EVANGÉLIUM: Lk 24,1-12
Miután bőségesen hallhattuk Isten igéjét az ószövetségi üdvrendben a
húsvéti virrasztáson és az Apostol intelmét, felhangzik a húsvéti örömhír,
az Evangélium. Az asszonyok és az üres sír történetét mindegyik evangélista
elbeszéli, hiszen ez az újszövetségi üdvtörténet csúcspontja, a mi hitünk és
hívő életünk alapja. A feltámadt Jézus Krisztusról szóló jó hír nélkül egész
keresztény életünk értelmét és alapját veszíti. A ragyogó ruhába öltözött „két
férfi ” szent Lukács evangéliumban ezzel kezdi szavait: „Miért keresitek az
élőt a halottak között?” – Mintha nekünk mondanák: Miért keresitek Jézus
Krisztust, Istent, az Életet a holt dolgok között, a magatok önző érdekei és
elképzelései között, amelyek veletek együtt halálra vannak ítélve? Ne itt keressük
a boldogságot, amelyet mindannyian keresünk, mert itt nem fogjuk
megtalálni. Csakis ott találhatjuk meg, ahol a feltámadt, élő Jézus Krisztus
van. – Majd hivatkoznak Jézus jövendölésére, hogy a bűnösök kezére kellett
kerülnie, akik fölfeszítik, de harmadnapra feltámad. – Már hallhattunk
arról, hogy a Lukács -evangélium az irgalmasság és megbocsátás jó híre. A
„bűnösök”, mi magunk, akiknek megváltására Jézus Krisztus meghalt, „kiemelt”
helyet foglalnak el a harmadik evangéliumban. – Az asszonyok hírt
visznek a tizenegynek és a többieknek – az Egyháznak, minekünk, ahogyan
ezt a többi evangélista is elmondja, amikor beszámol az üres sírról és Jézus
Krisztus feltámadásának jó híréről, Evangéliumáról. Abban is megegyeznek,
hogy az apostolok az asszonyok beszédét „üres fecsegésnek” tartották.
De abban is, hogy a történetben Péter apostol különös helyet foglal el. Míg
szent János arról értesít, hogy Péter és „a másik tanítvány” együtt futott a
sírhoz, itt csak Péterről hallunk. A kettő nem zárja ki egymást, de Péter neve
mindkét elbeszélésben megtalálható. Ezért nem alaptalan, amit mi katolikusok
szent Péterről és az utódjáról, Róma püspökéről, a pápáéról vallunk.
– Péterrel együtt menjünk a megdicsőült, feltámadt Jézus Krisztus sírjához.
Lehet, hogy előbb mi is csak csodálkozni fogunk, de ez a csodálkozás a Feltámadt
Jézus Krisztussal való találkozásban hitté lesz, ha az Élőt valóban
nem a holtak között keressük.

1. csütörtök: NAGYCSÜTÖRTÖK

Kiv 12,1-8.11-14; Zs 115; 1Kor 11,23-26; Jn 13,1-15

Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg!

2. péntek: NAGYPÉNTEK

(Paolai Szent Ferenc, Prohászka Ottokár)

Iz 52,13 – 53,12; Zs 30; Zsid 4,14-16; 5,7-9; Jn 18,1 – 19,42

A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze

3. szombat: NAGYSZOMBAT

4. vasárnap: HÚSVÉTVASÁRNAP

(Szevillai Szent Izidor)

ApCsel 10,34a.37-43; Zs 117; Kol 3,1-4; Jn 20,1-9

Jézust megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta őt

5. hétfő

(Ferrer Szent Vince)

ApCsel 2,14.22-32; Zs 15; Mt 28,8-15

Jézust feltámasztotta Isten, aminek mi tanúi vagyunk

6. kedd

ApCsel 2,36-41; Zs 32; Jn 20,11-18

Jézust, akit keresztre feszítettek, Krisztussá tette Isten

7. szerda

(De la Salle Szent János)

ApCsel 3,1-10; Zs 104,1-9; Lk 24,13-35

A názáreti Jézus nevében kelj föl, és járj!

