OLVASMÁNY: Ap Csel 10,34a. 37-43
Jézus Krisztus feltámadásáról, a húsvéti misztériumról, az Egyház igehirdetése
révén értesülünk. Az apostolok igehirdetése, tanúságtétele számunkra
a húsvéti örömhír egyetlen forrása, amelyet később az evangélisták leírtak,
hogy Jézus kortársainak és a szemtanúk halála után se apadjon ki az
örömhírnek ez a forrása. – Érthető tehát, hogy a húsvéti vasárnapokon az
Apostolok Cselekedeteiből fogjuk olvasni, illetve hallani az első keresztény
közösség életének elbeszélését: hogyan tettek az apostolok és társaik szavakkal
és életükkel tanúságot Krisztus feltámadásáról.
Húsvét vasárnapján, de már az azt bevezető húsvéti virrasztáskor, különös
ünnepélyességgel emlékezünk meg keresztségünkről, amellyel bekapcsolódtunk
Krisztus megváltói művébe. – Érthető tehát, hogy Péter apostol
beszédét, Krisztus keresztelkedésének elbeszélésével kezdi: Krisztus keresztsége
a Megváltó első „megjelenése”, „epifániája” volt. – Péter beszéde
az Egyház első „epifániája”, „megjelenése”. – A húsvét (keresztségünk) és
a pünkösd (bérmálásunk) szoros egybetartozását bizonyítja ez. – Ez Péter
apostol szavaiban is kifejezésre jut, amikor arról beszél, hogy „Isten felkente”
a Názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal.”
Van még egy „kulcsszava” a mai olvasmánynak: a bűnök bocsánata. Ez
nemcsak azt bizonyítja, hogy az Apostolok Cselekedeteinek és a Lukácsevangéliumnak
azonos a szerzője( ez utóbbi, melyet az idei liturgikus évben
olvasunk, a megbocsátás és irgalmasság örömhíre), hanem emlékeztet bennünket
arra, hogy, ahogyan Jézus tanításának lényegét képezi a megbocsátás,
úgy az Egyház a „kijelölt tanúk – vagyis mi” a megbocsátás által tud
szavahihetően tanúskodni Krisztus feltámadásáról és a mi keresztségünkről
– melyet a bűnök bocsánatára nyertünk el.
VAGY:
Szent Péter apostol beszéde tanúságtétel Jézus Krisztus feltámadásáról,
amit mi keresztények húsvétkor ünneplünk. Ezt a beszédet Kornéliusz házában
tartotta, akit megkeresztelt, de mihozzánk is szól, akik húsvétkor
megújítjuk keresztségi ígéreteinket.- Az Apostol beszéde elmondja Jézus
egész tevékenységét attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: hogyan
kente fel őt Isten Szentlélekkel. Jézus a Felkent, a Messiás, a Krisztus. Isten
hatalommal ruházta őt fel. Ezért, ahol megjelent, ahol megjelent benne Isten
Országa, ott a gonosz hatalma megszűnt, amit az ördögtől megszállottak
meggyógyítása bizonyít. Jézus működését ebben az egy mondatban foglalja
össze szent Péter: „ahol csak járt jótetteket vitt végbe.”- Az apostolok tanúi
ennek is és Jézus Krisztus halálának és feltámadásának is: hiszen ő egyike az
előre kijelölt tanúknak, akik Krisztus feltámadása után együtt ettek, és együtt
ittak vele. – Valóban, a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló evangéliumi beszámolók
több esetben arról értesítenek, hogy a feltámadt Úr együtt étkezik
a kiválasztott tanúkkal, tanítványokkal. – Amikor az Újszövetségben étkezésről,
kenyérről van szó, az az Eukarisztiára, Oltáriszentségre, a szentmise
megünneplésére, szentáldozásra utal: itt étkezünk együtt a feltámadt Úrral,
mi, a keresztségben előre kijelölt tanúk. – Küldetésünk tehát tanúságtétel
arról, hogy Jézus Krisztus az, akit Isten az élők holtak bírájául rendelt. Erről
minden próféta tanúságot tesz – mondja szent Péter. A tanúságtétel lényege
pedig, hogy aki hisz Jézus Krisztusban, elnyeri bűnei bocsánatát. – Maga a
keresztség is a bűnök, megbocsátását jelenti. De a nagyböjti szentgyónás és
a bűnbánat szentsége általában ezt nyújtja nekünk. Ez a Lukács-evangélium
és az Apostolok Cselekedeteinek kulcsszava, Jézus Krisztus küldetésének lényege.
