ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK

URUNK MENNYBEMENETELE

OLVASMÁNY: Ap.Csel. 1,1-11

Az első Teofilnak írt könyv, amelynek említésével az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélését kezdi Szent Lukács, az ő Evangéliuma. Ez az Evangélium Jézus útját beszéli el Názárettől Jeruzsálemig. Ezen az úton Jézus Isten országáról beszél. Az Apostolok Cselekedetei viszont Isten Országa örömhírének „útjáról” beszél „Jeruzsálemtől a föld végső határáig”.

Jézus megjelenik az apostoloknak, együtt étkezik velük és megígéri a Szentlelket. – A feltámadt Úr az étkezést részesíti előnyben, mind az Eukarisztia, a szentmise megünneplése az a hely, az az alkalom, ahol a feltámadt Úrral találkozhatunk. – Egyben Jézus megalapítja a legrégibb „kilencedet”, hiszen tíz nap múlva, a húsvét utáni ötvenedik napon, pünkösdkor fogják a tanítványok elnyerni a Szentlelket.

A tanítványok megértették, hogy ez az utolsó találkozás földi életükben a feltámadt Úrral. Ezért most már haladéktalannak tűnik Izrael országának megújítása, – noha Jézus Isten országáról beszélt földi tartózkodása idején.

Amit Jézus a tanítványoknak mond, ránk is vonatkozik: nem a mi dolgunk, hogy ismerjük az időpontokat; ellenben kötelességünk és küldetésünk, hogy „a föld végső határáig” tanúi legyünk Jézus Krisztusnak: elsősorban hiteles keresztény életünkkel. Ehhez abból kell erőt merítenünk, amita két fehérruhás férfi mondott az apostoloknak: „Ez a Jézus … úgy jön el

ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment”.

ZSOLTÁR: 47,2-9

Isten „felemelkedéséről” szól a zsoltár: Az Úr az égbe emelkedik harsonaszó mellett. Ezt könnyű volt Jézus Krisztus mennybemenetelére vonatkoztatni, aki elfoglalta helyét a mennyben az Isten jobbján. – Fölemelkedni a mennybe és a magasságban elfoglalni a dicsőség helyét, annyit jelent, mint fölötte állni a népeknek, uralkodni a nemzetek fölött. Ez beteljesedett Jézus Krisztus mennybemenetelében, hiszen Ő is uralkodik az egész világ fölött:neki adatott minden hatalom a mennyben és a földön. A zsoltárt a jeruzsálemi templom valamely ünnepére vezették vissza, ahol sok lépcsőn kellett felmenni a felső udvarba, az oltárhoz, vagy a szentek szentjébe. Ez arra késztette a hívőt, hogy a galileai férfiakkal, az apostolokkal együtt mi is az égre emeljük tekintetünket, hiszen földi életünk minden pillantásával Jézus Krisztust keressük, mivel Őtőle reméljük üdvösségünket.

Ez természetesen nem mentesít bennünket a mindennapi élet realitásával – olykor brutalitásával való szembesüléstől és azoktól a feladatoktól, küzdelmektől, amelyek Jézus Krisztus második eljöveteléig ránk várnak, ránk hárulnak – netalán ránk nehezednek.

SZENTLECKE: Ef 1,17-23

Az Apostol a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét kéri könyörgésében címzettei számára. Ez segíti megérteni meghívásukat és reményüket.

Isten az Ő erejét és hatalmát, amely reményünk alapja, Jézus Krisztuson mutatta meg, mégpedig az Ő feltámadásában és mennybemenetelével. Jézus Krisztus mennybemenetelében, miután Isten jobbján foglalt helyet, az is nyilvánvalóvá vált, hogy Ő az Egyház feje, az Egyház, pedig Krisztus (titokzatos) teste, ahogyan ezt szent Pál nagy előszeretettel hangsúlyozza leveleiben. Elgondolkodtató, amit az Apostol mond: ez az Ő teste és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt. Az Egyház ezek szerint Jézus Krisztustól várja beteljesedését, hivatása és küldetése pedig, hogy valóban folytassa és történelme folyamán őbenne teljesedjen be (számunkra) Jézus Krisztus üdvözítői műve, Isten üdvözítő terve velünk, emberekkel.

