Nagyböjt 4. vasárnapja

OLVASMÁNY: Józs 5,9a. 10-12

Józsue könyve elbeszéli, hogyan ünnepelte a választott nép az Ígéret Földjének küszöbén a húsvétot. De arra is fény derül ebből az olvasmányból, hogy az ünneplést ekkor bővítette ki egy továbbival: a kovásztalan kenyér, az első termésből készült kenyér ünnepével. Ekkor szűnt meg a mannahullás, mert a vándorló nép hazára talált, és Isten a továbbiakban a nép tevékeny munkája által akarja választott népét megajándékozni a mindennapi kenyérrel. – Az egyiptomi fogságból való szabadulás keresztségünk előképe. Az Igére Földje pedig az örök életé. – De a keresztség (és bérmálás, mely a keresztséggel összefügg, mert ennek megerősítése) után mindjárt ott találjuk az Oltáriszentséget, a kovásztalan kenyeret, amellyel a húsvéti vacsorán Krisztus egyrészt, mint mannával, égből szállott szent kenyérrel, másrészt, pedig mint az Ígéret Földjének, az örök életnek kenyerével, lakomájával táplál minket. – Keresztségünk legcélravezetőbb megújítása a nagyböjti bűnbánat és megtérés, amelynek azonban egész életünkre ki kell terjednie. Hogy ez a megtérés, bűnbánat mennyire összefügg az Eukarisztiával, az Oltáriszentséggel, a szentmise lakomájával, azt az Evangélium bizonyítja legjobban, amely arról beszél, hogy a tékozló fiú atyja, örömében, hogy fia hazatért ünnepi lakomát rendez. – Krisztus is ünnepi asztalt terít a szentmisében, nekünk, ha valóban bűnösöknek valljuk magunkat, akiknek szükségünk van megtérésre. – A nagyheti szertartások, mi több, az egész egyházi, liturgikus év csúcspontja, tetőfoka a keresztségi fogadalom  megújítása húsvét éjszakáján. Amikor, miután a bűnbánat szentségében – a húsvéti szentgyónásban – megvallottuk bűneinket, és eleget tettünk a nagyböjti felhívásnak az önfegyelmezésre, ellene mondunk a bűnnek és megvalljuk hitünket Istenben, Krisztusban, a Szentlélekben, az Egyházban és az örök életben. – De ez mindig annak a lakomának a keretében történik, azzal a lakomával fejeződik be, amelyet a feltámadt Krisztus a szentmisében, mintegy az Ígéret Földjének, az örök boldogságnak küszöbén számunkra rendez.

ZSOLTÁR: 34

Gyakran olvassuk, halljuk az „Eukarisztia”-szót, mint az Oltáriszentség, szentmise megjelölését. Ez a görög szó „jó hálaadást” jelent. – Jézus, mielőtt megtörte a kenyeret, hálát adott, áldást mondott. – A hálaadást általában hálalakoma követte. Erre emlékeztet bennünket ez a lakoma, amelyet a tékozló fiú atyja rendezett, és amelyre a zsoltár hív bennünket: „ízleljétek és lássátok”. – Isten jóságát tehát nem csak láthatjuk, nemcsak hallhatunk róla a kinyilatkoztatás, Biblia, vagy a hívek elbeszéléséből, hanem meg is ízlelhetjük.