8. csütörtök

(II.Rákóczi Ferenc, Széchenyi István)

ApCsel 3,11-26; Zs 8; Lk 24,35-48

Az élet fejedelmét megöltétek, Isten azonban föltámasztotta

9. péntek

ApCsel 4,1-12; Zs 117; Jn 21,1-14

Nincsen üdvösség senki másban, mint Jézus Krisztusban

10. szombat

(Szent Ezekiel)

ApCsel 4,13-21; Zs 117; Mk 16,9-15

Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el, amit láttunk és hallottunk

11. vasárnap: HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA

(Az isteni irgalmasság vasárnapja; Szent Szaniszló)

ApCsel 5,12-16; Zs 117; Jel 1,9-13.17-19; Jn 20,19-31

Az Úrban hívők sokasága egyre növekedett

12. hétfő

(Szent I.Gyula)

ApCsel 4,23-31; Zs 2; Jn 3,1-8

Megteltek mindnyájan Szentlélekkel, bátran hirdették az igét

13. kedd

(Szent I.Márton)

ApCsel 4,32-37; Zs 92; Jn 3,7-15

Nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról

14. szerda

(Szent Tibor)

ApCsel 5,17-26; Zs 33; Jn 3,16-21

Hirdessétek a népnek az erről az életről szóló tanítást!

15. csütörtök

ApCsel 5,27-33; Zs 33; Jn 3,31-36

Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akinek mi tanúi vagyunk

16. péntek

(Soubirous Szent Mária Bernadett, Szent Labre Benedek)

ApCsel 5,34-42; Zs 26; Jn 6,1-15

Örömmel távoztak, mert méltók voltak gyalázatot szenvedni Érte

17. szombat

ApCsel 6,1-7; Zs 32; Jn 6,16-21

Kiválasztották azokat, akik telve voltak Lélekkel és bölcsességgel

18. vasárnap: HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

ApCsel 5,27b-32.40b-41; Zs 29; Jel 5,11-14; Jn 21,1-19

Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek

19. hétfő

ApCsel 6,8-15; Zs 118,23-30; Jn 6,22-29

Isten nagy csodákat és jeleket tett a nép között

20. kedd

ApCsel 7,51 – 8,1a; Zs 30; Jn 6,30-35

Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!

21. szerda

(Szent Anzelm)

ApCsel 8,1-8; Zs 65; Jn 6,35-40

Elmentek, és hirdették Isten igéjét

22. csütörtök

ApCsel 8,26-40; Zs 65; Jn 6,44-51

Ha teljes szívedből hiszel, megkeresztelkedhetsz

23. péntek: SZENT ADALBERT

ApCsel 9,1-20; Zs 116; Jn 6,52-59

Választott eszközöm ő, hogy nevemet a népek elé vigye

24. szombat

(Szent György, Sigmaringeni Szent Fidél)

ApCsel 9,31-42; Zs 115; Jn 6,60-69

Az egyház a Szentlélek vigaszával telt el

25. vasárnap: HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

(SZENT MÁRK EVANGÉLISTA, Szent Ervin)

ApCsel13,14.43-52; Zs 99; Jel 7,9.14b-17; Jn 10,27-30

A pogányok örvendezve magasztalták az Úr igéjét

26. hétfő

(Szent Anaklét, Szent Radbert)

ApCsel 11,1-18; Zs 41-42; Jn 10,1-10

A pogányoknak is megadta az Isten a megtérést az életre

27. kedd

(Szent Zita)

ApCsel 11,19-26; Zs 86; Jn 10,22-30

Az Úr volt velük, ezért sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz

28. szerda

(Chanel Szent Péter, Szent Teodóra, Grignon Szent Lajos)

ApCsel 12,24 – 13,5a; Zs 66; Jn 12,44-50

Az Úr igéje növekedett és terjedt

29. csütörtök: SZIÉNAI SZENT KATALIN (ünnep)

1Jn 1,5 – 2,2; Zs 102 ; Mt 11,25-30

Ha világosságban élünk, akkor közösségben vagyunk egymással

30. péntek

(Szent V.Piusz, Takashi Nagai)

