OLVASMÁNY: Iz 61,1-2a. 10-11

A mai ószövetségi olvasmányt ismét Izajás próféta könyvéből olvassuk. Ő az ádvent nagy prófétája, hiszen ő jövendölt legtöbbet az eljövendő Messiásról, akiről majd karácsonykor énekeljük: „Láttuk az ígért Messiást….”

De mit is jelent a „Messiás”- szó? A Messiás héber(zsidó) szó, magyar fordításban fölkentet jelent. Görögül Hrisztosz, latinosan Krisztus, amiből a Krisztus név származik. – A szentolajjal való fölkenés a Bibliában és az Egyház gyakorlatában a hatalomátadás jele. Isten a Szentlélek által a názáreti Jézusnak adott minden hatalmat. Őt kente föl. Tehát Jézus a Fölkent, a Messiás, a Krisztus. Hatalma azonban nem katonai vagy politikai. Éppen ellenkezőleg: a gyógyításban, a szabadításban, az irgalmasság gyakorlásában nyilvánul meg.

A keresztség és a bérmálás szentségében mi is fölkentekké lettünk. Részesei lettünk Krisztus, a Messiás küldetésének, az Ő királyi, főpapi és prófétai hivatásának. Azóta rajtunk is az Úr lelke nyugszik.

A II. Vatikáni zsinat óta sokat lehet hallani, olvasni az általános papságról, amelyről az Egyház világosan kimondja, hogy nem abból áll, hogy a világi hívők a papok szolgálatát pótolják, nem is templomi szereplésre gondol. Hanem, hogy az élet legkülönbözőbb helyzeteiben (mindenek előtt a családban és a munkahelyen) a keresztény élet, az evangéliumi tanítás megélésével, az állapotbeli kötelességek teljesítésével tegyenek tanúságot keresztségükről, melyben felkentekké lettek. (mint király: uralkodjunk a rossz fölött; mint próféta hirdessük Isten jóságát; mint főpap; vállaljuk az élet áldozatait)

A menyegzős köntös, amelyről az olvasmány beszél a megszentelő kegyelmet jelképezi; hitünknek is ki kell sarjadnia a keresztény élet látható cselekedetei által.

 ZSOLTÁR: Lk 1,47-55

Nem csak a zsoltárok könyvében találunk zsoltárokat, vallásos énekeket, dicséreteket, könyörgéseket. – Már a Biblia első fejezete is a teremtést és Teremtőt dicsérő himnusszal kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet….” – és az Isten Bárányának dicséretével zárul a Jelenések könyvében a Biblia utolsó oldala. Az egész Szentírást átszövik az éneke, dicséretek, különböző költemények. – Közülük az egyik legkiválóbb Szűz Mária éneke, amelyet akkor mond el, énekel, amikor az angyali üdvözlet után meglátogatja idős rokonát, Erzsébetet. – Ennek az éneknek, a magnifikatnak (magnificat= magasztalja) ősmintáját megtaláljuk az ószövetségben; Anna, Sámuel anyja imádkozza azt, amikor csodálatos körülmények között megszületik fia. – A helyzethasonló, azzal az eltéréssel, hogy Jézus születése még csodálatosabb. – Mindkét asszony – Sámuel anyja az Ószövetségben, Mária, az Újban, megtapasztalják Isten rendkívüli beavatkozását az életbe, történelembe: Isten ez által a csodálatos születés által mutatja meg, hogy valóban ő az üdvözítő. – A hegyi beszédhez hasonlóan megmutatja, hogy az ő szemében egy másik értékrend érvényes, mint a közvélemény által elfogadott. – A hatalmasokkal ellentétben áll Mária, az Úr szolgáló leánya, és Jézus Krisztus, Isten engedelmes szolgája. A szolgát az úrral ellentétben boldogtalannak tartjuk. Az evangélium rámutat, hogy az igazi boldogság mégis abban van, ha készek vagyunk egymásnak szolgálni, egymást elfogadni. – Mária éneke így magában foglalja nyolc boldogság tanítását. – Föl kell figyelnünk arra is, hogy a választott népet Isten szolgájának nevezi. Ezt a gondolatot megtaláljuk Izajás könyvében is, aki Isten szolgáját szintén azonosítja a választott néppel. Az Újszövetség választott népe, pedig az Egyház – mi vagyunk. Az Egyház életében, a mi életünkben meg kell valósulnia Krisztus tanításának, Mária énekének a szolgálatról. – Ha igazán részesei akarunk lenni annak a boldogságnak, amelyre Krisztus tanít, amelyet Mária magasztal, magunkévá kell tennünk, amit a hegyi beszéd, a magnifikát mond a boldogságról.

