HÚSVÉTI VIGILIA

SZENTLECKE Róm  6,3-11

Elérkeztünk a liturgikus év csúcspontjához, amire egész nagyböjtben készültünk: keresztségi ígéreteink megújításához (ill. a keresztség szentségének kiszolgálta-tásához). Erről ad még egy, végső oktatást az Apostol: a keresztségben eltemet-keztünk Krisztussal a halába, hogy vele együtt mi is új életre támadjunk: Krisztus Jézus halálára keresztelkedtünk meg. Ezt akarta tudatosítani bennünk a nagyböjti idő: a keresztúti ájtatosság, a nagyböjti elmélkedések, önmegtagadás
– amellyel valójában meghalunk önmagunknak.
Mi a bűnnek halunk meg és Krisztussal együtt új életre támadunk, Isten gyermekeinek életére. A régi embert azért feszítették bennünk keresztre, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. A keresztségben, amelyet régen alámerítéssel szolgáltattak ki, ezt az eltemetkezést fejezi ki, amely feltétele annak, hogy Krisztussal együtt feltámadjunk: magában a hitvallásban is elmondjuk, hogy Krisztust eltemették. – Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. Ám Jézus Krisztus és az Egyház nagyon jól tudja, hogy gyenge, visszaeső bűnösök vagyunk, és ezért lehetővé teszi, hogy a bűnbánat szentségében, a szentgyónásban újból és újból megszabaduljunk bűneinktől, azoknak meghaljunk, és újra kezdjük Isten gyermekeinek életét. Ezt a célt szolgálta a nagyböjti szent idő negyven napja a sok gyónási alkalommal, lehetőséggel. Ilyenkor újra felkelhetünk, feltámadhatunk bűneinkből, hogy ahogyan a keresztvíz megtisztított, újból megtisztuljunk és Isten  gyermekeihez méltó életet éljünk.
Azonban egészen más megbocsátani vagy jóváhagyni bűneinket. Ezért figyelmeztet bennünket az Apostol: „Úgy tekintsétek tehát magatokat, mint akik meghaltatok a bűnnek és most Istennek éltek, a mi Urunk Jézus Krisztusban”. – Nem a pokoltól, örök kárhozattól való félelem, hanem ez a tudat, ez az életszemlélet tesz képessé bennünket a keresztség szentségében tett ígéret betartására és az a tudat, hogy Istennek élek Jézus Krisztusban. Életem tehát nem értelmetlen és nem is a magam, szűklátókörű „privát” boldogságát szolgálja: Istennek élek, Jézus Krisztusban.

EVANGÉLIUM:  Mk 16,1-7

Húsvét vigíliáján, amikor az Egyház a keresztség kiszolgáltatását, illetve a keresztségi ígéretek megújítását ünnepli, az Úr az Egyház szolgálata által bőven teríti nekünk igéje asztalát. A hét ószövetségi olvasmány, amelyekre zsoltárral válaszoltunk és a szentlecke után felhangzik az Evangélium a kenetvivő asszonyokról és a két fehér ruhás ifjúról, akik hírül adják nekik: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített Názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” Az asszonyok a hét első napján kora hajnalban mennek a sírhoz. Ez a nap,a feltámadt Úr napja. Ezért ünnepeljük mi, keresztény katolikusok a hét első napját, a vasárnapot. „Ne féljetek” – szólítják meg az ifjak az asszonyokat. Ez a felszólítás átszövi az egész Újszövetséget. Így szólítja meg Gábor arkangyal Zakariást és Máriát: „Ne félj!”
– Így szólítják meg az angyalok a pásztorokat, így szólítja meg Jézus tanítványait, még búcsúbeszédében is, amikor már a keresztre készült, aminek gondolatán félelmében gyötrődött és vérrel verejtékezett: „Ne féljetek, én legyőztem a világot!”. Ezt mondja nekünk is olykor kilátástalannak tűnő helyzeteinkben, amikor egészen tanácstalannak érezzük magunkat. Ám az asszonyok küldetést is kapnak: „Siessetek, mondjátok meg tanítványainak” – és (név szerint): Péternek – vagyis az Egyháznak: „Előttetek megy Galileába, ott meglátjátok majd Őt, amint megmondta nektek” – Galileában, ahol meghívta tanítványait, elsőként Pétert, ahol megkezdte nyilvános működését, ott találkozhatnak vele ismét a tanítványok. Az asszonyok megbízatása bennünket is érint: hírül kell adnunk hiteles keresztény életünkkel a Názáreti Jézus feltámadását és abba vetett hitünket. – A tanítványokkal – és Péterrel – az Egyházzal – ott kell keresnünk a feltámadt Jézus  Krisztust, ahova Ő rendel bennünket, nem pedig ahova a hangulatom, vagy önkényem vezet.

