HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

OLVASMÁNY: Ap.Csel.2,14a. 36-41

Minden jó homiliából, szentbeszédből, prédikációból, annak a kérdésnek kell származnia, amely Péter apostol pünkösdi beszédéből származott hallgatósága számára: „Mit tegyünk tehát?”

De a kérdésre a válasz is mindenkor ugyanaz: „Tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjetek meg!” – Minden keresztény tanítás lényege a bűnbánat és a megtérés. – Az új élet kezdete, amelyet a keresztség szentsége jelent. – Ez élteti az Egyházat: a bűnbánat lelkülete, amelyben bánjuk, hogy rosszat tettünk és a jót elmulasztottuk, és a megtérés, amellyel kifejezzük készségünket, hogy eddigi életünkön változtatunk. Lényegében az egész társadalom, az egész emberiség életképessége ettől függ: aki nem látja be, mi a helyes és mi a helytelen, és a helytelenen nem kész változtatni, az szükségszerűen eltűnik a történelem színpadáról. Ez vonatkozik a tudományra és a technikára is, amelyek csak akkor és azért képesek fejlődni, haladni, ha belátják mi helyesebb és azt készek magukévá tenni. – Mennyivel inkább vonatkozik ez ránk, amikor az örök életről van szó! – Mennyivel inkább vonatkozik ez az Egyházra, a megtérők közösségére, amelynek feladata, hogy napról napra előbbre haladjon és vezessen mindenkit a tökéletesedés útján. Talán csodálkozunk, esetleg kétkedünk is az első pünkösdkor megkeresztelkedettek nagy számán. Biztos, hogy a Biblia sajátságos kifejezésmódjához tartozik a nagy számok alkalmazása. De ez csak annyit jelent: akkor ennyien tették fel a kérdést: „Mit tegyek?” – Ennyien ismerték fel a jobb lehetőséget és voltak készek azt magukévá tenni. – Ne nézelődjünk magunk körül, sokan vannak-e, akik erre készek (vannak-e már háromezren?) hanem mi magunk tegyük fel a kérdést: „Mit kell tennem?” – A lelkiismeret szavát, pedig nem lehet megvesztegetni és meghamisítani. Az majd megmondja mi volt eddig helytelen. – De akkor nem vonhatjuk ki magunkat a „keresztség”, az újrakezdés, az új élet, életszemlélet, életmód megkezdésének feladata alól.

ZSOLTÁR: 23.

A Választott Nép pásztorokból állott, legnagyobb értéke, vagyona, nem egyszer egyetlen megélhetése a bárány volt. – Ezért érthető, hogy a Szentírás szívesen nevezi Istent a Választott Nép pásztorának, a Választott Népet, pedig az Ő nyájának. – Még Jézus korában is eleven volt ez az elgondolás, Ő maga is alkalmazta ezt a képet. A mi pásztorunk maga a húsvéti Bárány, Jézus Krisztus. A mai zsoltár is mondja: az Úr nékem pásztorom. Ennek, a számunkra már ismert zsoltárnak egy gondolatánál időzzünk el: ez pedig a pásztorbot gondolata. A pásztorbot a terelést, fegyelmet, fi -gyelmeztetést – olykor fenyítést jelenti. Ez egyikünk számára sem kellemes. Nem egyszer szeretnénk magunkat ez alól kivonni. Többen ezért idegenkednek a szentgyónástól, mert megalázónak tartják, hogy az Egyház Isten megbízásából, Krisztus rendelkezését követve terelgessen bennünket az igaz útra. – Talán a vasárnapi szentmiséről való távolmaradás oka is olykor abban keresendő, hogy tudjuk: itt szembesítve leszünk önmagunkkal, lelkiismeretünkkel, ha innen távozunk más, helyes útra kell térnünk.

A zsoltár azonban rámutat, hogy a pásztor ez által, oltalmat akar nekünk nyújtani, a nagyobb bajtól akar bennünket előre megóvni, megkímélni. Ha így tekintünk a pásztorbotra, egyházi fegyelemre, isteni parancsra, az nem lesz visszataszító számunkra. Amikor a baj már megtörtént, nagyon nehéz azt helyrehozni. Ezért Isten és Jézus Krisztus, a jó pásztor megbízásából az Egyház is szeretne bennünket pásztorbotjával, fegyelmével, tanításával megkíméli a bajtól, ahogyan a tízparancsolat célja is az, hogy a bajt megelőzze. – Pásztorbotjával olyan útra akar bennünket terelni, amelyen elkerülhetjük a bajt: a bűnt. Ha nem vonjuk ki magunkat pásztori gondoskodása alól, akkor mi is mondhatjuk: ínséget – a bűn ínségét – nem kell látnunk.