Ezért mondhatjuk, hogy a test, az Egyház, oda kapott meghívást reménységében, ahová a Fő – Jézus Krisztus eljutott dicsőségben. Ennek a hivatásnak kell eleget tennünk keresztény életünkkel.

Vagy: Zsid 9,24-28; 10,19-23

Az egész Zsidókhoz írt levél alapgondolata, hogy Jézus Krisztus főpapsága kiválóbb az ószövetségi főpapok szolgálatánál: hiszen Ő főpap, aki áldozatot mutat be, és maga az áldozat is a kereszt oltárán.
Jézus Krisztus az Ő vérével a nem-emberkéz-alkotta, mennyei szentélybe,az örök dicsőségbe lép be, amit a mai napon, mennybemenetelekor ünneplünk.Az Ő megváltói műve ugyanolyan bizonyos, mint ami emberlétünkbenlegbiztosabb, a mi halálunk.Krisztus vére a rossz lelkiismerettől, bűntudattól tisztít meg bennünket, nem csak a külső tettektől, mint az áldozati állatok vére. Tudjuk, hogy a „lelkiismeret” – szó a görög bölcseletből származik. Hasonlóan, mint a szív,engem, magamat jelöl, ahol leginkább én vagyok. A megtisztulásnak itt kell végbemennie, megvalósulnia.Jézus Krisztus saját testén keresztül nyitotta meg nekünk az örök életre vezető utat a keresztáldozatban, arra a dicsőségre, ahová Ő már mennybemenetelekor eljutott.

A reménységben való kitartásra hűsége ad nekünk okot. Ez az alapja a mi reményünknek. Ez azonban bennünket is hűségre kötelez: Isten iránt, embertársainkkal és lelkiismeretünkkel szemben. Csak így lehet reményünknek valós alapja, így különbözik az ábrándtól.

EVANGÉLIUM: Mt 28,16-20

Szent Márk és Lukács Evangéliumától és az Apostolok Cselekedeteitől eltérően, szent Máté Evangéliuma nem beszéli el Jézus mennybemenetelét, de elmondja, hogy feltámadása után a tizenegy – az angyal és Jézus rendelkezésének megfelelően, amelyet az asszonyoknak húsvétvasárnap adott, elment Galileába, „fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket”. Galilea szent Máté Evangéliumában külön hangsúlyt kap: ez a pogányok, a „népek” lakta vidék, ahol amint ugyancsak szent Máté hangsúlyozza, Jézus az Ő nyilvános működését megkezdte. – Az ószövetségi Választott Nép tizenkét törzse helyébe lép az apostoli Egyház, a népekből álló Újszövetségi Választott Nép.

Jézus minden nép megkeresztelésére és tanítására ad parancsot a tizenegynek. Az Egyház egyetemes: minden népet, „nemzetet” magába fogad és foglal. Ám a keresztelés az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében és a tanítás elválaszthatatlan egymástól: akár megelőzi az oktatás a keresztséget – felnőttek esetében – akár követi azt a gyermekek keresztelésekor. Jézus a tanítás tartalmát is meghatározza: mindannak megtartása, amit Jézus parancsolt a tanítványoknak. Az apostoli Egyháznak is ez a feladata és az apostoli Egyház tanításának is ez kell, hogy a tartalma legyen.

Jézus, aki minden hatalmat megkapott „az égen és a földön”, biztosítja tanítványait, biztosít minket, az Egyházat, hogy velünk van, velünk lesz a világ végéig. A Máté-evangélium tehát nem Jézus távozását, Jézus visszajöttét, hanem velünk maradását hangsúlyozza: ez a keresztségben és a tanításban valósul meg és kell megvalósulnia. A tanító Egyház hűtlen lenne küldetéséhez, ha nem így tenne és mi is hűtlenek lennénk, ha mást várnánk, másként járnánk el.