Amit a mai hálazsoltárban a megszabadult szenvedő elmond, minden további nélkül alkalmazható a keresztségre és a bűnbánatra, amelyre most a nagyböjti időben készülünk: a bűnbánatban az Úrhoz fordulunk, és itt megtapasztaljuk, hogy meghallgat minket: ha töredelmesen feltárjuk bűneinket, a gyóntató által valamit megtapasztalhatunk ebből a meghallgatásból. – A bűnbánat által szabadít meg bennünket Isten az egyetlen bajtól, és minden baj gyökeréről: a bűntől. – Minden kíntól és szenvedéstől megszabadulunk, mert a lelki szenvedéseket és kínos helyzeteket a bűn eredményezi. Ha bűneinkből megszabadulunk, felszabadulunk a szégyenérzettől is. – Ezt csak akkor tudjuk megérteni és átélni, ha magunk is megízleljük Isten jóságát: nem zárkózunk el a húsvéti nagyböjti bűnbánat, gyónás elől. – ezt a tapasztalatot nem szabad visszatartanunk! El kell mondanunk másoknak! Másokat is biztatnunk kell a zsoltár szavaival: „Ízleljétek és lássátok, mily jó az Isten hozzánk!” – Jöjjetek ti is nagyböjti bűnbánatra, engesztelődjetek ki Istennel, embertársaitokkal, saját lelkiismeretetekkel, utána, pedig a szentáldozás húsvéti lakomájában még jobban megtapasztalhatjátok, testileg, lelkileg ízlelhetitek Isten jóságát.

ZSOLTÁR: 34

Gyakran olvassuk, halljuk az „Eukarisztia”-szót, mint az Oltáriszentség, szentmise megjelölését. Ez a görög szó „jó hálaadást” jelent. – Jézus, mielőtt megtörte a kenyeret, hálát adott, áldást mondott. – A hálaadást általában hálalakoma követte. Erre emlékeztet bennünket ez a lakoma, amelyet a tékozló fiú atyja rendezett, és amelyre a zsoltár hív bennünket: „ízleljétek és lássátok”. – Isten jóságát tehát nem csak láthatjuk, nemcsak hallhatunk róla a kinyilatkoztatás, Biblia, vagy a hívek elbeszéléséből, hanem meg is ízlelhetjük.

Amit a mai hálazsoltárban a megszabadult szenvedő elmond, minden további nélkül alkalmazható a keresztségre és a bűnbánatra, amelyre most a nagyböjti időben készülünk: a bűnbánatban az Úrhoz fordulunk, és itt megtapasztaljuk, hogy meghallgat minket: ha töredelmesen feltárjuk bűneinket, a gyóntató által valamit megtapasztalhatunk ebből a meghallgatásból. – A bűnbánat által szabadít meg bennünket Isten az egyetlen bajtól, és minden baj gyökeréről: a bűntől. – Minden kíntól és szenvedéstől megszabadulunk, mert a lelki szenvedéseket és kínos helyzeteket a bűn eredményezi. Ha bűneinkből megszabadulunk, felszabadulunk a szégyenérzettől is. – Ezt csak akkor tudjuk megérteni és átélni, ha magunk is megízleljük Isten jóságát: nem zárkózunk el a húsvéti nagyböjti bűnbánat, gyónás elől. – ezt a tapasztalatot nem szabad visszatartanunk! El kell mondanunk másoknak! Másokat is biztatnunk kell a zsoltár szavaival: „Ízleljétek és lássátok, mily jó az Isten hozzánk!” – Jöjjetek ti is nagyböjti bűnbánatra, engesztelődjetek ki Istennel, embertársaitokkal, saját lelkiismeretetekkel, utána, pedig a szentáldozás húsvéti lakomájában még jobban megtapasztalhatjátok, testileg, lelkileg ízlelhetitek Isten jóságát.

Szentlecke: 2 Kor 5,17-21

A korintusiakhoz írt második levelet az első korintusi utáni időre helyezhetjük, szent Pál harmadik missziós útjára.

Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása nem a régi felületes felújítása, vagy helyreállítása. Ő megszűnteti a régit, és valami új valósul meg, amit Isten visz végbe. – Ennek kell történnie mivelünk is: nagyböjtben és egész életünkben. Engedni, hogy Isten megszüntesse bennünk, életünkben a régit, a bűnöset, és megvalósítsa az újat: az ő gyermekeinek életét. Ez már megtörtént a keresztség szentségében, amikor a régi ember meghalt és eltemették és új teremtménnyé lettünk. Ismerve gyarló, esendő természetünket, Jézus Krisztus által, a bűnbánat szentségében, szentgyónásban ismét részesei lehetünk ennek a kiengesztelődésnek. Mi több, megtörténik, amit mi emberek el sem tudunk gondolni: Isten nem tartja számon bűneinket. Ezt a kiengesztelődést Jézus Krisztus, miránk, az Egyházra bízta, ami nem csak a feloldozás hatalmát jelenti, hanem azt is, hogy nekünk, magunknak is keresnünk kell az alkalmat a kiengesztelődésre: Istennel és embertársainkkal.

