ÚRNAPJA.

KRISZTUS TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE

OLVASMÁNY: Mtörv. 8,2-3 14b-16a

A választott nép életében felejthetetlen volt a negyvenéves pusztai vándorlás emléke.
– Mózes, halála előtt, mielőtt a Választott Nép elfoglalta volna az Ígéret Földjét, még egyszer a nép emlékezetébe idézi ezt a felejthetetlen negyven évet, amely Mózes szavai szerint szándékos próbatétel volt Isten részéről. Csak itt a nélkülözések, és megpróbáltatások közepette tanulhatta meg a nép, hogy ami Istentől jön az értékesebb, mint az étel, amiért gyakran annyira fáradozunk, hogy még Istenről, az örök életről, lelkünkről is megfeledkezünk. Tehát az éhség is szándékos próbatétel volt, hogy a választott nép megtanuljon Istenre tekinteni, megtanulja Isten szavát, Isten Igéjét mindennél többre becsülni. – Isten ebben a próbatételben sem volt kegyetlen, és gondoskodott ételről és italról, hogy Választott Népe éhen-szomjan el ne vesszen. – A sziklából fakasztott víz a keresztség, a manna, az égből szállott kenyér, pedig az Eukarisztia, az Oltáriszentség előképe.

A mi földi életünk is próbatétel. Néha hosszabb, mint negyven év, néha rövidebb. Ez egy egyszeri nagy vizsga ideje, melynek folyamán meg kell nyilvánulnia szándékunknak, életünk révén meg kell annak mutatkoznia Isten és embertársaink előtt. A földi élet vándorútjának megpróbáltatásai bennünket is megtaníthatnak arra, hogy tekintetünket, szívünket, szándékunkat Isten felé emeljük.

(Ha már a bőség, jólét nem tudott minket erre megtanítani, hanem inkább elfeledtette velünk Istent.)

De Isten a mi életünk vándorútján is gondoskodik táplálékról: ez Isten Igéje – emberi szóban. A Biblia. – De ezen túl maga a megtestesült Ige is, amelynek a manna az előképe: Jézus Krisztus, a föld és a szőlőtő termésében és az emberi munka gyümölcsében: a kenyér és bor színe alatt. Ezt a táplálékot nyújtja nekünk Isten az Egyház által minden eukarisztikus ünneplésben, misében. Itt táplál bennünket Igéjével (igeliturgia – „tanító rész”: olvasmány, zsoltár, szentlecke, Evangélium, homilia – „prédikáció”) és a mennyből alászállott kenyérben Krisztus testével (Eukarisztia szolgálata – „áldozati rész”: felajánlás, átlényegülés
– „Úrfelmutatás”, áldozás).

ZSOLTÁR: 148.

Sion hegyén épült Dávid király városa, az 1. Jeruzsálem. Később Jeruzsálem legmagasabb pontját nevezték el Sionnak. Itt áll a hagyomány szerint az utolsó vacsora terme, ahol először hangzottak el annak a Titoknak szavai, amelyet ma ünneplünk: Vegyétek, egyétek, ez az én Testem, vegyétek, igyátok, ez az én vérem. – Érthető, hogy a mai ünnep zsoltára Siont, Jeruzsálemet szólítja fel dicséretre.

A felszólítást a megindokolás követi: Isten békét ad, búzával jóllakatja népét, de ugyanakkor elküldi szavát, igéjét, amellyel tanít bennünket. – Mindhárom értéket megtaláljuk az Oltáriszentségben, az Eukarisztiában: itt köt szövetséget, békét Isten az emberrel, és kötelezi őt olyan életre, amely szívében és környezetében is békét teremt és tart. – Itt adja a búzakenyérben, az Oltáriszentségben Jézus Krisztus saját testét és vérét táplálékul. – Ám mindez csak akkor érthető, és csak akkor éltet bennünket, ha szavát, igéjét is meghallgatjuk, amely minden alkalommal, minden szentmisének tanító részében, igeliturgiájában elhangzik. – Az Oltáriszentség, a „kövér búza”, mindig a lelki táplálékra emlékeztet: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istentől származik. – Ha elveszítjük igényünket a lelki táplálék iránt, ha csak a testi táplálékra irányul figyelmünk, soha nem fogjuk megvalósítani a békét, mert az csak azért kell majd, hogy zavartalanul folytassuk az evilági javak előteremtése körüli kíméletlen harcot – keresztényhez nem illő módon és eszközökkel. Nekünk azonban, mint az Újszövetség Választott Népének kinyilatkoztatta, és kinyilatkoztatja Isten az Igéje által, mi az igazi béke, melyik az örök életet biztosító kenyér; ha e körül a táplálék körül, ennek a kenyérnek előteremtése körül fáradozunk, mi is elnyerjük az Ő békéjét.

