Újévi szentírási útmutató Rokay Zoltán atyától

2010. december 30. csütörtök - 11:42 Írta: Kálmán atya

ÚJÉV, SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYASÁGA.
VILÁGBÉKE NAPJA

OLVASMÁNY: Szám 6,22-27
Mózes negyedik könyvét Számok könyvének nevezik, mert két népszámlálást is tartalmaz. – A könyv több szomorú esetről is beszámol, hogyan lázadt fel a nép Isten és Mózes ellen. De Isten mégis gondoskodik az áldásról, nem fordítja el arcát a néptől.
Az áldás az átok ellentéte. – Igaz, az utolsó ítéleten Jézus Krisztus az üdvözülteket „áldottaknak”, az elkárhozottakat pedig „átkozottaknak” nevezi, – tehát Ő mondja ki az áldást és az átkot, de pont ebből a történetből tűnik ki legvilágosabban, hogy ezt az áldást, vagy átkot mi magunk valósítjuk meg földi életünkkel: Istenhez tartozni áldás, Istentől elfordulni átok. Istennek gondja van ránk és őriz, óv bennünket. Ezt nem úgy kell értenünk, hogy ha valakivel valami baleset, vagy baj történik arra nem vigyázott Isten. Ő az Ő parancsai által vigyáz ránk, az Ő Igéje által óv bennünket a helytelen úttól. És ezt is Istennel együttműködve kell megvalósítanunk. Mi csak a testi bajoktól, balesetektől félünk és elvárjuk, hogy Isten azoktól óvjon bennünket; amikor a lelki bajoktól akar védelmezni, azt olykor egyenesen visszautasítjuk.
A keleti ember felfogása szerint Isten állandóan szemmel tartja az embert:
nappal a Nap az Ő szeme, éjjel, pedig a Hold és a csillagok. – Valójában Isten egyszer tekintett ránk emberi szemmel, ez, pedig Jézus Krisztusban valósult meg. És mi is csak Jézus Krisztus arcán tudjuk leolvasni, milyen az Isten. Akire Isten rátekint, az megta-pasztalja a békességet. Mert annak tekintete  sem az evilági dolgokra fog irányulni, amelyek csak nyugtalanítják az ember szívét, hanem Istenre fog föltekinteni, minden békesség forrására. Az első és legkiválóbb az emberi teremtmények közül, aki ebben az áldásban teljes mértékben részesült, akinek alázatosságát Isten tekintetre méltatta, aki áldottabb minden asszonynál, Mária, akinek anyasága nemcsak az áldásos új esztendőt, hanem az áldásos életet is meghozta.
VAGY:
Mózes negyedik könyve, a Számok Könyve, az áldásról, mint a papság legkiválóbb feladatáról beszél. Újév napján „áldásos újesztendőt” szoktunk kívánni. Az áldás Istentől jön, az Ő tetszésének jele. De mint az olvasmány is mondja, az emberek közvetítik. Istent emberi tulajdonsággal ruházza fel a szent író, amikor azt mondja: „Tekintsen rád, fordítsa feléd arcát!” Az áldás tehát azt jelenti, hogy Isten fi gyelemmel kíséri az ember sorsát, nem kerüli el figyelmét az ember vergődése, hanem irgalmasan segítségére siet. Az áldás az Isten és ember közötti kapcsolatot jelenti. Isten áldásának tulajdonították az Ószövetségben az anyagi javak bőségét, a termékenységet, gazdagságot, egészséget, hosszú életet. – Mi, mint az Újszövetség Választott Népe tudjuk, hogy mindez a láthatatlan isteni áldásnak látható jele. De az áldás maga, sokkal több, mint a múlandó földi javak bősége. Az áldás bőségét, teljességét Jézus Krisztus hozta el nekünk az Ő születésével. Őt és azt, aki Őt világra szülte, Szűz Máriát, áldottnak mondja Erzsébet:
„Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse!”
Az áldás ellentéte az átok. Már az Ószövetség is arról tanúskodik, hogy az ember maga dönti el, hogy élete áldott vagy átkozott lesz. Isten áldása nem valami varázsige, amely kizárná az ember közreműködését. Tőlünk függ, hogy életünk áldás, vagy átok lesz magunk és embertársaink számára. – Hiszen, ahogyan hallottuk az áldást emberek közvetítik. A következő esztendő egy újabb lehetőséget kínál nekünk: Vajon Jézus mit mond majd nekem az ítéleten: „Jöjjetek Atyám áldottai”- vagy „Távozzatok tőlem átkozottak….”?
ZSOLTÁR: 66

