OLVASMÁNY: Ap csel 10,25-26. 34-35. 44-48

Szent Péter apostolnak Joppéban látomása volt: egy kendőt látott, amelyben különféle állatok voltak, amelyeket a zsidóknak nem volt szabad enni, mert tisztátalanok voltak. Egy hang felszólította, hogy egyen belőle. Ő azonban visszautasította. De a hang bíztatta: amit Isten tisztának nyilvánít, arra te, ne mond, hogy tisztátalan. – Péter ugyanis visszautasította a pogány Kornéliusz megkeresztelését, gondolva, hogy csak zsidók keresztelkedhetnek meg, a pogányoknak előbb a zsidó hitre kell térniük. A látomás után Péter megváltoztatta álláspontját. – Az olvasmány azt mondja, hogy akik a keresztséget kérik, azokban a Szentlélek már megkezdte működését. Tehát az Egyház nem tagadhatja meg a keresztséget tőlük. – De a Szentlélek működésének hatásos kibontakozásához hozzátartozik még valami: az Egyháznak, (nem csak a tanítóhivatalnak, hanem a hívek közösségének) nem szabad megengednie, hogy elkallódjanak, hogy ne találják meg helyüket az Egyházban azok, akiket a Szentlélek a keresztségre indított. Már pedig ahol a szülők – akik a keresztelendő gyermek számára az első hívő közösséget jelentik – nem élnek az Egyház törvényei szerint, semmi kilátás sincs arra, hogy a Szentlélek a gyermekben hatásosan kifejthesse működését. – Ilyen esetben nem szabad rossznéven vennünk, ha az Egyház elhalasztja a gyermek keresztelését, és időt ad a szülőknek, hogy elgondolkodjanak, változtassanak életszemléletükön, életmódjukon az Egyházhoz, a hívők közösségéhez való viszonyulásukon.

ZSOLTÁR 98.

A zsoltáros új dalra szólítja fel a jelenlevőket. – A hagyománynak, a régmúlt idők üdvtörténeti eseményeinek nagy szerepe volt a választott nép vallásosságában. A legkiválóbb helyet ezek között az Egyiptomból való kivonulás, az „exodus” foglalta el. A választott nép, a zsidók, maga Jézus Krisztus is a tizenkét apostollal, a húsvéti vacsorán emlékezett meg róla, és az óta mi keresztények is ünnepeljük a húsvétot – vasárnapról vasárnapra, mi több, napról napra a szentmisében.

Azonban bármilyen jelentős szerep jut a hagyománynak a vallásos életben, így a keresztény vallásban is, az nem lehet csak hagyomány, csak tradíció, ahogyan ezt mai is szeretnék beállítani, akik el akarják homályosítani a keresztény vallás lényegét. – Isten megváltói műve nem csak a múlté, nem csak megemlékezés (remineszcencia, esetleg nosztalgia tárgya), hanem jelen életünk valósága: egy állandóan megújuló valóság. Ezért énekeljük ezt a zsoltárt most, a húsvéti időben, mert Krisztus feltámadásával Isten újból bebizonyította hatalmát (ezt jelenti Isten jobb keze, Isten hatalmas karja), de üdvözítő jóságát is. – Ez az új húsvét, amelyet új énekkel ünneplünk.

Isten öröktől van, így hát elgondolásai, szándékai, tervei is öröktől valók. Ezek a tervek, gondolatok azonban az ember számára ismeretlenek, hozzáférhetetlenek. – Saját erőnkből képtelenek vagyunk azokra rájönni. Ezért Isten maga siet segítségünkre és feltárja előttünk tervét. Nem élőszóban, beszédben közli velünk, hanem egy történelmi személy és esemény által: Jézus Krisztus megváltói művében. Ebben lesz láthatóvá, tapasztalhatóvá Isten örök terve, amelynek lényege az irgalom és a hűség.

Istennek ezt a tervét minden népnek, a föld minden határának meg kell ismernie. Jézus is parancsban hagyta tanítványainak: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” – Az evangélium örömhír, Krisztus megváltói halálának és feltámadásának örömhíre, amelyben Isten irgalma és hűsége megnyilvánult.