SZENTLECKE: 1 Kor 10,16-17

Szent Pál apostol korintusiakhoz írt első levele, a Kr. utáni ötvenes évekből tartalmazza az utolsó vacsora legrégebbi elbeszélését – ha tudjuk, hogy az első három Evangéliumot jelenlegi formájában valószínű Kr.u. hetvenben írták. – Szent Pálnak ezt az elbeszélését ismerjük a nagycsütörtöki esti miséről. Most, amikor az Oltáriszentségben ismét a feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztust ünnepeljük, újból emlékezetünkbe idézzük az Apostol szavait: a kehely, amelyet megáldunk Krisztus vérében részesít, a kenyér, amelyet megtörünk Krisztus testében részesít. Az Eukarisztia, a szentáldozás tehát egybekapcsol, összeköt bennünket Jézus Krisztussal, Istennel, hiszen a kenyér valóban Jézus Krisztus teste és a bor valóban Jézus Krisztus vére. Ám ugyanakkor egymással is közösségbe kapcsol bennünket, Jézus Krisztus Titokzatos Testébe, az Egyházba, amelynek tagjai vagyunk. A kettő elválaszthatatlan egymástól: az egy test közössége csak Krisztus testének vétele által valósulhat meg; Krisztus testében és vérében csak is az Egyházban részesülhetek, nem pedig attól függetlenül, azon kívül, valami „magánvallásosságban”, „magánkereszténységben.”

Az első Korintusi levél (egyik) kulcsszava a test: Jézus Krisztus Teste és Vére az Eukarisztiában, Krisztus Titokzatos Teste, az Egyház és a mi testünk, a Szentlélek temploma. – Innen érthető, hogy szent Pál bennünket, akik az egy kenyérből részesülünk egy testnek és egy kenyérnek nevez. Az egy kenyér a sok megőrölt búzaszemből készül, ez a búzaszem Jézus Krisztus, akinek a földbe kellett hullania, hogy megteremje üdvösségünket. Így a szenvedés és feltámadás titka, az Eukarisztia titka is.

EVANGÉLIUM: Jn 6,51-58.

Szent János Evangéliuma nem beszéli el az utolsó vacsorán az Eukarisztia, Oltáriszentség alapítását. A csodálatos kenyérszaporítás elbeszélése után azonban közli Jézus nagy eukarisztikus beszédét, amelyet a kafarnaumi zsinagógában mondott el.

Ebben a beszédben Jézus önmagát mennyből alászállott, élő kenyérnek nevezi, hiszen a Mennyei Atyától szállott alá, épp úgy, mint a manna, amelyet az atyák ettek a pusztában. Ám a kettő között az a különbség, hogy aki azt a kenyeret eszi, amelyet Jézus ad, az örökké fog élni, mert ez a kenyér Jézus Krisztus teste, a világ életéért. – Az Ő teste valóban étel és az Ő vérevalóban ital.

Ha valaki nem eszi Jézus Krisztus testét, és nem issza az Ő vérét, abban nem lesz élet. Aki elzárkózik az Eukarisztia, az Oltáriszentség vétele, a szentáldozás elől, abban nem lesz élet.

– Aki viszont eszi Jézus Krisztus testét és issza az Ő vérét, annak örök élete van, és Jézus Krisztus feltámasztja őt az utolsó napon. A feltámadás tehát annak az örök életnek a beteljesedése,amelyet már most elnyerünk, ha Krisztus Testének és vérének szentségével táplálkozunk a szentáldozásban. – Itt ismét Jézusnak szent János Evangéliumából ismert szavait halljuk: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne.”.

Ez a Jézus Krisztusban maradás és az Ő megmaradása bennünk, amint ez az „Ó szentséges, ó kegyelmes” kezdetű énekben is kifejezésre jut, szent János Evangéliumában Jézus beszédeiben szintén visszatérő gondolat, amitJézus többek között a szőlőtő és a szőlővesszők hasonlatával érzékeltet. – Ugyanígy a küldetés gondolata is: „Amint engem az élő Atya küldött” és Jézus élete az Atya által: Jézus Krisztus az Atya által él és aki „Jézus Krisztust eszi” az Jézus Krisztus által él. – Így valósul meg a mi kapcsolatunk Jézus Krisztusban, az Eukarisztia vételében a Mennyei Atyával. Ezek az Eukarisztia vételének, a Szentáldozásnak gyümölcsei:

– Az örök élet és a feltámadás;

– A Jézus Krisztusban maradás és az Ő megmaradása bennünk;

– A Jézus Krisztus általi élet.

Ilyen lelkülettel kell ünnepelnünk az Oltáriszentséget. Az úrnapi körmenet arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus Krisztus az Atyától jött és az Atyához tér vissza és az Eukarisztia által a Mennyei Atyához kapcsol bennünket.