Szentírási útmutató Rokay Zoltán atyától: Évközi 26. vasárnap “B” év

2012. szeptember 23. vasárnap - 07:37 Írta: Kálmán atya

ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP

OLVASMÁNY:Szám 11,25-29

Az Újszövetségben két eltérő felfogást találunk arról, hogyan vélekedjünk azokról, akik nem tartanak Jézus  Krisztussal: Máténál: „Aki nincs velem, ellenem van” – Márknál pedig, akinek Evangéliumát túlnyomóan az idei liturgikus „B”-évben olvassuk, egy helyen ezt találjuk: „Aki nincs ellenünk, velünk van”. – Ez abból érthető, hogy Máté a zsidóságból megtért keresz-tényeknek, Márk, pedig a pogányságból megtért keresztényeknek írta Evangéliumát, és ez utóbbinak célkitűzése volt, hogy minél hozzáférhetőbbek  legyenek Krisztus követésének feltételei: elég, ha valaki nincs ellene. – Ezt a felfogást világítja meg az ószövetségi olvasmány is, amikor a két prófétáló férifiről beszél, akik, habár nem mentek a Szövetség sátrához, mégis részesültek Isten prófétai adományában. – Mózes nagylelkűségről tesz tanúságot, és szeretné, ha az egész nép prófétálna. – A keresztségben beteljesedett ez a kívánság, ez a vágy, hiszen, mint már több ízben hallottuk, olvashattuk, prófétai hivatást kaptunk, hogy tudniillik életünkkel hirdessük az Evangéliumot, életünkkel prófétáljunk; az Egyház tehát senkitől nem irigyli a prófétálást, sőt mindenkinek kötelességévé teszi: mindenkinek a maga módján, keretei között, adottságához mérten. Ebben tehát az Egyház követi Mózest és Krisztust: Aki nincs ellenünk, velünk van. – Az Egyház kitart azon tanítása mellett, hogy az Egyházon kívül nincs üdvösség; ha ezt a felfogását feladná, önmagát tenné – nemcsak kér désessé, hanem feleslegessé is. Ebben eleget tesz annak, amit viszont Máténál olvasunk: „Aki nincs velem, ellenem van” – mi, akik megismertük Krisztust, nem tehetünk úgy, mintha nem ismernénk Őt. – Azonban az Egyház, hogy egyetemes küldetésének eleget tegyen, és ne zárjon ki senkit az üdvösségből, azt is tanítja, hogy valamiféleképpen minden ember az Egyházhoz tartozik. Ha másként nem hát jócselekedetei által; vagy legalább jó szándéka által, vagy legalább azáltal, hogy őszinte szívvel keresi az igazságot – az ő vágyával. Az Egyház mindig is vallotta a vágykeresztség érvényességét. És itt a földi életben mindanynyian csak keressük Istent. Egyikünk sem mondhatja, hogy végérvényesen megtalálta.

ZSOLTÁR: 19.

Meggyőződésünk szerint Jézus Krisztus háromféleképpen van jelen köztünk: a kenyér és bor színe alatt, az Evangéliumban – szavai, igéje által, és embertársainkban.
Ennek a jelenlétnek előképe ismeretes volt az Ószövetség számára is. Tudjuk, hogy a tízparancsolat kőtábláit a frigyládában, szövetség szekrényben őrizték. Ez volt Isten jelen-létének látható jele. Amikor a babiloniak le-rombolták a jeruzsálemi templomot, odaveszett a frigyláda. Ettől kezdve a törvény betartása, a tízparancsolat szerinti élet lesz egyre inkább Isten jelen-létének jele. Érthető tehát az a tisztelet és kegyelet, amellyel a választott nép a törvényt körülveszi, övezi. A törvény számára nem terhet, hanem örömet jelent: felüdíti a lelket az Úr törvénye! A kisdedet, gyermeket bölcsességre neveli. Csak az ártatlan tanul belőle. Ugyanakkor meg is tisztít az Úr törvénye, mivel maga is tiszta. – Isten szolgája is tanul belőle: vagyis, akkor értjük meg, ha alázatosak, szolgálatkészek vagyunk. – A hívő attól tart, nehogy akár kis észrevétlen hibáival is megszegje a törvényt. Jól tudja: a nagy bűnt csak akkor tudja elkerülni, ha a hibákat is kerüli. Ehhez ismét alázatosságra van szükség. Ha kevélyek vagyunk, még bűneinket sem látjuk be, hát még hibáinkat.
A törvényt, tízparancsolatot, amelyet Jézus a szeretet parancsában foglalt össze, akkor tudjuk igazán betartani, ha nem azt nézzük: mit veszítünk, ha-nem mit nyerünk ez által. – Ha valóban úgy viszonyulunk hozzá, mint a mai zsoltár: örömet, felüdülést, tisztulást találunk benne; ha gyermeki ártatlansággal, krisztusi alázatossággal hajlandók vagyunk belőle tanulni.

