OLVASMÁNY: Ap csel 9,26-31

A mai olvasmányban az Apostolok cselekedetei ismét elválaszthatatlan közelségben említik Jézust, az Urat (ahogyan őt a Lukács evangélium és az Apostolok cselekedeteinek írója nevezi) és a Szentlelket. Ez újból a húsvét és a pünkösd, a keresztség és a bérmálás szoros egybetartozását idézi emlékezetünkbe. – Az Egyház Krisztus titokzatos teste; az Egyház lelke, pedig a Szentlélek. Ahogyan a test halott lélek nélkül, úgy az Egyház is halott a Szentlélek nélkül. A Szentlélek építi, gyarapítja az Egyházat; ő egyesíti az Egyház különböző tagjait, ő világosítja meg és kormányozza. – Az Egyházban minden Jézus nevében és a Szentlélek erejéből történt és történik. Azok az események is, amelyekről a mai olvasmány beszél (Saul – Szent Pál megtérése és működése), de az Egyház jelen élete is, amelyben a keresztség és a bérmálás szentsége által a Szentlélek bennünk kifejti működését. Szükségesnek tűnik megmagyarázni az olvasmány néhány kifejezését: Damaszkusz: város Szíriában, a Damaszkuszba vezető úton tért meg Saul – Szent Pál; hellenisták: görög nyelvű zsidók; Judea, Galilea, Szamaria: Palesztina, zsidó ország vidékei: Júdea délen, Szamaria középen, Galilea északon; Isten félelem: nem az Isten hatalmától való rettegés, hanem attól való tartás, hogy elveszítjük Isten barátságát; ez egy sajátságos életmódot eredményez.

ZSOLTÁR 22.

A 22. zsoltár magában egyesíti a könyörgést és a hálaadást. Legismertebb a zsoltár első mondata: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” – Jézus utolsó szavai a kereszten a Máté és Márk evangélium szerint.

Talán meglep bennünket, hogy most a húsvéti időben is ebből a zsoltárból imádkozunk, éneklünk. Maga a zsoltár is rámutat: nincs húsvét nagypéntek nélkül – de fordítva is érvényes; az élet és a halál szerves, elválaszthatatlan egységet alkotnak. A halál „hozzá tartozik az élethez.” – Az imádkozó legnagyobb szorongatásában is megtapasztalta Isten jóságát. Fogadalmat tett, és most teljesíti azt. A fogadalom teljesítéséhez hozzá tartozik a hálalakoma, az eukarisztia, amelyben a szegények is részesülnek. Őnekik is meg kell ez által a lakoma által tapasztalniuk Isten gazdagságát. – Ha az Ószövetség keretein belül maradunk, és a kívánság: „szívünk mindörökre éljen” csak erre, az evilági valóságra vonatkozik, akkor nem teljesülhet, mert itt a földön nem élhetünk örökké. De, ha Krisztus tanításának és feltámadásának fényében értelmezzük, akkor teljesülni fog. – Az imádkozó saját tapasztalatát kiterjeszti, kibővíti minden népre. Mi több, Isten megváltói műve hódolatra kényszeríti még a holtak világát is. – Az ivadékban, az utódban véli az ember tovább élni, látni önmagát. Őnekik is hirdetni kell Isten nagy tetteit: így az imádkozó egybekapcsolja a múltat – „akik a földben alszanak” –s a jövőt, az ivadékokat.

Amit a zsoltárban imádkozunk, éneklünk, az minden misében megismétlődik: hálalakomára jövünk össze, amelyből a szegényeket is részesítenünk kell, és hirdetjük Isten legnagyobb tettét: Krisztus megváltói halálát és feltámadását.

SZENTLECKE: 1 Jn 3, 18-24

Szent János, a szeretett tanítvány, a negyedik evangélium és három levél szerzője, evangéliumában, Jézus búcsúbeszédében és leveleiben is sokat beszél, sokat ír a szeretetről. Tudva, mennyi félreértés lehetséges éppen a szeretettel kapcsolatban, fontosnak tartja tisztázni, hogy a szeretet nem – vagy legalább is elsősorban nem érzelmek kérdése, érzelmek dolga, hanem az akaraté. Ezért int és figyelmeztet: ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Tetteinkben kell megmutatkoznia szeretetünknek, az igazság pedig a negyedik evangéliumban Jézus Krisztus tanításának kulcsszava. Ezt az igazságot csak akkor ismerhetjük meg, ha megismerjük Istent, Jézus Krisztust. Ezt, pedig azzal valósítjuk meg, hogy tetteink igazak, vagyis életünkben nincs hamisság, nincs álnokság. Tehát az igazságot tenni kell, nem elég ismerni. Életünknek kell igaznak lennie. – Ha szeretetünk nem merül ki szavakban, ha nem érjük be azzal, hogy csak szavakkal szeretünk, hanem azt tettekre váltjuk, erről ismerhetjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e? – Ezzel nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. – A Szentírás (különösen az Ószövetség) a lelkiismeret helyett gyakran a szív – szót használja. Ha tetteink igazak, ha életünk igaz, nem kell nyugtalankodnunk. Ám könnyen előfordulhat, hogy szívünk mégis vádol, mert tudatában vagyunk elégtelen, esendő voltunknak. Az apostol megnyugtat: nincs okunk szorongásra, mert Isten szívünk fölött áll és mindent tud: ismeri szándékainkat, tudja mi múlott rajtunk, mi független tőlünk.