SZENTLECKE: 1 Jn 4,7-10

Szent János apostol, a szeretett tanítvány ismét a szeretetről beszél. Az egymás iránti szeretet azért kötelez bennünket, mert Istentől van és Isten maga a szeretet. Ezért Istent csak akkor és az által ismerhetjük, ha szeretjük egymást. Isten megismerése ezek szerint nem elméleti ismeret, nem elméleti tudás, hanem a szeretet gyakorlása. Méghozzá azé a szereteté, amely abban nyilvánult meg, hogy Isten elküldte Fiát, hogy általa éljünk. Tehát Isten szeretete Istennek egy egész konkrét, történelmi üdvtörténetében nyilvánul meg, és valósul meg: abban, ahogy Isten az ő egyszülött Fiát elküldi, hogy Jézus Krisztusban eljön közénk. – Isten nem az ő fölöslegéből ad, hanem azt az egyetlent, amivel rendelkezik, az Ő Egyszülött Fiát. Méghozzá azért, hogy általa éljünk. Jézus Krisztus az élet forrása, ő maga az Élet, ahogyan búcsúbeszédében az utolsó vacsorán mondja a János – evangéliumban: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”. Egyedül általa élhetünk, és, ha nem ő általa élünk az nem nevezhető életnek. Az élet, amelyet ő ad az élet bősége. Amint maga mondja: „Azért jöttem, hogy életük legyen és, hogy bőségben legyen.”

Arra is rámutat az apostol, hogy ebben a szeretetben Istené a kezdeményezés. Ő szeret minket és Fiát bűneinkért engesztelésül, küldi. Pont azért küldi fiát, hogy engesztelő áldozat legyen értünk. Ha nem lennénk bűnösök, nem lenne szükség erre az engesztelő áldozatra, Krisztus keresztáldozatára, a húsvéti áldozatra, amely lehetővé teszi, hogy a keresztségben megtisztuljunk, bűneinktől megszabaduljunk és Isten gyermekei legyünk. – Ez kötelez bennünket a szeretetre, abból tanuljuk meg mi a szeretet: hogy az elválaszthatatlan Jézus Krisztustól és az ő engesztelő áldozatától.

EVANGÉLIUM: Jn 15,9-17

A mai evangéliumból világos, mit jelent Jézus Krisztus szeretete:

1. Istent, Jézus Krisztust és embertársainkat szeretni annyit jelent, mint megtartani a parancsokat, Jézus Krisztus tanítása szerint élni. A szeretet tehát sokkal több, mint valami mulandó hangulat. Értelmünk és akaratunk, teljes személyiségünk alárendelése Istennek, Jézus Krisztusnak – embertársainknak – az igaz szeretet.
2. ez a szeretet csak akkor valósulhat meg, ha állhatatosan megmaradunk benne. A szeretet hűséget, kitartást követel tőlünk. – Sajnos ma mintha megfeledkezne a társadalom erről. Az adott szó értékét veszítette. Senki sem akar kötelezettséget vállalni. Ez nem csak a házastársi húségre és a papok húségére vonatkozik – habár ezek a legkirívóbb esetek. Ez vonatkozik a keresztségnél tett ígéretekre, – mind a szülők, mint a megkereszteltek esetében.
3. Jézus szeretete, az Isteni szeretet, az igazi szeretet nem riad vissza az áldozatoktól. – szélsőséges esetnek, helyzetnek számít, ha azzal kell bizonyítani szeretetünket, hogy másért meghaljunk. Erre azonban soha nem lennénk készek és képesek, ha nem lennénk készek egymásért élni. – Egymásért élni, pedig legalább olyan nagy áldozat, mint egymásért meghalni. Ez gyakran elkerüli figyelmünket. Olykor azt mondjuk, készek vagyunk másokért meghalni – mivel tudjuk, erre úgy sem kerül sor és ezzel az állításunkkal annyira meghatjuk önmagunkat és embertársainkat, hogy észre sem veszik, hogy nem vagyunk képesek és készek egymásért élni.

Szeretni annyit jelent, mint egymásért élni; egymásért meghalni, az majd magától megadatik.