OLVASMÁNY: Jób 7,1-4. 6-7

Az ószövetségnek nem csak történeti és prófétai könyvei vannak. Megtaláljuk benne a választott nép bölcsességének és költészetének kincseit is. – Míg a történeti könyvek arról beszélnek, hogyan nyilatkoztatja ki magát Isten a választott nép történetének eseményei által, a prófétáknál pedig a beszédben, a szóban nyilatkoztatja ki magát Isten , addig a bölcsességi könyvekben Isten a szemlélődés, gondolkodás által nyitja meg az utat a kinyilatkoztatás felé.

Jób könyve egyike az ószövetség bölcsességi könyveinek. Központjában egy kínos és kínzó kérdés áll: miért van szenvedés, miért engedi meg Isten az ártatlan ember szenvedését? A könyv végeredménye: erre a kérdésre nincs elméleti válasz. – De nem csak a szenvedés értelmetlen; önmagában véve az egész élet teher és nyűg. Valóban: egyedül az Istenbe vetett hit ad értelmet az életnek: beleértve a szenvedést is. Itt látszik, hogy a döntő kérdés: hiszünk-e Istenben? Helytelen úgy kiindulni: majd előbb meglátom, tudok-e választ adni az élet kérdéseire, vagy: Isten olyan-e amilyennek én elképzelem, és ha igen, akkor majd hiszek benne. Hanem ha igazán hiszek Istenben és ebben a hitben nem önmagam keresem, hanem Istent, akkor ezt a hitet az élet megpróbáltatásai sem fogják romba dönteni. Ha viszont nem hiszek, akkor mindent fel fogok használni érvnek Isten jósága, igazságossága és végső fokon létezése ellen.

Világos volt, hogy azok, akiket Jézus meggyógyított, ismét megbetegedtek és meghaltak. De mégis keresték Jézust, mert a vele való találkozás értelmet adott életünknek: az éjjel és nappal unalmas váltakozását úgy tette elviselhetővé, úgy adott értelmet, hogy velük volt.

Arra a kérdésre, honnan a szenvedés, nem tudunk választ adni, és ha adunk is, az nem változtat a helyzeten, nem segít a szenvedőkön. De egyet megtehetünk: hogy együtt vagyunk a szenvedőkkel – az apostol szavaival:” „a gyöngék között gyöngévé leszünk.” És ez több mint egy nagyszerű, vagy nyakatekert elmélet a rossz eredetéről.

ZSOLTÁR: 147.

Tudjuk, hogy a babiloniak lerombolták Jeruzsálemet, a szent várost, és a templomot, a lakosságot, pedig szétszórták, számkivetésbe hurcolták. De a babiloni uralom sem tartott örökké. – A perzsák elfoglalták birodalmukat, a száműzötteket hazaengedték és megengedték, hogy városaikat, templomaikat újraépítsék. – A választott nép ezt az eseményt éppúgy Isten gondviselő jóságának tulajdonította, mint ahogyan Isten megtorló, büntető haragjának tulajdonította a számkivetést, Jeruzsálem pusztulását. – Most Isten hazavezeti népét, újraépíti szent városát. Érthető a zsoltáros boldogsága, és hogy indokoltnak tartja Isten dicséretét.

Az imádkozó hívő, mint a választott nép tagja, ezzel a történelmi tapasztalattal vigasztalja önmagát: Isten meggyógyítja a fájó szíveket, bekötözi a sajgó sebeket. – Az imádkozó tudja: nincs élet fájó szív, sajgó sebek, szenvedés nélkül – aki ilyen életet kíván, önmagát áltatja; de, ha Isten az egész nép sebeit meggyógyította, miért ne tenné ezt ővele is? Az Úr azonban nemcsak a választott nép Istene; ő az egész világmindenség Ura: számon tartja a csillagokat, és néven szólítja őket, ahogy költőien kifejezi Isten gondviselő jóságát a zsoltár. – Vajon nincs-e akkor még inkább gondja a szenvedő emberre? – Ha ilyen hatalmas, hogy még a csillagok fölött is áll, a világmindenség ura, biztos tud segíteni a szegényen és a szenvedőn. – Isten bölcsességéhez még akkor sem férhet kétség, ha mi nem látunk bele terveibe, és nem értjük, miért engedi meg a szenvedést: a fájó szívet és a sajgó sebhelyeket. – A gonoszok megalázása, amelyről a zsoltár beszél, és amely, számunkra, akik Krisztustól a megbocsátást tanuljuk az Újszövetségben, idegenül hat, nem valami erőszakos, fizikai megtorlást jelent, hanem abban rejlik, hogy az igazak, és szelídek végső győzelmét látva el kell ismerniük, hogy ezeknek az élete volt helyes, és el kell ismerniük: van Isten , aki igazságot szolgáltat.

SZENTLECKE: 1 Kor 9,16-19. 22-23

Szent Pál apostol az Evangélium hirdetésének kötelességéről beszél, valamint függetlenségéről, ami azt lehetővé teszi. Az evangélium hirdetését nem tekinti érdemnek, hiszen mint apostol, küldött, ez kötelessége. – A keresztség szentségében mi is az apostoli Egyház tagjai lettünk, mi is küldetést kaptunk az evangélium hirdetésére. Mi ránk is vonatkozik: Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Jaj nekem, ha hiteles keresztény életemmel nem teszek tanúságot az Evangélium, Jézus Krisztus mellett!

