OLVASMÁNY: Apcsel 2.1-11

A mai vasárnappal véget ér a húsvéti idő. A húsvéti vasárnapok olvasmányai keresztségünkre és bérmálásunkra emlékeztettek minket. – De ezt az Egyház a liturgikus év többi vasárnapján is folytatja. Minden vasárnap húsvétot, pünkösdöt ünneplünk. Minden vasárnap megemlékezünk arról, hogy a keresztségben a Szentlélek megkezdte bennünk működését, a bérmálásban, pedig eljutottunk a keresztény nagykorúságra. – A mai olvasmány elbeszéli az első pünkösdöt. A Szentlélek kiárad a hívek imádkozó közösségére. Ez azt jelenti, soha nem mondhatom: a Szentlélek csak bennem és általam működik. A szentlélek mindig csak ott működik, ahol az imádkozó közössége egy szív és egy lélek. Ahogyan Jézus is csak ott ígérte meg jelenlétét, ahol ketten vagy hárman az ő nevében együtt vannak. – Az Apostolok cselekedetei továbbá külön kiemelik az asszonyok közül Máriát, Jézus anyját. Őt név szerint is említi az elbeszélés. Ez lehetővé teszik, hogy Mária tiszteletünket a hagyományhoz híven ugyan, de új, bibliai alapokra helyezzük, és, hogy tudatosítsuk: nem csak hozzá imádkozunk, hanem vele imádkozunk. – A pünkösdi csoda lényegét pedig abban kell keresnünk, ami a mai Egyház küldetése és hivatása is, és amire a II Vatikáni Zsinat nagy súlyt fektet: úgy hirdetni az egy hamisítatlan evangéliumot, hogy az mindenki számára érthető, hozzáférhető legyen. Ezt, pedig csak akkor tudjuk megvalósítani, ha egy szavahihető, hiteles keresztény élet áll szóbeli tanúságtételünk mögött. A mai ember a tetteknek hisz. A szavakban csalódott. Az ilyen tanúságtételhez nélkülözhetetlen a Szentlélek erősítő kegyelme, a hívek összetartó, imádkozó közössége, Máriával, Jézus anyjával.

ZSOLTÁR: 104.

A Szentlélekről szóló tanítást Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki, és az Újszövetségi Szentírás által jutott el hozzánk. Azonban már az Ószövetség és ennek első mondatai is említik Isten Lelkét, amely a teremtéskor ott lebegett a vizek fölött. – Isten Lelke tehát alkot, éltet és újjáteremt.

A mai ünnepi zsoltár egy hosszú zsoltár töredéke. Az imádkozó önmagához, saját lelkéhez intézi a felszólítást, hogy dicsérje, áldja Isten t az ő nagyszerű műveiért. – A dicséretnek lelkünk mélyéről kell jönnie; nem csak ajkunkkal, egész életünkkel kell Istent dicsérni. – A lélek a Bibliában nem valami különálló lényt jelent, hanem magát az embert, az egész embert, és elsősorban, amit őt élteti, és ami által Istenhez hasonlít.

A Szentmise szövegébe a zsoltárnak csak egy töredéke került, amely mindössze ennyit mond: „Mily számosak a műveid – teremtményeid betöltik az egész világot!” – A teljes zsoltár azonban egyenként is felsorolja Isten műveit: az égitesteket, a növény-és állatvilág csodálatos gazdagságát, az éjszaka és a nappal, az élet és halál lenyűgöző váltakozását. Ez az összhang a teremtmények mögött álló Teremtő dicséretére készteti a hívőt. Ebből azt is megtanulhatjuk, hogy a Biblia első oldalán található, ismert szöveg: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”, nem „tudományos” elmélet akar lenni a világ keletkezéséről, eredetéről, hanem a Teremtő dicsérete.

Az élővilág, fennállását Isten Lelkének köszönheti. A lélek maga az élet. Ha Isten kiárasztja Lelkét, minden életre kel; ha megvonja, minden elpusztul, beáll a halál.

Isten Lelke nem csak a teremtményeket élteti, hanem a hívők közösségét, az Egyházat is. Az Egyház Krisztus titokzatos Teste; mi vagyunk tagjai. Ám, ahogyan a test halott lélek nélkül, úgy az Egyház is halott a Szentlélek nélkül. – Pünkösd ünnepén az Úr kiárasztotta Lelkét az Egyházra.

Hisszük, hogy élteti és vezeti az Egyházat és annak egyes tagjait. – Ezért nem szabad bűneinkkel akadályozni az ő éltető erejének működését. Nem szabad „kioltanunk a Lelket”. – Inkább emberi hozzájárulásunkat is el kell töltenie a Szentléleknek, hogy ez által megújuljon az Egyház, ahogyan az életlehelet megújítja a föld színét.