SZENTLECKE: 1 Pét 2,20-25

Szent Péter apostol türelemre int bennünket, mert tudja, hogy szükségünk van a bátorításra. A keresztségben, amelynek ígéreteit húsvétkor megújítjuk, éppen erre kaptunk meghívást. – Mi megkereszteltek, Krisztusban hívők sem lehetünk kivételek az élet megpróbáltatásaitól, hiszen meghívásunk erre szól: Jézus Krisztus részese lett szenvedéseinknek, mi pedig szenvedéseink türelmes elviselésével jutunk sorsközösségre Ővele. Ez a mi keresztségünk és a mi keresztény, krisztusi életünk titka és lényege. Ez kedves Isten előtt. Ezért állítja elénk követendő példaként szent Péter Apostol Jézus Krisztust. – A szentleckében röviden megismétli, amit Jézus Krisztus szenvedéstörténetéből, a passióból, virágvasárnapról és nagypéntektől mindanynyian

jól ismerünk: a szidalmazást nem viszonozta szidalommal, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött. Akik a keresztségben a krisztusi életre kaptunk meghívást, akik eggyé lettünk Jézus Krisztussal az Ő szenvedésében és halálában – meghaltunk a bűnöknek, az Ő példáját kell, hogy kövessük: nem az igazságtalan bíró, Poncius Pilátus fog felettünk ítélkezni, hanem Isten Jézus Krisztus, aki saját testében fölvitte a keresztre bűneinket, hogy ott az Ő halála által mi is meghaljunk a bűnnek.

Azután szent Péter szó szerint idézi Izajás könyvét, ahol Isten engedelmes, szenvedő szolgájáról beszél, amit Fülöp is megmagyarázott az etióp tiszttartónak, s amit szintén hallhattunk a nagypénteki liturgiában: az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Majd: olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok. Ehhez fűzi a beteljesedést: de most megtértetek lelketek Pásztorához. Jézus Krisztus szenvedése és feltámadása elválaszthatatlan a róla, mint Jó Pásztorról szóló tanításától.

EVANGÉLIUM: Jn 10,1-10

Jézus egyik nagy beszéde a szent János Evangéliumban, amelyben Jézus önmagát jó pásztornak és ajtónak nevezi. Húsvét negyedik vasárnapján olvasunk ebből a beszédből. Ezt a vasárnapot, amelyen ez Egyház lelki hivatásokért imádkozik, Jó Pásztor vasárnapjának hívjuk. Jézus az Ő hasonlatával érzékelteti, hogy a pásztor egyenes, törvényes úton megy be a juhokhoz. A tolvaj és rabló nem a kapun megy be, mert szándéka tisztességtelen. Érdekes megjegyezni, hogy szent János Evangéliuma az iskarióti Júdást tolvajnak nevezi. Mindaz tolvaj és rabló, aki a juhokat más szándékkal akarja magához csalogatni, minthogy előttük haladjon és kivezesse őket a legelőre, gondoskodjon róluk, amint a mai szentmise zsoltárában a mindannyiunk számára ismert és kedvelt 23. zsoltárban is énekeltük. Jézus juhai, akik ismerik Jézust, ismerik az Ő hangját, követik Őt. Ezek vagyunk, ezek kellene, hogy legyünk mi. Jézus ismer minket, nevünkön szólít bennünket: személyes kapcsolata van mindannyiunkkal. Egyikünk sem vonhatja ki magát a személyes megszólítás alól. Ez a megszólítás azonban arra kötelez bennünket, hogy mi is személyesen megismerjük Jézust, az Ő hangját, szavát, és hallgassunk arra. Mivel hallgatósága nem értette Jézus szavait, Ő kijelenti: „Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára.” Ezzel Jézus ezt a tanítását

a szent János Evangélium nagy „Én vagyok” – szavainak sorába állítja: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér”, „Én vagyok a világ világossága”, „Én vagyok a jó pásztor”, „Én vagyok a feltámadás és az élet”, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, „Én vagyok a szőlőtő”. Jézus az ajtó a juhok számára: ez azt jelenti, hogy amint az Atya csak Jézus Krisztusban, Ő általa nyilatkoztatja ki magát nekünk, úgy az Atyához is csak Jézus Krisztus által juthatunk el: ki- és bejárhatunk az akolból, és legelőre találhatunk, amely épp úgy, mint a zsoltárban az élet bőségét, az örök életet jelenti. – Egyesek úgy gondolják, hogy amikor Jézus a tolvajokról és rablókról beszél, akik azért jöttek, hogy lopjanak, öljenek és pusztítanak, akik Jézus előtt jöttek és nem az ajtón mentek be a juhokhoz, a hamis, ál-messiásokra gondolt, akik fegyveres lázadást szítottak a római fennhatóság ellen és a gyilkosságtól sem riadtak vissza.

Jézus Krisztus viszont azért jött, hogy életünk legyen és, hogy bőségben legyen. Tehát nem a vegetálást, a túlélést hozza, hanem azt az életet, amely megérdemli, hogy életnek nevezzük. Ennek az elővétele az Eukarisztia, az Oltáriszentség. – Az örök élet bőségét csak akkor tudjuk értékelni, abból valamit megtapasztalni, ha az eukarisztikus lakoma, a Jó Pásztor terített asztalának vendégei vagyunk.