ÉVKÖZI 18.VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Kiv 16,2-4; 12-15

Az Eukarisztia legkiválóbb előképe, amelyre Krisztus is hivatkozik: a manna. A szentírástudósok úgy vélik, valamilyen növény ehető édes pelyhéről van szó – ahogyan a Biblia is jellemzi ezt a csodálatos eledelt. De a hangsúly itt is az üdvtörténeti mondanivalón van: Isten az Ő választott népét a pusztában mannával táplálja. Ő ad neki kenyeret. A pusztai vándorlás – mint a húsvéti esemény folytatása – a keresztség előképéhez tartozik: a választott nép az egyiptomi fogságból szabadult meg a bárány vére árán; mi Krisztus vére árán a bűn rabságából szabadultunk meg; ők a pusztában vándoroltak az Ígéret földje felé; mi a földi életen át zarándokolunk az örök élet felé. Ezen a vándorúton Krisztus bennünket az Újszövetség mannájával, az Eukarisztiával, az Oltáriszentséggel táplál. Ezért az Eukarisztia szorosan a húsvéti misztériumhoz tartozik. Min den vasárnap egyaránt megünnepeljük keresztségünket és az Eukarisztiát. – Az Egyház bűn terhe alatt csak húsvéti áldozásra kötelezi híveit, de ne feledkezzünk meg arról, hogy minden vasárnap húsvétot, Krisztus feltámadását ünnepeljük. Ne legyünk olyanok, mint a választott nép, hogy visszakívánkozunk a rabságba – ők az egyiptomi fogságba, mi a bűn rabságába – azért, mert csak a testi táplálékra, annak előteremtésére és elfogyasztására van gondunk.

ZSOLTÁR: 77.

Jézus szembeállítja önmagát Mózessel, rámutatva, hogy a mannát, az ég-ből szállott kenyeret nem Mózes, hanem Isten adta. A manna testi táplálék volt. Az a mennyei kenyér, amelyet Jézus ad, nem a testi haláltól, hanem a lélek halálától, az örök kárhozattól szabadít meg bennünket. A pusztai vándorlás során Isten táplálékról gondoskodik népe számára. A tábort harmatozó felhő borította el, majd amikor felszállt, valami finom, szemcsés dolog borította a talajt. A választott nép azt kérdezte: mi ez?  – héberül: „man-hu?” Innen ered a manna elnevezés. – Mi lehetett a manna, nem tudjuk. Egyes feltevések szerint, valamilyen növény pelyhe, amelyet a szél magával sodor, és amit ma is használnak édesítésre. Ez a „növénytani” magyarázat azonban hiányos, bizonytalan és nem kielégítő. Közelebb járunk az igazsághoz, ha az esemény üdvtörténeti jelentőségét tartjuk szem előtt: ebben az eseményben Isten gondviselő jóságának megnyilvánulását ismerte fel a választott nép. A gondoskodás legkézzelfoghatóbb jele a táplá-lék. – Hogy az üdvtörténetben ennek az eseménynek milyen nagy jelentősége volt, bizonyítja, hogy nemcsak Mózes könyvében találjuk meg, hanem a zsoltárok közül több is emlékezteti a hívőket erre a csodálatos eseményre. Maga a zsoltár említi, hogy az atyák elmondták a fiaknak, szájról szájra, nemzedékről nemzedékre szállt az  esemény hagyománya, egészen Jézus Krisztusig. – A zsoltár megértéséhez szükséges ismerni a Biblia világképét: az égbolt szilárd mennyezet, amelyen ajtók, nyílások vannak. Isten, amikor esőt, havat hullat, felnyitja ezeknek az ajtóknak nyílásait. Ezeken át hullott a manna is, ami éppúgy, mint az eső, vagy a hó, Isten  gondviselő jóságának jele. – A manna közvetlen Istentől jön, abból a világból, amelyben csak Isten  és az angyalok élnek. Ezért nevezi a Biblia angyalok kenyerének. – Ezek a részletek is híven tanúsítják a zsoltár mondanivalóját: a szent hegy jelentheti a Sinaj-hegyet, ahol Isten a tízparancsolatot adta, de a Sion hegyét, Jeruzsálemet is, a pusztai vándorlás végső célját. – Jézus Krisztusban, aki Isten közvetlen közeléből jött, úgy szállt alá, mint a manna, a mennyei kenyér, Isten nekünk is megmutatta gondoskodását, hiszen örök életre szóló táplálékot adott. – A szentmisében mi is elbeszéljük csodás tetteit, valahány-szor Jézus  szavait ismételjük. Isten szent hegye, ahová bennünket vezet, az Egyház, ahol nekünk a minden törvényt magában foglaló szeretet parancsát adja, de a szent hegy, a mennyei Jeruzsálemet, az örök életet is jelenti, földi zarándokutunk célját.

