2012. szeptember 08. szombat - 16:35 Írta: Kálmán atya

ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Izajás: 35,4-7a

Izajás, egy a négy „Nagypróféta” közül, megjövendöli az új kivonulást: most nem az egyiptomi fogságból, hanem a babiloni számkivetésből. De a jövendölés hasonlít a kivonulás, exodus elbeszélésére, mert ez volt a válasz-tott nép üdvösségtörténetének legkimagaslóbb eseménye. – Az út a pusztán keresztül vezet, csodálatos gyógyulások, jelek kísérik. Ezt úgy kell értelmez-nünk, hogy a testi-lelki üdvösséget a bűn rabságából való szabadulás hozza meg, Ismét találkozunk a gondolattal: a testi épség a lelki épség jele; amikor lelkünk a bűn rabságában, fogságában, számkivetésében sínylődik, olyan, mint a beteg test. Az isteni kegyelmet jelk épezi, jelenti a víz, a források is, amelyek megöntözik az aszú földet. Ahogyan víz nélkül nincs élet, úgy a kegyelem teszi lehetővé a lélek életét; a kegyelem élteti lelkünket. – Innen érthető, hogy a keresztség szentségét, amely által az isteni kegyelem meg-kezdi bennünk működését, amely által megkezdődik lelkünk élete, vízzel szolgáltatjuk ki. A bűnben élő lélek olyan, mint a kiszáradt föld. Kietlen, terméketlen. De a keresztséget egyúttal a bűnök bocsánatára nyerjük el. Így a mai vasárnap ószövetségi olvasmányát és Evangéliumát, mint a keresztség előképét értelmezhetjük: a babiloni fogságból való kivonulás: szabadulás a bűn rabságából; a csodálatos gyógyulás: a lélek épségének visszanyerése a keresztség és a bűnbánat által; a vízforrás (és Jézus  nyála) a keresztvíz, a ke-resztség, amely lehetővé teszi a lelki életet, gyümölcsözővé teszi keresztény életünket. – A keresztség tehát megszabadít, gyógyít és éltet.

ZSOLTÁR: 146.

Mindenütt találunk a társadalom peremére sodródott, kiszorult embereket. Akár saját hibájukból, akár gyámoltalanságuk folytán, akár igazságtalanság következtében jutottak ide, jelenlétük mindig a társadalom épkéz-láb és a közösség által befogadott tagjait vádolja, és lelkiismeretét akarja felébreszteni, vajon megtettek-e mindent, hogy sorsukon könnyítsenek? –
Senki sem intézheti el ezt a kérdést azzal: saját hibájából jutott ide. Ki az közölünk, aki ezt az ítéletet kimondhatja?
A Biblia, minden mondatában híven tükrözi az életet, a valóságot. Tudatában van, hogy vannak szerencsétlen emberek. Nem elemzi szerencsétlenségük okait. Istent tartja gyámolítójuknak, és ezzel rámutat, ha Isten is támogatja ezeket, anélkül, hogy kérdezné: saját, vagy mások hibájából ke-rültek ide, jutottak erre a sorsra, nekünk is így kell eljárnunk.
Ezért mondja a zsoltár:
Isten az elnyomottnak pártját fogja;
az éhezőnek kenyeret ad;
a foglyok bilincsét feloldja,
a vakokat megvilágosítja;
a görnyedőt felegyenesíti (akár azokról van szó, akik az élet terhe alatt gör-nyednek, akár azokról, akik az igazlelkűség jeléül hajtják meg magukat);
a hontalant oltalmazza;
az árvát gyámolítja,
az özvegyet nem hagyja el,
Amit a zsoltár Istenről mond, azt mondja az Evangélium az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról.
Isten királyi hatalma ezekben a tulajdonságokban inkább megnyilvánul, mint dicsőségében. – Egyszersmind a jó uralkodókat is ezeknek a tulajdon-ságoknak kell jellemezniük, ezeknek  a kiválóságoknak kell ékesíteniük. Ő azoltalmazója mindezeknek, Ő a felelős ér tük. Jézus Krisztusban, emberi való-ságunkban is megnyilvánult Isten jósága, amelyből a felsorolt cselekedetek származnak. – Isten bennünket saját képére és hasonlatosságára teremtett.
A keresztség által Krisztushoz lettünk hasonlók. – Ennek a hasonlóságnak abban kell megnyilvánulnia, hogy gyakoroljuk mindazt, amit a zsoltár Is-tenről, az Evangélium az Ő Fiáról, Jézus Krisztusról mond.

