URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

ÉVKÖZI 1. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Iz 42,1-4 6-7

Szent Máté evangélistával együtt hisszük, hogy Jézusban beteljesedtek azIsten szolgájáról szóló ószövetségi jövendölések: „Ez az én szolgám – ez azén szeretett Fiam – akiben kedvem telik!”Az Egyház ugyanezt a hivatást kapta, amelyet az ószövetségi Isten szolgájaés Jézus Krisztus. – Személyválogatás nélkül, hamisítatlanul hirdetni Isten törvényét – anélkül, hogy „a pislákoló mécsest kioltaná, a megroppant nádat összetörné”. – Tehát önmagában egyesítenie kell az igazságosságot és irgalmasságot. – Nehéz, saját erőnkből képtelenség ennek a hivatásnak eleget tenni, ezt a feladatot megvalósítani. Nemcsak az Egyház egyes tagjainak
– nekünk, hanem az Egyháznak, mint közösségnek is, hiszen belőlünk, emberekből áll. De Isten nemcsak meghívta szolgáját, az Egyházat, bennünket erre a feladatra, hanem segítségéről is biztosít: kézen fogva vezet és oltalmaz bennünket, az Egyházat, hogy az elénk kijelölt pályán sikeresen haladjunk, hogy keresztény élethivatásunknak megfeleljünk. Isten az Egyház, a mi életünk által köt új szövetséget minden néppel.
– A vakok szemét is általunk akarja fölnyitni, vagyis, hogy életünk jó példája által lássák meg azt az utat, amely a bűn rabságából, sötétségéből az igazi, örök boldogság világossága felé vezet.

ZSOLTÁR: 28.

A mai vasárnappal zárul a karácsonyi időszak. Karácsonykor nemcsak Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának, az Istengyermeknek születését ünnepeljük, hanem a magunk újjászületését is a keresztség szentségében. Ez által lettünk Isten fi ai, gyermekei. Ugyanakkor a keresztség szentsége által Krisztus királyi hatalmában is részesültünk. Ő a hatalmas, minden természeti erő felett uralkodó Isten, aki szavával alkotja és tartja fenn az egész világmindenséget. – Szava azonban nemcsak féken tartja a természeti erőket, hanem éltető erővel is felruházza. Így a keresztvíz, a keresztség is Isten Igéje által nyeri éltető erejét, életadó hatását: minden keresztelésnél ismételjük Jézus szavait: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” – Minden keresztelésnél el kell hangzania Isten Igéjének, fel kell olvasni a Szentírásból; minden keresztelést az Isten Igéjében történő oktatásnak kell megelőznie, amelyben vagy a keresztelendőt, vagy, ha gyermekről van szó, ennek szüleit részesítjük. Ezáltal lesz a víz az isteni kegyelem forrása, ezáltal emel bennünket Jézus Krisztus az Ő királyságának magasságára. Igaz, a természeti erők felett soha sem tudunk oly mértékben uralkodni, mint a világ teremtő Ura, de a keresztség mégis uralkodásra hív meg bennünket: arra, hogy magunkon és rosszra hajló természetünkön uralkodjunk. Ezáltal nemcsak névleg, hanem valósággal is részesei leszünk Krisztus királyságának, amelynek megvalósítását születésével kezdte meg. Erre hív bennünket az újjászületés ünnepe, nemcsak Krisztusnak, hanem mindannyiunknak, mint Isten fiainak, Isten gyermekeinek születése.

SZENTLECKE: Ap.Csel. 10,34- 38

Az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint szent Péter apostol beszédet tart Kornéliusz házában, aki a pogányságból keresztelkedett meg. Az Apostol dicséri Istent, aki nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, aki féli Őt, és az igazságot cselekszi. De azt is hozzá fűzi, hogy Isten a tanítást Izrael fiainak adta. A lényeg pedig, hogy a béke örömhírét hirdette Jézus, a mindenség Ura által. Amint Jézus nyilvános működését az Ő keresztsége előzi meg, úgy az Egyház is a keresztség kiszolgáltatásával kezdi működését, amellyel Jézus Krisztus üdvözítői művét folytatja. Az utóbbit az Apostolok Cselekedetei beszélik el, az előbbit az Evangélium. Ám a szerző – szent Lukács meggyőződése szerint a kettő elválaszthatatlan. Az Egyház és mindannyiunk, akik megkeresztelkedtünk, ugyanazt a hivatást és küldetést kaptuk, mint Jézus Krisztus, Isten Egyszülött Fia: amerre csak megfordulunk, jótetteket kell végbevinnünk, akkor is, ha ez nem történik olyan tapasztalható, látványos módon, mint Jézus és az első tanítványok gyógyításai, ördögűzései.

Ez a mi istengyermekségünk lényege, épp úgy, mint Jézus Krisztusé, akinek születését karácsonykor ünnepeltük, aki érettünk vállalta az Ő gyermekségét.

EVANGÉLIUM: Mt 3,13-17.

Szent Máté Jézus megkeresztelkedése kapcsán elbeszéli Keresztelő Szent János – érthető – vonakodását. Ám Jézus kitart szándéka mellett és kéri Jánostól a keresztelést, alámerítkezést. Ezzel teljesítik azt „ami igazságos”, ami helyén való.
Már megkeresztelkedésével mutatja, hogy engedelmes akar lenni mindabban, ami küldetéséhez tartozik, különösen, pedig ami ennek lényege: az alázatosság és engedelmesség. Keresztsége után Jézus látja a Szentlelket, amint galamb képében leszáll rá. A galamb, a madár szabadon szárnyal. Ezért megfelelő képe lehet a léleknek, mert az sincs helyhez kötve. Az égből hallatszó szózat nyilván a Mennyei Atya hangja, hiszen azt mondja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. – Tehát nem „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”, mint Márknál és Lukácsnál, hanem már a keresztelésnél úgy, mint Urunk színeváltozásánál. Ez azt jelenti, hogy a Mennyei Atya a jelenlévők, mindenki előtt kinyilatkoztatja, hogy Jézus Krisztus az Ő szeretett Fia. A Mennyei Atyának mindannyiunkban kedve telik, akik a keresztségben az Ő szeretett gyermekei lettünk. De ennek feltétele Jézus Krisztus egyedülálló Istenfiúsága. Hozzá nem csak a keresztvíz, hanem a hiteles keresztény élet által válunk hasonlókká. Ekkor fog a Mennyei Atyának bennünk is kedve telni.