Szentírási útmutató Rokay Zoltán atyától: Évközi 25. vasárnap “B” év

2012. szeptember 17. hétfő - 08:06 Írta: Kálmán atya

ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Bölcs 2,12.  17-20

Szent Márk Evangéliumát úgy szokták jellemezni, mint egy passiót, Jézus szenvedésének történetét, egy rövid előszóval. Valóban, ez a legrövidebb evangélium, amelynek tekintélyes része Jézus szenvedését beszéli el, de az azt megelőző fejezetekben is feltűnően sok szó esik Jézus szenvedéséről, amelyről nyíltan beszél, és amelyet több ízben is megjövendöl – Ezeknek a
jövendöléseknek ószövetségi előképeivel ismerkedünk meg. Múlt vasárnap Izajás próféta könyvéből, most pedig a Bölcsesség könyvéből. – A mai ol-vasmány emlékeztet bennünket az írástudók gonoszságára és káromlására, akik maguk feszítették meg Jézust és akkor csodát követeltek, hogy Isten  szabadítsa meg, ha kedve telik benne. – De nem csak az írástudók gonosz-ságát és az ismeretlen igaz sorsát olvashatjuk ki a mai ószövetségi szövegből, hanem két nagyon elterjedt helytelen vallásos felfogást is, amely úgy látszik akarva nem akarva a magukat hívő katolikusnak tartó emberek közé is be-férkőzött és igen mély gyökeret vert. – Az egyik: a hívőnek nem történhet baja; nem szenvedhet, nem érheti kár, – és talán még az a gondolat is meg-fordul fejünkben, hogy nem is halhat meg. Isten köteles őt védeni; a másik helytelen felfogás: Isten köteles gyakran az emberi gonoszságok közepette csodát tenni, hogy Önmagát és az Ő kedveltjének ügyét igazolja – mert hiszen abból tudjuk meg ki Isten kedveltje, hogy egészséges, kinek van meg mindene, kinek nem kell szenvednie, és kinek nem kell meghalnia.
– Ezt a téves felfogást Krisztus az Ő szenvedésével és halálával cáfolta meg. Isten  nem vette le Őt a keresztről; szégyent kellett vallania ellenségeivel szemben; de ugyanakkor bennünket is bátorít, hogy ha betegek is vagyunk, bajba is jutunk, szenvedünk is, meg is kell halnunk, Isten  mégis szeret bennünket – pont úgy, mit Őt; és ezt a szeretetet majd a feltámadáskor fogja igazolni; addig együtt kell szenvednünk Isten  Fiával – nemcsak a fizikai  kínokat, hanem a megaláztatásokat is, mert itt a földi életben csak keresztény élet-módunkkal tudjuk bizonyítani igazunkat.

ZSOLTÁR: 54.

Noha a Bibliából, mindenek előtt a zsoltárok könyvéből azt tanulhatjuk, hogy a hívő nemcsak a bajban imádkozik, hanem az imádság állandó kapcsolatba fűzi őt Istennel, a szenvedés idején a bajba jutott ember sajátságos módon, szinte sürgető hangon kéri Isten segítségét, beavatkozását. Ezt mindannyian tapasztaljuk. Amikor bajban vagyunk, imádságunk sokkal odaadóbb tud lenni, mint egyébként.
Az ilyen szenvedélyes imák, siralmak közé tartozik a mai zsoltár is. Megértéséhez szükséges ismernünk az ószövetségi ember Istennel való közvet-len kapcsolatát. – Úgy vélte, ha a hitetlenek, gonoszok legyőzik, az Isten szégyene is. Ezért, hogy Isten önmagát is, az Ő hívét is igazolja, segítségére kell sietnie.
A veszély, amelyben az imádkozó Istenhez könyörög, közelebbről ismeretlen. – Hatalmaskodók törnek életére, erőszakot alkalmaznak, Istent nem ismerik.
Az élettapasztalatból ismert helyzet: hiszen valamennyiünkkel előfordul-hat, sokakkal meg is történik, nap, mint nap. – Ha nem is törnek életünkre, de befolyásos emberek igazságtalanul is érvényre tudják juttatni akaratukat a gyengébbekkel, hátrányosabb helyzetben lévőkkel szemben. – Amikor a Biblia hitetlenekről, Istentelenekről beszél, elsősorban nem olyanokra gondol, akik elméletben tagadják Istent, hanem mindenkire, énrám is, ha nem Isten törvénye szerint élek, cselekszem.
Azt is tudjuk, hogy a szegény, nincstelen, tehetetlen volt a gazdagok jogtalanságával szemben. Nem volt ügyvédje, aki pártját fogta volna a gazdagok által megvesztegetett bíróval szemben. Ezért egyedül Istentől várta segítségét.
Jézus Krisztussal együtt mi is az „emberek kezébe kerülünk.”. Vele együtt nemcsak a testi, hanem a lelki szenvedéseket is meg kell ismernünk. Ezt nem kerülhetjük el. Egyet azonban megtehetünk és meg kell tennünk: azok az emberek, akik tőlünk függnek, akik a mi „kezünkbe kerülnek”, ne azt tapasztalják, hogy Istent szem elől tévesztve hatalmaskodunk fölöttük, ha-nem, hogy Isten általunk menti meg őket minden jogtalanságtól.