SZENTLECKE: Jak 2,1-5

Dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitünk arra kötelez bennünket, hogy ne legyünk személyválogatók: ismét egészen konkrét magatartásnak kell következnie hitünkből a közösség konkrét helyzetére vonatkozólag.
A szentleckében előadottak arról tanúskodnak, hogy már az első Egyházban, az első keresztény közösségben voltak társadalmi, szociális különbségek: az első Egyháznak is voltak gazdag és szegény tagjai. Ám a jómódúak előnyben való részesítése az egyházközösségben részrehajlásról és helytelen gondolkodásról tanúskodik. Azt bizonyítja, hogy szívünkben helytelenül
gondolkodunk. – részrehajlásunk tehát nem külső cselekedeteinkben, ha-nem szívünkben kezdődik. A látszat, a külső nem egyszer megtéveszt bennünket. Az ilyen magatartással, mi több, már gondolkodásmóddal állítja szem-be szent Jakab azt a tanítást, amelyet szent Pál leveleiből is jól ismerünk: „Hát Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik Őt szeretik”. – Ez a hely is fényesen bizonyítja, hogy nem lehet szembeállítani szent Pál és szent Jakab tanítását. – De nemcsak a Népek Apostolának szavait ismerhetjük fel ebből a mondatból; kinek ne jutnának eszébe Jézus szavai a hegyi beszédből, ahol a szegényeknek ígéri a mennyek országát és a szelídeknek a földet, – az Ígéret földjét. A világ gazdagságával áll szemben azoknak a szegényeknek a gazdagsága, akik Istent szeretik. Jé-zus Krisztus egészen másként bírál el bennünket, mint a világ. Akik Istent szeretik, azoknak maga Isten a gazdagsága.

EVANGÉLIUM: Mk 7, 31-37

Amikor az evangéliumok feljegyzik, hogy Jézus betegeket gyógyít, a va-koknak visszaadja látását, a süketek nek hallását, a némáknak beszélőké-pességét, kifejezik meggyőződésüket, hogy elérkezett a messiási korszak,
amelyben a próféták jövendölése szerint mindennek be kell következnie,
vagyis helyre kell állni a fogyatékosság nélküli rendnek, „egészségnek”. –
Mivel a próféták is gyógyítottak, Jézus  beteggyógyításai felülmúlják ezeket,
Jézus  Krisztus tehát több, mint próféta: Ő maga a Messiás, Isten Fia, akiben mindezek a jövendölések beteljesednek. – Jézus  megnyálazott ujjával
gyógyítja meg a süketnémát: ez arra a forrásra emlékeztet, amelyről Izajás
jövendöl, amely új életet fog adni a kiaszott pusztaságnak.
A mai Evangélium beteggyógyítását kezdettől fogva lelki értelemben magyarázta az Egyház: a lelki süketségből és némaságból való gyógyulásra vonatkoztatta.
Lelki süketség elsősorban, ha annyira tele vagyunk magunk gondolataival, hogy képtelenek vagyunk meghallani, amit mások: embertársaink, az
Egyház és lelkiismeretünk szava által nekünk Isten, Jézus Krisztus mond.
– Általában azt halljuk meg, amihez valamilyen érdek fűz bennünket. Erre
vonatkoztatható, amit Jézus mond: „Ahol a te kincsed, ott a te szíved”. –
Amit nagyon akar, azt a különben egészséges nagykorú ember meghallja
és meg is jegyzi: Pl. sérelmeinket. – Ez azt jelenti, hogy ki lehet gyógyulni a
lelki süketségből, ha ezt magunk is akarjuk és érdekeink Jézus Krisztus, az
örök értékek, Isten felé irányulnak.
A süketnémaság oka a süketség, hiszen beszélni úgy tanulunk meg, hogy
halljuk környezetünket. – Így a lelki süketségből kigyógyulva a némaságból
is ki fogunk gyógyulni: vagyis szavainkkal hirdetni fogjuk Jézus Krisztus
tanítását, tanúságot fogunk róla tenni.
Hallani és beszélni. Az egész életben nélkülözhetetlen. A tanulásnál is:
hallgatni az előadást és felelni a vizsgán. Ugyanúgy a keresztény életben is:
– 177 –
meghallani Krisztus szavát, Isten igéjét hirdetni másoknak. Ez a keresztény
élet eredményes vizsgájának kulcsa és záloga.

Kategória: Nincs kategorizálva


(hozzászólás letiltva).