ÁDVENT 4. VASÁRNAPJA

OLVASMÁNY: 2 Sám 7,1-5. 8b-11.  16

Az Ószövetség nem csak a jövendölések, prófétai látomások könyve, ha-nem az ígéretek könyve is. Az, ami az Ószövetségben ígéretként el van rejtve, az valóra válik, beteljesedik az Újszövetségben. Az Evangélium szinte

szóról szóra idézi az ószövetségi olvasmány szavait. Ez alátámasztja azt a

meggyőződést, hogy amikor az evangéliumot írták, az Ószövetséget már

Krisztus húsvéti misztériumának fényénél, világosságánál olvasták.

Arról hallunk Dávid történetében, hogy házat akar építeni Istennek.
Nátán próféta előbb támogatja Dávid tervét, majd isteni sugallatra lebeszéli.

Kicsoda Dávid, hogy Istennek házat építsen? Isten hozta el őt a juhok mögül, ugyanarról a betlehemi legelőről, amelyen, karácsony éjszakáján az angyalok hírül adták a pásztoroknak, hogy megszületett Jézus. Nehogy Dávid

kérkedjen hatalmával, nehogy azt gondolja, Isten nélkül bármire is képes.

Inkább Isten épít házat Dávidnak. Az uralkodói családot „uralkodóháznak”

nevezzük. Ez az uralkodóház, amelyet Isten „épít” Dávidnak, örökké fennmarad. Békességben fog élni és nem kell ellenségeitől rettegni.

Tudjuk, hogy Dávid közvetlen utódain ez a ígéret nem teljesedett be.

Jézus Krisztus az a Dávid házából és családjából származó uralkodó, aki

meghozza a békét és megment ellenségeinktől. Egyetlen ellenségünk a bűn.

Ettől szabadít meg bennünket Jézus Krisztus, aki Dávidnak véréből, tiszta

Szűz méhéből születik. És ha ettől az ellenségtől megszabadulunk, békesség

lesz szívünkben, lelkünkben. És, ha  szívünkben, lelkünkben béke lesz, az

kisugároz környezetünkre.

Ezt az életet Isten építi nekünk. Isten nem versenytársunk, hanem munkatársunk; a teremtésben és a megváltásban. Nekünk is Isten munkatársa-inak kell lennünk a rossz legyőzésében, ami meghozza a békét nekünk és

embertársainknak.

ZSOLTÁR: 89.

A választott nép Dávid házából és családjából várta a megígért Felkentet

– Messiást. – A zsoltárok közül több erről a Felkentről, az eljövendő Messiás-királyról énekel. Ezért ezeket messiási, vagy királyi zsoltároknak nevezzük. – A mai zsoltár egybekapcsolja az ószövetségi olvasmányt, amelyben az

ígéret elhangzik, és az Evangéliumot, amely a beteljesedésről beszél. – Isten

tehát hűséges: valóra váltja ígéretét. Erről a hűségről énekel a zsoltár, szik-

– 16 –

lával, „kőszállal” hasonlítva azt össze. – Isten kegyelme szilárd, miként a

mennybolt: az Ószövetség világában úgy képzelték el a mennyboltot, mint

egy szilárd mennyezetet (firmamentum – firmusz=erős, szilárd), amelyre

Isten lámpaként felaggatta a világító égitesteket. – Ha Isten, Jézus Krisztus

eljövetelében megmutatta, hogy hűséges, ez bennünket is hűségre kötelez.

– Minden feszültséget, minden boldogtalanságot a hűtlenség, a megosztottság, a kettősség, okoz. – Az ember csak akkor tud boldog lenni, ha hűséges

önmagához. Ha nem hasonlott meg. Nincs két énje: egy, amilyennek kellene lennie, és egy, amilyen valóban. – Ezt a feszültséget, kettősséget azonban

nem tudjuk a magunk erejéből feloldani. – A közénk jövő és bennünk élő

Krisztus az, aki enyhíti, javítja. – Belőlünk, emberekből már nagyon kiveszett az igazi hűség: az „ígéret szép szó, ha betartják úgy jó”. – És ez tesz bennünket békétlenekké, boldogtalanokká – akkor is, ha ezt nem ismerjük be.

Isten valóra váltotta Dávidnak tett ígéretét. Az Ő hűsége adjon nekünk

is erőt a hűséghez, tegyen bennünket is hűségesekké, hogy visszanyerjük

lelkünk békéjét és így megtaláljuk a maradandó boldogságot.

SZENTLECKE: Róm  16,25-27

Szent Pál apostol legterjedelmesebb írásából, a római levélből olvasunk

ma részletet. Ezt a levelet Szt.Pál harmadik missziós útján, Korintusban írja.

