KARÁCSONY: ÉJFÉLI MISE
OLVASMÁNY: Iz 9,2-7

Az éjféli mise evangéliuma, amelyet már gyermekkorunkból ismerünk,szinte szóról szóra követi Izajás próféta jövendölését. Az éjszaka sötétsége, a bűn rabságára emlékeztet. A hitetlenség és bűnösélet sötét éjszakájára, amelyben mi bűnösök botorkálunk, keresve az élet elveszített értelmét és célját. – Ezt az éjszakát beragyogja az Úr dicsősége.  A világosság biztonságot, örömet, szabadságot, derűlátást, optimizmust ad az embernek. Ezt jövendöli a Próféta, erről beszél az Evangélium. Ennek a fénynek ragyogásában találjuk meg Istent és embertársainkat; életünk értel-mét és célját. Ezt a szabadságot, örömet az Isteni gyermek születése hozza meg, akiről az Ószövetség csak prófétai homályban jövendöl, de az Evangélista világosan mondja: Mária gyermeke, a pólyába takart, jászolba fektetett kisded, maga az Úr, a Megváltó, Jézus. Egy jelentéktelen kicsinység, egy gyermek által valósítja meg Isten az Ő megváltói tervét, hogy nagyravágyó szívünket megalázza: hogy megtanítson arra, hogy az élet apróságai között kell meg-valósítani keresztény hivatásunkat. A keresztségben kaptuk ezt a hivatást, amelyben újjászülettünk, Isten gyermekei lettünk.

A csodálatos gyermeket, Isten Fiát a Próféta a béke fejedelmének nevezi.

Isten dicsősége és a jóakaratú emberek békessége elválaszthatatlan egymás-tól. Az Isten parancsai szerinti élet tudja egyedül az igazi békét megterem-teni. Az Apostol a szentleckében pontosan meg is mondja, hogyan érhetjük

el ezt az ígért békét: „Szakítsunk az Istentelenséggel és világias vágyakkal;

éljünk szentül és buzgón a világban!”

Azt tapasztaljuk, hogy ezt az eszményi állapotot, ezt a békét magunk erejéből nem tudjuk megvalósítani. Adjuk tovább egymásnak ezt az egyedül maradandó karácsonyi ajándékot.
ZSOLTÁR: 96.

Tudjuk, hogy Isten  Jézus  Krisztus első eljövetelével, születésével, új szö-vetségre lép velünk. – Az újszülött Megváltó erre az Újszövetségre emlékeztet minket, akik a keresztségben új emberré lettünk, újjászülettünk Isten gyermekeinek természetfölötti életére.

Az évenként visszatérő karácsony, keresztény életünk állandó megújítására figyelmeztet bennünket. – Ezt jelenti az „Új ének” a mai zsoltárban: sza-

kítsunk a régivel, és ahogyan az újszülött Megváltó születését ünnepeljük,

úgy magunk is újuljunk meg.

Ez a keresztény megújhodás tanúságtételt jelent. Hiszen a zsoltár arra

szólít fel, hogy hirdessük Isten dicsőségét és az ő csodatetteit. – Isten di-csőségének és csodatetteinek a mi tetteinkben, a mi életünkben kell meg-valósulnia, ezen kell visszatükröződnie. A zsoltár az egész teremtett világot: eget, földet, tengert, erdőt és mezőt is dicséretre szólítja fel. A természet az ő puszta létezésével dicséri Istent, tesz tanúságot az ő hatalmáról, nagyságáról, dicsőségéről.

