OLVASMÁNY: 2 Sám 7,1-5. 8b-11. 16

Az Ószövetség nem csak a jövendölések, prófétai látomások könyve, hanem az ígéretek könyve is. Az, ami az Ószövetségben ígéretként el van rejtve, az valóra válik, beteljesedik az Újszövetségben. Az evangélium szinte szóról szóra idézi az ószövetségi olvasmány szavait. Ez alátámasztja azt a meggyőződést, hogy amikor az evangéliumot írták, az Ószövetséget már Krisztus húsvéti misztériumának fényénél, világosságánál olvasták.

Arról hallunk Dávid történetében, hogy házat akar építeni Istennek. Nátán próféta előbb támogatja Dávid tervét, majd isteni sugallatra lebeszéli. Kicsoda Dávid, hogy Istennek házat építsen? Isten hozta el őt a juhok mögül, ugyanarról a betlehemi legelőről, amelyen, karácsony éjszakáján az angyalok hírül adták a pásztoroknak, hogy megszületett Jézus. Nehogy Dávid kérkedjen hatalmával, nehogy azt gondolja, Isten nélkül bármire is képes. Inkább Isten épít házat Dávidnak. Az uralkodói családot „uralkodóháznak” nevezzük. Ez az uralkodóház, amelyet Isten „épít” Dávidnak, örökké fennmarad. Békességben fog élni és nem kell ellenségeitől rettegni.

Tudjuk, hogy Dávid közvetlen utódain ez a ígéret nem teljesedett be. Jézus Krisztus az a Dávid házából és családjából származó uralkodó, aki meghozza a békét és megment ellenségeinktől. Egyetlen ellenségünk a bűn. Ettől szabadít meg bennünket Jézus Krisztus, aki Dávidnak véréből, tiszta Szűz méhéből születik. És ha ettől az ellenségtől megszabadulunk, békesség lesz szívünkben, lelkünkben. És, ha szívünkben, lelkünkben béke lesz, az kisugároz környezetünkre.

Ezt az életet Isten építi nekünk. Isten nem versenytársunk, hanem munkatársunk; a teremtésben és a megváltásban. Nekünk is Isten munkatársainak kell lennünk a rossz legyőzésében, ami meghozza a békét nekünk és embertársainknak.

ZSOLTÁR: 89.

A választott nép Dávid házából és családjából várta a megígért Felkentet – Messiást. – A zsoltárok közül több erről a Felkentről, az eljövendő Messiás-királyról énekel. Ezért ezeket messiási, vagy királyi zsoltároknak nevezzük. – A mai zsoltár egybekapcsolja az ószövetségi olvasmányt, amelyben az ígéret elhangzik, és az evangéliumot, amely a beteljesedésről beszél. – Isten tehát hűséges: valóra váltja ígéretét. Erről a hűségről énekel a zsoltár, sziklával, „kőszállal” hasonlítva azt össze. – Isten kegyelme szilárd, miként a mennybolt: az ószövetség világában úgy képzelték el a mennyboltot, mint egy szilárd mennyezetet (firmamentum – firmusz=erős, szilárd), amelyre Isten lámpaként felaggatta a világító égitesteket. – Ha Isten, Jézus Krisztus eljövetelében megmutatta, hogy hűséges, ez bennünket is hűségre kötelez. – Minden feszültséget, minden boldogtalanságot a hűtlenség, a megosztottság, a kettősség, okoz. – Az ember csak akkor tud boldog lenni, ha hűséges önmagához. Ha nem hasonlott meg. Nincs két én-je: egy, amilyennek kellene lennie, és egy, amilyen valóban. – Ezt a feszültséget, kettősséget azonban nem tudjuk a magunk erejéből feloldani. – A közénk jövő és bennünk élő Krisztus az, aki enyhíti, javítja. – Belőlünk, emberekből már nagyon kiveszett az igazi hűség: az „ígéret szép szó, ha betartják úgy jó”. – És ez tesz bennünket békétlenekké, boldogtalanokká – akkor is, ha ezt nem ismerjük be.

Isten valóra váltotta Dávidnak tett ígéretét. Az ő hűsége adjon nekünk is erőt a hűséghez, tegyen bennünket is hűségesekké, hogy visszanyerjük lelkünk békéjét és így megtaláljuk a maradandó boldogságot.

