Szentírási útmutató Rokay Zoltán atyától:Évközi 3. vasárnap „B” év

2012. január 22. vasárnap - 05:29 Írta: Kálmán atya

ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP

OLVASMÁNY:  Jónás 3,1-5;  10

A Jónásról szóló elbeszélés tovább fűzi a prófétai meghívás, hivatás gondolatát. Erőteljes, szinte az emberi elképzelést meghaladó színekkel és kifejezésekkel adja elő a Szentírás örök érvényű mondanivalóját. (Ninive nagysága, a tömeges megtérés – minderről hallgatnak a Biblián kívüli források). De ne akadjunk fenn a részleteken és a kifejezésmódon. Irányítsuk  figyelmün-ket a lényegre: Isten Jónást, a választott nép i át küldi a pogány Ninivébe.
– Tehát már az Ószövetségben megtalálható annak a gondolatnak csírája, hogy Isten nem csak a választott népet akarja üdvözíteni, hanem általa minden népet. – Jónás a megtérést hirdeti. Az Istenhez tartozás alapföltétele a megtérés az önmagunk megváltoztatása körüli kitartó fáradozás. Ez olyan erővel bír, hogy csodálatos módon, és emberi kifejezésekkel élve (ahogyan ezt az Ószövetség is teszi), még Isten elképzelését is meg tudja változtatni: ha megmásítjuk életünket, Isten megmásítja elhatározását. Nem bocsátotta a Niniveiekre azt a pusztulást, amit tervezett. – Keresztény hivatásunk lényege, hogy Jónáshoz hasonlóan, szép szóval, imádsággal, de mindenek előtt magunk megtérésével hirdessük másoknak a megtérést. Ne rettentsen vissza, ha környezetünk, amelyben ennek a hivatásnak eleget kell tennünk, olyan, mint Ninive. Ne essen nehezünkre olyan környezetben sem eleget tenni ennek a hivatásnak, küldetésnek, amely számára a keresztény katolikus gondolkodásmód, életmód idegen, ellenszenves, vagy éppenséggel ellenségesen viszonyul hozzá. Hiszen Isten minden ember üdvösségét akarja.
Még ezekét is. Hogy mennyire valósul meg az emberiség üdvössége tőlünk
is  függ. Mindenek előtt tőlünk.

ZSOLTÁR: 25.

Ha valahova el akarunk jutni, az odavezető úton kell haladnunk. Életünk célja az örök boldogság, az örök élet, maga Isten. Érthető, hogy a hasonlat maga kínálkozik: az élet olyan, mint egy út, amelyen haladunk. – Ha elfogadjuk, hisszük, hogy életünknek van célja, értelme, azon az úton kell haladnunk, amely ehhez a célhoz vezet. Ám erre az útra önmagunktól nem találhatunk rá. Isten az, aki megmutatja nekünk, aki megtanít rá bennünket, és, aki bennünket ezen az úton vezet. – A zsoltárral együtt mi is azt kérjük Istentől, hogy megmutassa nekünk utait. – Mi már hisszük, hogy az Új-szövetségben Isten megmutatta nekünk az üdvösség felé vezető utat, hiszen Jézus Krisztus önmagát útnak, igazságnak és életnek nevezi.
Az imádkozó a zsoltárban az üdvtörténet múlt eseményeire emlékezteti Istent: ha Isten a múltban az egész választott néphez könyörületes és jó volt, akkor nincs oka abban kételkedni, hogy ennek a népnek egy tagjához, most, a jelenben ne legyen jóságos és könyörületes. Ennek a jóságnak és könyörületességnek éppen abban kell megmutatkoznia, hogy Isten utat mutat; Isten nem ment fel az élet nehézségei alól, nem mentesít a szenvedéstől. Ugyan-így az élet örömeit sem veszi el tőlünk. Ő megtanít minket arra, hogyan kell mindebben viselkednünk. Utat mutat, hogy az élet összetett, gyakran útvesztőre emlékeztető körülményei között se veszítsük szem, elöl életünk célját és az oda vezető utat.
Az emberek három „fajtáját” említi a zsoltár, akiknek Isten megmutatja útját: a bűnösöket, az alázatosakat és a szelídeket. – Ahhoz, hogy Isten  útjait felismerjük, be kell vallanunk bűneinket, és bűnbánatot kell tartanunk; alázatosnak kell lennünk, vagyis be kell ismernünk, vagyis alá kell vetnünk magunkat Isten  vezetésének, mert aki ellenkezik Istennel, soha nem fogja  utait megismerni és így nem is jut el hozzá.