Az embert Isten a teremtés koronájává tette: értelemmel és szabad aka-rattal ruházta fel. Az embert ez a kiválósága arra kötelezi, hogy mindaz-zal, ami által Isten a többi teremtmény fölé helyezte, emelte: gondolataival,

szavaival, cselekedeteivel tegyen tanúságot Istenről. Amikor meggyújtjuk

a gyertyákat karácsonyfánkon, ez emlékeztessen Jézus szavaira: „Ti vagy-tok a világ világossága; úgy világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsérjék mennyei Atyátokat.” – Ne tévesszen meg bennünket a karácsony: most csak egy újszülött gyermeket látunk, aki azonban azért jön, hogy ítéljen. Egykor eljön látható dicsőségé-ben, amely karácsony éjszakáján csak egy pillanatra ragyogott fel; eljön angyalaival, akiket karácsony éjszakáján csak a pásztorok láthattak és hallhattak – hogy ítéletet tartson. – Vajon éltünk-e karácsonyról karácsonyra, napról napra az újjászületés, a keresztény élet tanúságtételének lehetőségével?

Hogy második eljövetele ne legyen félelmes, hanem kedves, mint aho-gyan első eljövetelét ünnepeljük karácsonykor, újuljunk meg lélekben, ke-resztény életünkkel tegyünk róla tanúságot.

SZENTLECKE: Tit. 2,11-14

Szent Pál apostol két kedvelt tanítványa Titusz és Timóteus, Kréta illetve

Efezus püspöke. Timóteushoz az apostol kettő, Tituszhoz egy levelét őrzi

az újszövetségi szentírás. Ez utóbbiból hallunk, olvasunk a karácsonyi éjféli

misén. Ez vezet be bennünket a karácsony misztériumának megünneplésé-be. Isten üdvözítő kegyelmének megjelenéséről beszél minden ember szá-mára. Krisztus születésekor ez a kegyelem csak a pásztoroknak jelent meg.

Ám az Egyház, még mielőtt a karácsonyt ünnepelte volna, már ünnepelte az Úr megjelenését, az epifámiát, amit ma vízkeresztnek hívunk. Jézus Krisztus

születése, akiben Isten emberré lett, arra tanít bennünket, hogy szakítsunk

az istentelenséggel, világrajövetele arra oktat, hogy szakítsunk az evilági vá-gyakkal. Korunk emberei vagyunk, és nem feltétlen szeretjük a tanítást, az

oktatást, mert úgy véljük, ez sérti nagykorúságunkat. Pedig, ha Jézus Krisz-

– 20 –

tus tanítványai akarunk lenni, készségesnek kell lennünk a tanulásra. Meg

kell tanulnunk, hogyan élhetünk szentül és buzgón és becsületesen ebben

a világban. Ezzel mutatjuk meg, hogy várjuk a mi reményünk beteljesedé-sét, Jézus Krisztus második eljövetelét. És ez a remény ad nekünk erőt a

Krisztushoz méltó élethez. Ennek a reménynek alapja, hogy Jézus Krisztus

önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson és megtisz-títson: ennek lettünk részesei az ádventi bűnbánatban és szentgyónásban

és leszünk részesei a bűnbánatban minden alkalommal. Ám a megváltás

nemcsak a megtisztulásban van. Krisztus követése tevékeny szeretetet, jótet-tekben való buzgólkodást jelent. Ezt kell gyakorolnunk, de nemcsak kará-csonykor, hanem egész életünkön át. Ez által leszünk igazán Isten választott

népe, amivé Isten Jézus Krisztus születése és megváltói kereszthalála által

tett bennünket.

EVANGÉLIUM:  Lk 2,1-14

Az összes evangéliumi részlet, de az összes bibliai szöveg közül minden

bizonnyal a legismertebb a karácsonyi éjféli mise Evangéliuma, Jézus szüle-téséről. – Ki ne ismerné ezt a történetet, a Gyermekkel, jászollal, Máriával és

József el, az angyalokkal és pásztorokkal, Augusztus császár rendeletével? –

Minden évben megjelenik szemünk előtt itt a templomban, otthonainkban,

számtalan képen, ábrázoláson.

Van ennek a történetnek még mondanivalója számunkra, vagy csak min-dennapi életünk szürke hétköznapjainak szokványos darabja?

