OLVASMÁNY: Ter 9,8-15)

A nagyböjt „negyven napja”, amelyet hamvazószerdán megkezdtünk, Jézus negyvennapi böjtölését idézi emlékezetünkbe. A választott nép negyvenévi pusztai vándorlásának emlékezetére, Jézus negyven napot töltött a pusztában. – Az ősegyházban ez volt a katekumenek – keresztelendők előkészületi ideje, akik húsvét éjszakáján a keresztségben eltemetkeztek és új életre támadtak Krisztussal. – Az Egyház újabban szorgalmazza a katekumenátus felújítását. Ezt szükségessé teszi az, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy valaki felnőtt korában ismeri meg Krisztus tanítását, és meg akar keresztelkedni; ezek számára a nagyböjt előkészületi idő. Azok számára pedig, akik már megkeresztelkedtek, a nagyböjt emlékeztet a keresztségre, az itt nyert kegyelemre és ebből származó kötelezettségekre. Innen érthető, hogy a nagyböjti olvasmányokat úgy válogatta össze az Egyház, hogy azokban a keresztség gondolata ismételten kifejezésre jusson.

A bibliai hagyomány szerint a vízözön is negyven napig tartott. A vízözön mintegy eltörölte, lemosta a bűnt, a gonoszságot a föld színéről: ezért lett a keresztség, a keresztvíz előképe, amely eltörli az eredeti bűnt és minden más bűnt. A vízözön után Isten szövetséget köt Noéval. A szivárvány hasonlít az íjhoz. Amikor megjelenik az égbolton, azt jelenti, hogy Isten „leteszi a fegyvert”, békét köt az emberrel. (ismerni kell a természetben élő ember világszemléletét; jó képzelőtehetségével mindenben képet, jelet vél felfedezni). – A keresztségben Isten velünk is szövetséget köt. Amikor a bűnök, bajok felhői tornyosulnak életünk egén, feltűnik Isten szövetségének, kegyelmének szivárványa.

Azt is tudjuk, hogy a keresztségben az Egyház tagjai leszünk. Már Péter apostol levele úgy értelmezi a bárkát, mint az Egyházat. Az Egyház bárkája

e b b e n a világban e n n e k a kornak, életnek hullámcsapásai között folytatja útját, de akik benne vannak, megmenekülnek, üdvözülnek.

ZSOLTÁR: 25

Az évközi 3. vasárnapon már volt alkalmunk megismerkedni ezzel a zsoltárral. Az imádkozó az által akarja megnyerni Isten irgalmát, jóságát maga számára, hogy Őt az üdvtörténetben tanúsított könyörületére emlékezteti: „Ősidők óta jóságos voltál hozzánk!” – A bibliai őstörténethez tartoznak azok az események, amelyek a történelem előtti időben játszódtak le: nem lehet tudni mikor és hol. – ezek közé tartozik a vízözön, ahol Isten szintén megmutatta jóságát, könyörületességét választottai – Noé és családja iránt.

Isten ma is hűséges népéhez, és ahogyan Noénak megmutatta, hogyan menekülhet meg a vízözöntől, úgy Egyházában, Jézus Krisztus tanítása által minket is megtanít arra, hogyan menekülünk meg az örök kárhozattól, a pokoltól.

Az üdvösség útját – a zsoltár szerint – Isten a bűnösöknek, alázatosaknak, szelídeknek mutatja meg: nekünk, ha alázatosak vagyunk, magunkat bűnösnek valljuk, és nem ellenkezünk, hanem szelíden engedjük, hogy Isten megmentsen bennünket. – Akik kinevették Noét, mind elvesztek. Ő azonban megmenekült, mert szelíd volt és alázatos, és kész volt a bűnbánatra.

Minket Isten a keresztség szentsége által – amelynek megújítására nagyböjtben készülünk, és amelynek előképe a világ bűnét lemosó vízözön – megmentett az örök kárhozattól, az örök haláltól. De keresztény életünk folyamán is az ő ismeretére tanít bennünket. Különösen nagyböjtben: a nagyböjti szentbeszédek, elmélkedések által, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával, az önfegyelmezéssel, a bűnbánat szentségével (szentgyónással).

Ha alázatosak és szelídek vagyunk, bűnösnek valljuk magunkat, akkor megtaláljuk az örök életre vezető utat, megtapasztaljuk Isten jóságát, amelyet Noé is megtapasztalt az ősidőkben.

SZENTLECKE: (Szent Péter 1. lev.) 1.Pt 3,18-22.

(A nagyböjti idő nemcsak a Jézus Krisztus kínszenvedéséről való elmélkedés és a húsvét ünnepére való előkészület ideje, hanem a keresztségre és a keresztségi ígéretek megújítására való előkészület ideje is.)

Ahogyan az ószövetségi olvasmány a vízözönről és a Noéval kötött szövetségről (mint a keresztség előképéről) beszél, úgy Szent Péter levele a szentleckében utal erre az eseményre és értelmezi az ószövetségi üdvrend eseményét, mint az Újszövetség, a keresztség előképét.

