Szentírási útmutató Rokay Zoltán atyától: Évközi 34. vasárnap: Krisztus Király ünnepe „B” év

2012. november 25. vasárnap - 00:30 Írta: Kálmán atya

ÉVKÖZI 34. VASÁRNAP.
KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPE
OLVASMÁNY: Dán 7,13-14

A mai vasárnappal véget ér az egyházi, vagyis liturgikus év vasárnapjainak sora. Már elmúlt vasárnap megismerkedtünk Dániel könyvével. Dániel próféta a hagyomány szerint a babiloni fogság idején élt. Isten őt csodálatosan megszabadította az oroszlánok verméből, ahova azért dobták, mert nem akarta betartani a király rendeletét, hanem kitartott az egy Isten imádásában. – Dániel könyvét azonban később írták le, a makkabeus háborúk idején, amikor a megszálló, IV. Antiohusz Epifánesz, Nagy Sándor egyik utóda, véres zsidóüldözést szervezett. Ekkor a hívők visszaemlékeztek a Dánielről szóló hagyományra, az ő jövendöléseire, és ez szolgált vigaszul, támaszul a megpróbáltatások, üldöztetések idején.
A mai olvasmány Dániel egy látomását beszéli el. – Megszoktuk, hogy a Mennyei Atyát, ősz hajú, szakállas aggastyánnak ábrázolják. Ezzel akarjuk kifejezni, hogy öröktől fogva van és örökké lesz. Ez az ábrázolás Dánielnek ebből a látomásából ered.
Jézus Krisztus önmagát Emberfiának nevezi, tehát kiegyenlíti magát azzal, aki a hatalmat ettől az aggastyánt ól, „Ősöregtől” kapja. Ő egy közülünk: emberi a, valóságos ember, de mégis az ég felhőin jön. Az Emberi a címet egyesíti Isten szolgájáéval: az Emberi a azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.
A legfontosabb, amit nekünk az olvasmány mond: Ő kapott minden hatalmat. Tehát Istené és az Emberfiáé, Jézus Krisztusé minden hatalom. Nem kell már többé félnünk az emberektől, ahogyan Jézus Krisztus sem félt Pilátustól, hanem bátran tanúságot tett előtte országáról, királyságáról. Nem félt a nagytanácstól: önmagát azonosítja az ég felhőin eljövő Emberfiával.
Dániel látomása bennünket is bátorít, vigasztal: ne féljünk az emberektől. Krisztus kapott minden hatalmat. Keresztény életünkkel mi is bátran tegyünk tanúságot Róla és országáról, amelynek nem lesz vége.

ZSOLTÁR: 93.

Isten fölségét az imádkozó, a természeti erők fölötti uralmában ismeri fel. Mindenhatóságát, a természeti erők megfékezését, megzabolázását, a természeti törvények szilárd alapjaiban mutatta meg. – Ezekből látszik, hogy királyi hatalom illeti meg és királyi trónusa épp ily szilárd. – Ám még ezt is meghaladja Istennek egy további tulajdonsága: ígéretei is igazak és biztosak.
Nemcsak hatalma, ereje szilárd és rendíthetetlen, hanem ugyanígy ígéretei is, amelyeket az embereknek adott.
Isten Jézus Krisztusban valóra váltotta minden ígéretét. Jézus Krisztus maga sem rettent vissza attól, hogy ezekről az igaz és biztos ígéretekről tanúságot tegyen. Ezért királyi trónusa akkor sem rendült meg, amikor már világos volt előtte, hogy Poncius Pilátus halálra fogja ítélni.
A keresztségben mi is részesei lettünk Krisztus királyi hatalmának, Ki-rálynak lenni – ahogyan már erről többször is szó volt – annyit tesz, mint uralkodni. A Teremtő már megparancsolta, hogy hajtsuk uralmunk alá a földkerekséget. Ám olyan mértékben soha sem fogunk uralkodni a természeti erők fölött, mint a Teremtő Isten. – Amit azonban megtehetünk, (mint Krisztus királyi hatalmának részesei), s amit meg is kell tennünk: ígéreteink legyenek igazak és biztosak: szilárdak.  Ez által leszünk teljes mértékben királyi hatalmának részesei, amelyre bennünket a keresztségben meghívott. Ez tesz bennünket rendíthetetlenné, mint Jézus Krisztust, még a hatalommal, a halállal szemben is.