A zsoltárossal együtt könyörgünk Istenhez, mindjárt a polgári év első napján, hogy könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket. Ezzel a zsoltárral válaszolunk az ószövetségi olvasmányra, amelyben az Úr parancsot ad Mózesnek, mely szavakkal áldja meg Áron főpap és fi ai a Választott Népet.
Isten áldása az Ő könyörületének jele, az Ő ingyenes, kegyelmi ajándéka. Az imádkozó – és a mi – legfőbb kívánságunk, hogy Isten ragyogtassa fel arcát felettünk, csak annak fényében ismerhetjük meg az Ő utait, amelyeken járnunk kell, és amelyeket egyébként sötétség és homály borít. Isten azonban nemcsak arcát ragyogtatja fel fölöttünk, hanem igazságosan ítéli a népeket és vezérli őket a földön. Azon az úton, amelyet arcával beragyogott engednünk kell magunkat vezetni és az Ő ítélete alapján megítélni a jót és a rosszat. – Az igazi örvendezésnek és ujjongásnak, amelyre a zsoltár felszólít, csak ez lehet az alapja.
Lehet, hogy ha az imádságon csak a kérő imádságot értjük, szokatlan, hogy egy zsoltáron belül ennyiszer ismétlődik a felszólítás Isten magasztalására és dicsőítésére. De a Választott nép ezt tartotta feladatának, élethivatásának. Erre azonban minden nemzetet felszólít, hiszen Isten az egész világ, minden nemzet Ura. Őneki félő isztelettel tartozunk, ami nem egy kiszámíthatatlan, önkényes hatalomtól való rettegést, szorongást jelent, hanem Isten törvényeinek köteles betartását, mint hálát azért az áldásért, amelyet Tőle kérünk, és amely éppen a szövetségi hűség betartásában, a félő tiszteletben valósul meg.
SZENTLECKE: Gal 4,4-7
Nem lehet pontosan tudni, kik a galaták. A Galaták földjét az Apostolok Cselekedetei, Szent Pál apostol második missziós útjával kapcsolatban említi. A levelet feltehetőleg harmadik misszós útján írta az Apostol, a Római levél előtt. A galata levél központi témája a törvény. Szent Pál hevesen vitatkozik azokkal, akik Krisztus keresztje mellett még valamit szükségesnek tartanak az üdvösséghez, mert akkor Krisztus kereszthalála hiábavaló volt. Ám ahhoz, hogy bennünket kiváltson a törvény alól, alá kellett vetnie magát a törvénynek. Ez kétféleképpen is megvalósult:
– Amikor eljött az idők teljessége, asszonytól született – ez az egyetlen
hely, ahol szent Pál utal Jézus édesanyjára, akinek ezért ma Istenanyaságát
ünnepeljük;
Jézus alávetette magát az emberi természet törvényének;
– alávetette magát a mózesi törvénynek, amikor vállalta a körülmetélkezést.
Jézus Krisztusnak ez az alázatossága, önmaga alárendelése az emberi természet- és a mózesi törvénynek, teszi számunkra lehetővé, hogy Istent Atyánknak szólítsuk, ahogy bennünket erre Jézus Krisztus is tanít és, hogy a mennyország örökösei lehessünk. – Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha vállaljuk azt az engedelmességet, amelyre Jézus Krisztus nemcsak hív, hanem amelyre példát is ad, és amely Ővele együtt az Isten fiúságból, Isten gyermekségből következik és annak feltétele.
EVANGÉLIUM: Lk 2,16-21
A szentlecke arról beszél, hogy Jézus Krisztus asszonytól született és alávetette
magát a törvénynek. Ezt beszéli el az Evangélium is, amelynek első részét a karácsonyi pásztorok miséjéről már ismerünk: a pásztorok megtalálják Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet, – Mária, az asszony, aki Jézus Krisztust világra hozta, szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk. Nyolc nap után történt, amiről az Apostol azt mondja: „alávetette magát a törvénynek”. Ekkor kellett a fi úgyermekeket körülmetélni. Ez Jézus első „útja” a jeruzsálemi templomba, ahol születése után negyven nappal és tizenkét éves korában is ott látjuk. Az egész Lukács-evangélium nagy jelentőséget tulajdonít a templomnak és Jeruzsálemnek: itt kezdődik az üdvtörténet elbeszélése, Zakariás, Keresztelő Szent János születése hírüladásának
történetével, az egész Evangélium Jézus útja Názáretből Jeruzsálembe, az Apostolok Cselekedetei, pedig azt Evangélium útja, Jeruzsálemtől „a föld szélső határáig” – Rómáig. Ezt már a gyermekségtörténet előrejelzi. A gyermek a Jézus nevet kapja – „Isten az üdvözítő”, „Isten az üdvösség”. – Valóban, ahogyan az Apostol mondja, nincs üdvösség más névben, csak Jézuséban. Ahogyan Józsue bevezette a Választott Népet az Ígéret Földjére, úgy vezet bennünket Jézus Krisztus az örök élet Ígéretföldjére. „Jézusnak fogod őt hívni, mert ő szabadítja meg népét bűneitől” – mondja az angyal Józsefnek és Gábor arkangyal Máriának: „Jézusnak fogod hívni”. – Ő szabadít
meg bennünket is bűneinktől, azáltal, hogy alárendeli magát a törvénynek.

Kategória: Szentbeszéd, Zoltán atya


(hozzászólás letiltva).