ApCsel 13,26-33; Zs 2; Jn 14,1-6

Ígéretét teljesítette Isten, amikor feltámasztotta Jézust

Forrás: https://www.katolikus.hu/igenaptar/201004.html

OLVASMÁNY: Iz 43.16-21
A nagyböjt a katekumenek számára az előkészület ideje. Húsvét éjszakáján
keresztelkedtek meg, ekkor lettek részesei Krisztus halálának, temetésének
és feltámadásának, ekkor születtek, – vagy születnek újjá vízből és
Szentlélekből. – Azok számára pedig, akik már megkeresztelkedtek ez szintén
előkészületi idő, mert húsvét éjszakáján megújítjuk keresztségi fogadalmunkat.-
Ennek az előkészületi időnek olvasmányai mind a keresztségre
emlékeztetnek bennünket. Izajás próféta a választott nép emlékezetébe idézi,
hogy az üdvösségtörténet két legnagyobb eseménye: az egyiptomi fogságból
való kivonulás és a teremtés pont a vízhez kapcsolódik: Isten kivezeti
választott népét száraz lábbal a Vörös tengeren át, a teremtésnél pedig Isten
elválasztja a vizeket és így lehetővé teszi az életet. – Ez a prófétai üzenet egy
sorsdöntő pillanatban hangzott el, amikor a választott nép egy új kivonulásra
készült: a babiloni fogságból. – Isten bennünket is kivezetett a keresztség
szentsége által az eredeti bűn rabságából, de azóta is újból és újból alkalmat
ad nekünk, különösen a nagyböjti időben, hogy bűneink fogságából
kiszabaduljunk az „újjászületés szentségei” (kiengesztelődés, szentgyónás,
eukarisztia- szentáldozás) által. De ennek a feltétele, hasonlóképpen, mint a
választott nép történetében: ne emlékezzünk a múltra: vagyis ne kívánkozzunk
vissza a bűn rabságába, fogságába, még akkor sem, ha ez szertefoszló
délibábjaival kecsegtet bennünket. – Isten megadja nekünk az újrakezdés
lehetőségét, ha azt mi is elfogadjuk, és készek vagyunk a régivel szakítani;
készek vagyunk elfogadni Isten kínálatát, ajánlatát, javaslatát, még akkor is,
ha annak következményeit nem látjuk egészen pontosan, a bűnben viszont
otthonosan, biztonságban éreztük magunkat. – Isten utat készít választottainak
a pusztában: az élet pusztaságában tanításával nekünk is utat mutat
Krisztus; múlt vasárnap ételről, táplálékról volt szó az olvasmányban; ma
arról beszél a próféta, hogy Isten csodálatos forrást fakaszt népe számára: ez
a keresztség és Krisztus tanítása, amely lelki szomjunkat oltja.
ZSOLTÁR: 126
Már több ízben hallottuk, imádkoztuk ezt a zsoltárt Sion foglyainak hazatéréséről.
– Most a nagyböjti időben, amikor a keresztségre, illetve a keresztség
megújítására készülünk, különösen időszerű ez az ének: a babiloni
fogságból való szabadulás az egyiptomi kivonulás megismétlése, ezt, pedig
az Egyház kezdettől fogva úgy értelmezte, mint a bűn rabságából való szabadulást
az újszövetségi „Vörös Tengeren”, a keresztvízen át. Ez az a hatalmas
dolog, amelyet az Úr művelt velünk, és ami örömünket igazolja, amiről
a húsvéti virrasztás öröméneke beszél: Jézus Krisztus halálával és feltámadásával
megmentett bennünket a bűn rabságából. –A megkereszteltek is megtapasztalhatják
ezt az örömet, amikor a húsvéti bűnbánatban megtisztulva
megújítják keresztségüket.
A zsoltár Isten jóságát a nyári esőhöz hasonlítja, amely megújítja a kiszáradt
folyókat. – A szárazság, aszály, pusztaság a bűn. – Az isteni kegyelem, a
keresztvíz megöntözi lelkünket, a bűnbánat fürdője megtisztítja szívünket,
és ismét lehetővé teszi a kegyelmi életet, hogy a keresztény élet gyümölcseit,
a jócselekedeteket megteremhessük.
Ám a keresztelendőknek és megkeresztelteknek tudniuk kell: a keresztény
élet, a bűntől való szabadulás, a feltámadás örömét, Jézus Krisztus
szenvedése és halála – verejtéke, könnyei és vére tette lehetővé számunkra. –
Ilyen vetés volt szükséges, hogy a feltámadás aratása megvalósuljon. – Akik