HÚSVÉT: ÜNNEPI MISE

OLVASMÁNY: Ap.csel  10,34a, 37-43

Szent Péter apostol beszéde tanúságtétel Jézus Krisztus feltámadásáról, amit mi keresztények húsvétkor ünneplünk. Ezt a beszédet Kornéliusz házában tartotta, akit megkeresztelt, de mihozzánk is szól, akik húsvétkor megújítjuk keresztségi ígéreteinket.- Az Apostol beszéde elmondja Jézus egész tevékenységét attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: hogyan kente fel Őt Isten Szentlélekkel. Jézus a Felkent, a Messiás, a Krisztus. Isten hatalommal ruházta Őt fel. Ezért, ahol megjelent, ahol megjelent benne Is-ten Országa, ott a gonosz hatalma megszűnt, amit az ördögtől megszállottak meggyógyítása bizonyít. Jézus működését ebben az egy mondatban foglalja össze szent Péter: „ahol csak járt jótetteket vitt végbe.”- Az apostolok tanúi ennek is és Jézus Krisztus halálának és feltámadásának is: hiszen ő egyike az előre kijelölt tanúknak, akik Krisztus feltámadása után együtt ettek, és együtt ittak vele. – Valóban, a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló evangéliumi beszámolók több esetben arról értesítenek, hogy a feltámadt Úr együtt étkezik a kiválasztott tanúkkal, tanítványokkal. – Amikor az Újszövetségben étkezésről, kenyérről van szó, az az Eukarisztiára, Oltáriszentségre, a szentmise megünneplésére, szentáldozásra utal: itt étkezünk együtt a feltámadt Úrral, mi, a keresztségben előre kijelölt tanúk. – Küldetésünk tehát tanúságtétel arról, hogy Jézus Krisztus az, akit Isten az élők holtak bírájául rendelt. Erről minden próféta tanúságot tesz – mondja szent Péter. A tanúságtétel lényege pedig, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, elnyeri bűnei bocsánatát. – Maga a keresztség is a bűnök, megbocsátását jelenti. De a nagyböjti szentgyónás és a bűnbánat szentsége általában ezt nyújtja nekünk. Ez a Lukács-evangélium és az Apostolok Cselekedeteinek kulcsszava, Jézus Krisztus küldetésének lényege.

ZSOLTÁR: 118.