Nem járunk távol az igazságtól, ha azt állítjuk, a karácsonyi Evangélium

és az egész evangéliumi tanítás lényege az angyalok énekének kettős üzene-te:

„Dicsőség a magasságban Istennek,

és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”

Ez a kettő egymástól elválaszthatatlan: nem tudjuk megvalósítani az igazi

békét, Isten nélkül, Isten dicsősége nélkül. – A vallási élet: imádság, szent-mise nem elhanyagolható díszítő eleme keresztény életünknek. Ez Isten di-csőítése, a maradandó béke alapja, garanciája. Ám egész életünkkel is dicső-ítenünk kell Istent.

Az igazi maradandó békét, Jézus Krisztus, az Isteni Gyermek születése

hozza meg. – A keresztség szentsége által újjászületésünk, az Isten  gyerme-keinek élete tudja csak megvalósítani.

– 21 –

Az Isteni Gyermek születésének a mi újjászületésünket kell eredményez-nie. Ez hozhatja meg nekünk és az egész világnak a békét. – Ez által mutat-juk meg, hogy jó akaratú emberek vagyunk, akik ezt a békét kiérdemlik.

KARÁCSONY: PÁSZTOROK MISÉJE

OLVASMÁNY:  Iz 62,11-12

Az ádventi időben már megtanultuk, hogy Sion leánya Jeruzsálemet je-lenti. – Őhozzá szólnak most Izajás próféta szavai is. Örömhírt hirdet: „Jön

a Te Üdvözítőd!” – Amit Izajás megjövendölt, amit általa Isten megígért, azt

Jézus Krisztusban teljesítette, váltotta valóra. – Talán másként, mint ahogyan

azt elképzelték, mert hatalmas uralkodót, erős hadvezért vártak és helyette

gyámoltalan kisgyermekként jött el. – Isten az Ő tervének megvalósításá-ban nem köteles magát tartani az emberi elgondolásokhoz, elképzelésekhez.

Éppen a jelentéktelen dolgok által akarja megvalósítani az ember üdvössé-gét. Ez i gyelmeztetés számunkra is: próbáljuk az élet jelentéktelennek tűnő

apróságai között is felfedezni, megtalálni Istent: például embertársainkban,

akiket lekicsinylünk; például néhány sornyi szentírási szövegben; például az

alig egy falatnyi hópehely-ostyában. – Ha nyitott szemmel járunk az élet-ben, találkozunk Istennel, mert a nagy elképzelések nem fogják Őt szívünk

és értelmünk előtt elhomályosítani. – És ez már magában véve az a jutalom,

amelyről a Próféta beszél; Krisztust megtalálni, Istent felfedezni – ez Isten

i zetsége, ez Krisztus jutalma: itt a földi életben is; és az örökkévalóságban

is; hiszen mind a kettőt ez teszi életté, boldogsággá.

A Megváltót a megváltottak serege követi: a szent nép. Ez nem más, mint

az Újszövetség választott népe, a hívek közössége, az Egyház: mi. A kereszt-ség által csatlakoztunk Krisztushoz, Istenhez. – Nemcsak a húsvét, a kará-csony is keresztségünk megünneplése: emlékezés az istengyermekségre, az

Istentől való születésre – ezt világosan bizonyítja a mai ünnepi mise evangé-liuma is. – Az Egyház és Krisztus jelenléte kölcsönös: csak ott beszélhetünk

Egyházról, ahol jelen van Jézus Krisztus, és Jézus Krisztus az ő jelenlétét az

Egyházhoz, a megváltottak közösségéhez kötötte: „Ahol ketten vagy hár-man…”

Az igazi boldog karácsony: a Krisztushoz tartozás, az egymáshoz tartozás

– ennek felfedezése és megélése – még áldozatok árán is.

– 22 –

ZSOLTÁR:  97.

