ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Iz 45,1.4-6

Kyrosz (Cirusz) perzsa királyt a próféta „fölkentnek” nevezi. Ő győztele a babiloni hatalmat, és engedte haza Krisztus előtt 538-ban a választott népet a babiloni fogságból. – Ezért az Ószövetség benne Isten különös eszközét látja, aki által népének szabadulását megvalósítja. Innen érthető, hogya próféta, lelkesedésében „Felkentnek”, „Messiásnak”, „Hrisztosznak” nevezi őt, holott ez a megjelölés csak Dávid fiát, a Választott Nép királyát illettevolna meg.
A választott nép szabadulásában ismerheti föl Izrael, de a környező népek is, mi több, maguk Izrael sanyargatói is, hogy nincs más Isten, egyedül az Úr, a Választott Nép Istene. Ő a történelem Ura, aki a Választott Nép sorsát és ennek érdekében a környező népekét is alakítja, vezeti. A Választott Nép sem ismerte első pillanattól Istent. Előbb keserű tapasztalatokon, súlyos megpróbáltatásokon kellett átmennie, és csak amikor ezekből megszabadult, amikor ellenségeitől megmenekült, tapasztalhatta meg: Isten az egyetlen Úr!
Jézust Krisztusnak hívjuk. Ez görögül fölkentet, jelent. – Ha Kyroszt, a Választott Nép megmentőjét, aki különben perzsa, pogány volt, megilleti a „fölkent”, „Messiás” – megjelölés, mennyivel inkább megilleti az Jézust(Jehosua-megszabadító). – Jézus Krisztus a bűn rabságából szabadít meg bennünket, és az örök élet ígéretföldjére vezet minket vissza. Ő lelkünk ellenségét, a bűnt győzi le, halálának és feltámadásának titkával.
Jézus Krisztusnak ebben a megváltói művében lesz számunkra, sz Újszövetség Választott Népe, az Egyház számára világos, hogy egyedül Isten az Úr. A bűnből való szabadulásból tapasztaljuk meg, ismerjük meg, ki Isten? – Ez felmentő élmény, amely megszabadít mindet minden félelemtől, szorongástól, rettegéstől. Ha egyedül Isten az Úr, senkinek sincs hatalma felettünk. Mindenhez és mindenkihez félelem nélkül, helyesen tudunk viszonyulni.
ZSOLTÁR: 96.

Isten a világmindenség Ura. Egyetlen uralkodó, egyetlen idegen Isten sem foglalhatja el az Ő helyét. – Ő a történelem Ura, hiszen nemcsak az országok felett uralkodik, hanem az egész világmindenség felett. – Ő ítéli meg a népeket igazságban.

Lehet, hogy idegenül hat számunkra az egész üzenet, hiszen mi már döntöttünk az egy, igaz Isten imádása mellett. Nem is ismerünk más vallást, különösen nem többisten imádókat. – Ám, ha komolyabban szembenézünk magunkkal, rá fogunk döbbeni, nem is olyan időszerűtlen és idegen ránk nézve a zsoltár üzenete: Isten, vagy az üres semmiségek mellett döntünk? – És nem egyszer ez utóbbiak javára dől el választásunk.

Ezért fontos, hogy Istent ne csak a világmindenség Urának ismerjük el, hanem, hogy szívünkben, életünkben is Ő uralkodjon, hogy az üres semmiségek helyett, amelyek megtéveszthetnek, mindig Istent válasszuk.

SZENTLECKE: l Tessz 1,1-5.