SZENTLECKE: 1Tessz 5,16-24

Az 1. Tesszalonikai levél a szakértők véleménye szerint az újszövetség legrégibb írása, Szt.Pál tesszalonikai tartózkodása után, az 50-es évek elején kelt. – Az apostol a békesség Istenéhez könyörög, – ismét arról a békéről van szó, amelyet Jézus Krisztus ad nekünk – hogy őrizze meg a címzettek szellemét, lelkét és testét feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig. – Szellem, lélek, test az egész embert jelenti. Isten az egész embert teremti, Jézus Krisztus az egész embert váltja meg, őrzi meg, dicsőíti meg eljövetelkor és eljövetelével, amelyre az Egyház az ádventi időben figyelmünket irányítja. Egész emberlétünkkel teszünk bizonyságot az ebbe vetett hitről. – A mai vasárnapot „Gaudete” – örvendjetek, vasárnapnak hívják a filippi levél intelme alapján. Itt a tesszaloniki levélben is azt mondja az apostol: „Derűsek legyetek!” Ez a derű azonban csak akkor lehetséges, ha azt nem árnyékolja be a bűn. Egyébként nem hiteles. – A keresztény élet az imádsághól és a hálaadásból táplálkozik; csak ebből, mint Istennel való szüntelen kapcsolatból érthető. Ezt maga Isten kívánja tőlünk. – Isten Lelke teszi lehetővé bennünk Isten gyermekeinek derűs, imádságos és háladatos életét. Ezért nem szabad, azt bűneinkkel kioltanunk. – A prófétai beszéd, az Egyház szava (hiszen Jézus mondja: ott van nekik Mózes, ott vannak a próféták) az üdvösség ígérete, de ugyanakkor ítélet is: megtanít megkülönböztetni a jót a rossztól, és int, hogy ez utóbbitól óvakodjunk. – Olykor kényelmesebb minden vizsgálódás nélkül amellett döntenem, ami könnyebbnek tűnik. A Lélek, a prófétai beszéd azonban nem arra tanít mi a könnyebb? – hanem mi felel meg Isten lelkének?

Végül ismét felmerül a hűség kérdése: eleget tudok-e tenni ennek a meghívásnak, amelyet a keresztségben kaptam? Az apostol válasza: „Hűséges az, aki meghívott benneteket, ő majd végbe is viszi”. – Tehát Jézus Krisztus, „a hűséges tanú” viszi végbe megváltásunk művét. Az én hűségem válasz erre. Hűséges vagyok-e Istenhez, önmagamhoz (lelkiismeretemhez) és embertársaimhoz – az Egyházhoz?

EVANGÉLIUM: Jn 1,6-8. 19-28

A János evangélium is ismeri Keresztelő János működését. Mi több, olyan részletesen beszéli el, s olyan előszeretettel, hogy a negyedik evangélium íróját a keresztény hagyomány azonosítja Zebedeus fiával, Jakab apostol testvérével, Jánossal, keresztelő János „tanítványával” (Jn 1,34-41 Andrással együtt).

Keresztelő János feladata: tanúságot tenni a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. – Az ádventi idő, hosszú estéivel és éjszakáival a sötétség ideje, amelyben az ember szinte ösztönszerűen keresi a világosságot. – Ez a világosság Jézus Krisztus, aki elűzi a bűn sötétségét. Ennek a világosságnak rajtunk is át kell ragyognia, keresztény életünk jó példájának úgy kell világítania, hogy az emberek ez által megismerjék Jézus Krisztust, Istent, az igazi és örök életet, boldogságot.

A másik feladat, amely Keresztelő János számára és számunkra is közös: Az Úr útjának egyengetése. – Elsősorban arról az útról kell eltávolítanunk a bűn akadályát, amelyen Isten Jézus Krisztusban hozzánk akar jönni, és amelyen mi eljuthatunk hozzá. – Arról az útról is el kell távolítanunk az akadályokat, amelyek Isten t és embertársainkat kötik össze.

Ezek az akadályok a mi bűneink. Az ádventi bűnbánattal, karácsonyi szentgyónással távolítjuk el őket az Istenhez vezető útról.