HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

OLVASMÁNY: Ap csel 10,25-26. 34-35. 44-48

Szent Péter apostolnak Joppéban látomása volt: egy kendőt látott, amely-ben különféle állatok voltak, amelyeket a zsidóknak nem volt szabad enni, mert tisztátalanok voltak. Egy hang felszólította, hogy egyen belőle. Ő azonban visszautasította. De a hang bíztatta: amit Isten tisztának nyilvánít, arra te, ne mond, hogy tisztátalan. – Péter ugyanis visszautasította a pogány Kornéliusz megkeresztelését, gondolva, hogy csak zsidók keresztelkedhetnek meg, a pogányoknak előbb a zsidó hitre kell térniük. A látomás után Péter megváltoztatta álláspontját. – Az olvasmány azt mondja, hogy akik a keresztséget kérik, azokban a Szentlélek már megkezdte működését. Tehát az Egyház nem tagadhatja meg a keresztséget tőlük. – De a Szentlélek működésének hatásos kibontakozásához hozzátartozik még valami: az Egyháznak, (nem csak a tanítóhivatalnak, hanem a hívek közösségének) nem szabad megengednie, hogy elkallódjanak, hogy ne találják meg helyüket az Egyházban azok, akiket a Szentlélek a keresztségre indított. Már pedig ahol a szülők – akik a keresztelendő gyermek számára az első hívő közösséget jelentik
– nem élnek az Egyház törvényei szerint, semmi kilátás sincs arra, hogy a Szentlélek a gyermekben hatásosan kifejthesse működését. – Ilyen esetben nem szabad rossznéven vennünk, ha az Egyház elhalasztja a gyer-mek keresztelését, és időt ad a szülőknek, hogy elgondolkodjanak, változtassanak életszemléletükön, életmódjukon az Egyházhoz, a hívők közössé-géhez való viszonyulásukon.

ZSOLTÁR: 98.

A zsoltáros új dalra szólítja fel a jelenlevőket. – A hagyománynak, a rég-múlt idők üdvtörténeti eseményeinek nagy szerepe volt a választott nép val-lásosságában. A legkiválóbb helyet ezek között az Egyiptomból való kivonu-lás, az „exodus” foglalta el. A választott nép, a zsidók, maga Jézus Krisztus is a tizenkét apostollal, a húsvéti vacsorán emlékezett meg róla, és azóta mi keresztények is ünnepeljük a húsvétot – vasárnapról vasárnapra, mi több, napról napra a szentmisében.
Azonban bármilyen jelentős szerep jut a hagyománynak a vallásos életben, így a keresztény vallásban is, az nem lehet csak hagyomány, csak tradí-ció, ahogyan ezt ma is szeretnék  eállítani, akik el akarják homályosítani a keresztény vallás lényegét. – Isten megváltói műve nem csak a múlté, nem csak megemlékezés (remineszcencia, esetleg nosztalgia tárgya), hanem jelen életünk valósága: egy állandóan megújuló valóság. Ezért énekeljük ezt a zsoltárt most, a húsvéti időben, mert Krisztus feltámadásával Isten újból bebizonyította hatalmát (ezt jelenti Isten jobb keze, Isten hatalmas karja), de üdvözítő jóságát is. – Ez az új húsvét, amelyet új énekkel ünneplünk. Isten öröktől van, így hát elgondolásai, szándékai, tervei is öröktől valók. Ezek a tervek, gondolatok azonban az ember számára ismeretlenek, hozzá-férhetetlenek. – Saját erőnkből képtelenek vagyunk azokra rájönni. Ezért Isten maga siet segítségünkre és feltárja előttünk tervét. Nem élőszóban, be-szédben közli velünk, hanem egy történelmi személy és esemény által: Jézus Krisztus megváltói művében. Ebben lesz láthatóvá, tapasztalhatóvá Isten örök terve, amelynek lényege az irgalom és a hűség.
Istennek ezt a tervét minden népnek, a föld minden határának meg kell ismernie. Jézus is parancsban hagyta tanítványainak: „Hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek!” – Az Evangélium örömhír, Krisztus megváltói halálának és feltámadásának örömhíre, amelyben Isten irgalma és hűsége megnyilvánult.

