KARÁCSONY. ÉJFÉLI MISE

2014. december 24. szerda - 22:00 Írta: Megyeri Domonkos

OLVASMÁNY: Iz 9,2-7

Az éjféli mise evangéliuma, amelyet már gyermekkorunkból ismerünk, szinte szóról szóra követi Izajás próféta jövendölését.

Az éjszaka sötétsége, a bűn rabságára emlékeztet. A hitetlenség és bűnös élet sötét éjszakájára, amelyben mi bűnösök botorkálunk, keresve az élet elveszített értelmét és célját. – ezt az éjszakát beragyogja az Úr dicsősége. A világosság biztonságot, örömet, szabadságot, derűlátást, optimizmust ad az embernek. Ezt jövendöli a próféta, erről beszél az evangélium. Ennek a fénynek ragyogásában találjuk meg Istent és embertársainkat; életünk értelmét és célját.

Ezt a szabadságot, örömet az Isteni gyermek születése hozza meg, akiről az ószövetség csak prófétai homályban jövendöl, de az evangélista világosan mondja: Mária gyermeke, a pólyába takart, jászolba fektetett kisded, maga az Úr, a Megváltó, Jézus . Egy jelentéktelen kicsinység, egy gyermek által valósítja meg Isten az ő megváltói tervét, hogy nagyravágyó szívünket megalázza: hogy megtanítson arra, hogy az élet apróságai között kell megvalósítani keresztény hivatásunkat. A keresztségben kaptuk ezt a hivatást, amelyben újjászülettünk, Isten gyermekei lettünk.

A csodálatos gyermeket, Isten fiát a próféta a béke fejedelmének nevezi. Isten dicsősége és a jóakaratú emberek békessége elválaszthatatlan egymástól. Az Isten parancsai szerinti élet tudja egyedül az igazi békét megteremteni. Az apostol a szentleckében pontosan meg is mondja, hogyan érhetjük el ezt az ígért békét: „Szakítsunk az Istentelenséggel és világias vágyakkal; éljünk szentül és buzgón a világban!”

Azt tapasztaljuk, hogy ezt az eszményi állapotot, ezt a békét magunk erejéből nem tudjuk megvalósítani. Adjuk tovább egymásnak ezt az egyedül maradandó karácsonyi ajándékot.

ZSOLTÁR: 96.

Tudjuk, hogy Isten Jézus Krisztus első eljövetelével, születésével, új szövetségre lép velünk. – Az újszülött Megváltó erre az Újszövetségre emlékeztet minket, akik a keresztségben új emberré lettünk, újjászülettünk Isten gyermekeinek természetfölötti életére.

Az évenként visszatérő karácsony, keresztény életünk állandó megújítására figyelmeztet bennünket. – ezt jelenti az „Új ének” a mai zsoltárban: szakítsunk a régivel, és ahogyan az újszülött Megváltó születését ünnepeljük, úgy magunk is újuljunk meg.

Ez a keresztény megújhodás tanúságtételt jelent. Hiszen a zsoltár arra szólít fel, hogy hirdessük Isten dicsőségét és az ő csodatetteit. – Isten dicsőségének és csodatetteinek a mi tetteinkben, a mi életünkben kell megvalósulnia, ezen kell visszatükröződnie. A zsoltár az egész teremtett világot: eget, földet, tengert, erdőt és mezőt is dicséretre szólítja fel. A természet az ő puszta létezésével dicséri Istent, tesz tanúságot az ő hatalmáról, nagyságáról, dicsőségéről.

Az embert Isten a teremtés koronájává tette: értelemmel és szabad akarattal ruházta fel. Az embert ez a kiválósága arra kötelezi, hogy mindazzal, ami által Isten a többi teremtmény fölé helyezte, emelte: gondolataival, szavaival, cselekedeteivel tegyen tanúságot Istenről. Amikor meggyújtjuk a gyertyákat karácsonyfánkon, ez emlékeztessen Jézus szavaira: „Ti vagytok a világ világossága; úgy világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsérjék mennyei Atyátokat.” – Ne tévesszen meg bennünket a karácsony: most csak egy újszülött gyermeket látunk, aki azonban azért jön, hogy ítéljen. Egykor eljön látható dicsőségében, amely karácsony éjszakáján csak egy pillanatra ragyogott fel; eljön angyalaival, akiket karácsony éjszakáján csak a pásztorok láthattak és hallhattak – hogy ítéletet tartson. – Vajon éltünk-e karácsonyról karácsonyra, napról napra az újjászületés, a keresztény élet tanúságtételének lehetőségével?