SZENTLECKE: Ef 4,17.  20-24

Az efezusi levél meghívásunkról beszél: arról, hogy Isten már a világ teremtése előtt, mint választottakat és örökösöket, szent és feddhetetlen életre hívott meg. – Ezért figyelmeztet bennünket az Apostol, hogy ne éljünk úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket. – A mi életünknek tehát különböznie kell a pogányok életétől. Ki-ki maga kell, hogy Isten jelenlétében számot adjon arról, különbözik-e élete a pogányokétól?Ezt az életmódot, sőt már életszemléletet, amely a pogányokétól különbözik, Krisztustól kell megtanulnunk: őrá kell hallgatnunk. Az apostol felváltva használja a Krisztus és a Jézus nevet. Tanúságot téve a kettő azonosságáról: az evangéliumok Krisztusa azonos a názáreti Jézussal. A kettő elválasztásamesterséges, erőltetett okoskodás eredménye.

Ettől a Názáreti Jézustól, ettől a Krisztustól kell megtanulnom ezt a krisztusi életet. Ennek lényege pedig, hogy az igazság Őbenne, Jézusban van. Nem a közvéleményben, nem az én pillanatnyi hangulatomban, hanem Őbenne – aki önmagáról mondhatta és mondta: én vagyok az út, az igazság és az élet. – Ez a tanulási folyamat minden bizonnyal nem könnyű, hiszen feladat elé állít: „vessétek le a régi embert eddigi életmódotokkal ellentétben”. – A régihez, megszokotthoz, bejáródotthoz, olykor ösztönszerűen is ragaszkodunk, még akkor is, ha az csalóka vágyakozásaival romlásba dönt. Ez a szakítás fájdalmas is lehet. De ez a krisztusi fordulatnak csak negatív oldala. A kereszténység azonban sokkal több, mint a régivel való szakítás. Jézus Krisztus igazsága a lélekben és érzésekben való megújulás. Tehát nemcsak a láthatóban, külsőben, tapasztalhatóban-, a megújulásnak az egész embert, az emberlét minden mélységét: a lelket és az érzéseket is át kell hatnia.

Magunkra kell öltenünk az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény. „Akik Krisztusra keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra” – mondja Szent Pál apostol egy másik helyen. Erre utal a keresztség szentségének kiszolgáltatásánál az a szertartás, amelyben a megkereszteltet fehér köntösbe öltöztetik, illetve gyermekkeresztelésnél átadják a fehér ingecskét. Magunkra kell öltenünk az új embert, magát Jézus Krisztust: ez kell, hogy alaptermészetemmé, második énemmé legyen, hogy elmondhassam az Apostollal: Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.
Szent teremtménnyé kell lennem, Istennek szenteltté, mert az is vagyok: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok – mondja az Úr”. Mi pedig hisszük, hogy képére és hasonlatosságára alkotott minket. – Igazaknak kell lennünk, a hamissággal ellentétben, amint Isten, amint Jézus  Krisztus is igaz. Mindezt Jézus Krisztustól kell tanulnunk és megtanulnunk egy egész életen át. Ne idegenkedjünk a tanulástól és tanítástól!

EVANGÉLIUM: Jn 6,24-35

A csodálatos kenyérszaporítás láttán a tömeg Jézust királlyá akarta tenni. – Olyan uralkodó kell, aki kenyérről gondoskodik alattvalóinak, anélkül, hogy ezért meg kellene dolgozni. – Jézus nem múlandó kenyeret akar adni, zért elrejtőzik a tömeg elől. Ám ők kitartóak és Jézus keresésére indulnak. Ezt a pillanatot, helyzetet használja ki Jézus, hogy elmondja beszédét a mennyből alászállott élő kenyérről. Jézus elsősorban a lelki táplálék fontosságára, nélkülözhetetlenségére hívja fel a figyelmet. Ennek a tápláléknak ugyanolyan fontosságot kell tulajdonítanunk, mint a testi tápláléknak. – Nélküle a lelki éhhalál veszélye fenyeget. – A lelki táplálék rendszeres vétele nélkül, a rendszeres vasárnapi szentáldozás nélkül a lelki éhhalál áldozatai leszünk.
Ám ez a táplálék sokkal több, mint az a morzsányi kenyér, az a jelentéktelen kis ostya. Ezzel a kenyérrel táplálkozni annyit jelent, mint Istennek tetsző cselekedeteket végezni, Istennek tetsző keresztény életet élni.

A nép azért keresi Jézust, mert jóllakott, nem, pedig mert csodát – „jelet” látott. Tehát nem fogták fel, amit Jézus tett. Mert Jézus csodái mindig valaminek a jelei. Így nem az a lényeg, hogy tettein csodálkozzunk, hanem, hogy megértsük, mit jelentenek. – A kenyér, amellyel jóllaktak, annak a kenyérnek a jele, amely örök életet ad: ez pedig maga Jézus Krisztus Nem Mózes adta a pusztában a kenyeret, a mannát, hanem Isten. Ehhez a mannához hasonlóan, Jézus is Istentől jön. – Tehát nem újabb csodát, jelet kell keresni, hanem megérteni a jelet. Amikor Jézus  Krisztus Testével, a mennyből alászállott kenyérrel táplálkozunk, ez annak a jele kell legyen, hogy egy olyan életet keresünk, ahol nem lesz éhség és szomjúság, vagyis az örök életet.
– Akik itt ezzel a kenyérrel, az Oltáriszentséggel táplálkozunk a Szentáldozásban, jelét adjuk, hogy Isten tetteit akarjuk végezni, tetszése szerint akarunk élni.