A 118 zsoltár a legismertebb hálaének. – Az imádkozó felszólítja a templom udvarán összegyűlt híveket, adjanak hálát az Úrnak. – Isten jóságát és irgalmát az egész választott nép megismerte, megtapasztalta a húsvéti ese-ményben, amikor Isten erős kézzel kivezette őt az egyiptomi fogságból. – Az újszövetségi választott nép mi vagyunk, akiket Krisztus az Ő húsvéti titka által, halálával és feltámadásával, mint az igazi húsvéti bárány megszabadított, kimentett a keresztség által a bűn rabságából. – Ezeket az üdvtörténeti eseményeket idézik lelki szemünk elé a húsvéti virrasztás liturgiájának szövegei és cselekményei. Ez az esemény a húsvéti öröm forrása. Isten jósága és örökké tartó irgalma, hálára indítja a választottakat. Nehéz meghatározni, miben mutatkozik meg ez a jóság és irgalom. Ezt mindenkinek egyénileg kell megtapasztalnia, élete nehéz körülményei ellenére is. Az imádkozó meg is tapasztalja: „Az Úr jobb keze hatalmas csodát művelt!”. – A jobb kéz min-dig az erőt, hatalmat jelenti. „Az Úrnak jobbja fölemelt engem!” Ez a kife-jezés lehetővé teszi, hogy a bűnbe esett ember fölemelésére vonatkoztassuk („amikor elestem, fölemeltél”).
– Azoknak az öröme, tapasztalata hangzik ki ezekből a szavakból, akik húsvétra elfogadták az Úr felemelő jobbját, megünnepelték a megtérést, az Istennel való kiengesztelődést: akik a bűnbánat szentséghez járultak, meggyóntak húsvétra. – Szinte kitörésszerűen mondja az imádkozó: „Nem halok meg, hanem élek” – ez nem vonatkozhat a testi életre és halálra. Még Jézus Krisztus sem mondhatta magáról: nem halok meg! Ez csak arra az életre vonatkozhat, amely a halál ellenére, a halálon ke-resztül is megmarad, amelyet a húsvéti misztérium által visszakapunk: az örök életre, amely felett a halálnak már nincs hatalma. Arra az életre, amelyet Krisztus halála és feltámadása  hozott, amelynek keresztségünk és keresztény életünk által leszünk részesei. A „kő”, alapkő, inkább szegletkő: az épületek szegletéhez a legjobb minő-ségű köveket válogatták, mert itt találkoztak a falak: ha az ostromban ezt a pontot eltalálták, az egész épület összedőlhetett. – A hasonlat először az ószövetségi választott népre vonatkozott, amelyet ellenségei elvetettek; majd Jézus  önmagára vonatkoztatta a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabe-szédben. – Mivel Isten „házáról” van szó Péter apostol és az efezusi levél az „Egyház” épületére vonatkoztatja, amelynek alapja Jézus Krisztus. Ő tartja össze az egész épületet. A hasonlat mondanivalója pedig: hitünk és keresztény életünk alapja Jézus Krisztus. A közvélemény és a közhangulat gyakran kineveti, elveti ezt az alapkövet, de Isten mégis Őt választja. (Erkölcsi kérdésekben nem dönthet a többség. Egy cselekedetnek önmagában kell hordania értékét, vagy értéktelenségét).

SZENTLECKE: Kol 3,1-4

A húsvét Krisztus feltámadásának, hitünk legnagyobb, de alapvető titkának ünnepe. Ezt az üdvtörténeti eseményt nem szabad a múltba utalnunk és úgy vélnünk, hogy jelen életünkben pusztán a megemlékezés tárgya, hanemtudnunk kell, ahogyan ezt Szent Pál apostol nyomatékkal és oly gyakran hangsúlyozza, hogy Krisztus feltámadása az én krisztusi, keresztény életem-re nézve is „jelent valamit”, mi több annak alapja, amely nélkül az lehetetlen. A feltámadás a fentiekre, az örökkévalókra irányítja figyelmünket: Krisztusra, az Isten jobbján. Ennek a krisztusi életnek lényege, hogy evilági elfoglaltságainkból: akár örömet, akár fájdalmat jelentenek számunkra, fölemeljük tekintetünket Jézus Krisztusra. Ez nem menekülést jelent földi életünk valóságától, hanem éppen ez teszi lehetővé, hogy ez a földi élet is elnyerje az ő igazi értelmét, értékét; hogy az elviselhető legyen embertársaink és ma-gunk számára. Úgy lehet, azt mondjuk, hogy én ebből az életből, ebből a feltámadt Jé-zus Krisztusból semmit sem látok. És valóban: maga az Apostol is mondja, hogy ez az élet Krisztussal Istenben van elrejtve. – Könnyen lehetséges, hogy nem tapasztaljuk, mert nem is keressük ennek az életnek érzékelhető jelét; ám amint nem ilyen életet élünk, amely az odaföntiekre irányul, abból táplálkozik, azt azonnal megtapasztaljuk magunk – és főleg embertársaink, felebarátaink. Ez az élet Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. Krisztus, mint valóságos Isten, az Ő megtestesülése és halála, amelyben nemcsak az Ő feltámadása és örök élete van elrejtve, hanem a mienk is, valóban titok. – De ez a titok Jézus Krisztussal együtt meg fog jelenni. Amikor Krisztus újra megjelenik, vele együtt nyilvánvaló lesz a mi krisztusi, keresztény életünk is, amely földi életünkben valóság volt, de csak a hit számára látható és hozzáférhető, érzékelhető.