Hogy második eljövetele ne legyen félelmes, hanem kedves, mint ahogyan első eljövetelét ünnepeljük karácsonykor, újuljunk meg lélekben, keresztény életünkkel tegyünk róla tanúságot. Újuljunk meg lélekben.

SZENTLECKE: Tit. 2,11-14

Szent Pál apostol két kedvelt tanítványa Titusz és Timóteus, Kréta illetve Efezus püspöke. Timóteushoz az apostol kettő, Tituszhoz egy levelét őrzi az újszövetségi szentírás. Ez utóbbiból hallunk, olvasunk a karácsonyi éjféli misén. Ez vezet be bennünket a karácsony misztériumának megünneplésébe. Isten üdvözítő kegyelmének megjelenéséről beszél minden ember számára. Krisztus születésekor ez a kegyelem csak a pásztoroknak jelent meg. Ám az Egyház, még mielőtt a karácsonyt ünnepelte volna, már ünnepelte az Úr megjelenését, az epifámiát, amit ma vízkeresztnek hívunk. Jézus Krisztus születése, akiben Isten emberré lett, arra tanít bennünket, hogy szakítsunk az Istentelenséggel, világrajövetele arra oktat, hogy szakítsunk az evilági vágyakkal. Korunk emberei vagyunk, és nem feltétlen szeretjük a tanítást, az oktatást, mert úgy véljük, ez sérti nagykorúságunkat. Pedig, ha Jézus Krisztus tanítványai akarunk lenni, készségesnek kell lennünk a tanulásra. Meg kell tanulnunk, hogyan élhetünk szentül és buzgón és becsületesen ebben a világban. Ezzel mutatjuk meg, hogy várjuk a mi reményünk beteljesedését, Jézus Krisztus második eljövetelét. És ez a remény ad nekünk erőt a Krisztushoz méltó élethez. Ennek a reménynek alapja, hogy Jézus Krisztus önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson és megtisztítson: ennek lettünk részesei az ádventi bűnbánatban és szentgyónásban és leszünk részesei a bűnbánatban minden alkalommal. Ám a megváltás nemcsak a megtisztulásban van. Krisztus követése tevékeny szeretetet, jótettekben való buzgólkodást jelent. Ezt kell gyakorolnunk, de nemcsak karácsonykor, hanem egész életünkön át. Ez által leszünk igazán Isten választott népe, amivé Isten Jézus Krisztus születése és megváltói kereszthalála által tett bennünket.

EVANGÉLIUM: Lk 2,1-14

Az összes evangéliumi részlet, de az összes bibliai szöveg közül minden bizonnyal a legismertebb a karácsonyi éjféli mise evangéliuma, Jézus születéséről. – Ki ne ismerné ezt a történetet, a Gyermekkel, jászollal, Máriával és Józseffel, az angyalokkal és pásztorokkal, Augusztus császár rendeletével? – Minden évben megjelenik szemünk előtt itt a templomban, otthonainkban, számtalan képen, ábrázoláson.

Van ennek a történetnek még mondanivalója számunkra, vagy csak mindennapi életünk szürke hétköznapjainak szokványos darabja?

Nem járunk távol az igazságtól, ha azt állítjuk, a karácsonyi evangélium és az egész evangéliumi tanítás lényege az angyalok énekének kettős üzenete:

„Dicsőség a magasságban Istennek,

és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”

Ez a kettő egymástól elválaszthatatlan: nem tudjuk megvalósítani az igazi békét, Isten nélkül, Isten dicsősége nélkül. – A vallási élet: imádság, szentmise nem elhanyagolható díszítő eleme keresztény életünknek. Ez Isten dicsőítése, a maradandó béke alapja, garanciája. Ám egész életünkkel is dicsőítenünk kell Istent.

Az igazi maradandó békét, Jézus Krisztus, az Isteni gyermek születése hozza meg. – A keresztség szentsége által újjászületésünk, az Isten gyermekeinek élete tudja csak megvalósítani.

Az Isteni Gyermek születésének a mi újjászületésünket kell eredményeznie. Ez hozhatja meg nekünk és az egész világnak a békét. – ez által mutatjuk meg, hogy jó akaratú emberek vagyunk, akik ezt a békét kiérdemlik.

Kategória: Szentbeszéd, Szentírási útmutató, Zoltán atya


(hozzászólás letiltva).