ZSOLTÁR: 118
Az Ószövetségben csak a kései könyvek ismerik a feltámadás gondolatát,
hitigazságát. Ezeket a könyveket a nagy szorongatások idején írták, amikor
a választott népből sokan vértanúhalált haltak. – A jelen élettől, a földi élettől
nem volt mit várni. Az eljövendő világhoz, korszakhoz fűződött a hívő
minden reménye. – A feltámadás hittitka, olyan alakban, amilyenben azt
mi valljuk a újszövetségi kinyilatkoztatás, Jézus Krisztus tanításának és feltámadásának
alapján, a Bibliában újdonságot jelent. Tudjuk azonban, hogy
Isten fokozatosan nyilatkoztatja ki magát, és ennek a fokozatos kinyilatkoztatásnak
az okmánya a Szentírás, a Biblia mindkét könyve: az Ószövetség és
az Újszövetség.
Így az Ószövetségben is sok helyet találunk, amelyet az Újszövetség fényében
olvasva a feltámadásra és az örök életre vonatkoztathatunk. Ezek
elsősorban azok a helyek, amelyek arról beszélnek, hogy Isten megmenti a
hívőt a haláltól, kimenti őt a halál birodalmából, az „alvilágból”. Már az életveszélyből,
az ellenséges támadástól való szabadulásban, a halálos betegségből
való gyógyulásban is sokat megtapasztalhatunk Isten jóságából, örökké
tartó irgalmából, abból, hogy „jobbja felemelt minket.” – Jézus Krisztus feltámadása
azonban feltárta a feltámadás és az örök élet látóhatárát.
A feltámadásba vetett hit szikráját, csíráját, előképét még inkább azokban
az ószövetségi szövegekben kell keresnünk, amelyek Isten szövetségéről beszélnek,
énekelnek: ezek annak a meggyőződésnek adnak hangot, hogy ez
örök szövetség. Ha pedig a szövetség örök érvényű, a szövetségeseknek is
örökké kell élniük: Isten azért részesít minket örök életében, hogy velünk
kötött szövetsége örökké fennmaradjon.
Isten első szövetségese egyszülött Fia Jézus Krisztus, aki értünk az új és
az örök szövetség vérét ontotta. – Ennek a szövetségnek a keresztségben leszünk
részesei. Itt részesülünk Krisztus húsvéti misztériumában: halálában
és feltámadásában. – A keresztségben jön létre a szövetség Isten és közöttünk.
Ekkor hív meg bennünket Isten az örök életre, hogy örök jóságát és
örök irgalmasságát megtapasztalhassuk.
VAGY:
A 118 zsoltár a legismertebb hálaének. – Az imádkozó felszólítja a templom
udvarán összegyűlt híveket, adjanak hálát az Úrnak. – Isten jóságát és
irgalmát az egész választott nép megismerte, megtapasztalta a húsvéti eseményben,
amikor Isten erős kézzel kivezette őt az egyiptomi fogságból. – Az
újszövetségi választott nép mi vagyunk, akiket Krisztus az ő húsvéti titka
által, halálával és feltámadásával, mint az igazi húsvéti bárány megszabadított,
kimentett a keresztség által a bűn rabságából. – Ezeket az üdvtörténeti
eseményeket idézik lelki szemünk elé a húsvéti virrasztás liturgiájának szövegei
és cselekményei. Ez az esemény a húsvéti öröm forrása. Isten jósága és
örökké tartó irgalma, hálára indítja a választottakat. Nehéz meghatározni,
miben mutatkozik meg ez a jóság és irgalom. Ezt mindenkinek egyénileg
kell megtapasztalnia, élete nehéz körülményei ellenére is. Az imádkozó meg
is tapasztalja: „Az Úr jobb keze hatalmas csodát művelt!”. – A jobb kéz mindig
az erőt, hatalmat jelenti. „Az Úrnak jobbja fölemelt engem!” Ez a kifejezés
lehetővé teszi, hogy a bűnbe esett ember fölemelésére vonatkoztassuk
(„amikor elestem, fölemeltél”).