a keresztségben Krisztushoz kapcsolódunk, megtapasztaljuk a földi élet, a
keresztény élet vetésének keserűségét szomorúságát: könnyek között, sírva
vetünk, hiszen a vetőmagnak – nekünk – Jézus Krisztussal együtt a földbe
kell hullanunk. – Ám bármennyire csak a vetést tapasztaljuk földi életünkben,
hisszük és reméljük az örök élet, a feltámadás aratását.
SZENTLECKE: Fil 3,8-14.
A fi lippieknek írt levél legismertebb szakaszát, a Krisztus – himnuszt,
Krisztus alázatosságáról és felmagasztalásáról, virágvasárnap fogjuk hallani.
A mai szentleckében arról beszél az Apostol, hogy Krisztus Jézus ismeretéhez
mérten mindent hátránynak tartott, szemétnek tekintett és elvetett,
hogy Krisztust elnyerhesse, és hozzá tartozhasson. Számunkra nagyon erősnek
tűnnek ezek a szavak. A mi életünkben ugyanis Jézus Krisztusnak, Istennek
úgy lehet megvan a „helye”, de úgy gondoljuk sok minden más is
elfér mellette. Jézus Krisztushoz, az Ő elnyeréséhez nem ragaszkodunk feltétlen
és kizárólagosan: úgy gondoljuk, rajta kívül másra is építhetünk, főleg
önmagunkra. Ez által azonban nem válhatok megigazulttá, ez mind ahhoz
tartozik, amit az Apostol törvénynek nevezne, mert Jézus Krisztuson kívül
minden a törvény alá tartozik. – A megigazulás Jézus Krisztus kereszthalála
és feltámadása által valósult meg. Ennek lettünk részesei a keresztség szentségében.
Ám ahhoz, hogy feltámadásának erejét megismerjem, közösséget
kell vele vállalnom a szenvedésben. Mint hívő keresztény, nem vagyok, és
nem lehetek kivétel az élet szenvedéseitől, ám tudom, hogy Jézus Krisztussal
együtt szenvedek. Nem azt nézem, ami mögöttem van, hanem ami előttem:
tudom, hogy még szenvedéseim sem az értelmetlenségbe, hanem a beteljesedésbe
vezetnek. A bűnbánat szentsége éppen azt teszi lehetővé, hogy
az előttem álló üdvösségre fi gyeljek, ne múltam felett tépelődjem és sajnáltassam
magam. A nagyböjt előttünk álló szakasza erre emlékeztet, amikor
egyre többet beszél Krisztus szenvedéséről és újjászületésünk szent titkairól
és lehetőségeiről.
EVANGÉLIUM: Jn. 8,1-11
Ma szent János Evangéliumából hallunk részletet. A bűnökről és bűnösökről
lévén szó: menj, de többé ne vétkezzél – egészen szent Lukácsra emlékeztet.
Sokan nem is tudják, hogyan került a János-Evangéliumba. Ám ha
tudjuk, hogy szent János Jézus útjait írja le a jeruzsálemi ünnepekre, akkor
ez az elbeszélés sem lesz idegen az ő Evangéliumában, hiszen az Olajfák
Hegyéhez és a jeruzsálemi templomhoz kötődik.
A helyzet világos és egyértelmű (a vádlók számára): az asszonyt házasságtörésen
érték. (Hogy a másik fél, a férfi hol van, arról hallgat a történet,
hiszen ő a vádlók szerint, büntetőjogi szempontból nem játszik szerepet).
Nem az asszony megkövezése, a törvény által előrelátott méltó megbüntetése
a kérdés, hanem Jézus próbatétele: mit mond Jézus egy olyan helyzetben,
amelyet a Mózesi törvény egészen világosan és egyértelműen „szabályoz”. Ha
pedig tartja magát a törvényhez, hol marad a Jézus Krisztus által meghirdetett
irgalmasság? Vajon kimond-e Jézus egy halálos ítéletet („megáldja-e az
Egyház a fegyvereket”?) Jézus lehajol és ír. Hogy mit írt a földre nem tudjuk,
azonban a vádlók reakciójából sejthetünk valamit – mert azok egymás után
eloldalogtak Jézus felszólítása után: „Senki sem ítélte el az asszonyt?” Ha a
vádlók nem ítélték el, miért ítélné őt el Jézus? – Ezért én se vessek másra
követ, mert nem vagyok bűn nélkül. Helytelen azonban az a következtetés,
hogy Jézus jóváhagyja a bűnt. Hiszen világosan mondja: ne vétkezz többé!
Jézus Krisztus – és szolgálata által az Egyház megbocsát, de a bűnt nem
hagyja jóvá. Ez pedig nagy különbség!

