Nagyböjt 5. vasárnapja

OLVASMÁNY: Iz 43.16-21

A nagyböjt a katekumenek számára az előkészület ideje. Húsvét éjszakáján keresztelkedtek meg, ekkor lettek részesei Krisztus halálának, temetésének és feltámadásának, ekkor születtek, – vagy születnek újjá vízből és Szentlélekből. – Azok számára pedig, akik már megkeresztelkedtek ez szintén előkészületi idő, mert húsvét éjszakáján megújítjuk keresztségi fogadalmunkat.- ennek az előkészületi időnek olvasmányai mind a keresztségre emlékeztetnek bennünket. Izajás próféta a választott nép emlékezetébe idézi, hogy az üdvösségtörténet két legnagyobb eseménye: az egyiptomi fogságból való kivonulás és a teremtés pont a vízhez kapcsolódik: Isten kivezeti választott népét száraz lábbal a Vörös tengeren át, a teremtésnél pedig Isten elválasztja a vizeket és így lehetővé teszi az életet. – Ez a prófétai üzenet egy sorsdöntő pillanatban hangzott el, amikor a választott nép egy új kivonulásra készült: a babiloni fogságból. – Isten bennünket is kivezetett a keresztség szentsége által az eredeti bűn rabságából, de azóta is újból és újból alkalmat ad nekünk, különösen a nagyböjti időben, hogy bűneink fogságából kiszabaduljunk az „újjászületés szentségei” (kiengesztelődés, szentgyónás, eukarisztia- szentáldozás) által. De ennek a feltétele, hasonlóképpen, mint a választott nép történetében: ne emlékezzünk a múltra: vagyis ne kívánkozzunk vissza a bűn rabságába, fogságába, még akkor sem, ha ez szertefoszló délibábjaival kecsegtet bennünket. – Isten megadja nekünk az újrakezdés lehetőségét, ha azt mi is elfogadjuk, és készek vagyunk a régivel szakítani; készek vagyunk elfogadni Isten kínálatát, ajánlatát, javaslatát, még akkor is, ha annak következményeit nem látjuk egészen pontosan, a bűnben viszont otthonosan, biztonságban éreztük magunkat. – Isten utat készít választottainak a pusztában: az élet pusztaságában tanításával nekünk is utat mutat Krisztus; múlt vasárnap ételről, táplálékról volt szó az olvasmányban; ma arról beszél a próféta, hogy Isten csodálatos forrást fakaszt népe számára: ez a keresztség és Krisztus tanítása, amely lelki szomjunkat oltja.

ZSOLTÁR: 126

Már több ízben hallottuk, imádkoztuk ezt a zsoltárt Sion foglyainak hazatéréséről. – Most a nagyböjti időben, amikor a keresztségre, illetve a keresztség megújítására készülünk, különösen időszerű ez az ének: a babiloni fogságból való szabadulás az egyiptomi kivonulás megismétlése, ezt, pedig az Egyház kezdettől fogva úgy értelmezte, mint a bűn rabságából való szabadulást az újszövetségi „Vörös Tengeren”, a keresztvízen át. Ez az a hatalmas dolog, amelyet az Úr művelt velünk, és ami örömünket igazolja, amiről a húsvéti virrasztás öröméneke beszél: Jézus Krisztus halálával és feltámadásával megmentett bennünket a bűn rabságából. –A megkereszteltek is megtapasztalhatják ezt az örömet, amikor a húsvéti bűnbánatban megtisztulva megújítják keresztségüket.

A zsoltár isten jóságát a nyári esőhöz hasonlítja, amely megújítja a kiszáradt folyókat. – A szárazság, aszály, pusztaság a bűn. – Az isteni kegyelem, a keresztvíz megöntözi lelkünket, a bűnbánat fürdője megtisztítja szívünket, és ismét lehetővé teszi a kegyelmi életet, hogy a keresztény élet gyümölcseit, a jócselekedeteket megteremhessük.

Ám a keresztelendőknek és megkeresztelteknek tudniuk kell: a keresztény élet, a bűntől való szabadulás, a feltámadás örömét, Jézus Krisztus szenvedése és halála – verejtéke, könnyei és vére tette lehetővé számunkra. – Ilyen vetés volt szükséges, hogy a feltámadás aratása megvalósuljon. – Akik a keresztségben Krisztushoz kapcsolódunk, megtapasztaljuk a földi élet, a keresztény élet vetésének keserűségét szomorúságát: könnyek között, sírva vetünk, hiszen a vetőmagnak – nekünk – Jézus Krisztussal együtt a földbe kell hullanunk. – Ám bármennyire csak a vetést tapasztaljuk földi életünkben, hisszük és reméljük az örök élet, a feltámadás aratását.