SZENTLECKE: Jak  5,1-6

Egészen Ámosz és a többi próféta feddőbeszédére emlékeztet Szent Jakab kemény intelme, amelyet a gazdagokhoz intéz. – De emlékeztet bennünket Jézus figyelmeztetésére is, hogy olyan kincset gyűjtsünk, amelyet a rozsda nem emészt meg, a moly nem rág meg  és a tolvaj nem lop el. – A Lukács-evangélium pedig a négy boldogságról és négy jajról szóló beszédben közvetlenül Jézus  szavait adja át: jaj nektek gazdagok!
A szociális különbségek nyilván jelen voltak az első Egyházban is. Innen érthető a feddőbeszéd az Újszövetségben, amely szépen kifejezésre jut – ugyancsak a Lukács evangéliumban – a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédben.
Hogy a visszatartott bér felkiált a Seregek Urához, ismerős az Ószövetségből. Szent Jakab azonban még súlyosabb megfogalmazást alkalmaz: a rozsda tanúul szolgál a gazdagok ellen, szívük et a leölés napjára hizlalják. Amikor a szentlecke azt mondja: „megemészti testeteket mint a tűz”, ez minden bi-zonnyal az utolsó ítéletre, a kárhozat tüzére vonatkozik.
A gazdagok azok, akik szívtelenségükkel elítélték és megölték az igazat. Az „igaz”-jelölés Jézus Krisztusra utal. Ezt még inkább kiemeli, amit a továbbiakban hallunk, olvasunk: „s ő  nem tanúsított ellenállást.” Ez teljes egészében Jézus Krisztusra vonatkozik, aki mint Isten engedelmes szolgája önként vállalta a szenvedést és elnémult, mint a bárány nyírója előtt.
Szívtelenségünkkel mi is Jézus Krisztus életére törünk, s mivel nem tanú-sít velünk szemben sem tapasztalható ellenállást, úgy gondoljuk, nyugodtak lehetünk. Ám amit a szentlecke az ítéletről mond, elsősorban ránk vonatkozik.

EVANGÉLIUM: Mk 9,38-43.  45.  47-48

Jézus tanítványait akarja oktatni. Erre az ismeretlen ördögűzővel való találkozás szolgáltatja az alkalmat. Jézus szavai: „Aki nincs ellenünk, velünk van”, ezen a helyen található ebben a formában. – Máténál és Lukácsnál az ellenkezőjét is olvassuk: „Aki nincs  velem, ellenem van, aki nem gyűjt ve-lem, az szétszór!” – Ez talán azzal magyarázható, hogy a Márk Evangélium címzettei, hallgatósága, a pogányságból megkeresztelkedőkből áll. Ezért missziós jellegű, minden jóakaratú emberhez szól, tekintet nélkül arra, hogy a mózesi törvényt és az ószövetségi vallást ismerte-e, annak tagja volt-e.
A „kicsinyek”, akikről Jézus beszél, az Ő tanítványai. Aki csak egy pohár vizet is ad nekik, azért mert Krisztuséi, meg fogja kapni jutalmát. – Az üdvösség, örök élet, tehát apróságokon múlik. Ám tudjuk, mit jelent egy pohár friss víz, amikor szomjasak vagyunk. Tehát ahogy ez a jelentéktelen dolog nagy jelentőséggel bír földi életünk fenntartása szempontjából, úgy nélkülözhetetlen, hogy az élet apróságaiban Krisztus tanítása szerint éljünk, ha az örök életre akarunk jutni.
Ezután Jézus arról beszél, milyen óriási felelősség terhel, ha megbotránkoztatunk, rosszra tanítunk, Jézus Krisztustól elszakítunk valakit a „kicsinyek”, az Ő tanítványai közül. – Felelősek vagyunk egymásért. A panasz helyett inkább vizsgáljuk meg lelk iismeretünket, mennyiben vagyunk mi okai mások elszakadásának – személyi felelősségükön túl? – Ennek a felelősségnek súlyos voltát érzékelteti Jézus prófétai beszédében a nyakra kötött malomkő és tengerbevetés.
Ám ugyanúgy önmagunkért is felelősek vagyunk. Ezt a súlyos felelősséget viszont a levágott testrészek, és kivájt szem képe emeli ki. – Nem testi csonkításról van szó. A test magában véve jó.- Hanem a rosszal való szakításról.
Arról, hogy szakítanunk kell mindazzal, ami akadályt jelent a Krisztushoz, az Egyházhoz, az örök élethez való tartozásban. Ez a szakítás nem egyszer fájdalmas. Olykor talán fájdalmasabb, mintha testi szakításról, marcangolásról lenne szó. Ha Jézus Krisztushoz akarunk tartozni, nem szabad ettől sem visszariadnunk.

Kategória: Szentbeszéd, Szentírási útmutató, Zoltán atya


(hozzászólás letiltva).

Kattintson a nagyításhozKapcsolat Szent Kereszt Templomigazgatóság

Cím:1123 Budapest, Táltos utca 16. Tel.: 375- 0732; 06 30 436-2448
Hypo Bank: 10918001-00000423-15300000