Az apostol előbb részletesen elbeszéli Krisztus megváltói halálának hatását: Krisztus, az igaz egyszer meghalt a bűnökért, a bűnösökért. Ezzel kifejezi, hogy nekünk kellett volna elszenvednünk azt a kereszthalált, amelyet ő elszenvedett: mi vagyunk a bűnösök, ő az igaz. A bűnökért halt meg – tehát áldozatként. Majd elment a börtönben sínylődő lelkekhez – ez az, amit a hitvallásban így fogalmazunk meg: „alászállt a poklokra – a holtak országába.” Szent Péter ezek alatt azokat érti, akik engedetlenek voltak, amikor Noé korában Isten türelmesen várt. Jézus utal Noéra, amikor a végső dolgokról beszél: „Úgy lesz, mint Noé napjaiban volt.” Isten most is türelmesen vár. Megengedte, hogy megérjük az idei nagyböjtöt is. Ne legyünk engedetlenek, amikor azt látjuk, hogy Noé a szárazföldön bárkát épít és az égen egyetlen felhőt sem látunk. Ez Isten türelmének a jele, aki a keresztvízzel, mint egykor a vízözönnel lemossa bűneinket. – ezt az apostol úgy értelmezi, mint könyörgést Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által. A tiszta lelkiismeret Isten ajándéka, amelyet csak akkor kapunk meg, ha a bűnbánatban Krisztus feltámadásának erejéből engedjük Istennek, hogy a bűnbánat szentségében, a nagyböjti szentgyónásban megtisztítja lelkünket, mint ahogyan a vízözönnel lemosta a világ bűneit. Ez valóban Isten ajándéka, amelyért könyörögnünk, imádkoznunk kell. – Jézus Krisztus, aki uralma alá rendelte az angyalokat, hatalmasságokat és erősségeket az Isten jobbján foglalt helyet. Ő közbenjár értünk az Atyánál, hogy ugyanaz a víz, amely megtisztította a világot és lelkünket a bűn szennyétől, szabadulásunkra is szolgáljon, mint Noé családjának, hogy mi is menedéket találjunk a bárkában, amely az Egyházat jelképezi.

EVANGÉLIUM: Mk 1,12-15

Megszoktuk a Máté-és Lukács evangélium részletes beszámolóját Jézus háromszoros megkísértésről: a kenyérrel, a templom párkányával és a világ gazdagságával. A Márk-evangélium csak röviden érinti az eseményt: a Lélek – minden bizonnyal a Szentlélek, aki a keresztelkedésnél leszállt Jézusra, kivitte – szó szerint: kihajította őt a pusztába, ahol negyven napig tartózkodott. A negyvenes szám nyilván utalás az Ószövetségre: a pusztai vándorlásra, Mózesre, Illésre. A Márk evangélium ebben megegyezik Mátéval és Lukáccsal, noha tőlük eltérően böjtről nem beszél. Abban is megegyezik velük, hogy megkísértette a sátán. Ám, amit a továbbiakban mond: vadállatokkal volt együtt, Ádámra, az első emberre emlékeztet a paradicsomban, aki azonban engedett a kísértésnek. Végül: „angyalok szolgáltak neki”. Ezt ismét megtaláljuk a Máté evangéliumban a megkísértések elbeszélése végén. Itt, Márknál már eleve nyilván való Jézus győzelme a gonosz fölött, noha Jézus a későbbiekben elhallgattatja a gonosz lelkeket.

Ezt követi Jézus nyilvános működésének kezdete Galileában, amikor Keresztelő Jánost elfogták – tehát ő már nem működhetett nyilvánosan. Jézus fellépésének kezdetén egész megváltói küldetésének lényegét foglalja össze: „Betelt az idő, közel van az Isten országa”. Isten országa Jézus Krisztusban jött el, tanítása erről szól, kereszthalálával számunkra is lehetővé tette, hogy országához tartozzunk, amelybe bennünket meghívott. „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. – A megtérés Jézus Krisztus tanításának és a mi keresztény életünknek lényege: szakítani a rosszal, elfordulni a bűntől és odafordulni Istenhez, Jézus Krisztushoz. Erre kaptunk meghívást nemcsak a nagyböjti időben, hanem egész életünkre. „Higgyetek az evangéliumban!” – e szavakkal fejezi be Jézus felszólítását. Az „evangélium” jó hír, örömhír kifejezést, Krisztus országának, megváltói művének jelölésére, feltehetőleg szent Márk őrizte meg számunkra és ő adta nekünk tovább. – e nélkül az evangélium nélkül, az ebbe vetett hit nélkül épp úgy nem lehetünk tagjai Isten országának, de még meg sem sejthetünk belőle semmit, mint a megtérés nélkül. De még a megtérésre is csak az által leszünk készségesek, ha hiszünk az evangéliumban.

Ellene mondani a sátánnak és hinni az evangéliumban. Ez áll mindjárt a nagyböjti idő kezdetén, amely előkészít bennünket keresztségi ígéretünk megújítására a húsvéti vigília keretében: hogy minél hitelesebben tudjam kimondani: ellene mondok! Hiszek!