SZENTLECKE: Róm 16,25-27

Szent Pál apostol legterjedelmesebb írásából, a római levélből olvasunk ma részletet. Ezt a levelet Szt.Pál harmadik missziós útján, Korintusban írja. Ezzel a levéllel mutatkozik be a birodalom fővárosában élő testvéreknek. – A levél lényege, hogy a Jézus Krisztusban való hitre egyformán meghívást kaptak a zsidók és a pogányok; az üdvösségre mind a zsidóknak, mind a pogányoknak szükségük van, hiszen egyformán bűnösök. Pál „evangéliuma”, a Pál szerinti evangélium a Jézus Krisztusról szóló tanítás, amelyben Istennek hatalmában áll bennünket megerősíteni. Tehát nem magától értetődő, hogy a magunk erejéből ebben kitartsunk és nem is vagyunk ehhez elégségesek. De Istennek ez hatalmában áll, és Isten ezt meg is teszi, hiszen az ő parancsára lett nyilvánvalóvá minden nemzet előtt az a titok, amelyre ősidők óta csend borult, és amelyet Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak Isten eredeti terve most lett nyilvánvaló, vagyis a Jézus Krisztusról szóló tanításban. A kinyilatkoztatás, a Jézus Krisztusban történő kinyilatkoztatás tehát Isten terve szerint történik. A prófétákról és prófétáktól sokat hallhatunk az ádventi időben. Az ádvent annak a hallgatásnak az ideje, amely a próféták jövendölése ellenére körülvette ezt a titkot. Csak azáltal lett Isten elképzelése nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus az Ő megváltói művével beteljesítette jövendöléseiket és minden nemzet előtt ismertté tette ezt a titkot. Csak ez által lehet eljutni a hit befogadására. A hit befogadását tehát Jézus Krisztus kinyilatkoztatása teszi lehetővé. Amikor ezt a hitet kérjük Istentől, tudjuk, hogy ez az Isteni titkok elfogadását jelenti, amely hit nélkül képtelenség. A megváltás műve lényegénél fogva titok. Titok is marad. De ez nem jelenti, hogy értelmetlenség, és hogy Isten kinyilatkoztatása, Krisztus tanítása és az üdvtörténet fölösleges a hit befogadásához. Éppen ebben nyilvánul meg Isten bölcsessége, éppen ezért mondja az apostol és az apostollal mi is: az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség.

EVANGÉLIUM: Lk 1.26-38

Mivel sem a Márk, sem a János evangélium nem beszéli el Jézus születését és gyermekségének történetét, ádvent utolsó hetében viszont egyre inkább ennek megünneplésére irányul figyelmünk, ezért a mai evangéliumot Szt. Lukács könyvéből vesszük, tőle „kölcsönözzük”.

Jól ismerjük az angyali üdvözlet elbeszélését, hiszen az angyal szavait – „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!” – a legtöbb katolikus naponta több mint ötvenszer is elmondja, elismétli az angyallal, amíg a rózsafűzért imádkozza. – Az Úrangyalában pedig, amit a reggeli, déli és esti harangszóra szokás imádkozni, megismételjük az egész evangéliumi elbeszélést. – Jó tehát tudnunk, hogy a katolikus Egyház Mária tisztelete az Evangéliumra épül, benne van a szentírásban, a Bibliában.

Az angyal hírül adja Máriának Jézus Krisztus fogantatását, megtestesülését a Szentlélek erejéből.

Az angyal-szó hírnököt jelent, a Gábriel, pedig annyit jelent, mint „Az Úr erőssége”.

Isten megvalósítja az üdvösség tervét, de az ember szabad közreműködését kívánja ehhez. – Mária, az emberiség és az Egyház legkiválóbb tagja és így képviselője, szabadon mondja ki válaszát: „Legyen nekem a te igéd szerint”.

Így nekünk is hozzá kell járulnunk szabad akaratunkkal a megváltás megvalósításához. Szabad akaratunkkal kell megvalósítanunk keresztény élethivatásunkat.

Az angyal „kegyelemmel teljesnek” nevezi Máriát. A kegyelem Isten lelki ajándéka, az ő jelenléte bennünk, kapcsolata velünk. Ezt az ajándékot mindannyian elnyerjük a keresztség szentségében. De csak akkor fog bennünk működni, csak akkor tudja kifejteni hatását, ha szabad akaratunkkal és értelmünkkel is hozzájárulunk, lehetővé tesszük ezt. Bűneinkkel elveszítjük a kegyelmet, de a bűnbánatban, így az ádventi szentgyónásban is, visszanyerhetjük azt.