OLVASMÁNY: Jer 31,31-34

Jeremiás próféta a babiloni számkivetés idején az újszövetségről jövendöl. A választott nép megszegte azt az elsőt, amelyet Isten akkor kötött a sínai hegyen, amikor népét kivezette az egyiptomi rabságból. Isten most egy újszövetséget kínál fel, amely azonban különbözik az előzőtől, mivel alapja és lényege a megbocsátás. – Ez az újszövetség nem a külső cselekedetekben, hanem a szív tisztaságában fog megvalósulni. Isten nem kőtáblára, hanem választottai szívébe, lelkébe vési az újszövetséget. A bűnök megbocsátása Isten ismeretét eredményezi. A bűnök megbocsátása Isten ismeretét eredményezi. Mindenki közvetlenül megismeri Istent, hiszen ő a tiszta szívben, az ember legbensejében lakik és él. – Habár a Jeremiásnak tett ígéret az akkori időre vonatkozik, mivel ugyanazokat a jellemvonásokat viseli magán, mint az a szövetség, amelyet Krisztusban kötött velünk Isten, az Egyház bátran vonatkoztatja a jövendölést erre a szövetségre. – Ennek a szövetségnek is a megbocsátás a lényege. A keresztség szentsége eltörli az eredeti bűnt és minden más bűnt. Azonban a nagyböjt nem csak a keresztelendők előkészületének ideje, hanem bennünk is felidéz egy gondolatot: rajtunk is megismétlődik a választott nép sorsa: az első szövetséghez, melyet a keresztségben kötött velünk Krisztus, a bűnök által hűtlenek lettünk; most a húsvéti szentségek (bűnbánat-gyónás; oltáriszentség-áldozás) által fölkínálja nekünk az újszövetség megkötését. A bűnbánat által megtisztulva megszabadulunk a bűn homályától, tisztánlátókká leszünk; nem akadályoz bennünket semmi Isten megismerésében; az eukarisztia által, pedig olyan közvetlen közelbe kerülünk Istenhez, hogy valóban mondhatjuk, hogy ismerjük őt; az eukarisztikus közösség, a bűnbánók és megtérők közössége, annak a közösségnek az előképe itt a földön, amely Istent szemtől szembe látja a mennyben. Mi más a mennyország, mint Isten ismerete, mint a Krisztussal és embertársainkkal való közösség.

ZSOLTÁR: 51.

Az 51. zsoltár, a „Miserere”. – A hagyomány Dávidnak tulajdonítja, aki, miután őt Nátán próféta megfedte, Úrias feleségével elkövetett bűne és Úrias meggyilkolása miatt, bűnbánatot tartott.

A testi tisztálkodás a lelki tisztaság külső érzékelhető képe. A legtöbb vallásban találkozunk szertartásos, rituális tisztálkodással, mellyel a hívő ki akarja fejezni, mennyire szükségét érzi lelke, szíve tisztaságának. A zsidó vallás is ismerte, keresztelő János is hirdette a bűnbánat keresztségét, a Jordán folyóban való tisztulást, és a szentmisében a felajánlás utáni kézmosásnak, amelynek eredetileg gyakorlati célja volt (megmosni a kezet az adományok átvétele után), ma szintén a lélek tisztulásának jelképes értelmét adja az Egyház.

Azonban a hívő tisztában van vele, hogy az igazi tisztuláshoz nem elegendő a víz. Ennek Istentől kell származnia. Őneki kell elvennie a bűn szennyét, új szívet teremteni a bűnbánó hívőben és megadni a Szentlelket.

Mindez a keresztség szentségében történik, amelynek felvételére, vagy megújítására a nagyböjtben készülünk. – Egyedül a Krisztus halálából és feltámadásából származó keresztség képes bennünket megtisztítani. Mivel azonban Krisztus tudja, hogy esendő, gyarló emberek vagyunk, a bűnbánat szentségében újból és újból alkalmat ad lelkünk tisztulására. De a keresztség és bűnbánat nem csak megtisztít, hanem újjá is alkot. Ebbe az újjáalkotásba nekünk is be kell kapcsolódnunk minden erőnkkel. A nagyböjtben, a húsvétot megelőző időben, kiváló alkalmunk van a megújulásra. Keresztény életünk újrakezdésére, arra, hogy amit talán elrontottunk, elvétettünk, azt most helyrehozzuk, abban most újra kezdjünk. – Erre sem vagyunk képesek magunk erejéből, hanem szükségünk van a Szentlélekre, különösen a lelki erő ajándékára. Ez tesz bennünket készségesnek arra, hogy amit helyesnek megismertünk, azt legyen erőnk megvalósítani.

