OLVASMÁNY: Józs 5,9a. 10-12
Józsue könyve elbeszéli, hogyan ünnepelte a választott nép az Ígéret Földjének
küszöbén a húsvétot. De arra is fény derül ebből az olvasmányból,
hogy az ünneplést ekkor bővítette ki egy továbbival: a kovásztalan kenyér,
az első termésből készült kenyér ünnepével. Ekkor szűnt meg a mannahullás,
mert a vándorló nép hazára talált, és Isten a továbbiakban a nép tevékeny
munkája által akarja választott népét megajándékozni a mindennapi
kenyérrel. – Az egyiptomi fogságból való szabadulás keresztségünk előképe.
Az Igére Földje pedig az örök életé. – De a keresztség (és bérmálás, mely a
keresztséggel összefügg, mert ennek megerősítése) után mindjárt ott találjuk
az Oltáriszentséget, a kovásztalan kenyeret, amellyel a húsvéti vacsorán
Krisztus egyrészt, mint mannával, égből szállott szent kenyérrel, másrészt,
pedig mint az Ígéret Földjének, az örök életnek kenyerével, lakomájával táplál
minket. – Keresztségünk legcélravezetőbb megújítása a nagyböjti bűnbánat
és megtérés, amelynek azonban egész életünkre ki kell terjednie. Hogy
ez a megtérés, bűnbánat mennyire összefügg az Eukarisztiával, az Oltáriszentséggel,
a szentmise lakomájával, azt az Evangélium bizonyítja legjobban,
amely arról beszél, hogy a tékozló fi ú atyja, örömében, hogy fi a hazatért
ünnepi lakomát rendez. – Krisztus is ünnepi asztalt terít a szentmisében,
nekünk, ha valóban bűnösöknek valljuk magunkat, akiknek szükségünk
van megtérésre. – A nagyheti szertartások, mi több, az egész egyházi, liturgikus
év csúcspontja, tetőfoka a keresztségi fogadalom megújítása húsvét
éjszakáján. Amikor, miután a bűnbánat szentségében – a húsvéti szentgyónásban
– megvallottuk bűneinket, és eleget tettünk a nagyböjti felhívásnak
az önfegyelmezésre, ellene mondunk a bűnnek és megvalljuk hitünket Istenben,
Krisztusban, a Szentlélekben, az Egyházban és az örök életben. –
De ez mindig annak a lakomának a keretében történik, azzal a lakomával
fejeződik be, amelyet a feltámadt Krisztus a szentmisében, mintegy az Ígéret
Földjének, az örök boldogságnak küszöbén számunkra rendez.
ZSOLTÁR: 34
Gyakran olvassuk, halljuk az „Eukarisztia”-szót, mint az Oltáriszentség,
szentmise megjelölését. Ez a görög szó „jó hálaadást” jelent. – Jézus, mielőtt
megtörte a kenyeret, hálát adott, áldást mondott. – A hálaadást általában
hálalakoma követte. Erre emlékeztet bennünket ez a lakoma, amelyet a tékozló
fi ú atyja rendezett, és amelyre a zsoltár hív bennünket: „ízleljétek és
lássátok”. – Isten jóságát tehát nem csak láthatjuk, nemcsak hallhatunk róla
a kinyilatkoztatás, Biblia, vagy a hívek elbeszéléséből, hanem meg is ízlelhetjük.
Amit a mai hálazsoltárban a megszabadult szenvedő elmond, minden további
nélkül alkalmazható a keresztségre és a bűnbánatra, amelyre most a
nagyböjti időben készülünk: a bűnbánatban az Úrhoz fordulunk, és itt megtapasztaljuk,
hogy meghallgat minket: ha töredelmesen feltárjuk bűneinket,
a gyóntató által valamit megtapasztalhatunk ebből a meghallgatásból. – A
bűnbánat által szabadít meg bennünket Isten az egyetlen bajtól, és minden
baj gyökeréről: a bűntől. – Minden kíntól és szenvedéstől megszabadulunk,
mert a lelki szenvedéseket és kínos helyzeteket a bűn eredményezi. Ha bűneinkből
megszabadulunk, felszabadulunk a szégyenérzettől is. – Ezt csak
akkor tudjuk megérteni és átélni, ha magunk is megízleljük Isten jóságát:
nem zárkózunk el a húsvéti, nagyböjti bűnbánat, gyónás elől. – Ezt a tapasztalatot
nem szabad visszatartanunk! El kell mondanunk másoknak!
Másokat is biztatnunk kell a zsoltár szavaival: „Ízleljétek és lássátok, mily jó
az Isten hozzánk!” – Jöjjetek ti is nagyböjti bűnbánatra, engesztelődjetek ki
Istennel, embertársaitokkal, saját lelkiismeretetekkel, utána, pedig a szentáldozás
húsvéti lakomájában még jobban megtapasztalhatjátok, testileg, lelkileg
ízlelhetitek Isten jóságát.
SZENTLECKE: 2 Kor 5,17-21
A korintusiakhoz írt második levelet az első korintusi utáni időre helyezhetjük,
szent Pál harmadik missziós útjára.
