OLVASMÁNY: Kiv 24,3-8

Valamikor Krisztus Vérének külön ünnepe volt (július 1.-én). Ma Úrnapján Krisztus Testét és Vérét ünnepeljük az Oltáriszentségben. Ezért érthető, hogy a szentmise olvasmányaiban a vér gondolatának is fontos szerep jut. A „szövetség vére” megértésének, amelyről Jézus Krisztus beszél az utolsó vacsorán, valamint a Zsidókhoz írt levél, nélkülözhetetlen előfeltétele az, amit az Ószövetség mond erről. Ez pedig a sinai szövetségkötéssel függ össze. Mózes kihirdette az Úr minden szavát és parancsát, amelyeket leírt a törvénykönyvbe. A nép megfogadta, hogy az Úr minden szavát megtartja. – Az áldozati állatok vérével való meghintés a szövetség megkötésének jele. Ez a vér a szövetség vére. A vér mindig egybetartozást jelent. A magyar nyelv szépen kifejezi ezt a „testvér” – szóval, vagyis, hogy akiknek azonosak a szüleik, azoknak egy a teste és a vére, azok egy test és egy vér.

Isten ilyen szoros, elválaszthatatlan szövetségbe kapcsol bennünket. Akikkel közli szavait, parancsait, azokkal szövetséget köt, azoktól elszakíthatatlan lesz, mint akikkel egy a teste és a vére. Akik betartják szavait, parancsait, szintén ilyen szorosan, elválaszthatatlanul kapcsolódnak hozzá és ez által lesznek egymás testvérei. Tehát minden testvériség abból származik, mennyire kapcsolódunk Istenhez, mennyire tartjuk be az ő parancsait, mennyire őrizzük hűségesen velünk kötött szövetségét.

Ez a szövetség vére Krisztus vérének, az Új és örök szövetségnek előképe, amelyet mint Isten Bárányának vérét sokakért, mindenkiért ont a kereszt oltárán bűneink bocsánatáért. Ezt a szövetséget ünnepeljük az eukarisztiában, mert annak ünneplésében, a szentáldozásban ez a szövetség titokzatos, de valóságos módon megvalósul: egy test egy vér leszünk Jézus Krisztussal és egymással: ugyanaz a vér kering Jézus Krisztusban és bennünk: Krisztus és egymás test-vérei leszünk.

ZSOLTÁR 116.

A mai napon ünnepli az Egyház az Oltáriszentséget. Jézus Krisztus az utolsó vacsorán, nagycsütörtök este alapította jelenlétének szentségét a kenyér és a bor színe alatt. – Mivel azonban a középkor Egyháza egyre nagyobb pompával kezdte körülvenni ezt a szent Titkot, úgy találta, a nagycsütörtök este, amikor Jézus megkezdte szenvedését, nem elég alkalmas a pompás ünneplésre, külön napot, – szintén csütörtököt, a Szentháromság vasárnap utánit jelölte ki erre a célra.

Ma az Egyház Úrnapján is a Krisztus szenvedése és az Oltáriszentség közötti szoros összefüggést igyekszik emlékezetünkbe idézni. – Erre emlékeztet a mai zsoltár is, amely a szentek haláláról és áldozatról beszél. Az Oltáriszentséget és Szentmisét Eukarisztiának nevezzük. Az Eukarisztia pedig „jó hálaadást” jelent. A mai zsoltár is hálazsoltár. Az imádkozót Isten kimentette a halál bilincseiből. – „Drágalátos dolog az Úr szemében, amikor szentjei meghalnak” – nem azt jelenti, hogy Isten külön örül haláluknak, hanem, külön sajnálja, félti és óvja őket. – Az imádkozó visszakapta életét Istentől, földi életét, ami az ószövetségi hívő számára mindent jelentett. Most azonban gondolkodik, mivel is viszonozza ezt? Először az üdvösség kelyhét veszi és „áldomást” iszik, ami az Istennel való szövetség megújítását jelenti. Majd hálaáldozatot (eukarisztiát) mutat be, és megújítja fogadalmát, mivel Isten őt, méltatlan szolgáját, a szolgáló fiát meghallgatta. – Hágár a szolgáló és fia, Izmael történetéből tudjuk, hogy Ábrahám elbocsátotta őket, amikor törvényes feleségétől, Sárától fia született. A szolga és szolgáló sorsa teljesen ura kezében volt.

