OLVASMÁNY: MTörv 18,15-20

A próféta hivatása és küldetése, hogy közvetítő legyen Isten és ember, ember és Isten között. – Ennek a hivatásnak az Ószövetségben Mózes tett eleget a legtökéletesebben. Ő közvetítette a választott népnek Isten szavát, akaratát, a tízparancsolatot a sínai szövetségkötésnél. De ugyanakkor Mózes közvetíti Istennek a nép kívánságát, imáit, panaszait, ígéreteit. – Mi, akik az ószövetséget az Újszövetség világánál olvassuk, hisszük, hogy Jézus Krisztusban megjelent az a Mózeshez hasonló próféta, akit Isten megígért, akiről az ószövetségi olvasmány beszél.

Ő „úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók”, – állapítja meg az evangélium, összehasonlítva Jézust kortársaival, akik magukat Mózes hiteles, törvényes utódainak tartották. Krisztus prófétai hatalmában mi is részesedtünk a keresztség szentsége által, mint ezt a II. Vatikáni Zsinat is nyomatékkal hangsúlyozza. Mikor teszünk eleget ennek a hivatásnak, hogyan leszünk hasonlóak Jézus Krisztushoz, az örömhír közvetítőjéhez? Úgy, hogy másoknak megbocsátunk, de sem magunkkal, sem másokkal szemben nem leszünk megalkuvók. Ha megalkuvók vagyunk, nem hallgatunk a próféták szavára, és nem hirdetjük, amit Isten parancsol, hamis próféták leszünk, mert nem az igazság lesz a fontos, hanem az emberi szempont. Ha önmagunkat hirdetjük, ha a magunk érdekében hallgatunk ott, ahol szólni kellene, és beszélünk, ahol hallgatni kellene. – Az Isteni hatalom azért nyilvánult meg olyan erővel Jézus Krisztusban, hogy azt még a tisztátalan lelkek is elismerték, mert Isten létére síkra szállt az emberért, ember létére teljesen Isten akaratának szentelte magát. Ez az új tanítás lényege: az ember üdvösségének érdekében teljesen háttérbe szorítani az emberi szempontot.

ZSOLTÁR: 95.

A mai ószövetségi olvasmányt Mózes 5. könyvéből, a Második törvényből, vagy Deuternomiumból halljuk, olvassuk. – A zsoltárok egy csoportja, köztük a mai szentmise zsoltára is – Mózes 5. könyvére emlékeztet. Ahogy ebben a könyvben Mózes arra szólítja fel búcsúbeszédében a választott népet, hogy újítsa meg szövetségét Istennel, hallgasson az Úr szavára, szakítson a bálványokkal, úgy ezek a zsoltárok is. Mózes beszédéhez hasonlóan, ezek a zsoltárok is a választott nép emlékezetébe idézik a pusztai vándorlás nagy csodáit: – manna, sziklából fakasztott víz, fürjek – de a nép hitetlenségét, keményszívűségét is. – Kétoldali próbatételről van szó: egyfelől Isten próbára teszi népét, vajon hűséges marad-e hozzá a pusztai vándorlás idején, a nélkülözések közepette is, másfelől pedig a nép próbára teszi Isten türelmét, hitetlenségével, kételkedésével.

Mi, az Egyház, vagyunk az Újszövetség választott népe; földi életünk, pedig megfelel a pusztai vándorlásnak. – A zsoltár felszólításai is mihozzánk szólnak:

vasárnapról vasárnapra, ünneplésre, örömre szólít fel bennünket, hiszen a szentmisében „ünnepeljük” Jézus Krisztust, a mi szabadító Istenünket, aki minket kiszabadított a bűn rabságából;

ugyanakkor a mise bűnbánatra is indít bennünket – hiszen bűnbánati cselekménnyel kezdjük a misét; azt ünnepeljük, hogy Jézus a bűnök bocsánatára ontotta vérét; – a porba-hullás a bűnbánat jele.

a szentmise tanítórészében (igeliturgiában) Isten újból és újból szól hozzánk; felszólít, hogy hallgassunk szavára – ne csak fülünket, hanem szívünket is nyissuk meg tanításának.