Ezzel a levéllel mutatkozik be a birodalom fővárosában élő testvéreknek. –

A levél lényege, hogy a Jézus  Krisztusban való hitre egyformán meghívást

kaptak a zsidók és a pogányok; az üdvösségre mind a zsidóknak, mind a pogányoknak szükségük van, hiszen egyformán bűnösök. Pál „Evangéliuma”, a

Pál szerinti Evangélium a Jézus Krisztusról szóló tanítás, amelyben Istennek

hatalmában áll bennünket megerősíteni. Tehát nem magától értetődő, hogy

a magunk erejéből ebben kitartsunk és nem is vagyunk ehhez elégségesek.

De Istennek ez hatalmában áll, és Isten ezt meg is teszi, hiszen az Ő parancsára lett nyilvánvalóvá minden nemzet előtt az a titok, amelyre ősidők óta

csend borult, és amelyet Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak

Isten eredeti terve most lett nyilvánvaló, vagyis a Jézus Krisztusról szóló tanításban. A kinyilatkoztatás, a Jézus Krisztusban történő kinyilatkoztatás

tehát Isten terve szerint történik. A prófétákról és prófétáktól sokat hallhatunk az ádventi időben. Az ádvent annak a hallgatásnak az ideje, amely a

próféták jövendölése ellenére körülvette ezt a titkot. Csak azáltal lett Isten

elképzelése nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus az Ő megváltói művével beteljesítette jövendöléseiket és minden nemzet előtt ismertté tette ezt a titkot.

Csak ez által lehet eljutni a hit befogadására. A hit befogadását tehát Jézus

Krisztus kinyilatkoztatása teszi lehetővé. Amikor ezt a hitet kérjük Istentől,

– 17 –

tudjuk, hogy ez az isteni titkok elfogadását jelenti, amely hit nélkül képte-lenség. A megváltás műve lényegénél fogva titok. Titok is marad. De ez nem

jelenti, hogy értelmetlenség, és hogy Isten kinyilatkoztatása, Krisztus tanítá-sa és az üdvtörténet fölösleges a hit befogadásához. Éppen ebben nyilvánul

meg Isten bölcsessége, éppen ezért mondja az Apostol és az Apostollal mi is:

az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség.

EVANGÉLIUM:  Lk 1.26-38

Mivel sem a Márk-, sem a János-evangélium nem beszéli el Jézus születését és gyermekségének történetét, ádvent utolsó hetében viszont egyre inkább ennek megünneplésére irányul figyelmünk, ezért a mai Evangéliumot

Szt. Lukács könyvéből vesszük, tőle „kölcsönözzük”.

Jól ismerjük az angyali üdvözlet elbeszélését, hiszen az angyal szavait –

„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes!” – a legtöbb katolikus naponta több mint

ötvenszer is elmondja, elismétli az angyallal, amíg a rózsafűzért imádkozza. – Az Úrangyalában pedig, amit a reggeli, déli és esti harangszóra szokás imádkozni, megismételjük az egész evangéliumi elbeszélést. – Jó tehát

tudnunk, hogy a Katolikus Egyház Mária tisztelete az Evangéliumra épül,

benne van a Szentírásban, a Bibliában.

Az angyal hírül adja Máriának Jézus Krisztus fogantatását, megtestesülését a Szentlélek erejéből.

Az angyal-szó hírnököt jelent, a Gábriel, pedig annyit jelent, mint „Az

Úr erőssége”.

Isten megvalósítja az üdvösség tervét, de az ember szabad közreműködését kívánja ehhez. – Mária, az emberiség és az Egyház legkiválóbb tagja

és így képviselője, szabadon mondja ki válaszát: „Legyen nekem a te igéd

szerint”.

Így nekünk is hozzá kell járulnunk szabad akaratunkkal a megváltás

megvalósításához. Szabad akaratunkkal kell megvalósítanunk keresztény

élethivatásunkat.

Az angyal „kegyelemmel teljesnek” nevezi Máriát. A kegyelem Isten lelki ajándéka, az Ő jelenléte bennünk, kapcsolata velünk. Ezt az ajándékot

mindannyian elnyerjük a keresztség szentségében. De csak akkor fog bennünk működni, csak akkor tudja kifejteni hatását, ha szabad akaratunkkal

és értelmünkkel is hozzájárulunk, lehetővé tesszük ezt. Bűneinkkel elveszítjük a kegyelmet, de a bűnbánatban, így az ádventi szentgyónásban is, viszszanyerhetjük azt.