Szentírási útmutató Rokay Zoltán atyától évközi 11. vasárnap „C” év

2013. június 16. vasárnap - 00:04 Írta: Kálmán atya

Évközi 11. Vasárnap

OLVASMÁNY: 2 Sám  12,7-10.13

Dávid király bűnt követett el, amikor elszerette Úrias feleségét, Úriást pedig az első vonalba állította, hogy biztos elessen a harcban. Ezért korholja, feddi őt Nátán próféta. – A próféta feladata, hogy rámutasson a jogtalanságra, felfeddje a bűnöket, hogy belátásra bírja a bűnöst. Ezt többek között azzal éri el, hogy rámutat a bűn elrettentő következményeire, amelyeknek a bűn elkövetése pillanatakor nem vagyunk tudatában. Csak amikor már jelentkeznek bűneink első következményei, döbbenünk rá igazán: vétkeztem.

Dávid – ha nem is közvetlen – de gyilkolt. Ennek következménye a békétlenség, a háborúskodás, az öldöklés, amely végig fogja kísérni uralkodóházának életét. – Ezért, amikor az Ószövetségben (különösen Sámuel 2. könyvében és a Királyok könyveiben) sok gyilkosságról, öldöklésről, háborúkról olvasunk, ne lepődjünk meg, hogyan került ez a Bibliába? – A Szentírás csak elbeszéli mindannak beteljesedését, amit Nátán próféta Dávidnak, mint Isten büntetését megjövendölt. – De, amikor Dávid bevallja bűnét: „Vétkeztem az Úr ellen”, Nátán üdvösséget hirdet neki: „Az Úr megbocsátott … nem fogsz meghalni”.

Jézus küldetése is prófétai: nem hallgathatja el a bűnt, de megbocsátja.

Az ószövetségi ember számára a testi élet volt a legnagyobb, bizonyos értelemben egyetlen érték. Ezért minden büntetés elviselhetőnek tűnik, ha a bűnös életben marad. Hosszú érettségi folyamatra volt szükség ahhoz, hogy a hívő rádöbbenjen: van, ami még a földi, testi életnél is értékesebb; amitől végső fokon a testi élet értékét nyeri. Amikor Jézus megbocsátja a bűnöket (noha olykor a testi gyógyulás a bűn megbocsátásának jele), nem testi épségünket adja vissza, hanem az örök életet kínálja fel.

Az Egyháznak mindenben követnie kell a próféták küldetését: rámutatni a bűnre és annak következményeire; ha kell, megfeddi a bűnöst, de örök életet hirdet a bűnbánóknak.

ZSOLTÁR: 32

         Örömujjongásra szólít fel az imádkozó. – az öröm és hála oka: Isten megbocsátotta bűneit. Igazán boldog csak az lehet, akinek Isten megbocsátott. Amíg nem tisztázta tartozását Istennel, nem nézhet nyugodtan szemébe. – De Istennel szívünkben, lelkünkben, lelkiismeretünk szavában találkozhatunk a legbensőségesebb módon. Amíg itt, szívünk mélyén megosztottak vagyunk, nem lehet lelkünknek nyugalma, nem lehetünk igazán boldogok. A megosztottság, kettőség, álnokság, akadálya minden boldogságnak. – Csak akkor vagyunk boldogok, ha hűek tudunk lenni önmagunkhoz. – Nem lehet azzal elkerülni a felelősséget, hogy elhallgatjuk bűneinket. A megbocsátás első feltétele, a megbocsátás felé vezető első lépés a beismerés, a bűnök megvallása, a gyónás. – Nemcsak az Egyház, a vallás épít erre a tapasztalatra, és szorgalmazza a bűnök megvallását mind az egyéni gyónásban, mind a bűnbánati cselekményben minden szentmise elején, hanem az orvostudomány és kivált a pszichiátria döbbent rá ennek fontosságára: addig nincs gyógyulás, amíg a betegség okozóját, a kórokozót, el nem távolítjuk; – a beteget engedni kell, hogy elbeszélje betegsége történetét, mert ebből az orvos a gyógykezelés szempontjából értékes adatok birtokába juthat, de a beteg is megkönnyebbül. – Ezért érthető, hogy a zsoltáros is elhatározza, hogy lelki gyógyulása, a megbocsátás öröme érdekében, megvallja bűneit.