SZENTLECKE: Fil  3,8-14.

A filippieknek írt levél legismertebb szakaszát, a Krisztus – himnuszt, Krisztus alázatosságáról és felmagasztalásáról, virágvasárnap fogjuk hallani. A mai szentleckében arról beszél az Apostol, hogy Krisztus Jézus ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartott, szemétnek tekintett és elvetett, hogy Krisztust elnyerhesse, és hozzá tartozhasson. Számunkra nagyon erősnek Tűnnek ezek a szavak. A mi életünkben ugyanis Jézus Krisztusnak, Istennek úgy lehet megvan a „helye”, de úgy gondoljuk sok minden más is elfér mellette. Jézus Krisztushoz, az Ő elnyeréséhez nem ragaszkodunk feltétlen és kizárólagosan: úgy gondoljuk, rajta kívül másra is építhetünk, főleg önmagunkra. Ez által azonban nem válhatok megigazulttá, ez mind ahhoz tartozik, amit az Apostol törvénynek nevezne, mert Jézus Krisztuson kívül minden a törvény alá tartozik. – A megigazulás Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által valósult meg. Ennek lettünk részesei a keresztség szentségében. Ám ahhoz, hogy feltámadásának erejét megismerjem, közösséget kell vele vállalnom a szenvedésben. Mint hívő keresztény, nem vagyok, és nem lehetek kivétel az élet szenvedéseitől, ám tudom, hogy Jézus Krisztussal együtt szenvedek. Nem azt nézem, ami mögöttem van, hanem ami előttem: tudom, hogy még szenvedéseim sem az értelmetlenségbe, hanem a beteljesedésbe vezetnek. A bűnbánat szentsége éppen azt teszi lehetővé, hogy az előttem álló üdvösségre figyeljek, ne múltam felett tépelődjem és sajnáltassam magam. A nagyböjt előttünk álló szakasza erre emlékeztet, amikor egyre többet beszél Krisztus szenvedéséről és újjászületésünk szent titkairól és lehetőségeiről.

EVANGÉLIUM: Jn. 8,1-11

Ma szent János Evangéliumából hallunk részletet. A bűnökről és bűnösökről lévén szó: menj, de többé ne vétkezzél – egészen szent Lukácsra emlékeztet. Sokan nem is tudják, hogyan került a János-Evangéliumba. Ám ha tudjuk, hogy szent János Jézus útjait írja le a jeruzsálemi ünnepekre, akkor ez az elbeszélés sem lesz idegen az ő Evangéliumában, hiszen az Olajfák Hegyéhez és a jeruzsálemi templomhoz kötődik.

A helyzet világos és egyértelmű (a vádlók számára): az asszonyt házasságtörésen érték. (Hogy a másik fél, a férfi hol van, arról hallgat a történet, hiszen ő a vádlók szerint, büntetőjogi szempontból nem játszik szerepet). Nem az asszony megkövezése, a törvény által előrelátott méltó megbüntetése a kérdés, hanem Jézus próbatétele: mit mond Jézus egy olyan helyzetben, amelyet a Mózesi törvény egészen világosan és egyértelműen „szabályoz”. Ha pedig tartja magát a törvényhez, hol marad a Jézus Krisztus által meghirdetett irgalmasság? Vajon kimond-e Jézus egy halálos ítéletet („megáldja-e az Egyház a fegyvereket”?) Jézus lehajol és ír. Hogy mit írt a földre nem tudjuk, azonban a vádlók reakciójából sejthetünk valamit – mert azok egymás után eloldalogtak Jézus felszólítása után. Senki sem ítélte el az asszonyt. Ha a vádlók nem ítélték el, miért ítélné őt el Jézus? – Ezért én se vessek másra követ, mert nem vagyok bűn nélkül. Helytelen azonban az a következtetés, hogy Jézus jóváhagyja a bűnt. Hiszen világosan mondja: ne vétkezz többé! Jézus Krisztus – és szolgálata által az Egyház megbocsát, de a bűnt nem hagyja jóvá. Ez pedig nagy különbség!