Karácsony ünnepe még a legelfásultabb szíveket is örömre hangolja. Ez az

ünnep a meleg, meghitt, bensőséges öröm ünnepe. – A lelki sivárságba, sö-tétségbe, hidegbe beragyog Isten dicsőségének fénysugara. Annak a dicső-ségnek fénye, amelyet az angyalok hirdettek karácsony éjszakáján Krisztus

születésekor. Ez a dicsőség az emberek közötti békesség alapja és feltétele.

Nélküle minden béketörekvés meddő, hiábavaló. – Amit magunk erejéből

képtelenek vagyunk megvalósítani, azt ajándékként meghozza és meghir-deti nekünk egy újszülött gyermek. Ezért kell örvendenie az egész világnak,

azzal az örömmel, amelyre a zsoltár bennünket felszólít. (A távoli szigetek

az ószövetségi korban ismert világ szélső határát jelentik) Krisztus születé-sében helyreáll és megvalósul Isten országa, dicsősége.

Talán nem egészen alaptalan a következő ellenvetés: nem sokat látok eb-ből a fényességből, dicsőségből, és nem látom az öröm különösebb okát,

hiszen Jézus Krisztus születése óta nem sokat változott a világ, vagy ha vál-tozott, esetleg rosszabb lett.

Erre az ellenvetésre az ad okot, hogy elkerüli i gyelmünket a zsoltárnak

néhány szava: „világosság ragyog az IGAZRA – JÁMBOROKRA fényesség;

örvendezzetek IGAZAK az Úrban…” – Karácsony, Krisztus születésének, a

megváltásnak és az egész keresztény életnek örömét csak akkor érezhetjük

meg, csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha magunk is ilyen életet élünk. Ha ez

az életmód hiányzik, idegen számunkra,  csak értelmetlenül nézünk azok-ra, akik még tudnak örvendezni. – Igazán örvendezni csak az igaz, bűnbá-natban megtisztult lélek tud. – Csak az ilyen embernek ragyog fel a pász-torokkal együtt Krisztus fényessége, mert az ilyen ember ki AKAR jönni

a sötétségből. Aki a sötétségben akar maradni, annak hiába ragyogott föl

Krisztus világossága, az lelkileg vak marad. – A jámborság, vagy áhítat en-nek a világosságnak keresését jelenti. Ez az Istennel való kapcsolat, amelyet

életünkkel és vallásosságunkkal kell megvalósítanunk. Ez nemcsak a boldog

karácsony, hanem a boldog élet – magunk és embertársaink boldogságának,

örök boldogságának feltétele.

SZENTLECKE:  Tit  3,4-7.

A római katolikus karácsony jellegzetessége a három karácsonyi mise:

éjszaka, korán reggel (a „pásztorok miséje”) és az ünnepi mise. (A többi

esetleges mise is ezekhez alkalmazkodik).

Ahogyan az Evangélium az éjszakai mise Evangéliumának folytatása,

úgy a szentleckében Szent Pál továbbfűzi Tituszhoz írt levelében az éjszakai

szentmise gondolatait Isten kegyelme és emberszerető jósága megjelenésé-

– 23 –

ről, amely szent életre kötelez bennünket, mint Krisztus dicsőséges eljövete-lébe vetett hitünk hiteles tanúságtételére.

Most azt mondja az Apostol, hogy az üdvözítő Isten jósága és embersze-retetének kinyilatkoztatása megmentett minket. Ez a kinyilatkoztatás Jézus

Krisztusban bontakozott ki az ő teljességében. Ezt nem tetteink igaz voltá-ra való tekintettel tette, hanem irgalmasságból. Isten nem várt arra, hogy

a világ, az emberiség megváltozzon, hogy tetteink igazak legyenek, hogy

akkor nyilvánítsa ki jóságát, mert akkor soha semmi nem lett volna a meg-váltásból. Éppen azért siet segítségünkre, mert magunk erejéből elégtele-nek vagyunk; a betegeknek kell az orvos. Isten Jézus Krisztusban a beteg

emberiségnek siet segítségére, a beteg világnak születik meg. Új életet ad,

lehetővé teszi az újjászületést a megújulás fürdőjében, a keresztség szentsé-gében. – Karácsonykor Krisztus születését ünnepeljük, aki a megváltás által

lehetővé teszi, hogy mi is Isten gyermekeinek életére, a krisztusi, keresztény

életre szülessünk. A bérmálás szentsége megerősíti bennünk, a keresztség-ben nyert kegyelmet, nagykorúságra vezeti bennünk Isten gyermekeinek