Ennek az új életnek, megtisztult életnek, magán kell viselnie az öröm jellegét. Ezt az örömet észre kell venniük a többieknek: az Istenteleneknek is, és feltenni magukban a kérdést: hogyan jutottam el én erre az örömre? – És, ha megtudják, megtapasztalják, hogy a bűnbánat, a lelki tisztulás, – mondjuk ki: a gyónás vezetett ide, ezáltal ők is megismerhetik az Isten és az igazi boldogság – a tiszta szív boldogsága felé vezető utat.

SZENTLECKE: Zsid 5,7-9

A zsidókhoz írt levél központi gondolata: Jézus Krisztus, az örök főpap: kiválóbb az angyaloknál, kiválóbb Mózesnél, kiválóbb Áronnál; áldozata kiválóbb az ószövetségi áldozatoknál és a szentély, amelybe belép, kiválóbb a szövetség sátránál és az emberkéz alkotta templomnál.

Főpapságának kiválósága, hogy együtt tud érezni velünk, az ő testvéreivel. – A hangos kiáltások, imádság és könyörgés, amelyről a levél beszél, vonatkozhat az ő könyörgésére a Getszemáni kertben: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár”, de az ő kiáltására a kereszten is: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” – Döbbenettel halljuk és olvassuk, hogy hódolatáért – amelyet Fiú létére az Atyának megadott, meghallgatásra talált, holott tudjuk, hogy a szenvedés poharát az utolsó cseppig ki kellett innia és Isten nem vette le őt a keresztről, nem mentette meg a haláltól. – Ezek szerint ennek másra kell vonatkoznia. Ez pedig minden bizonnyal Jézus Krisztus dicsőséges feltámadása, ami nem egyszerűen a múlandó földi élet visszaadása vagy meghosszabbítása, hanem az örök élet dicsősége. – Ami még jobban megdöbbent, hogy Ő, Jézus, aki az Atyának mindhalálig engedelmes és önmaga vállalta a kereszthalált, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Ez is csak azt mutatja, mennyire komolyan vette a velünk, emberekkel való sorsközösséget, hogy tanulnia kellett, tanulnia kellett az engedelmességet, mégpedig a szenvedésből. – A nagyböjt a tanulás ideje: a nagyböjti prédikációk, a keresztségi katekézisek, de még a keresztúti ájtatosság is tanít bennünket az engedelmességre, a hiteles keresztény életre. Mi Krisztus szenvedéséből tanuljuk az engedelmességet, és őneki engedelmeskedünk. Ez által szerezte meg nekünk az örök üdvösséget.

Engedelmeskedni nem könnyű. Olykor megalázva, kiskorúsítva érezzük magunkat. Épp azért kell Krisztustól tanulnunk az engedelmességet és vele együtt engedelmeskednünk. A bűnbeesés az engedetlenség következménye volt. Az üdvösségre csak az engedelmesség által juthatunk el.

EVANGÉLIUM: Jn 12.20-33

Jézus a földbehulló és elhaló búzaszemről beszél nekünk. Ahogyan abban titokzatos módon el van rejtve az élet és a bőséges termés, úgy a mi halálunkban is titokzatos módon, de valóságosan el van rejtve feltámadásunk és örök életünk.

Jézus Krisztus a földbehulló búzaszem, amelyről. – Halálában és temetésében nem csak az ő feltámadása és örök élete van elrejtve, hanem mindannyiunk – az egész kalászé, amely az egy búzaszemből lesz, hiszen Jézus bő termésről beszél.

Ahhoz, hogy vele együtt részesedjünk a feltámadásban és örök életben, itt a földi életben is hozzá kell kapcsolódnunk. A bő termés feltétele az elhalás. Ez pedig nemcsak a kényszerű fizikai, biológiai halált jelenti, hanem az áldozatkész, keresztény életet. – Jézus Krisztushoz kapcsolódni, hozzá tartozni, annyit jelent, mint késznek lenni elveszíteni életünket, nem ragaszkodni betegesen ahhoz, amit a közvélemény a legnagyobb és egyedüli értékeknek tart: a teljesítményt és a fogyasztást, hanem követni Jézust a keresztúton, abban a meggyőződésben, hogy így még nagyobb értékeket tudunk megvalósítani.

A nagyböjti idő az előkészület ideje: a keresztségre, vagy a keresztség megújítására. – Az apostol szavai szerint ez által meghaltunk a bűnnek és új életre támadtunk. Ha ettől a meghalástól nem riadunk vissza, akkor testi halálunkban is a bő termés, az örök élet beérését ismerhetjük fel.