Évközi 3. vasárnap

OLVASMÁNY: Neh 8,2-10

Ezdrás főpap emelvényről olvassa a Törvénykönyvet. Ez az emelvény a keresztény templomokban a szószék, vagy az ambó, – az a kimagasló hely, ahonnan a Szentírást olvassuk a szentmise és más Istentiszteletek alkalmával. – Maga az esemény Jézus názáreti fellépésének, de ugyanakkor a Szentmise „igeliturgia”-nevű részének előképe.

Szakaszonként olvassa Ezdrás a Törvénykönyvet, és megmagyarázta, hogy a nép megértse. A Katolikus Egyház minden vasárnapra előírja papjainak, hogy magyarázzák a felolvasott szentírási szövegeket. Ezt a szentírás magyarázást nevezzük homiliának.

Talán felfigyeltünk arra, milyen tisztelettel illette az ószövetségi választott nép a Törvényt. Igazolt tehát, ha mi keresztények is nagy tisztelettel vesszük körül az Evangéliumot, amely a mózesi törvényt messze meghaladja, felülmúlja.

A felolvasás után örömre és lakomára szólítja fel Ezdrás a népet. Ennek a lakomának beteljesedése a szentmise másik főrésze, az Eukarisztia szolgálata: ahol már nem közönséges ételekkel táplálkozunk, hanem az Élet Kenyerével, Krisztus Testével.

De felszólítja a népet arra is, hogy másoknak is juttasson a lakomából és ezáltal mások is, részesüljenek ebben az örömben. Ennek beteljesedését is megtaláljuk az Egyház életének két ősidőktől ápolt mozzanatában: a betegeknek juttatott Oltáriszentség és a perselyezés gyakorlatában, a gyűjtésben a szegények számára. Régente mindkettőt mise után vitték a betegeknek és a szegényeknek, hogy ezek megtapasztalják, mennyire együtt érez velük a vasárnapot ünneplő közösség, mennyire meg akarja velük is osztani örömét és, hogy mennyire a közösséghez tartozóknak tekinti őket az Egyház.

ZSOLTÁR: 19.

A Szentírás a kőtáblákon kívül Mózes törvénykönyvét is ismeri. – A könyv bőr-, pergament-tekercset jelent. Ilyenekből áll a szentírás, így kell értenünk a Szentírás könyveit, a Bibliát. – Ilyenből olvasott fel Ezdrás, és Jézus is, amikor a názáreti zsinagógában felolvasásra jelentkezett.

Ezt a törvényt magasztalja dicséri a mai zsoltár, amely felsorolja ennek a törvénynek kiválóságait: tökéletes, felüdíti a lelket, világos, megtisztít, megmarad…- Mindez alkalmazható, vonatkoztatható a mózesi törvénykönyv tekercsére, de még inkább arra a törvényre, amelyet Jézus Krisztus ad nekünk a szeretet parancsában; ennek a törvénynek alapja az, amit Jézus Izajás próféta könyvtekercséből felolvas: az üdvösség esztendejének kihirdetése.

Ha ezt a törvényt betartom, magamévá teszem, az Úr sziklám és Megváltóm lesz; hagyatkozhatom, támaszkodhatom rá. Ám csak akkor tapasztalom meg a Megváltást, ha ez az isteni, krisztusi törvény áthatja egész életemet: nem csak tetteimnek kell Isten előtt kedvesnek lenni, hanem szavaimnak, mi több, gondolataimnak is. – Az ilyen élet körüli fáradozás eredményezi a meggyőződést, hogy Isten az én megváltóm. Hiszen az ilyen élet által, amely egész mivoltomat: szavaimat és gondolataimat is kedvessé teszi Isten előtt, ez által leszek részese a megváltásnak; ez által építem életemet az Istenbe vetett hit sziklájára. – Egyébként nem lesz számomra gyümölcsöző a megváltás, különben számomra hiába hirdette ki Jézus Krisztus a megváltás esztendejét.

Ha kételkedni kezdek hitünk tanításában, ha kételkedni kezdek a megváltásban, – ha ez a szikla nem tűnik szilárdnak – az annak a jele, hogy keresztény életem ingott meg. Keresztény életemnek, cselekedeteimnek a szikláját mosta valami alá. – Ezen kell változtatnom, ezen kell javítanom. És ahogyan megszilárdulok a keresztény életmódban, úgy fogom visszanyerni hitemet, Istenbe vetett bizalmamat, úgy és olyan mértékben fogom Istenben, Jézus Krisztusban újból felismerni keresztény életem szikla-alapját és Megváltóját.