SZENTLECKE: Jel  1,5-8

A Jelenések Könyve az Újszövetség és következésképpen az egész Szent-írás utolsó könyve. Részleteket hallhatunk belőle mindenszentek ünnepén,
a „C”-liturgikus évben a húsvéti vasárnapokon, de más alkalmakkor is. – A könyv szerzője, valószínű a „szeretett tanítvány”, a negyedik Evangélium szerzője, szent János apostol. Az eltérések mellett sok megegyezés ebbe az irányba mutat. A könyv görög elnevezése: apokalipszis: feltárás, a jövendő dolgok feltárása: Jézus Krisztus második eljövetele az Ő és övéi győzelme és megdicsőülése. Jézus Krisztus a hűséges tanú. Ez vigasztalja a vértanúkat, akik tanúságot tesznek Őmellette életükkel és halálukkal. A hűség Isten és az ember szövetségének alapja. Jézus Krisztus mindvégig hűséges volt az Atyához, hozzánk és Önmagához. – Ennek a hűségnek kell megvalósulnia a mi keresztény életünkben is: hűségesnek kell lennünk Istenhez – Krisztushoz, embertársainkhoz és önmagunkhoz, lelkiismeretünk szavához.
Ő az elsőszülött a holtak közül: vagyis elsőként támadt fel a halottak közül és az Ő feltámadásával megkezdődött a mi feltámadásunk is. Az ő halála éppen feltámadása alapján a felől biztosít bennünket, minden esetre, arra ad reményt, hogy életünk nem az értelmetlenségbe, hanem a beteljesedés felé vezet. Mivel legyőzte a halált, mint Isten Fia, valóban a föld királyainak fejedelme. És ez az elsőszülött a holtak közül, ez a föld királyainak fejedelme, szeret minket. Szeretetének bizonyítéka, hogy vérével megváltott minket.
– Amikor azt mondja a szentlecke: Istennek országává tett bennünket, nem földrajzilag körülírható, meghatározható területre gondol, hanem azokra, akik Atyjához tartoznak, és akik Atyja hatalmának, uralmának megvalósulásáért imádkoznak és annak megvalósulása körül, fáradoznak – például az eukarisztikus és mindennapi kenyér közösségében, a megbocsátásban. Ennek az országnak a tagjai a keresztség szentségében papi hivatásban is részesülnek: mindannyiunknak hivatása felajánlani és magunkhoz venni a szentmisében az áldozati adományokat. És itt dicsőítésben tör ki a szent író: Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen. Ezt követi a hűséges tanú, a holtak elsőszülöttjének, a királyok fejedelmének eljövetele az ég felhőin, amint ezt maga is mondta, Dániel könyvére utalva a főpap és a tanács előtti kihallgatáskor. Ez mindenki számára nyilvánvaló lesz: azok számára is, akik átdöfték. Itt világos az összefüggés szent János Evangéliumával, aki elbeszéli a lándzsadöfést, Zakariás próféta szavait idézve: föltekintenek arra, akit átdöftek. Semmi nyomát nem találjuk itt a kárörömnek, vagy hamis triumfalizmusnak. Sokkal inkább a beteljesedés öröme visszhangzik ebből a szövegből, amely még azokat sem hagyja érintetlenül, még azokat is elragadja, akik tevékeny részt vettek Jézus Krisztus kivégzésében. – Ám nemcsak ők, hanem a föld minden népe veri majd mellét: mert ha a történelmi pillanatban nem is voltunk hóhérai, a mi bűnein-kért döfték át; és ahogyan a Lukács-passió elbeszéli, a jelenlévők mellüket verve távoztak. Itt olvashatjuk a második Áment, amely ünnepélyesen zárja le a szakaszt. Az alfa és az ómega a görög a,b,c – az alfabét első és utolsó betűje. A szmirnai egyházhoz intézett levélben, ugyanebben a könyvben Jézus Krisztus önmagát nevezi Elsőnek és Utolsónak, Izajás jövendölése alapján. – Ez nemcsak a két hely szerzőjének azonosságát bizonyítja, hanem Jézus Krisztusét is Istennel, hiszen itt az Úr az Isten mondja önmagáról, amit ott Jézus Krisztus: aki van, aki volt, és aki eljön: a Mindenható. Krisztus, aki hűséges tanú, akit átdöftek, azonossága a Mindenható Úrral, Istennel akkor lesz nyilvánvaló, amikor eljön az ég felhőin.

EVANGÉLIUM: Jn. 18,33b-37.

Valamikor minden Egyházi évben, liturgikus évben ezt az evangéliumi részletet olvasta az Egyház Krisztus Király ünnepén. A liturgikus naptár reformja óta Krisztus Király ünnepe az Egyházi év utolsó vasárnapja. Jézus Krisztus, megkötözve, töviskoronával, bíbor köpennyel a vállán, megostorozva, leköpdösve királynak vallja magát, és tanúságot tesz országáról. Országa, királysága, amelynek eljövetelét a Miatyánkban kérni tanított bennünket, nem e világból való. Ezért is tudja magát Pilátus, a hatalom képviselője előtt, aki önmagát mindenhatónak tekintette, és aki úgy vélte, Jézus kényére, kedvére kiszolgáltatott, királynak vallani. Isten országából, Krisztus országából csak akkor tudunk felfogni, megérteni valami keveset, ha tisztában vagyunk vele, mennyire különbözik ez az ország ez a hatalom az evilágitól, Pilátusétól, az evilági érdekektől és az evilági hatalom fenntartásának eszközeitől. – Fel kell figyelnünk arra, hogy az evangéliumokban Isten országának, Krisztus országának gondolata, Jézus Krisztus erről szóló tanítása, éppen a szenvedéstörténetben, milyen fontos szerepet tölt be, milyen fontos helyet foglal el. A főpap előtt megjövendöli eljövetelét, mint az Ember fiáét az ég felhőin, Pilátus előtt pedig, aki a kételkedő kérdést feltette: „mi az igazság?”, kinyilatkoztatja, hogy király és azért jött a világra, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Ám ezzel nem fejeződik be küldetése: mind-az, aki az igazságból való, hallgat Jézus szavára. Ha tehát Jézus Krisztusban új teremtménnyé tettünk, vele meghaltunk és feltámadtunk, az igazságból valók vagyunk, ami arra kötelez, hogy hallgassunk szavára. Ezáltal leszünk az ő királyságának, országának tagjai, amelynek igazságát keresnünk kell, amelynek igazsága a liturgikus – egyházi év folyamán, vasárnapról vasár-napra, ünnepről ünnepre, mi több munkanapokon is kibontakozott lelki szemünk előtt az Evangéliumban, szentleckében, amire a szentmise első olvasmánya és zsoltára előkészített minket.

Kategória: Szentbeszéd, Szentírási útmutató


(hozzászólás letiltva).