Jézus éppen az utolsó vacsorán, azzal, hogy a szolga helyett megmosta tanítványai lábát, hogy önmagát illeszti annak a szolgának szerepébe, akiről a zsoltár beszél. – Habár Isten szentje, legkedveltebbje, a testi halált nem kerülhette ki. – Jézus mégis áldást mondott a bor fölött az utolsó vacsorán, hálát adva Istennek, hogy pont az ő halála hozza meg nem csak neki, hanem mindannyiunknak az örök haláltól a szabadulást. Az ő halála oldja le rólunk a kárhozat bilincseit.

Mi is Isten szentjei és szolgái vagyunk. Jézus Krisztussal nekünk is meg kell halnunk, de vele együtt hálát is kell adnunk, hogy akik ebben a hálaáldozatban, az Eukarisztiában, Oltáriszentségben részesülünk, az örök halál bilincseitől megszabadulva, Isten országában az új szőlő terméséből az örök üdvösség kelyhéből ihatunk és az Urat nevén szólíthatjuk, ami a Vele való legbensőségesebb barátság jele.

SZENTLECKE: Zsid 9,11-15

Jézus Krisztus Teste és Vére az Oltáriszentségben engesztelő áldozat. Az ószövetségi olvasmányban a szövetség véréről hallottunk, az áldozati állatok véréről. – A Zsidókhoz írt levél Jézus Krisztus főpapságának és áldozatának kiválóbb voltát emeli ki az ószövetségi papsággal, áldozattal és szentéllyel szemben.

Jézus Krisztus vére – amely az idei liturgikus évben az úrnapi olvasmányok központjában áll – azért törölheti el bűneinket, mert a „ránk váró javak főpapjaként jelent meg, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem emberkéz alkotott, vagyis nem ebből a világból való.” A „ránk váró javak” az örök életet, az örök boldogságot jelentik, a „nem ebből a világból való”, „nem emberkéz alkotta” szentély pedig Isten dicsőségét, a mennyek országát Isten, Jézus Krisztus országát, amely Jézus szavai szerint, amelyeket Pilátusnak mondott: „nem e világból való”, de ő benne, Jézus Krisztusban eljött közénk, s amelynek beteljesedését várjuk.

Az áldozati állatok vére és hamva külsőleg tett tisztává, Krisztus vére viszont lelkiismeretünket tisztítja meg a holt cselekedetektől. Tudjuk, hogy Jézus Krisztus törvénye szívünkben, lelkünkben, gondolatainkban, szándékunkban kötelez minket: „Hallottátok, mit mondtak a régieknek? …. Én pedig azt mondom nektek…” – hiszen minden tisztátalanság az ember bensejéből” – szívéből, lelkiismeretéből jön. Ezért fontos, hogy Jézus Krisztus szívünket, lelkiismeretünket tisztítsa meg, mert a „tisztaszívűek fogják látni Istent”, ők „boldogok”. Ennek ára Jézus Krisztus, az új – és örök szövetség közvetítőjének áldozata, hogy mint meghívottak elnyerjük „az örökkétartó örökséget”.

EVANGÉLIUM: Mk 14,12-16.22-26.

Az elhangzott evangéliumi részletből világos, hogy ma az Oltáriszentséget ünnepeljük. Nagycsütörtök este alapította Jézus az Oltáriszentséget, az utolsó vacsorán. Mivel ezen az éjszakán szenvedését is megkezdte, történelme folyamán az Egyház úgy érezte, külön örömünnepet kell szentelnie ennek a nagy Titoknak. Ez a mai nap, szintén csütörtök, Úrnapja.

Az Oltáriszentséget Jézus Krisztus földi életében alapítja, és az Egyházra bízza. Így az Oltáriszentség a jelen életre vonatkozik, a jelen élet tápláléka.

Ugyanakkor ez a táplálék, ez a titok túlmutat a földi élet határain, Jézus az új termésről beszél, amelyet Isten országában fog fogyasztani.

Ez azt jelenti, hogy az Oltáriszentség Jézus Krisztus teste és vére, titokzatos módon, de valóságosan az új és örök élet kezdetét jelenti földi életünkben. – az a megújhodás, az a közösség, amit az Oltáriszentség jelent, az, amit földi életünkben megtapasztalhatunk az örök életből.

A földi életből, pedig az egyetlen maradandó az a közösség és az a megújult élet, amelyet már itt eredményez az Oltáriszentség vétele.

Ez azt jelenti, hogy hittel kell fogadnunk az Oltáriszentséget, és az örök élet igazságát: ugyanakkor életünkkel is azoknak a javaknak, értékeknek megszerzése, megvalósítása körül kell fáradoznunk, amit az Oltáriszentség már földi életünkben jelent. Általa lesz jelenvaló az eljövendő élet, és a jelen életből egyedül ez marad meg az örök életre.