ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP

OLVASMÁNY: Bölcs 6,13-17

A bölcsesség a Szentlélek első ajándéka. Ez az igazi bölcsesség bibliai értelemben nem elméleti okoskodás, hanem gyakorlati életvalóságot jelent. Szépen kitűnik ez Jézus példabeszédéből az okos és oktalan (balga) szüzekről.

– Okos, bölcs az, aki nem a jelen pillanatnak él, hanem gondol a holnapra, a jövőre, tetteinek, magatartásának következményeire.

Habár ez a bölcsesség isteni ajándék, nem zárja ki, sőt feltételezi emberi tevékenységünket, tevékeny hozzájárulásunkat. Meg lehet találni, de keresni kell. A keresőknek elébe siet. Nem lehet azzal elintézni hitetlenségemet: nem találtam meg Istent. De vajon kerestem-e igazán? – Az igazi bölcsességről, életünk végső céljáról, maradandó tartalmáról, Istenről elmélkedni érett észre vall. – A vallásosság nem zárja ki, nem teszi feleslegessé értelmünket, eszünk tevékenységét, a gondolkodását. – Istent meg lehet találni, de nem szabad sajnálni az időt és erőt, hogy rágondoljunk, hogy gondolatainkat az örökkévalókra irányítsuk. – Istenért virrasztani kell! Csak azok találkozhattak a vőlegénnyel, akik éberek voltak, és elébe mentek. Nekünk is ébereknek kell lennünk, ha találkozni akarunk Krisztussal. A vőlegényhez hasonlóan, a bölcsesség is megjelenik nekünk, ha méltók vagyunk hozzá. – Az igazi bölcsesség még gondolatainkban is velünk akar lenni. És, ha gondolataink Istenre irányulnak, bölcsen fogunk tudni élni.

A bölcs élet célja pedig, hogy Jézus Krisztust megláthassuk, vele találkozhassunk.

ZSOLTÁR: 63.

A mai zsoltárt már ismerjük (Az évközi 22. vasárnapról). Csak azt a gondolatot ragadjuk ki belőle, amely az ószövetségi olvasmánnyal és az Evangéliummal van kapcsolatban, ez, pedig a bölcsesség gondolata. – A bölcsesség bibliai értelemben elsősorban nem elméleti tudás, hanem helyes életszemlélet és életmód, amely abban áll, hogy életünk célját szem előtt tartjuk, és annak megvalósítására nem sajnáljuk a fáradságot. – Keresztény életünk célja, pedig Isten. A bölcsességet, életünk célját keresni, ugyanazt jelenti, mint Istent keresni. A zsoltár is arról beszél, hogy az imádkozó „virrasztva keresi Istent.” – A keresztény élet tehát éberséget jelent – ahogy ezt az Evangélium is szépen kifejezi. Ébernek lenni annyit jelent, mint kényelmünkből valamiről lemondani – virrasztani, korán kelni. – Nem szabad idegenkednünk ettől az áldozattól, amikor Isten kereséséről van szó; akár a vasárnapi misére, akár a hitoktatásra, akár a mindennapi imára vonatkoztatjuk azt.

Amit életünkben fontosnak tartunk, azért nem sajnáljuk a fáradságot, sem az anyagi áldozatot. – Ezért ne fáradjunk bele Isten keresésébe, a bölcsesség keresésébe és magunk újra kérdezésébe: mennyire fontos számomra Isten, mennyire fontos számomra a bölcsesség? SZENTLECKE: 1 Tessz 4,13-18.

A hívő közösség az élők közössége, az Evangélium tanítása az élőknek szól. De vajon mi a holtak sorsa? Vajon a kereszténység, a hívő élet csak a rövid földi élet idejére vonatkozik? Kérdezhették a tesszaloniai hívek, hiszen ők még nem ismerhették az Egyház tanítását a feltámadásról és örök életről olyan formában, amilyenben mi manapság gyermekkorunk óta megismertük. Most, amikor Mindenszentek és halottak napja az örök élet felé irányítja fi gyelmünket, másrészt a liturgikus év is a vége felé halad, s így Krisztus második eljövetelét állítja szemünk elé, az Apostol tanítással vigasztalja a tesszalonikai híveket és bennünket, Krisztus feltámadásáról és a holtak feltámadásáról. Ez a kettő elválaszthatatlan egymástól.

A tessalonikaiak megtapasztalták, hogy idő multával egyre többen haltak meg közülük, ők viszont Jézus Krisztus újra eljövetelét még életükben várták. Ezért a Szentírás szavaival és képével elmondja szent Pál, hogy nem előzzük meg a holtakat. Hanem a főangyal kiáltására az Úr harsonaszavára, a halottak feltámadnak, utánuk, pedig mi is elragadtatunk a magasba (az ég felhőin), egészen úgy, amint ezt Dániel könyve, Jézus tanúságtétele a főpap előtt és a Jelenések Könyve elmondja. A tanítás lényege azonban, hogy Krisztussal találkozzunk és örökké az Úrral legyünk. – Erre pedig, mint tudjuk, akkor lehet reményünk, ha a Vele való találkozástól nem zárkózunk el a földi életben, ha már itt az Úrral akarunk lenni.

EVANGÉLIUM: Mt 25,1-13

Ahogyan az egyházi – liturgikus év a vége felé közeledik, a vasárnapi Evangéliumok egyre nagyobb hangsúlyt adnak Jézus Krisztus második eljövetele gondolatának. – Noha az Evangéliumokban máshol is hallunk a virrasztásról és ébrenlétről, minden bizonnyal a legismertebb a ma elhangzott példabeszéd az öt okos és öt balga szűzről. Ez a példabeszéd valóban választ ad arra, mit ért a Biblia bölcsességen, ki a bölcs ember? – Az, aki szem előtt tartja élete célját és a szerint él, a szerint intézi dolgait. Így, akik a vőlegényt várják, az ő eljövetelére gondolnak és ennek megfelelően élnek – ahogyan az evangéliumi példabeszédben Jézus elmondja, olajat is visznek lámpájukhoz.

– Ha viszont hisszük – tudjuk, hogy a vőlegény vissza fog térni, de nincs rá gondunk, hogy őt, Jézus Krisztust méltón fogadjuk, akkor oktalanok, balgák vagyunk, mint az az öt szűz, aki nem vitt magával olajat lámpájához. Jézus második eljövetelét, a vőlegény visszatértét Egyházához, az Ő mennyasszonyához illetőleg, Jézus maga nem mondott semmi meghatározottat:

„Nem tudjátok sem a napot, sem az órát”. Hiszen milyen jó származna abból, ha az utolsó pillanatban elkezdenénk „jók” lenni, az igaz útra térni? És milyen jó származna ebből felebarátaink számára? Ezért Jézus nem közölte velünk visszatérésének időpontját, mert azt akarja, hogy mindenkor példás, hiteles keresztény életünkkel tegyünk bizonyságot arról, hogy valóban hiszünk az Ő második eljövetelében, valóban várjuk az Ő visszatértét. A hit mécsesét mindenkor a szeretet olajával tápláljuk, hogy valóban bemehessünk vele a mennyek országának menyegzőjére, lakodalmára.