SZENTLECKE: Gal 5,16-25

Pünkösd a húsvét utáni ötvenedik nap, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Bennünk, Krisztusban hívőkben a Szentlélek kell, hogy működjön és megteremje a lelki gyümölcsöket. Mindannyian tapasztaljuk a test és a lélek ellentétét, a kettő tusakodását. Még ha szeretnénk is a Lélek – Szentlélek és a magunk lelke szerint élni megtapasztaljuk a test ellenállását. Ha engedjük magunkat a lélek által vezettetni, akkor nem vagyunk alárendelve a törvénynek, mert már sokkal többet megtettünk, mint amennyit a törvény előírhat, amely törvény a testi cselekedetek uralmát kell, hogy szabályozza, mérsékelje, elfojtsa. – Az apostol felsorolja őket, nem mintha nem lennének számunkra ismeretesek, tudottak. A test – különösen a lélektől függetlenül – más cselekedetekre nem képes. Szembe kell néznünk azzal, hogy a test szerinti élet ezeket a cselekedeteket eredményezi, mert nincs ami, vagy aki fékezze, fegyelmezze és nincs miért fékeznie és fegyelmeznie.

Majd rátér az apostol a Lélek – szentlélek gyümölcseinek felsorolására: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás:

Szeretet – a Szentlélek a szeretet Lelke és Krisztus az ő keresztáldozatával megmutatta, mit ért szereteten;

Öröm – az igazi örömet csak a Lélek szerinti életben tudjuk megtapasztalni, másrészt csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha ezt nem kényszerből, hanem örömmel tesszük;

Békesség – Jézus Krisztus békéje, amelynek az az ára, hogy ne legyen bennünk szakadás, meghasonlás: a között, aminek kellene lennem, és ami vagyok;

Türelem – a mai zaklatott világban türelmetlenségünkkel gyakran megnehezítjük egymás helyzetét, életét; magunkban is, másokban is időbe kerül, mire a Lélek gyümölcsei megérnek;

Kedvesség – különbözik a mű jókedvtől, az erőltetett alakoskodástól; az igazi kedvességet a Szentírás és több nyelv ugyanazzal a szóval fejezi ki, mint a kegyelmet: Isten kapcsolatát velünk, emberekkel, Isten ki nem érdemelt jóságát, ilyen kell, hogy legyen az én kapcsolatom is embertársammal, – akkor is, ha éppen nincs hozzá kedvem, mert megkeserítették életemet. – Ez a kegyelem tesz kedvessé Isten előtt.

Jóság – ez nem szorul magyarázatra, fejtegetésre; arról a jóságról van szó, amelyet Isten nyilatkoztatott ki, ideajándékozva az ő Egyszülött Fiát, arról a jóságról, amely nem számít viszonzásra. A jóság önmagáért, Isten dicsőségére; azért mert ez az alaptermészetem, a második énem; nem tudok nem – jó lenni,

Hűség – napjainkban talán a legritkább erény; nem tudjuk – helyesebben nem akarjuk magunkat elkötelezni – senkinek egy egész életre; a körülmények változnak, az emberek változnak és magunk is, megváltozunk – tehát úgy gondoljuk, a tegnap adott szavunk ma már nem kötelez. Holott az igazi hűség független a változásoktól. Isten – ahogy egy másik helyen mondja Szent Pál, nem válhat hűtlenné, mert ezzel önmagát tagadná meg.

Szelídség – nem a gyámoltalanságot, hanem Krisztusnak a húsvéti báránynak szelídségét, az alázatos szívű Jézus szelídségét jelenti, aki nem erőszakkal akarja megvalósítani országát,

Önmegtartoztatás – az eddig felsoroltak csak önfegyelmezéssel, önmegtartóztatással valósíthatók meg. Ha csak önmagam érdekére, önmagam megvalósítására van gondom, soha semmit nem tudok mindebből megvalósítani, de még megérteni sem.

Könnyen elképzelhető, hogy a mai világban, amikor a teljesítmény és a fogyasztás a mérce, az önmegtartóztatás idegenül, hangzik.

De akik Jézus Krisztushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. – A keresztség szentségében a Lélek szerinti életre kaptunk meghívást. Ezért hivatásunk a Léleknek megfelelő viselkedés. Erre csak akkor leszünk képesek, ha nem azt mérlegeljük: mennyire feleltem meg, tettem eleget a törvénynek, hanem a Lélek gyümölcseit igyekszem megteremni, amelyek ellen nincs törvény, mert ezeket gyakorolva sokkal többet tettem, mint amit bármilyen törvény előírhat.