Ha szívünk nem vádol, ez felbátorít a bizalomra Isten iránt. Majd Ismét visszatérnek Jézus szavai a János evangéliumból: Bármit kértek, megkapjátok tőle. – Könnyen lehetséges, hogy azt mondom: „én sok mindent kértem Istentől, mégsem kaptam meg.” – Az evangélium esetében elkerüli figyelmemet Jézus szava: „az én nevemben”, az apostol levelében pedig: „hisz megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami neki kedves.” Ez jelenti azt: Jézus nevében kérni. És mielőtt „reklamálnák”, tanácsos feltennünk a kérdést: vajon megtartom-e Isten parancsait, azt teszem-e, ami Istennek tetszik, ami előtte kedves? Hiszen ez az a „bármi”, amit Isten megad nekünk: a kegyelem, a segítség, az erő ahhoz, hogy parancsait megtegyem.

Az apostol azt is megmondja, mi Isten parancsa: Hogy higgyünk Fiának Jézus Krisztusnak és szeressük egymást, amint ő parancsolta. Hinni Jézus Krisztusnak – hinni, hogy van örök élet, amelyről Jézus Krisztus nemcsak az ő szavával, hanem szenvedésével és halálával, az ő feltámadásával bizonyságot tett – ez Isten parancsa. „Őt hallgassátok” – hangzott a Mennyei Atya szózata Urunk feltámadásával bizonyságot tett – ez Isten parancsa. „Őt hallgassátok” – hangzott a Mennyei Atya szózata Urunk színeváltozásakor, . – Úgy szeretni egymást, amint ő parancsolta: „Nincs nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja barátaiért” – mondja Jézus búcsúbeszédében, ugyancsak a János evangéliumban. A szeretet nem retten vissza az áldozatoktól. Sőt az igaz szeretet lényege az áldozat, mint Jézus Krisztus szeretetének is az ő keresztáldozata a lényege. – Mindezt megint csak azért mondja az apostol, mert tudja, hogy hajlamosak vagyunk félreérteni, netán félremagyarázni a szeretet fogalmát. Ezért hangsúlyozza a szeretet és a parancsok betartásának elválaszthatatlan kapcsolatát. Aki teljesíti Isten parancsait az Istenben, marad és Isten őbenne. Itt is felismerhetjük Jézus szavait, amelyeket a János evangéliumban a szőlőtőről és szőlővesszőkről mondott: „Aki bennem marad, bőséges termést hoz”. – A keresztény élet, a Krisztus szavának adott hitel, és a szeretet, amely a parancsok megtartásában van, Jézus Krisztusban maradást, valami maradandót, tartósat, állandót jelent. Nem pillanatnyi lelkesedés, szalmaláng, hanem állhatatosság az áldozatok mellett és az áldozatok árán.

Mindezt a Lélektől tudjuk, akit Jézus Krisztus adott nekünk, akit búcsúbeszédében – ismét a János – evangéliumban megígért a tanítványoknak. Önmagunktól nem jönnénk rá, hogy krisztusi, keresztény életünkkel maradunk meg Jézus Krisztusban. Ehhez a Szentlélek megvilágosító kegyelmére van szükség, amelyet a bérmálás szentségében elnyertünk, és amely bennünk működik, ha azt bűneinkkel ki nem oltjuk.

EVANGÉLIUM

Jn 15, 1-8

Amikor Jézus önmagát a szőlőtőhöz, tanítványait – bennünket, pedig a szőlővesszőkhöz hasonlít, arra figyelmeztet, hogy a keresztény élet gyümölcseit csak akkor tudjuk megteremni, ha közösségben maradunk vele. Ahogyan a szőlővesszők a szőlőtőből táplálkoznak, úgy kell nekünk is Krisztusból táplálkoznunk. – Tanítása, Testének és Vérének vétele az Oltáriszentségben az éltető nedv, amellyel ő, a szőlőtő, bennünket, szőlővesszőket táplál és éltet.

Jézus arra szólít fel, hogy maradjunk benne: a keresztény élet csak akkor lehet gyümölcsöző, ha ezt egy bizonyos állandóság, folyamatosság jellemzi. – Ha csak a pillanatnyi hangulat kapcsol bennünket ideig-óráig Istenhez, Jézus Krisztushoz, az Egyházhoz, közben azonban el-elszakadunk, úgy nem tudjuk megteremni a keresztény élet gyümölcseit.

Jézus szavai: „Nélkülem nem tehettek semmit”, megtartja érvényét akkor is, ha úgy tűnik, vagy sokan azt is állítják, hogy nagyon jól megvannak Isten, Jézus Krisztus, vallás és Egyház nélkül. Az, amit így valósítunk meg, semmi. – Az értékét minden csak az Istennel, Jézus Krisztussal, Egyházzal való közösség által nyeri.

Amikor az Egyháztól való eltávolodásnak, elidegenedésnek vagyunk tanúi, nem egyszer túl gyorsan arra következtetünk, hogy ez a gonosz lélek „műve”. – Holott az Egyház Evangéliumban Jézus Krisztus kifejti, hogy a Mennyei Atya a szőlőműves, aki a szőlővesszőket tisztítja, és a terméketleneket lemetszi. – Így az a folyamat is, amely az Egyházban végbemegy, a tisztulás folyamata is lehet.

A vasárnapi szentmisén való részvétel is annak a jele, hogy mint szőlővesszők, Krisztusban, a szőlőtőben akarunk maradni, belőle táplálkozunk – hallgatva tanítását, magunkhoz véve testét, és vérét. – Mindennapjainkban, pedig meg kell teremnünk a keresztény élet maradandó gyümölcseit.