Ha ilyen lelkülettel veszünk részt a vasárnapi szentmisén, ez fogékonnyá tesz majd arra, hogy az életben felismerjük Isten nagy tetteit, ha az élet próbára is tesz bennünket, megkísért, ne váljunk hitetlenekké, és ez által ne tegyük próbára az Úr türelmét, ne kísértsük Istent.

SZENTLECKE: 1 Kor 7,22-35

Múlt vasárnap hallottuk Szent Pál figyelmeztetését: „Az idő rövid! Ezért, akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna….” Most az apostol egészen pontosan kifejti, mire is gondol: a nős ember azzal törődik, hogyan keresse felesége kedvét… a férjes nő……: hogyan járjon férje kedvében. – ez nélkülözhetetlen az „elviselhető” házasélethez és valóban eszményi és dicséretes. Azonban bármilyen nemes, és bármennyire nem tudjuk e nélkül elgondolni a házasságot, az apostol kimondja, hogy ezek világi dolgok és világi gondok. – A világ pedig – mint ahogyan múlt vasárnap hallottuk, olvastuk: elmúlik. Ezért a házassággal járó világi gondok és dolgok megosztják az embert. – aki viszont nőtlen és szűz, annak arra van gondja, ami az Úré. Szent Pál persze nem arról beszélt, hogy valaki azért nem nősül vagy házasodik, mert ügyetlen, mert csúnya, vagy, mert erkölcsi fogyatékosságai vannak, hanem arról, hogy a nőtlennek arra van gondja, ami az Úré, hogyan járjon az Úr kedvében. Ez ad értelmet és tartalmat a nőtlenségnek és szüzességnek. Ez az osztatlan ragaszkodás az Úrhoz, amely arra is rámutat, hogy a házasoknak is azt kell keresni életükben, ami az Úré.

Szent Pál azonban tisztában van a nőtlen és szűzi élet veszélyével. Ezért írja: „ezt nem azért mondom, hogy tőrbe csaljalak, hanem, hogy feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket”. – Ezen a helyen nem fedezhető fel a papi nőtlenség előírása. Szent Pál azt mondja: „Azt szeretném, ha mentesek volnátok a gondoktól”. – ő maga is nőtlen volt, de az ismerős házasok életét szemlélve, lehetett oka, hogy ezt írja. Jézus tanítása az Isten Országáért való nőtlenségről minden esetre kihallatszik az apostol szavaiból.

EVANGÉLIUM: Mk 1,21-28

Jézus kortársai, hallgatósága is felfigyel Jézus tanításának egyedülálló voltára. Jézus tanítása különbözik az írástudók tanításától. Látszik, hogy hatalma van.

Így kell az Egyház tanításának is különböznie minden más emberi tanítástól, világnézettől.

Jézus tanításának hatalmát, erejét bizonyítja, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskednek neki. – A bibliai gondolkodásmód nem tett mindig különbséget az erkölcsi rossz és az anyagi rossz – többek között a betegség között. A betegséget a bűn következményének, a beteget bűnösnek tekintette. (Jézus tanítványai is kérdezik a vakonszületett láttán: „Ki vétkezett? ő, vagy a szülei?” mivel a betegség Isten büntetése. Isten pedig, mivel igazságos, csak a bűnöst bünteti). – A beteg embert a gonosz tartja megkötözve, az ördög hatalmában van. – „megszállta a gonosz lélek”.- Különösen könnyen kimondták ezt azokról, akiknek betegségét szokatlan jelenségek kísérték: a lelki betegekről, epilepsziásokról, holdkórosokról.

Jézus ezek gyógyításával isteni hatalmát mutatja meg: ha eljött Isten országa – amelynek hirdetése Jézus Krisztus tanításának lényege – akkor nem állhat fenn, nem maradhat meg mellette a gonosz hatalma.

Nekünk életünkkel kell küzdenünk a bűn, a gonosz hatalma ellen. Ezzel tesszük hitelessé keresztény meggyőződésünket, ezáltal fog különbözni az Egyház tanítása minden emberi tanítástól.