– Azoknak az öröme, tapasztalata hangzik ki ezekből a szavakból, akik
húsvétra elfogadták az Úr felemelő jobbját, megünnepelték a megtérést, az
Istennel való kiengesztelődést: akik a bűnbánat szentséghez járultak, meggyóntak
húsvétra. – Szinte kitörésszerűen mondja az imádkozó: „Nem halok
meg, hanem élek”. Ez nem vonatkozhat a testi életre és halálra. Még Jézus
Krisztus sem mondhatta magáról: nem halok meg!
Ez csak arra az életre vonatkozhat, amely a halál ellenére, a halálon keresztül
is megmarad, amelyet a húsvéti misztérium által visszakapunk: az
örök életre, amely felett a halálnak már nincs hatalma. Arra az életre, amelyet
Krisztus halála és feltámadása hozott, amelynek keresztségünk és keresztény
életünk által leszünk részesei.
A „kő”, alapkő, inkább szegletkő: az épületek szegletéhez a legjobb minőségű
köveket válogatták, mert itt találkoztak a falak: ha az ostromban ezt
a pontot eltalálták, az egész épület összedőlhetett. – A hasonlat először az
ószövetségi választott népre vonatkozott, amelyet ellenségei elvetettek; majd
Jézus önmagára vonatkoztatta a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszédben.
– Mivel Isten „házáról” van szó Péter apostol és az efezusi levél az
„Egy-ház” épületére vonatkoztatja, amelynek alapja Jézus Krisztus. Ő tartja
össze az egész épületet. A hasonlat mondanivalója pedig: hitünk és keresztény
életünk alapja Jézus Krisztus. A közvélemény és a közhangulat gyakran
kineveti, elveti ezt az alapkövet, de Isten mégis őt választja. (Erkölcsi kérdésekben
nem dönthet a többség. Egy cselekedetnek önmagában kell hordania
értékét, vagy értéktelenségét).
SZENTLECKE: Kol 3,1-4
A húsvét Krisztus feltámadásának, hitünk legnagyobb, alapvető titkának
ünnepe. Ezt az üdvtörténeti eseményt nem szabad a múltba utalnunk és
úgy vélnünk, hogy jelen életünkben pusztán a megemlékezés tárgya, hanem
tudnunk kell, ahogyan ezt szent Pál apostol nyomatékkal és oly gyakran
hangsúlyozza, hogy Krisztus feltámadása az én krisztusi, keresztény életemre
nézve is „jelent valamit”, mi több annak alapja, amely nélkül az lehetetlen.
A feltámadás a fentiekre, az örökkévalókra irányítja fi gyelmünket: Krisztusra,
az Isten jobbján. Ennek a krisztusi életnek lényege, hogy evilági elfoglaltságainkból:
akár örömet, akár fájdalmat jelentenek számunkra, fölemeljük
tekintetünket Jézus Krisztusra. Ez nem menekülést jelent földi életünk
valóságától, hanem éppen ez teszi lehetővé, hogy ez a földi élet is elnyerje
az ő igazi értelmét, értékét; hogy az elviselhető legyen embertársaink és magunk
számára.
Úgy lehet, azt mondjuk, hogy én ebből az életből, ebből a feltámadt Jézus
Krisztusból semmit sem látok. És valóban: maga az Apostol is mondja, hogy
ez az élet Krisztussal Istenben van elrejtve. – Könnyen lehetséges, hogy nem
tapasztaljuk, mert nem is keressük ennek az életnek érzékelhető jelét; ám
amint ilyen életet élünk, amely az odaföntiekre irányul, abból táplálkozik, azt
azonnal megtapasztaljuk magunk – és főleg embertársaink, felebarátaink.