SZENTLECKE: Jak 3,16-4,3

A szentlecke rámutat, hogy az irigység és az önzés minden zavar- „káosz” oka. A háborúskodás és a veszekedés onnan származik, hogy nem tudjuk elérni, amit a bűnös vágyak alapján kívánunk, és aminek érdekében az ölés-től, harctól és háborúskodástól sem rettenünk vissza, – ahogyan szent Jakab a korunkra is oly jellemző kegyetlen versengést leírja. Ennek a versengésnek a semmi a végeredménye, hiszen az igazi értékeket nem lehet kierőszakolni. Az igazi értékek, Isten ajándéka. Ha pedig azt tapasztaljuk, hogy nem kapjuk meg, amit kérünk, annak az az oka, hogy azért kérjük, hogy bűnös vágyunkban elpazaroljuk; nem azért kérjük, hogy Isten dicsőségére és em-bertársaink javára fordítsuk, hanem valami bűnös céllal. – Az ilyen haszonlesés, kíméletlen nyerészkedés, amely csak önmagát, önmaga és önmaga hasznát keresi örök békétlenséget okoz. Ezzel a békétlenséggel, erőszakkal és önzéssel állítja szembe szent Jakab a felülről (tehát Istentől, nem pedig a mi számításainkból) származó bölcsességet: amely tiszta, békeszerető, mél-tányos irgalom tölti el. – Ki ne ismerné fel Jézus Krisztus tanítását a nyolc boldogságról, azt, amit ott Jézus a tisztaszívűekről és a békességszerzőkről mond? – Ez az isteni bölcsesség, amely eltér minden emberi spekulációtól, amely a haszonlesésre épül.  Ezzel ellentétben, gazdag termést hoz, mert – ismét Jézus szavaira emlékezve – ez az a búzaszem, amely a földbe hull és elhal, hogy bőséges termést hozzon. – Nem részrehajló és nem képmutató – ahogyan szent Jakab jellemzi egészen szent Pál apostol szeretethimnuszára emlékeztető szavakkal. Az önzés ugyanis megmételyezi lelkünket, meghamísítja igazságérzetünket, és képmutatóvá tesz, örökös színészkedésre tanít és kényszerít minket. – Az igazság gyümölcsét már békében is vetik el azok számára, akik békét teremtenek. A békétlenség nem teremhet békét, és nem szolgálhatja annak megteremtését.
Ezt a bölcsességet, ezt a békét állítja szembe Szent Jakab azzal a „zavarral”, békétlenséggel, anarhiával és káosszal, amelyet önző kívánságságaink, elégedet-lenségünk, nagyravágyásunk és irigységün k előidéz bennünk és a világban.

EVANGÉLIUM: Mk 9,30-37

Miután Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, a Felkent, Jézus több ízben megjövendöli szenvedését. Egyben azonban követésére is felszólít. Jézus Krisztust követni annyit jelent, mint hasonlóvá lenni hozzá, és azon az úton járni, amelyen Ő járt. Ez az út pedig – mint tudjuk a keresztút.
A múlt vasárnapi Evangélium arra tanított bennünket, hogy Krisztus kö-vetése lemondást, önmegtagadást, áldozatot jelent. Ha életünkben csak az a fontos, mit fogunk megvalósítani és elfogyasztani, ezt az életet előbb utóbb, de legkésőbb halálunk óráján el fogjuk veszíteni. – Ha azonban mindehhez nem ragaszkodunk betegesen, hanem hajlandók vagyunk valamit elveszíteni, csak hogy a láthatatlan, de maradandó értékeket megvalósítsuk, meg fogjuk azt találni.
A mai Evangéliumban Jézus arra tanít, hogy követése nem csak önmegtagadást, áldozatot, lemondást, hanem aláza tosságot, szolgálatot is jelent. – A tanítványok, akik Jézushoz tartozásuk folytán tudatában vannak fontossá-guknak, most már csak azon vitatkoznak, hogy közülük, körükön belül ki a nagyobb. – Jézus már kérdésével is megszégyeníti őket. Ezután pedig a közéjük állított gyermek példájával oktat: Ő maga ez a gyermek; nemcsak azért, mert kisdedként született, hanem, mert mindig kicsiny maradt; nagysága pont abban van, hogy alázatos, mindannyiunk szolgája. – Amíg Istent Mennyei Atyának szólítjuk, addig Jézus Krisztus, tekintet nélkül arra, hogy az Atyával egylényegű, a Fiú marad, Isten Fia, engedelmes szolgája minden-kinek, gyermek.
Az evangéliumi részlet elsősorban nem a gyermekáldásról, felelősségteljes keresztény családtervezésről akar beszélni, vagy arra indítani, hogy akinek nincs gyermeke, vagy csak egy-kettő van, vegyen ki magának a lelencházból, hanem mindenek előtt alázatosságra: ne vonakodjunk attól, hogy kicsinyek legyünk, nem pedig mindenáron nagyok. – Mindenek előtt azonban ne ke-rüljék el figyelmünket az élet apróságai, mert ezeken múlik örök életünk, örök boldogságunk. – Amíg csak a nagy dolgokra irányul figyelmünk, amíg nagyok akarunk lenni, ne tévesszük szem  elől Jézus Krisztust, aki kicsiny és gyakran észrevétlenül van köztünk. Fogadjuk be, és vele fogadjuk be Azt, aki Őt küldte.

Kategória: Szentbeszéd, Szentírási útmutató, Zoltán atya


(hozzászólás letiltva).

Kattintson a nagyításhozKapcsolat Szent Kereszt Templomigazgatóság

Cím:1123 Budapest, Táltos utca 16. Tel.: 375- 0732; 06 30 436-2448
Hypo Bank: 10918001-00000423-15300000