A zsoltárok nem egyszer az Ószövetség elbeszéléseinek emlékét idézik. Így a mai ünnepen, amikor Melkizedek áldozatáról hallunk az ószövetségi olvasmányban, a zsoltár is erről a sálemi királyról éneke, aki kenyeret és bor mutatott be áldozatul. – Az egyház ebben az áldozatban kezdettől fogva Jézus Krisztus áldozatának előképét ismerte fel: a szentmiseáldozat adományait, a kenyeret és a bort. – Melkizedekben, az igazság királyában, sálem, vagyis a béke királyában, aki egyben főpap is, magának Jézus krisztusnak előképét, aki önmagában egyesíti a királyi és főpapi hatalmat.

Amikor a zsoltár arról beszél, hogy az úr jobbjára ülteti a királyt, Isten kedveltjét, védencét, Isten Fiát, akkor ez azt jelenti, hogy Isten megosztja vele hatalmát. – Ez nemcsak Jézus Krisztus mennybemenetelében valósul meg, amikor helyet foglalt Isten dicsőséges jobbján, hanem akkor is, amikor Jézus krisztus maga mellé ültet bennünket, hogy a szentmise lakomáján, Melkizedek ajándékaival, a kenyérrel és borral, és az ezek színe alatt jelenlevő testével és vérével megvendégeljen bennünket. – Ebben a vendégségben különösképpen megmutatkozik, hogy a keresztségben részesei lettünk Jézus Krisztus királyi és főpapi hatalmának: nemcsak hatalmat kaptunk, hanem meghívást is, hogy legyőzzük ellenségünket és uralkodjunk a rossz felett: főpapi küldetésünk, pedig azáltal valósul meg, hogy keresztény életünkkel hirdessük Krisztus tanítását és vállaljuk az ezzel jár áldozatokat. – Így Jézus Krisztussal együtt ránk is vonatkozik, amit a zsoltár mond: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. – Ha itt, a földi életben készek vagyunk részt venni lakomáján, lehet reményünk, hogy az örök életben is jobbjára ültet minket.

SZENTLECKE: 1 Kor 11,23-26

Az Oltáriszentség, Eukarisztia alapítását az utolsó vacsorán elbeszéli szent Máté, Márk, Lukács-Evangéliuma és szent Pál korintusiakhoz írt első levele, amelyet a nagycsütörtök esti szentmiséről ismerünk. Ha az előző három elbeszélés Jeruzsálem pusztulásával függ össze, Krisztus után 70-ben, akkor minden bizonnyal szent Pál elbeszélése a legrégebbi, hiszen az első korintusi levél a Krisztus utáni ötvenes évekből származik. – Az apostolt az eukarisztia megünneplésével kapcsolatos visszaélések indítják, hogy címzetteinek elbeszélje az utolsó vacsorán történteket. Elbeszélése leginkább szent Lukácséra hasonlít: mindketten elmondják, hogy Jézus hálát adott, amiből az Eukarisztia, „jó hálaadás” – szó származik, valamint, hogy Jézus értünk adja az ő testét: „Ez az én testem, amely tiértetek adatik” – olvassuk szent Lukácsnál; „Ez az én testem tiértetek”. – áll a korintusi első levélben. Megegyezik a két elbeszélés Jézus rendelkezésében is: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”

Jézus Krisztus értünk adja az Ő testét az Eukarisztiában, „S, hogy halála szent emlékét mindennap megülhessük”, elrendeli a tanítványoknak az Eukarisztia ünneplését, a „szentmise bemutatását”, megalapítja az egyházi rendet.

Az Eukarisztia megünneplése azonban nem csak mint egy  múlt eseménnyel függ össze Jézus Krisztus halálával, nem csak emlékezés, hanem Jézus Krisztus valóságos jelenléte, amely elővételezi az örök élet ünnepi lakomáját: „Az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön „ – írja szent Pál nem csak a korintusiaknak, hanem nekünk is.

 Úrnapja: Krisztus Testének és Vérének ünnepe

EVANGÉLIUM: Lk  9,11b-17.

Szentháromság-vasárnap utáni csütörtökön ünnepli az Egyház Úrnapját, Krisztus Testének és Vérének ünnepét. Emlékezés ez nagycsütörtökre, az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség alapítására, amikor azonban figyelmünk már Krisztus szenvedésére irányul.

Mind a négy evangélium ismeri a csodálatos kenyérszaporítást, (a Máté és a Márk evangélium kettő is elbeszél). Ha az elbeszélés eseményét, kifejezéseit, megfogalmazását figyeljük, könnyen felismerhetjük a hasonlóságot az utolsó vacsora elbeszélésével: „Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és a tanítványoknak adta” – itt: „hogy osszák ki a népnek”. Az utalás az Eukarisztiára félreismerhetetlen. – Ám mindez nem „légüres térben történik”: Jézus meghagyja a tanítványoknak, hogy ötvenes csoportokban ültessék le a tömeget, amelyből a férfiak száma mintegy ötezer volt. Az ötven főből álló csoport áttekinthető. Nem személytelen, névtelen tömegről. A csoporton belül mindenki tudhatta, honnan a kenyér, a hal – kitől kapják. Így az Egyház, amelyben az Eukarisztiát ünnepeljük, a kenyértörést végezzük,, nem névtelen tömeg, amely a közélelmezés  valami rendkívüli megoldására vár, hanem azoknak közössége, akik hallgatják Krisztus tanítását, s akikkel Jézus Krisztusnak az ő teste által, a kenyér színe alatt, személyes kapcsolata van. – Ugyanúgy nem az én „magánügyemről”, „magánörök életemről „van szó, hanem amint ezt a 12-es szám szépen kifejezi, az apostoli Egyházban, név szerint megszólított hívőről, akit Jézus Krisztus ebben az Egyházban személy szerint táplál, tanít, üdvözít.