OLVASMÁNY: Iz 62,11-12

Az ádventi időben már megtanultuk, hogy Sion leánya Jeruzsálemet jelenti. – Őhozzá szólnak most Izajás próféta szavai is. Örömhírt hirdet: „Jön a Te Üdvözítőd!” – Amit Izajás megjövendölt, amit általa Isten megígért, azt Jézus Krisztusban teljesítette, váltotta valóra. – Talán másként, mint ahogyan azt elképzelték, mert hatalmas uralkodót, erős hadvezért vártak és helyette tehetetlen kisgyermekként jött el. – Isten az ő tervének megvalósításában nem köteles magát tartani az emberi elgondolásokhoz, elképzelésekhez. Éppen a jelentéktelen dolgok által akarja megvalósítani az ember üdvösségét. Ez figyelmeztetés számunkra is: próbáljuk az élet jelentéktelennek tűnő apróságai között is felfedezni, megtalálni Istent: például embertársainkban, akiket lekicsinylünk; például néhány sornyi szentírási szövegben; például az alig egy falatnyi hópehely-ostyában. – Ha nyitott szemmel járunk az életben, találkozunk Istennel, mert a nagy elképzelések nem fogják őt szívünk és értelmünk előtt elhomályosítani. – És ez már magában véve az a jutalom, amelyről a próféta beszél; Krisztust megtalálni, Istent felfedezni – ez Isten fizetsége, ez Krisztus jutalma: itt a földi életben is; és az örökkévalóságban is; hiszen mind a kettőt ez teszi életté, boldogsággá.

A megváltót a megváltottak serege követi: a szent nép. Ez nem más, mint az Újszövetség választott népe, a hívek közössége, az Egyház: mi. A keresztség által csatlakoztunk Krisztushoz, Istenhez. – Nemcsak a húsvét, a karácsony is keresztségünk megünneplése: emlékezés az Isten gyermekségre, az Istentől való születésre – ezt világosan bizonyítja a mai ünnepi mise evangéliuma is. – az Egyház és Krisztus jelenléte kölcsönös: csak ott beszélhetünk Egyházról, ahol jelen van Jézus Krisztus, és Jézus Krisztus az ő jelenlétét az Egyházhoz, a megváltottak közösségéhez kötötte: „Ahol ketten vagy hárman…”

Az igazi boldog karácsony: a Krisztushoz tartozás, az egymáshoz tartozás – ennek felfedezése és megélése – még áldozatok árán is.

ZSOLTÁR: 97. zsoltár

Karácsony ünnepe még a legelfásultabb szíveket is örömre hangolja. Ez az ünnep a meleg, meghitt, bensőséges öröm ünnepe. – A lelki sivárságba, sötétségbe, hidegbe beragyog Isten dicsőségének fénysugara. Annak a dicsőségnek fénye, amelyet az angyalok hirdettek karácsony éjszakáján Krisztus születésekor. Ez a dicsőség az emberek közötti békesség alapja és feltétele. Nélküle minden béketörekvés meddő, hiábavaló. – Amit magunk erejéből képtelenek vagyunk megvalósítani, azt ajándékként meghozza és meghirdeti nekünk egy újszülött gyermek. Ezért kell örvendenie az egész világnak, azzal az örömmel, amelyre a zsoltár bennünket felszólít. (A távoli szigetek az ószövetségi korban ismert világ szélső határát jelentik) Krisztus születésében helyreáll és megvalósul Isten országa, dicsősége.

Talán nem egészen alaptalan a következő ellenvetés: nem sokat látok ebből a fényességből, dicsőségből, és nem látom az öröm különösebb okát, hiszen Jézus Krisztus születése óta nem sokat változott a világ, vagy ha változott, esetleg rosszabb lett.

Erre az ellenvetésre az ad okot, hogy elkerüli figyelmünket a zsoltárnak néhány szava: „világosság ragyog az IGAZRA – JÁMBOROKRA fényesség; örvendezzetek IGAZAK az Úrban…” – Karácsony, Krisztus születésének, a megváltásnak és az egész keresztény életnek örömét csak akkor érezhetjük meg, csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha magunk is ilyen életet élünk. Ha ez az életmód hiányzik, idegen számunkra, csak értelmetlenül nézünk azokra, akik még tudnak örvendezni. – Igazán örvendezni csak az igaz, bűnbánatban megtisztult lélek tud. – Csak az ilyen embernek ragyog fel a pásztorokkal együtt Krisztus fényessége, mert az ilyen ember ki AKAR jönni a sötétségből. Aki a sötétségben akar maradni, annak hiába ragyogott föl Krisztus világossága, az lelkileg vak marad. – A jámborság, vagy áhítat ennek a világosságnak keresését jelenti. Ez az Istennel való kapcsolat, amelyet életünkkel és vallásosságunkkal kell megvalósítanunk. Ez nemcsak a boldog karácsony, hanem a boldog élet – magunk és embertársaink boldogságának, örök boldogságának feltétele.

SZENTLECKE: Tit 3,4-7.