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. Jézus Krisztus kereszthalála
és feltámadása nem a régi felületes felújítása, vagy helyreállítása. Ő
megszűnteti a régit, és valami új valósul meg, amit Isten visz végbe. – Ennek
kell történnie mivelünk is: nagyböjtben és egész életünkben. Engedni,
hogy Isten megszüntesse bennünk, életünkben a régit, a bűnöset, és megvalósítsa
az újat: az ő gyermekeinek életét. Ez már megtörtént a keresztség
szentségében, amikor a régi ember meghalt és eltemették és új teremtménynyé
lettünk. Ismerve gyarló, esendő természetünket, Jézus Krisztus által, a
bűnbánat szentségében, szentgyónásban ismét részesei lehetünk ennek a
kiengesztelődésnek. Mi több, megtörténik, amit mi emberek el sem tudunk
gondolni: Isten nem tartja számon bűneinket. Ezt a kiengesztelődést Jézus
Krisztus, miránk, az Egyházra bízta, ami nem csak a feloldozás hatalmát jelenti,
hanem azt is, hogy nekünk, magunknak is keresnünk kell az alkalmat
a kiengesztelődésre: Istennel és embertársainkkal.
Számunkra úgy lehet idegen a bibliai kifejezés: Isten „bűnné” tette Jézus
Krisztust, aki bűnt nem ismert, hogy általa „Isten igazságossága” legyünk.
– Ő annyira magára vette bűneinket, annyira a „bűn hordozója” és engesztelő
áldozata lett, hogy már ő maga is bűnné lett; mi viszont ez által olyan
mértékben megigazulhatunk, igazakká lehetünk, hogy mi magunk „Isten
igazságossága” leszünk, mert a bűnnek már nem lesz helye bennem, életemben.
EVANGÉLIUM: Lk 15,1-3. 11-32
A farizeusok és írástudók rossznéven veszik Jézustól, hogy szóba áll a
bűnösökkel, sőt, együtt eszik velük. Lehet, hogy hozzájuk hasonlóan mi is
rossznéven vesszük ezt Jézustól, nem gondolva, hogy mi vagyunk ezek a
bűnösök, én vagyok az, akivel Jézus bűneim ellenére szóba áll, sőt együtt
eszik velem, az eukarisztikus lakomán. Ezért mondja el Jézus három példabeszédét,:
az elveszett bárányról, az elveszett drahmáról és a tékozló fi úról –
vagy amint újabban szokás nevezni: az irgalmas Atyáról. – De úgy is lehetne
mondani: a féltékeny testvérről. Mert hiszen Jézus azt akarja mondani, ha
nem tudom, hogy én vagyok az a fi ú, akit bűneim ellenére, amikor hazatérek
az atyai házba, megtérek, a Mennyei Atya szeretettel fogad, sőt az eukarisztiában
lakomát rendez számomra, hanem azt gondolom, hogy tökéletes
vagyok, nincs szükségem megtérésre, a bűnösök azok mások – értelmetlenkedve
fogok állni és nézni, épp úgy, mint a tékozló fi ú testvére. – Tudjuk,
hogy szent Lukács evangéliumában különös hangsúlyt kap a megbocsátás,
irgalmasság. Ő jegyezte fel nekünk Jézus szenvedéstörténetében a megtérő
gonosztevőről, „jobb” latorról szóló részletet is. Mindezt csak akkor tudom
megérteni, ha tudom, hogy én vagyok ez a bűnös. Akkor nagyon is fogok
örülni annak, hogy Jézus szóba áll velem, sőt együtt étkezik.
Az atya fi a elébe siet, nyakába borul és megcsókolja. Ilyen lelkülettel kell
lennünk a bűnbánat szentsége, szentgyónás iránt: tudva, hogy a Mennyei
Atya elénk siet. – Lehet, olykor mi is olyan mélypontra süllyedünk, mint a
tékozló fi ú, de Isten ezt is fel tudja használni arra, hogy a bánat felébredjen
bennünk.
Az ünneplő ruha, az isteni kegyelem menyegzős köntöse, amelybe bennünket
a keresztségben öltöztetett, de amelyet bűneinkkel elveszítettünk,
de a bűnbánatban visszanyerünk. A gyűrű az istengyermekséget jelenti:
azt, hogy újból a mennyország örökösei leszünk. Az örömlakoma, pedig az
eukarisztikus vendégség, az örök élet lakomájának elővételezése az Egyházban.
A bűn által halottak lettünk. De a keresztségben Krisztussal együtt meghaltunk
és új életre – Isten gyermekeinek életére támadtunk. Isten emberszerető
jósága ezt újból lehetővé teszi a bűnbánat – kiengesztelődés szentségében.
Ez az öröm nem csak a magam kis, szűk öröme, mint ahogyan a Jézus
Krisztus által meghirdetett boldogság sem a magunk magánboldogsága.
Akkor tudok igazán örülni, ha annak örülök, hogy minél többen visszataláltak,
hazataláltak az idei nagyböjtben az atyai házba, az Egyházba.