Számunkra úgy lehet idegen a bibliai kifejezés: Isten „bűnné” tette Jézus Krisztust, aki bűnt nem ismert, hogy általa „Isten igazságossága” legyünk. – Ő annyira magára vette bűneinket, annyira a „bűn hordozója” és engesztelő áldozata lett, hogy már ő maga is bűnné lett; mi viszont ez által olyan mértékben megigazulhatunk, igazakká lehetünk, hogy mi magunk „Isten igazságossága” leszünk, mert a bűnnek már nem lesz helye bennem, életemben.

EVANGÉLIUM: Lk 15,1-3.  11-32

A farizeusok és írástudók rossznéven veszik Jézustól, hogy szóba áll a bűnösökkel, sőt, együtt eszik velük. Lehet, hogy hozzájuk hasonlóan mi is rossznéven vesszük ezt Jézustól, nem gondolva, hogy mi vagyunk ezek a bűnösök, én vagyok az, akivel Jézus bűneim ellenére szóba áll, sőt együtt eszik velem, az eukarisztikus lakomán. Ezért mondja el Jézus három példabeszédét,: az elveszett bárányról, az elveszett drahmáról és a tékozló fiúról – vagy amint újabban szokás nevezni: az irgalmas Atyáról. – De úgy is lehetne mondani: a féltékeny testvérről. Mert hiszen Jézus azt akarja mondani, ha nem tudom, hogy én vagyok az a fiú, akit bűneim ellenére, amikor hazatérek az atyai házba, megtérek, a Mennyei Atya szeretettel fogad, sőt az eukarisztiában lakomát rendez számomra, hanem azt gondolom, hogy tökéletes vagyok, nincs szükségem megtérésre, a bűnösök azok mások – értelmetlenkedve fogok állni és nézni, épp úgy, mint a tékozló fiú testvére. – Tudjuk, hogy szent Lukács evangéliumában különös hangsúlyt kap a megbocsátás, irgalmasság. Ő jegyezte fel nekünk Jézus szenvedéstörténetében a megtérő gonosztevőről, „jobb” latorról szóló részletet is. Mindezt csak akkor tudom megérteni, ha tudom, hogy én vagyok ez a bűnös. Akkor nagyon is fogok örülni annak, hogy Jézus szóba áll velem, sőt együtt étkezik.

Az atya fia elébe siet, nyakába borul és megcsókolja. Ilyen lelkülettel kell lennünk a bűnbánat szentsége, szentgyónás iránt: tudva, hogy a Mennyei Atya elénk siet. – Lehet, olykor mi is olyan mélypontra süllyedünk, mint a tékozló fiú, de Isten ezt is fel tudja használni arra, hogy a bánat felébredjen bennünk.

Az ünneplő ruha, az isteni kegyelem menyegzős köntöse, amelybe bennünket a keresztségben öltöztetett, de amelyet bűneinkkel elveszítettünk, de a bűnbánatban visszanyerünk. A gyűrű az istengyermekséget jelenti: azt, hogy újból a mennyország örökösei leszünk. Az örömlakoma, pedig az eukarisztikus vendégség, az örök élet lakomájának elővételezése az Egyházban.

A bűn által halottak lettünk. De a keresztségben Krisztussal együtt meghaltunk és új életre – Isten gyermekeinek életére támadtunk. Isten emberszerető jósága ezt újból lehetővé teszi a bűnbánat – kiengesztelődés szentségében.

Ez az öröm nem csak a magam kis, szűk öröme, mint ahogyan a Jézus Krisztus által meghirdetett boldogság sem a magunk magánboldogsága. Akkor tudok igazán örülni, ha annak örülök, hogy minél többen visszataláltak, hazataláltak az idei nagyböjtben az atyai házba, az Egyházba.