SZENTLECKE: 1 Jn   4,7-10

Szent János apostol, a szeretett tanítvány ismét a szeretetről beszél.   Az egymás iránti szeretet azért kötelez bennünket, mert Istentől van és Isten maga a szeretet. Ezért Istent csak akkor és az által ismerhetjük, ha szeretjük egymást. Isten megismerése ezek szerint nem elméleti ismeret, nem elmé-leti tudás, hanem a szeretet gyakorlása. Méghozzá azé a szereteté, amely abban nyilvánult meg, hogy Isten elküldte Fiát, hogy általa éljünk. Tehát Isten  szereretete Istennek egy egész konkrét, történelmi, üdvtörténeti eseményben nyilvánul meg, és valósul meg: abban, hogy Isten az Ő Egyszülött Fiát elkül-di, hogy Jézus Krisztusban eljön közénk. – Isten nem az Ő fölöslegéből ad, hanem azt az egyetlent, amivel rendelkezik, az Ő Egyszülött Fiát. Méghozzá azért, hogy általa éljünk. Jézus Krisztus az élet forrása, Ő maga az Élet, aho-gyan búcsúbeszédében az utolsó vacsorán mondja a János – evangélium-ban: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”. Egyedül általa élhetünk, és, ha nem Ő általa élünk az nem nevezhető életnek. Az élet, amelyet Ő ad az élet bősége. Amint maga mondja: „Azért jöttem, hogy életük legyen és, hogy bőségben legyen.”
Arra is rámutat az Apostol, hogy ebben a szeretetben Istené a kezdemé-nyezés. Ő szeret minket és Fiát bűneinkért engesztelésül, küldi. Pont azért küldi Fiát, hogy engesztelő áldozat legyen értünk. Ha nem lennénk bűnö-sök, nem lenne szükség erre az engesztelő áldozatra, Krisztus keresztáldo-zatára, a húsvéti áldozatra, amely lehetővé teszi, hogy a keresztségben meg-tisztuljunk, bűneinktől megszabaduljunk és Isten gyermekei legyünk. – Ez kötelez bennünket a szeretetre, abból tanuljuk meg mi a szeretet, hogy az elválaszthatatlan Jézus Krisztustól és az Ő engesztelő áldozatától.

EVANGÉLIUM: Jn 15,9-17

A mai evangéliumból világos, mit jelent Jézus Krisztus szeretete:
1. Istent, Jézus Krisztust és embertársainkat szeretni annyit jelent, mint megtartani a parancsokat, Jézus Krisztus tanítása szerint élni. A szeretet te-hát sokkal több, mint valami mulandó hangulat. Értelmünk és akaratunk, teljes személyiségünk alárendelése Istennek, Jézus Krisztusnak – embertár-sainknak – az igaz szeretet.
2. Ez a szeretet csak akkor valósulhat meg, ha állhatatosan megmaradunk benne. A szeretet hűséget, kitartást követel tőlünk. – Sajnos ma mintha megfeledkezne a társadalom erről. Az adott szó értékét veszítette. Senki sem akar kötelezettséget vállalni. Ez nem csak a házastársi húségre és a papok húségére vonatkozik – habár ezek a legkirívóbb esetek. Ez vonatkozik a ke-resztségnél tett ígéretekre, – mind a szülők, mint a megkereszteltek esetében.
3. Jézus szeretete, az Isteni szeretet, az igazi szeretet nem riad vissza az áldozatoktól.
– Szélsőséges esetnek, helyzetnek számít, ha azzal kell bizonyíta-ni szeretetünket, hogy másért meghaljunk. Erre azonban soha nem lennénk készek és képesek, ha nem lennénk készek egymásért élni. – Egymásért élni, pedig legalább olyan nagy áldozat, mint egymásért meghalni. Ez gyakran elkerüli figyelmünket. Olykor azt mondjuk, készek vagyunk másokért meghalni
– mivel tudjuk, erre úgy sem kerül sor és ezzel az állításunkkal annyira meghatjuk önmagunkat és embertársainkat, hogy észre sem veszik azt,:  nem vagyunk képesek és készek egymásért élni. Szeretni annyit jelent, mint egymásért élni; egymásért meghalni, az majd magától megadatik.