teljesnek” nevezi Máriát. A kegyelem Isten lel-ki ajándéka, az Ő jelenléte bennünk, kapcsolata velünk. Ezt az ajándékot mindannyian elnyerjük a keresztség szentségében. De csak akkor fog bennünk működni, csak akkor tudja kifejteni hatását, ha szabad akaratunkkal és értelmünkkel is hozzájárulunk, lehetővé tesszük ezt. Bűneinkkel elveszítjük a kegyelmet, de a bűnbánatban, így az ádventi szentgyónásban is, vissza nyerhetjük azt.