vagy: 1 Kor 5,6b-8

Az apostol a kovászról, tésztáról beszél és húsvéti bárányról, Jézus Krisztusról. A zsidó nép Krisztus és Szent Pál korában már együtt ülte a kovásztalan kenyerek és a húsvét, az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepét, amikor az elfogyasztott bárány vére megmentette az elsőszülött fiúkat a haláltól. Ezt a húsvéti bárányt kovásztalan kenyérrel fogyasztották. Erre az ünnepre minden kovászt és kovászosat el kellett távolítani a házból. Ezt használja föl az Apostol figyelmeztetésként, hogy távolítsunk el lelkünkből, életünkből mindent, ami régi és Jézus Krisztusban, az új húsvéti Bárányban újuljunk meg. Jézus Krisztusnak az Újszövetség Húsvéti Bárányának keresztáldozata megtisztít, megújít és megvált bennünket a romlottság és gonoszág régi kovászától. Bennünket az Újszövetség kovásztalan kenyerével megtisztít és megújít. – Valahányszor az Újszövetség húsvéti lakomáját, az eukarisztiát, a szentmisét ünnepeljük, Krisztusnak az újszövetségi húsvéti báránynak áldozata újul meg, amely megtisztít, de feltételezi is lelkünk tisztaságát.

EVANGÉLIUM: Jn 20, 1-9

A két tanítvány együtt fut Jézus sírjához. A sírt üresen találják, a halotti leplek ott vannak összehajtva. Ennek láttára hisznek.
Vajon, ha a két tanítvány egy másik üres sírt látott volna, vagy ha nekünk másnak az üres sírját mutatnák, elhinnénk-e, hogy az feltámadt? Nem valószínű. A mi számunkra is csak Jézus Krisztus üres sírja, az Ő halotti leplei bizonyítékok feltámadása mellett. Arra a részletre is fel kell figyelnünk, hogy a feltámadt Úr csak azoknak jelent meg, csak azok találkozhattak vele, akik húsvét előtt is, kereszthalála előtt is hozzá tartoztak, vele tartottak.
Jézus Krisztus feltámadása üdvösségtörténeti esemény. Megváltói jelentősége, ereje csak azok számára van, akik hozzá tartoznak. A keresztség szent-sége által Jézus Krisztushoz kapcsolódtunk. Így húsvétkor nemcsak Krisztus feltámadását ünnepeljük, hanem a magunk keresztségét is. A feltámadás nem csak Jézus Krisztuson valósult meg, hanem azokban is, akik hozzá tartoztak. – Ezért jelenthetett számukra az üres sír, a halotti leplek bizonyítékot. A tanítványokkal együtt mi sem akárkinek, valakinek a sírjához sietünk, valakinek a feltámadásában hiszünk, hanem Jézus Krisztuséban. Azonban számunkra is csak akkor lesz elhihető Jézus Krisztus feltámadá-sa, ha a megújulás, a feltámadás bennünk is megvalósul. Húsvétkor felszít-juk a keresztség kegyelmét, megújítjuk keresztségi ígéretünket és keresztény életünket, hogy a tanítványokkal együtt hinni tudjuk Krisztus feltámadását.