életét. Kegyelmével lehetővé teszi ezt az igaz életet: azt az életet, amelyben

nincs álnokság, nincs hamisság.

Ilyen életet csak akkor tudunk élni, ha osztályrészünk az örök élet remé-nye, Az a remény, amely Jézus Krisztus első eljövetelekor ragyogott fel szá-munkra, amely azt mondja nekünk, hogy életünk nem az értelmetlenségbe,

a teljes megsemmisülés, hanem a teljesség, az Istenben való beteljesedés felé

vezet. Ez a remény keresztény életünk feltétele és ebből, egyedül ebből lesz

számunkra a keresztény élet érthető.

EVANGÉLIUM: Lk  2,15-20

A karácsony „kora reggelén”, hajnalán mondandó szentmise Evangéliu-ma, folytatja az éjféli mise Evangéliumának elbeszélését. A pásztorok bíztat-ják egymást, hogy Betlehembe menjenek; az angyal Evangéliuma, a hírnök

örömhíre valóban indíttatást jelent számukra. Abból, amit hallottak, elha-tározás és konkrét cselekedet származik. „Nézzük meg a történteket”, lássuk

azt a „dolgot”, amit az Úr hírül adott. – A latin „igének” fordítja, azonban ez

az ige sokkal több, mint egy elhangzott szó, hang: ehhez hozzá tartozik az

ige tartalma is, amit jelöl: ez pedig a Megtestesült Ige, Jézus  Krisztus. – Jézus

maga mondja: „Keressetek, és találni fogtok.” A pásztorok megtalálták Má-riát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet. Vajon én veszem-e magamnak

a fáradságot, hogy Jézus Krisztus, Isten keresésére induljak, vagy mindig

csak azon tépelődöm, és azt ismétlem, hogy én nem találtam meg Istent az

– 24 –

én életemben? – Az is lehet, hogy nem ott keresem, ahol van: a betlehemi

jászolban.

A pásztorok azonban nem tartják vissza maguknak, amit láttak és meg-tudtak: mindezt elbeszélték. A keresztség szentségében mi is meghívást és

küldetést kaptunk, hogy elsősorban hiteles keresztény életünk által – kö-zöljük másokkal, hogy a betlehemi kisdedben valóban megtaláltuk Istent,

ahogy az Evangéliumból ezt megtudtuk. Bizonyára a mi elbeszélésünk is

csodálkozást fog kelteni embertársainkban, a hatalmas Isten  a jászolban

fekvő kisdedben, Jézus  Krisztus jelenléte az élet jelentéktelennek vélt min-dennapjaiban. – A hallgatók közül Máriát, Jézus  anyját említi név szerint az

Evangélium: ő szívébe vési a pásztorok szavait, és el-elgondolkodik rajtuk.

Ezért tiszteljük mi katolikusok Szűz Mária szeplőtelen szívét, mert azt Isten

Igéje tölti el. A mi keresztény életünknek is szívünkben kell kezdődnie, bele

kell vésni, és el kell gondolkodnunk azon, amit Jézus Krisztus a pásztorok

pásztora mond nekünk. – Így a pásztorokkal visszatérve mindennapi elfog-laltságunkhoz, a mi életünk is Isten dicséretévé lesz, mindazért, amit láttunk

és hallottunk az evangéliumban, pontosan úgy, ahogyan nekünk maga Jézus

Krisztus me