SZENTLECKE: 1 Kor  7,29-31

Az első keresztények Jézus Krisztus hamaros visszatérésének, második eljövetelének meggyőződésében éltek: „Rövid idő és nem láttok, és ismét rövid idő és viszontláttok engem!” – mondta Jézus. Az idő rövidsége tuda-tosabb volt, mint számukra, akik már közel kétezer éve várjuk Urunk visz-szatértét. Ezért számunkra talán még jelentőségteljesebb Szent Pál intelme: „Az idő rövid!” mint a korintusi hívek számára volt mondjuk Krisztus után 54-ben. Az idő rövidsége életünk helyes értékelésére tanít bennünket. Még az is múlandó, amit az életben, a világon a legértékesebbnek, felbecsülhetetlen-nek tartunk: a házastárs. Hát még az olyan változó „dolgok”, mint az öröm, a sírás, amit vásárolunk és a „világ dolgai”, amelyeket felhasználunk. – Ám az Apostol nem azt a következtetést vonja le ebből, hogy mindez oktalanság.
Csak annyit mond: úgy éljünk ezekkel, hogy tudjuk: mindez múlandó. Ne ragaszkodjunk hozzájuk helytelenül. – Mindezek a felsoroltak éppen ezen helyes szemléletük révén nyerik el igazi értéküket: túlmutatnak önmagukon. Helyesen „be tudjuk őket sorolni”, s ez megment minket a kétségbeeséstől az idő rövidsége miatt. Sokkal inkább elnyerik igazi értéküket: elsősorban a házasélet, amely akkor lehet igazán boldog, ha a rövid földi életet követő örök boldogságra irányítja figyelmünket, amely már evilági rövid életünket  a házaséletet is beleértve boldoggá tudja tenni.

EVANGÉLIUM: Mk 1,14-20

Jézus eljövetelével „betelt az idő”. – Ez az az időszak, amelyről a próféták jövendöltek. Nem kell más Megváltót és más időpontot várni. Jézus Krisztusban és tanításában már közöttünk van Isten országa, amelynek eljövetelét a Miatyánkban minden hívő kéri Istentől. – Ennek az Isten Országának to-vábbra is jelen kell lennie. Isten Országa köztetek – bennetek van – mondja Jézus. Ezért feladatunk, kötelességünk, hogy keresztény életünkkel hirdessük Isten Országát, de meg is valósítsuk azt.
Jézus az Ő nyilvános fellépését azzal kezdi, hogy a megtérésre szólít fel.
– Megtérni annyit jelent, mint helyes irányt venni: a helytelentől elfordulni és odafordulni a helyes felé. – Ha azt akarjuk, hogy Jézus Krisztus tanítása változást idézzen elő a világban, elsősorban önmagunkat kell megváltoztatnunk. Ez a legnehezebb, de ez Jézus tanításának lényege. És ebben különbözik minden világnézettől: azok a világot, másokat akarnak megváltoztatni. Nekünk, Krisztus tanítványainak önmagunkat kell megváltoztatnunk. Ugyanígy Jézus Krisztus tanításához és működéséhez tartozik, hogy tanítványait emberhalászokká teszi. – Ez az Egyház, mindannyiunk missziós hivatását jelenti. Keresztény életünk lényegéhez tartozik, hogy embertársainkat elvezessük Isten ismeretére. Jézus Krisztus szeretetére, az Egyházba:  életünk jó példájával, szép szavunkkal, imádságunkkal. Így leszünk ember-halászokká.

Kategória: Nincs kategorizálva, Szentbeszéd, Szentírási útmutató, Zoltán atya


(hozzászólás letiltva).