A római katolikus karácsony jellegzetessége a három karácsonyi mise: éjszaka, korán reggel (a „pásztorok miséje”) és az ünnepi mise. (A többi esetleges mise is ezekhez alkalmazkodik).

Ahogyan az evangélium az éjszakai mise evangéliumának folytatása, úgy a szentleckében Szent Pál továbbfűzi Tituszhoz írt levelében az éjszakai szentmise gondolatait Isten kegyelme és emberszerető jósága megjelenéséről, amely szent életre kötelez bennünket, mint Krisztus dicsőséges eljövetelébe vetett hitünk hiteles tanúságtételére.

Most azt mondja az apostol, hogy az üdvözítő Isten jósága és emberszeretetének kinyilatkoztatása megmentett minket. Ez a kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban bontakozott ki az ő teljességében. Ezt nem tetteink igaz voltára való tekintettel tette, hanem irgalmasságból. Isten nem várt arra, hogy a világ, az emberiség megváltozzon, hogy tetteink igazak legyenek, hogy akkor nyilvánítsa ki jóságát, mert akkor soha semmi nem lett volna a megváltásból. Éppen azért siet segítségünkre, mert magunk erejéből elégtelenek vagyunk; a betegeknek kell az orvos. Isten Jézus Krisztusban a beteg emberiségnek siet segítségére, a beteg világnak születik meg. Új életet ad, lehetővé teszi az újjászületést a megújulás fürdőjében, a keresztség szentségében. – Karácsonykor Krisztus születését ünnepeljük, aki a megváltás által lehetővé teszi, hogy mi is Isten gyermekeinek életére, a krisztusi, keresztény életre szülessünk. A bérmálás szentsége megerősíti bennünk, a keresztségben nyert kegyelmet, nagykorúságra vezeti bennünk Isten gyermekeinek életét. Kegyelmével lehetővé teszi ezt az igaz életet: azt az életet, amelyben nincs álnokság, nincs hamisság.

Ilyen életet csak akkor tudunk élni, ha osztályrészünk az örök élet reménye, Az a remény, amely Jézus Krisztus első eljövetelekor ragyogott fel számunkra, amely azt mondja nekünk, hogy életünk nem az értelmetlenségbe, a teljes megsemmisülés, hanem a teljesség, az Istenben való beteljesedés felé vezet. Ez a remény keresztény életünk feltétele és ebből, egyedül ebből lesz számunkra a keresztény élet érthető.

EVANGÉLIUM: Lk 2,15-20

A karácsony „kora reggelén”, hajnalán mondandó szentmise evangéliuma, folytatja az éjféli mise evangéliumának elbeszélését. A pásztorok bíztatják egymást, hogy Betlehembe menjenek; az angyal evangéliuma, a hírnök örömhíre valóban indíttatást jelent számukra. Abból, amit hallottak, elhatározás és konkrét cselekedet származik. „Nézzük meg a történteket”, lássuk azt a „dolgot”, amit az Úr hírül adott. – A latin „igének” fordítja, azonban ez az ige sokkal több, mint egy elhangzott szó, hang: ehhez hozzá tartozik az ige tartalma is, amit jelöl: ez pedig a Megtestesült Ige, Jézus Krisztus. – Jézus maga mondja: „Keressetek, és találni fogtok.” A pásztorok megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet. Vajon én veszem-e magamnak a fáradságot, hogy Jézus Krisztus, Isten keresésére induljak, vagy mindig csak azon tépelődöm, és azt ismétlem, hogy én nem találtam meg Istent az én életemben? – Az is lehet, hogy nem ott keresem, ahol van: a betlehemi jászolban.

A pásztorok azonban nem tartják vissza maguknak, amit láttak és megtudtak: mindezt elbeszélték. A keresztség szentségében mi is meghívást és küldetést kaptunk, hogy elsősorban hiteles keresztény életünk által – közöljük másokkal, hogy a betlehemi kisdedben valóban megtaláltuk Istent, ahogy az evangéliumból ezt megtudtuk. Bizonyára a mi elbeszélésünk is csodálkozást fog kelteni embertársainkban, a hatalmas Isten a jászolban fekvő kisdedben, Jézus Krisztus jelenléte az élet jelentéktelennek vélt mindennapjaiban. – A hallgatók közül Máriát, Jézus anyját említi név szerint az evangélium: ő szívébe vési a pásztorok szavait, és el-elgondolkodik rajtuk. Ezért tiszteljük mi katolikusok Szűz Mária szeplőtelen szívét, mert azt Isten Igéje tölti el. A mi keresztény életünknek is szívünkben kell kezdődnie, bele kell vésni, és el kell gondolkodnunk azon, amit Jézus Krisztus a pásztorok pásztora mond nekünk. – Így a pásztorokkal visszatérve mindennapi elfoglaltságunkhoz, a mi életünk is Isten dicséretévé lesz, mindazért, amit láttunk és hallottunk az evangéliumban, pontosan úgy, ahogyan nekünk maga Jézus Krisztus megmondta az Egyház szolgálata által.