Okos lenne-e pont manapság, amikor tele vagyunk panaszokkal, és az elszigeteltségtől szenvedünk, amikor boldog boldogtalannak megnyílunk, háttérbe szorítani a gyónást? .- Csak, ha az imádkozóval megtapasztaljuk a bűnvallomás nehézségeit, de örömet is, akkor fogjuk megtapasztalni az egyenes szív örömét, és ezt az örömet, ezt a tapasztalatot másokkal is megosztani.

Szentlecke:  Gal. 2,16.  19-21.

Elérkeztünk a Galata levél központi gondolatához: a hit és nem a törvény tettei szerint való megigazulás tanításához. Ugyanaz az apostol, aki az első korintusi levélben hangsúlyozza, hogy ha szeretet nincs bennem, hiába van akkora hitem, hogy sziklákat mozdítsak el, mit sem érek, most világosan tanítja, hogy a Krisztusba vetett hit által igazulunk meg. Ezt a hitet szent Pál nem a szeretettel állítja szembe, hanem a törvény tetteivel. Azok nem képesek  bennünket megigazultakká tenni, hanem csak Jézus Krisztus kereszthalála, megváltói műve. E nélkül tetteim, jócselekedeteim a jótékonykodás, de nem a Krisztusba vetett hit gyümölcsei.

Keresztény, krisztusi életünk azt jelenti, hogy meghaltunk a törvénynek, nem attól várjuk az üdvösséget, megigazulást. Részesei lettünk Krisztus kereszthalálának, vele együtt meghaltunk. Ezért mondhatjuk szent Pállal: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem”. Ez azt jelenti, hogy keresztény életem nem az én érdemen, hanem Jézus Krisztus műve.

Amíg testben élek, Isten Fiának hitében élek, mert hinnem kell, hogy ő él bennem. És bármennyire hangsúlyozza az Apostol a hitet a törvény cselekedeteivel szemben, kimondja: „Aki szeretett engem és feláldozta magát értem”. Ez a szeretet, de csak ez, hatályon kívül helyezi a törvényt, mert sokkal több, mint bármely törvény vagy jócselekedet. E mellett a szeretet mellett, Krisztus kereszthalála, de csakis Krisztus kereszthalála mellett nincs szükség semmilyen törvényre, mert az fölöslegessé tenné Jézus Krisztus kereszthalálát.

EVANGÉLIUM: Lk  7,36-8,3.

Jézus megkenésének történetét mind a négy evangélium elbeszéli. Máténál és Márknál ez egy bizonyos „leprás Simon” – házában történik (akit talán éppen Jézus gyógyított meg) és „egy asszony”-ról van szó. Szent Jánosnál ez az asszony Mária, Márta és Lázár nővére. – Itt a Lukács-evangéliumban egy farizeus házában játszódik le az esemény, akiről utólag tudjuk meg, hogy Simonnak hívják, az asszony, pedig egy bűnös nő, akit mint ilyent ismertek a városban. Jézus lábát könnyeivel öntözte, hajával törölte, csókolta és illatos olajjal megkente. – Magatartása a vendéglátó farizeusban érthető méltatlankodást váltott ki. A naimi ifjú feltámasztása után a nép mint prófétát ünnepli Jézust, most azonban kérdésessé vált a farizeus számára Jézus prófétai volta, hiszen, mint prófétának tudnia kellene miféle nőszemélyről van szó. – Ez adja az alkalmat Jézusnak, hogy elmondja hasonlatát a két adósról. A bűnös asszony sokkal többet tett, mint amennyit vendéglátó házigazdától el lehet várni. Jézus szavaiból az derül ki, hogy az asszony tette már szeretetének válasza a megbocsátásra, amely végig vonul a Lukács-evangéliumon. Itt jelentkezik a kérdés, amelyet a béna meggyógyításának történetéből ismerünk: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” – Jézus a bűnök megbocsátását kimondottan a hitből fakadó szabadulásnak mondja. Jézus tehát nem csak testi betegséget gyógyít, nem csak halottat támaszt föl, mint a próféták: ő a bűnöket is megbocsátja, őbenne nem csak egy próféta jött el, hanem az, akit a próféták megjövendöltek, akinek egyedül van hatalma bűnöket megbocsátani, a gonosz lelkek hatalmát megtörni. A megszabadítottak pedig csatlakoznak a tizenkettőhöz és a bűnös nő nagylelkűségének példáját követve vagyonukból gondoskodnak róla.

 

Kategória: Szentbeszéd, Szentírási útmutató, Zoltán atya


(hozzászólás letiltva).