OLVASMÁNY: Józs 5,9a. 10-12
Józsue könyve elbeszéli, hogyan ünnepelte a választott nép az Ígéret Földjének
küszöbén a húsvétot. De arra is fény derül ebből az olvasmányból,
hogy az ünneplést ekkor bővítette ki egy továbbival: a kovásztalan kenyér,
az első termésből készült kenyér ünnepével. Ekkor szűnt meg a mannahullás,
mert a vándorló nép hazára talált, és Isten a továbbiakban a nép tevékeny
munkája által akarja választott népét megajándékozni a mindennapi
kenyérrel. – Az egyiptomi fogságból való szabadulás keresztségünk előképe.
Az Igére Földje pedig az örök életé. – De a keresztség (és bérmálás, mely a
keresztséggel összefügg, mert ennek megerősítése) után mindjárt ott találjuk
az Oltáriszentséget, a kovásztalan kenyeret, amellyel a húsvéti vacsorán
Krisztus egyrészt, mint mannával, égből szállott szent kenyérrel, másrészt,
pedig mint az Ígéret Földjének, az örök életnek kenyerével, lakomájával táplál
minket. – Keresztségünk legcélravezetőbb megújítása a nagyböjti bűnbánat
és megtérés, amelynek azonban egész életünkre ki kell terjednie. Hogy
ez a megtérés, bűnbánat mennyire összefügg az Eukarisztiával, az Oltáriszentséggel,
a szentmise lakomájával, azt az Evangélium bizonyítja legjobban,
amely arról beszél, hogy a tékozló fi ú atyja, örömében, hogy fi a hazatért
ünnepi lakomát rendez. – Krisztus is ünnepi asztalt terít a szentmisében,
nekünk, ha valóban bűnösöknek valljuk magunkat, akiknek szükségünk
van megtérésre. – A nagyheti szertartások, mi több, az egész egyházi, liturgikus
év csúcspontja, tetőfoka a keresztségi fogadalom megújítása húsvét
éjszakáján. Amikor, miután a bűnbánat szentségében – a húsvéti szentgyónásban
– megvallottuk bűneinket, és eleget tettünk a nagyböjti felhívásnak
az önfegyelmezésre, ellene mondunk a bűnnek és megvalljuk hitünket Istenben,
Krisztusban, a Szentlélekben, az Egyházban és az örök életben. –
De ez mindig annak a lakomának a keretében történik, azzal a lakomával
fejeződik be, amelyet a feltámadt Krisztus a szentmisében, mintegy az Ígéret
Földjének, az örök boldogságnak küszöbén számunkra rendez.
ZSOLTÁR: 34
Gyakran olvassuk, halljuk az „Eukarisztia”-szót, mint az Oltáriszentség,
szentmise megjelölését. Ez a görög szó „jó hálaadást” jelent. – Jézus, mielőtt
megtörte a kenyeret, hálát adott, áldást mondott. – A hálaadást általában
hálalakoma követte. Erre emlékeztet bennünket ez a lakoma, amelyet a tékozló
fi ú atyja rendezett, és amelyre a zsoltár hív bennünket: „ízleljétek és
lássátok”. – Isten jóságát tehát nem csak láthatjuk, nemcsak hallhatunk róla
a kinyilatkoztatás, Biblia, vagy a hívek elbeszéléséből, hanem meg is ízlelhetjük.
Amit a mai hálazsoltárban a megszabadult szenvedő elmond, minden további
nélkül alkalmazható a keresztségre és a bűnbánatra, amelyre most a
nagyböjti időben készülünk: a bűnbánatban az Úrhoz fordulunk, és itt megtapasztaljuk,
hogy meghallgat minket: ha töredelmesen feltárjuk bűneinket,
a gyóntató által valamit megtapasztalhatunk ebből a meghallgatásból. – A
bűnbánat által szabadít meg bennünket Isten az egyetlen bajtól, és minden
baj gyökeréről: a bűntől. – Minden kíntól és szenvedéstől megszabadulunk,
mert a lelki szenvedéseket és kínos helyzeteket a bűn eredményezi. Ha bűneinkből
megszabadulunk, felszabadulunk a szégyenérzettől is. – Ezt csak
akkor tudjuk megérteni és átélni, ha magunk is megízleljük Isten jóságát:
nem zárkózunk el a húsvéti, nagyböjti bűnbánat, gyónás elől. – Ezt a tapasztalatot