Nem mindegy azonban, hogy önszántamból, vagy kényszerből teszem ezt. Apostol, küldött, vagy megbízott hivatalnok – pásztor, vagy béres, napszámos vagyok, – ahogyan Jézus mondja. Miután megszoktuk, hogy a hasznossági elv alapján ítéljük meg a dolgokat, könnyen megtörténhet, hogy az evangélium hirdetésekor is felmerül bennem a kérdés: mi az én jutalmam? – amint Péter apostol is megkérdezte Jézust. Az apostol válasza: az, hogy ingyen nyújtsam az evangéliumot és éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. – Meg tudom-e érteni, hogy maga az evangélium hirdetése ezen küldetésem jutalma. Mekkora jutalom, milyen felbecsülhetetlen érték, hogy valamit, mégpedig ezt a legmagasztosabb feladatot, küldetést ingyen végezhetem!

Hívő közösségeinkben nem egyszer előfordul, hogy amint vállalunk egy küldetést, feladatot, mindjárt ebből származó jogaink felől érdeklődünk. – Tudom-e, kész vagyok-e követni az apostolt abban, hogy ha vállalom a keresztségből származó küldetésemet, apostoli megbízatásomat, nem az az első kérdésem: milyen jogaim származnak ebből? Az apostol függetlenségére hivatkozik: tudjuk, nőtlen volt, nem voltak családi kötelezettségei; amire különösen büszke volt: saját keze munkájával kereste kenyerét, sátorkészítő volt: senki aranyát, ezüstjét nem kívánta. – Ám ezt a függetlenségét arra fordította, hogy mindenkinek a szolgája legyen – egészen Jézus Krisztus példáját követve, hogy minél többet megnyerjen. Embereket, különösen az evangéliumnak, Jézus Krisztusnak, csakis a szolgálat lelkületével lehet megnyerni. A (vélt) hatalom, fennsőbbrendűség éreztetésével csak elidegenítem az embereket. Kerülni fognak, menekülni fognak tőlem. A velük való sorsközösség, gyöngeségeikben való osztozás segít megnyerésükben. – Szent Pálnál a „gyöngeség” gondolata központi helyet foglal el. Ezzel dicsekszik, hiszen Isten ereje és Krisztus gyöngeségében mutatkozott meg, aki magára vette emberi gyöngeségeinket.

Elmondja: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvösségre vezessek”. Nem emberi rokonszenvről, fontoskodásról, tolakodásról van szó, hanem odafigyelő, figyelmes, de tapintatos apostoli gondoskodásról: kinek mi a pillanatnyi gondja, amelyben segíthetek, és segítenem kell. – Ma már egy lelkipásztor is csak nehezen tudja követni ebben az apostol példáját, annyira összetett, sokrétű az élet manapság. Ám az is könnyen előfordul, hogy magunk kényelmét próbáljuk azáltal igazolni, hogy mindenkin úgy sem tudok segíteni, „mindenkinek mindene” nem tudok lenni, tehát senkinek semmije leszek; ha már mindenkitől független vagyok. – annak belátása, beismerése, hogy sok esetben tehetetlen vagyok, nem tudok segíteni, nem más, mint gyöngeségem beismerése, ami által nemcsak Szent Pál apostolhoz, hanem Jézus Krisztushoz is hasonló leszek. – Ám azt a kérdést is föl kell tennem: vajon azért akarok mindenkinek mindene lenni, hogy mindenkit az üdvösségre vezessek – mint Jézus Krisztus, vajon mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne, vagy netalán emberi szempontok, hátsó gondolatok is társulnak ehhez a nemes vállalkozáshoz? Ez utóbbiak eleve kudarcra vannak ítélve. Ezért, hogy küldetésem, apostoli munkám sikeres legyen, ezeket feltétlenül ki kell küszöbölnöm. Le kell választanom őket evangelizációs munkámról, hogy még annak látszatát is elkerüljem, hogy magában az evangéliumban van a hiba, ami miatt nem tudok mindenkit az üdvösségre vezetni.

EVANGÉLIUM: Mk 1.29-30

Jézus betegeket gyógyít, és tisztátalan lelkeket űz ki. A betegek gyógyítása nem csak Isten mindenhatóságának, irgalmának és emberszeretetének látható, tapasztalható jele, hanem a bűnök megbocsátásának is. – A bűn a lélek betegsége. Ahogyan Jézusnak hatalma van a testi épség, egészség visszaadására, a test gyógyítására, úgy hatalma van a bűnök megbocsátására, a lélek gyógyítására.

Így, habár az Egyház küldetésétől elválaszthatatlan a betegek testi-és lelki gondozása, még sem ez elsődleges feladata, küldetése. – Az Egyháznak is a bűnbocsánatot kell gyakorolnia, a lelkeket kell gyógyítania. Amikor betegeket ápol, betegekről gondoskodik, az látható jele az előbbinek.

Jézus tisztátalan lelkeket űz ki. – Egy régi felfogás szerint, a beteg embert a gonosz lélek tartotta hatalmában. A betegség a gonosz lélektől származik. – Ám ahol megjelenik Jézus, megszűnik a gonosz lélek hatalma. – Jézus ezekkel a gyógyításokkal megmutatja, hogy vele és benne eljött közénk Isten országa. Így a gonosz lélek birodalma nem állhat fenn tovább.

Amikor a nép látja a csodákat, tömegesen jön Jézushoz. Amikor az Egyház segélyt osztogat, bámulatos módon megtalálják a rászorulók.

Jézus azonban azt mondja: Menjünk innen, mert másutt is hirdetnem kell, evangelizálnom kell.

Az Egyháznak ebben követnie kell mesterét: ki kell ugyan tartania a jótékonykodásban, a rászorulókról való gondoskodásban. Küldetésének lényege azonban az evangélium hirdetése. – Ezt akkor sem szabad elhanyagolni, ha a jótékonykodás révén nagyobb népszerűségre tudna szert tenni. – Azt kell mondania Jézussal együtt: „Menjünk innen!”