Ez az élet Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. Krisztus, mint valóságos
Isten, az ő megtestesülése és halála, amelyben nemcsak az ő feltámadása
és örök élete van elrejtve, hanem a mienk is, valóban titok. – De ez a titok
Jézus Krisztussal együtt meg fog jelenni. Amikor Krisztus újra megjelenik,
vele együtt nyilvánvaló lesz a mi krisztusi, keresztény életünk is, amely földi
életünkben valóság volt, de csak a hit számára látható és hozzáférhető, érzékelhető.
vagy: 1 Kor 5,6b-8
Az Apostol a kovászról, tésztáról és húsvéti bárányról, Jézus Krisztusról
beszél. A zsidó nép Krisztus és szent Pál korában már együtt ülte a kovásztalan
kenyerek és a húsvét, az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepét,
amikor az elfogyasztott bárány vére megmentette az elsőszülött fi úkat
a haláltól. Ezt a húsvéti bárányt kovásztalan kenyérrel fogyasztották. Erre
az ünnepre minden kovászt és kovászosat el kellett távolítani a házból. Ezt
használja föl az Apostol fi gyelmeztetésként, hogy távolítsunk el lelkünkből,
életünkből mindent, ami régi és Jézus Krisztusban, az új húsvéti Bárányban
újuljunk meg. Jézus Krisztusnak az Újszövetség Húsvéti Bárányának
keresztáldozata megtisztít, megújít és megvált bennünket a romlottság és
gonoszág régi kovászától. Bennünket az Újszövetség kovásztalan kenyerével
megtisztít és megújít. – Valahányszor az Újszövetség húsvéti lakomáját, az
Eukarisztiát, a szentmisét ünnepeljük, Krisztusnak az újszövetségi húsvéti
báránynak áldozata újul meg, amely megtisztít, de feltételezi is lelkünk tisztaságát.
EVANGÉLIUM: Jn 20, 1-9
A két tanítvány együtt fut Jézus sírjához. A sírt üresen találják, a halotti
leplek ott vannak összehajtva. Ennek láttára hisznek.
Vajon, ha a két tanítvány egy másik üres sírt látott volna, vagy ha nekünk
másnak az üres sírját mutatnák, elhinnénk-e, hogy feltámadt aki benne nyugodott?
Nem valószínű. A mi számunkra is csak Jézus Krisztus üres sírja, az
ő halotti leplei bizonyítékok feltámadása mellett.
Arra a részletre is fel kell fi gyelnünk, hogy a feltámadt Úr csak azoknak
jelent meg, csak azok találkozhattak vele, akik húsvét előtt is, kereszthalála
előtt is hozzá tartoztak, vele tartottak.
Jézus Krisztus feltámadása üdvösségtörténeti esemény. Megváltói jelentősége,
ereje igazán csak azok számára van, akik hozzá tartoznak. A keresztség
szentsége által Jézus Krisztushoz kapcsolódtunk. Így húsvétkor nemcsak
Krisztus feltámadását ünnepeljük, hanem a magunk keresztségét is.
A feltámadás nem csak Jézus Krisztuson valósult meg, hanem azokban
is, akik hozzá tartoztak. – Ezért jelenthetett számukra az üres sír, a halotti
leplek bizonyítékot.
A tanítványokkal együtt mi sem akárkinek, valakinek a sírjához sietünk,
valakinek a feltámadásában hiszünk, hanem Jézus Krisztuséban.
Azonban számunkra is csak akkor lesz elhihető Jézus Krisztus feltámadása,
ha a megújulás, a feltámadás bennünk is megvalósul. Húsvétkor felszítjuk
a keresztség kegyelmét, megújítjuk keresztségi ígéretünket és keresztény
életünket, hogy a tanítványokkal együtt hinni tudjuk Krisztus feltámadását.