Szent Pál apostol az ő második missziós útján járt Tesszalonikában. Az ottani híveknek ír. Az Újszövetség az Apostol két tesszalonikaiakhoz írt levelét őrzi. Ezek közül az első valószínű az Újszövetség legrégebbi írása, minden valószínűség szerint a Krisztus utáni ötvenes évek első feléből. Az Apostol Szilvánusszal és Timóteussal köszönti a tesszalonikai egyházközséget szokásos köszöntésével: kegyelem nektek és békesség! Majd elmondja, hogy társaival együtt szüntelen hálát ad értük, valahányszor imáikban megemlékeznek róluk. Ez fényes bizonyítéka, mennyire fontosnak tartja szent Pál és az első keresztények az imádságot. Ez az a lelki kapocs, kötelék, amely egybefűzi a hívőket. Méghozzá a hálaadó imádságról van szó, és hogy az Apostol és munkatársai úgy érzik, hálával tartoznak a hívőkért. Ez ismét az apostoli küldetés rendkívüli példája: Istennek köszönhetik, hogy az Evangélium ismeretére elvezette őket. Ami a tesszalonikai híveket „emlékezetessé” tette, az tevékeny hitük, áldozatos szeretetük és Jézus Krisztusba vetett szilárd reményük. –Az első Korintusi levélben a „szeretet himnuszában” szent Pál kifejti tanítását a három isteni erényről, amelyeket Istentől kapunk és Istenre irányulnak, Ő a tárgyuk. Itt az Apostol csak egy-egy szóval jellemzi, milyennek kell lennie ezeknek az erényeknek: a hitnek tevékenynek kell lenni, egyébként csak üres beszéd, a szeretetnek ugyanezért áldozatosnak kell lennie, a reménynek, pedig szilárdnak, mert ez teszi megérthetővé keresztény életünket. Szent Pál itt a címzettek emlékezetébe idézi, hogy az Úr szereti őket. Ennek a szeretetnek bizonyítéka, hogy választottak. A keresztség szentsége által mi is választottak lettünk. Választott voltuk abból is kitűnik, hogy nekik az Apostol az Evangéliumot nem csak szóval, hanem „erővel, Szentlélekkel és mélységes meggyőződéssel hirdette”. – Az Egyháznak ma is ez a feladata, küldetése: erővel, Szentlélekkel és mélységes meggyőződéssel hirdetni az Evangéliumot. Ez a mi hivatásunk és küldetésünk is, aminek azonban csak akkor tudunk eleget tenni, ha e mögött egy hiteles keresztény élet áll.

EVANGÉLIUM: Mt 22,15-21.

Bár tudjuk Jézusról, hogy a farizeusok meghívását is elfogadta, tanítása, amellyel nyíltan szembeszállt törvény-értelmezésükkel és magatartásukkal azokkal szemben, akiket lenéztek – a „szegényekkel” szemben, érthető, hogy ellenséges magatartást eredményezett Jézus iránt, és egyre inkább a vesztét akarták okozni. Összefogtak hát a heródespártiakkal, hogy a dolognak politikai jellege is legyen, mivel tudták, hogy a római fennhatóság vallási kérdésekben

nem bíráskodik, és nem mond ki ítéletet.

Olyan fogaskérdést kellett feltenni, amelyre Jézus bármilyen választ ad, abba bele lehessen kötni, és a felelet veszélyes következményekkel járjon. Ez pedig az adó kérdése. Ha Jézus azt válaszolja: szabad adót fizetni a császárnak, kérdésessé válik messiási küldetése, hiszen a Messiástól az idegen fennhatóság alól való felszabadítást várták kortársai. De még zsidó igazhitűsége is kérdésessé válik, hiszen a tisztátalan idegenekkel való kapcsolatot és a nekik való alárendeltséget is helyesli. – Ha azt mondja: ”nem szabad”, gondolhatjuk, hogy a római fennhatóság az adóletagadásra milyen megtorló intézkedéssel válaszol, hiszen a helytartónak, prokurátornak, prefektusnak éppen az volt a feladata, hogy a pontos adó-beszolgáltatás felett őrködjön.

Ezt a célt szolgálta a népszámlálás, a lakosság összeírása is. Úgy gondolták, csak az igen és a nem lehetséges. Ezért kéri Jézus az adópénzt a császár képével és feliratával: „Adjátok meg császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené”. Ezzel Jézus szépen megmutatta, hogy van harmadik lehetőség. – A farizeusok eleve úgy akarták beállítani, feltüntetni, mintha csak az általuk megfogalmazott két lehetőség létezne. Ezt a gonoszságot leplezte már hízelgő közeledésük is.

Jézus viszont rámutat arra, hogy kérdésük ebben a formában gonosz szándékukból származik, és, hogy van harmadik lehetőség és a harmadik lehetőség, Jézus válasza a helyes.

Mi úgy lehet, nem törünk a történelmi Jézus életére, de amikor nem akarjuk magunkat tanításához tartani, úgy teszünk, mintha csak két rossz között tudnánk választani, és akkor azt a rosszat választjuk, amely nekünk kedvez, mondván, hogy az a kisebbik rossz és ezért talán még dicséretre is számítunk.

– Pedig, ha Jézus Krisztusra hallgatnánk, talán egy kis fáradságot is vennénk magunknak, hogy megtaláljuk a harmadik, helyes lehetőséget, eljárást, azt valószínű meg is találnánk. A kérdés az, vajon tényleg a helyes eljárás keresése vezérel bennünket, vagy a mi gonoszságunk, amely még arra is képessé tesz, hogy Jézusnak hízelegjünk?