ÁDVENT 2. VASÁRNAPJA

OLVASMÁNY: Iz 40,1-5. 9-11

A mai evangéliumban Keresztelő János Izajás próféta könyvének második részéből egy prédikációt idéz. Ez a prédikáció, amelyet az ószövetségi olvasmányban hallottunk, Isten megbocsátó irgalmáról szól. Talán ezzel is a bűnbánatra akar bennünket figyelmeztetni az Egyház. Hiszen a bűnbánat nem csak az ádvent, hanem az egész keresztény élet lényegéhez tartozik.
„Készítsétek az Úr útját!” mondja Izajás és Keresztelő János. Már a múlt vasárnapi ószövetségi olvasmányban úgy mutatkozik be Isten, mint aki eljön. Ő az eljövendő. Akinek van Istene, annak van jövője. Aki Isten tetszése szerint él, az mások számára is biztosítja a jövőt. – De ahhoz, hogy Isten közénk jöhessen, utat kell készítenünk számára. Ebből az eljövetelből nekünk is ki kell vennünk részünket. A kereszténység a tevékeny szeretet vallása.- „Minden völgy emelkedjék föl, minden hegy szálljon alá!” – Ezeket a szavakat már az Egyházatyák úgy értelmezték, hogy, ha hiányzik valami a jócselekedetekből, azt meg kell tenni (ezzel töltjük föl a völgyeket) bűneinktől, pedig meg kell szabadulnunk (ezzel hordjuk le a hegyeket). – Kereszténynek lenni tehát nem csak azt jelenti: ”Kerüld a rosszat!”, hanem azt is: „Tedd meg a jót!” – A rosszat csak úgy tudjuk elkerülni, ha gyakoroljuk az irgalmasság tetteit. Innen érthető, hogy az Egyház a megújított liturgia bűnbánati cselekményébe beiktatta ezeket a szavakat: „…és mulasztással.”
Az olvasmány arra is megtanít bennünket, hogy az igazi örömöt ezzel az előkészülettel tudjuk megvalósítani. Így nyilvánul meg előttünk az egyébként elrejtett Isten dicsősége. Így rajzolódnak ki már az ószövetségi jövendölésben a megváltó lényeges tulajdonságai: hatalmas és erős királyunk, jutalmazónk (bíró), jó pásztor.

ZSOLTÁR: 85.

Isten igéjének, üzenetének hallgatása, lényeges része vallásos életünknek, – hiszen, az apostol is mondja: „A hit hallásból jön.” – Ha meg akarjuk hallani Isten üzenetét, csendet kell teremtenünk magunkban és magunk körül. – Erre különösen alkalmas az ádventi idő, a csendes várakozás ideje.
Isten békét ígér az ő népének. A megváltás, váltság lényege a béke: amikor nem zaklat, nem nyugtalanít bennünket a bűn, a gonoszság. – Amikor Isten mindettől megvált, megszabadít bennünket. Ez a váltság, ez a béke az Isten félőkhöz van közel. Csak ők tudják ezt megérezni, megtapasztalni. Istenfélők vagyunk, ha félünk, hogy bűneinkkel elveszítjük Isten barátságát. Ha ez irányítja életünket, ez igazi békét és üdvösséget ad.
Az ég és föld csodálatos találkozásáról beszél a zsoltár, amely Jézus Krisztus eljövetelében valósult meg. – A kezdeményezés Istentől jön, – a mennyből, – de a földnek és lakóinak, – nekünk is meg kell teremnünk a keresztény élet igazi gyümölcsét. A sarjadó Luca napi búza is emlékeztet bennünket erre az üdvösségre, amelynek Isten kegyelme, Krisztus születése nyomán szívünkből kell sarjadnia.
Végül Isten útjáról szól a zsoltár. Ez azt jelenti: Isten úton van, útra kelt felénk, emberek felé. Ha Isten lépteit igazságosság irányítja, a mi lépteinket is ennek kell irányítania.
Ha Istennel találkozni akarunk, az igazságosság útján kell haladnunk.