Szentlecke: 1 Kor 12,12-30

Szent Pál apostol korintusiakhoz írt első levelének, úgy lehet mondani, egyik kulcsszava, központi gondolata a test: az Egyház, mint Krisztus titokzatos teste, a magunk teste és annak tiszteletben tartása és Krisztus teste az Eukarisztiában, a kenyér színe alatt.

Az egy test különböző tagjainak képével, azok különböző feladatáról, de mégis egy testhez tartozásával érzékelteti az Apostol, amit elmúlt vasárnap hallottunk ugyanebből a levélből a különböző adományokról. Egyik tag sem mondhatja a másiknak: nincs rád szükségem! Sőt a különböző tagok együtt örülnek, és együtt szenvednek. Ez az egyházkép nem csak az egybetartozást érzékelteti, hanem arról tanúskodik, hogy az Egyház élő szervezet: mint a test, növekszik, fejlődik, de szenvedhet is. – Az egybetartozás, pedig a tagok sorsközösségéről tanúskodik: az egyik tag dicsősége az egész testté, a szenvedő taggal együtt szenved az egész test.  Az Apostol világosan kimondja: „Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai”.

Majd ismét rátér a különböző adományokra. A rendkívüli adottságokra, amelyek adományok, Isten adományai. Amelyeket a korintusiak nagyon értékesnek tartottak. Ám az Apostol arra int, hogy az értékesebb adományokra törekedjünk. Ezzel nyitja meg az utat annak a tanításnak, amelyet a szeretet himnuszában fog adni. Ezt, a szent Pál apostol leveleiből minden bizonnyal legismertebb részt fogjuk hallani a jövő vasárnapi szentleckében.

EVANGÉLIUM: Lk  1,1-4;  4,14-21

Szent Lukács két könyvet írt: az Evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit. A címzett Teofil, akiről egyébként semmi közelebbit sem tudunk. Az Apostolok Cselekedeteiben – az egyébként névtelen szerző, olyan hűen írja le szent Pál útjáit, hogy az ő kísérőjének, tolmácsának tartja a hagyomány. Szent Pál levelei említik a Lukács nevet. A kolosszei levél ”kedves orvosunknak” nevezi őt. – Amint a bevezetésből kitűnik, már többen vállalkoztak Jézus működésének leírására, és a címzett már részesült a tanítások oktatásában. A harmadik evangélium rendeltetése, hogy azok megbízhatósága felől meggyőződjön. Az idei évközi időben szent Lukács Evangéliumával ismertet meg bennünket az Egyház. Előbb a bevezető részt hallottuk. Azután, Jézus gyermekségtörténetének elhagyásával, amelyet az ádventi és karácsonyi időben, minden évben hallhatunk, rátér Jézus első nyilvános fellépésének elbeszélésére:

Könyvről van szó az ószövetségi olvasmányban és könyvről az Evangéliumban. Ez utóbbi elbeszélése szépen mutatja, hogy Jézus idejében a zsinagógai istentiszteleten a mózesi törvény könyvein túl, a próféták írásait is felolvasták, valamint, hogy Jézus tudott olvasni.

Izajás könyvét azon a helyen bontja ki, ahol a próféta egyes szám első személyében a Felkentről, Messiásról beszél. Ezt a helyet Jézus önmagára vonatkoztatja. Az ő messiási küldetése az üdvösség, a teljes emberi élet helyreállítása, a szabadulás, megváltás esztendejének meghirdetése. – Jézus Krisztus,  feltámadása után, az Írásokból, így a próféták írásaiból bizonyítja a tizenegynek és a két emmauszi tanítványnak, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és úgy mehetett be dicsőségébe. – Fülöp diakónus az etióp tiszttartónak Izajás 53 fejezetét értelmezi, amelyet a nagypénteki liturgiából ismerünk: Isten engedelmes szolgájáról.

Irányítsuk mi is figyelmünket, szemünket Jézus Krisztusra, aki a Szentírás könyveiből tanít bennünket és az Egyházra, amikor igyekszik bennünket meggyőzni a tanítás hitelességéről. – Izajás jövendölése a Messiásról, Felkentről – aki a szenvedő Isten szolgája, akit gonosztevők közé sorolnak, végig kísérhető szent Lukács kettős művében, és beteljesedett Jézus Krisztuson.