SZENTLECKE: 2 Pt 3,8-14

Az ádvent – „Úrjövet” – ideje nemcsak Krisztus első eljövetelének, az ő születésének ünneplésére készít bennünket; figyelmünket az Ő második eljövetelére, az ítéletre is ráirányítja, ahogyan az ének mondja:
„Ám arról is megemlékezünk, Bízó szívvel készülünk:
Eljön újra világ végén s megítéltetünk”.
Ám, hogy ez mikor következik be, azt nem tudhatjuk. Maga Jézus tanít bennünket: „Azt a napot vagy órát még a Fiú sem tudja”. (súlyos, és számunkra, akik hisszük, hogy a Fiú egylényegű az Atyával, nehezen érthető szavak). A mai szentlecke Szt. Péter apostol másodi leveléből egy zsoltárhelyre hivatkozva arra tanít, hogy az Úr számára egy nap és ezer esztendő egészen mást jelent, mint a mi számunkra: hiszen Ő örökkévaló – mindig volt, van és lesz. (Ez a szentírási hely különböző spekulációkra adott alkalmat: egyesek úgy ítélték, a teremtés minden napjának megfelel ezer esztendő.
Az apostol Krisztus eljövetelével kapcsolatban elmondja, hogy nem késik ígéretével – hogy t.i. újra eljön, hanem türelemmel viseltetik irántunk, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen. Ismét kifejezésre jut az ígéret gondolata – hiszen tudjuk: az ádvent az ígéretek valóra váltásának ideje. És újból halljuk, amit a Máté evangélium mond az elveszett bárányról: „Atyám nem akarja, hogy akár egy is elvesszen a kicsinyek közül”. Ezért a türelmes várakozás. Hány ádventet adott már Isten, hogy bűnbánatot tartsunk – s vajon javunkra változtunk-e? Sőt az egész élettel megajándékozott bennünket, hogy bűnbánatban készüljünk eljövetelére. Mire használtuk és mire akarjuk használni életünket? Vagy talán azt mondjuk: az Úr késlekedik. – Az apostol, éppúgy, mint Jézus, tolvajhoz hasonlítja második eljövetelét. De ezzel nem ijesztgetni, hanem ádventi ébrenlétre akar minket tanítani. Ezt abban a meggyőződésben mondja, hogy várjuk és siettetjük az Úr napját – mint a kisgyermekek a karácsonyt. Nem egyszer azért siettetjük, mert Istentől várjuk a megoldást a kilátástalan helyzetekben, de talán azért is, mert szeretnénk látni keresztény életünk, ádventi zarándokutunk beteljesedését.
Azonban, ha Krisztus eljövetelét, Isten országának eljövetelét várjuk, akkor minden egyébnek meg kell semmisülnie. Az új ég és új föld csak akkor valósulhat meg, ha Krisztus ítéletének, szeretetének tüze, amelyre az ádventi gyertyalángok emlékeztetnek, elégetnek mindent, ami értéktelen. Ekkor valósul meg az igazságosság országa. – Hogy valóban ezt várjuk, arról tiszta és feddhetetlen életünkkel tudunk és kell tanúságot tennünk. Az ilyen élet annak a békének feltétele és eredménye, amelyet Jézus Krisztus ad nekünk.

EVANGÉLIUM: Mk 1,1-8

Habár a Márk evangélium kifejezetten előtérbe helyezi Jézus emberi tulajdonságait, mindjárt az első sorban tanúságot tesz Istenségéről: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma.” Ugyanakkor Márk az első – és egyetlen, aki Jézus Krisztus megváltói működésének elbeszélését Evangéliumnak nevezi. – Az ő nyomán nevezte el az Egyház a másik három azonos tartalmú könyvet is evangéliumnak.
Az evangélium tehát nem Jézus életrajza, hanem a megváltás örömhíre, amely Jézus Krisztus működésében, tanításában, halálában és feltámadásában valósul meg.
Ennek az evangéliumnak előhírnöke Keresztelő János, akiben beteljesedik a prófétai jövendölés: „Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”
Isten nekünk, az Egyháznak is hasonló hivatást szánt, mint Keresztelő Jánosnak. – Ennek nem ruházatunkban vagy táplálékunkban kell megnyilvánulnia, hanem életünkben, amellyel Jézus Krisztus útját előkészítjük, arról a bűnt, mint akadályt elhárítjuk.
Keresztelő János működésének – az evangélium tanúsága szerint nagy hatása volt. (Kiment hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója) – Pedig keresztelő János nem hízelgett hallgatóságának.
Így az Egyház küldetése, a mi küldetésünk is mindenkihez szól. Nemcsak egy kis csoporthoz, amelyben jól érezzük magunkat és tetszelgünk a magunk kialakította, vagy kirajzolt „lelkiségben”, hanem az egész közösségben hajlandók vagyunk kereszténységünket megvalósítani, amelynek tagjait nem magunk ízlése szerint válogatjuk össze.