nem szabad visszatartanunk! El kell mondanunk másoknak!
Másokat is biztatnunk kell a zsoltár szavaival: „Ízleljétek és lássátok, mily jó
az Isten hozzánk!” – Jöjjetek ti is nagyböjti bűnbánatra, engesztelődjetek ki
Istennel, embertársaitokkal, saját lelkiismeretetekkel, utána, pedig a szentáldozás
húsvéti lakomájában még jobban megtapasztalhatjátok, testileg, lelkileg
ízlelhetitek Isten jóságát.
SZENTLECKE: 2 Kor 5,17-21
A korintusiakhoz írt második levelet az első korintusi utáni időre helyezhetjük,
szent Pál harmadik missziós útjára.
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. Jézus Krisztus kereszthalála
és feltámadása nem a régi felületes felújítása, vagy helyreállítása. Ő
megszűnteti a régit, és valami új valósul meg, amit Isten visz végbe. – Ennek
kell történnie mivelünk is: nagyböjtben és egész életünkben. Engedni,
hogy Isten megszüntesse bennünk, életünkben a régit, a bűnöset, és megvalósítsa
az újat: az ő gyermekeinek életét. Ez már megtörtént a keresztség
szentségében, amikor a régi ember meghalt és eltemették és új teremtménynyé
lettünk. Ismerve gyarló, esendő természetünket, Jézus Krisztus által, a
bűnbánat szentségében, szentgyónásban ismét részesei lehetünk ennek a
kiengesztelődésnek. Mi több, megtörténik, amit mi emberek el sem tudunk
gondolni: Isten nem tartja számon bűneinket. Ezt a kiengesztelődést Jézus
Krisztus, miránk, az Egyházra bízta, ami nem csak a feloldozás hatalmát jelenti,
hanem azt is, hogy nekünk, magunknak is keresnünk kell az alkalmat
a kiengesztelődésre: Istennel és embertársainkkal.
Számunkra úgy lehet idegen a bibliai kifejezés: Isten „bűnné” tette Jézus
Krisztust, aki bűnt nem ismert, hogy általa „Isten igazságossága” legyünk.
– Ő annyira magára vette bűneinket, annyira a „bűn hordozója” és engesztelő
áldozata lett, hogy már ő maga is bűnné lett; mi viszont ez által olyan
mértékben megigazulhatunk, igazakká lehetünk, hogy mi magunk „Isten
igazságossága” leszünk, mert a bűnnek már nem lesz helye bennem, életemben.
EVANGÉLIUM: Lk 15,1-3. 11-32
A farizeusok és írástudók rossznéven veszik Jézustól, hogy szóba áll a
bűnösökkel, sőt, együtt eszik velük. Lehet, hogy hozzájuk hasonlóan mi is
rossznéven vesszük ezt Jézustól, nem gondolva, hogy mi vagyunk ezek a
bűnösök, én vagyok az, akivel Jézus bűneim ellenére szóba áll, sőt együtt
eszik velem, az eukarisztikus lakomán. Ezért mondja el Jézus három példabeszédét,:
az elveszett bárányról, az elveszett drahmáról és a tékozló fi úról –
vagy amint újabban szokás nevezni: az irgalmas Atyáról. – De úgy is lehetne
mondani: a féltékeny testvérről. Mert hiszen Jézus azt akarja mondani, ha
nem tudom, hogy én vagyok az a fi ú, akit bűneim ellenére, amikor hazatérek
az atyai házba, megtérek, a Mennyei Atya szeretettel fogad, sőt az eukarisztiában
lakomát rendez számomra, hanem azt gondolom, hogy tökéletes
vagyok, nincs szükségem megtérésre, a bűnösök azok mások – értelmetlenkedve
fogok állni és nézni, épp úgy, mint a tékozló fi ú testvére. – Tudjuk,
hogy szent Lukács evangéliumában különös hangsúlyt kap a megbocsátás,
irgalmasság. Ő jegyezte fel nekünk Jézus szenvedéstörténetében a megtérő
gonosztevőről, „jobb” latorról szóló részletet is. Mindezt csak akkor tudom
megérteni, ha tudom, hogy én vagyok ez a bűnös. Akkor nagyon is fogok
örülni annak, hogy Jézus szóba áll velem, sőt együtt étkezik.
Az atya fi a elébe siet, nyakába borul és megcsókolja. Ilyen lelkülettel kell
lennünk a bűnbánat szentsége, szentgyónás iránt: tudva, hogy a Mennyei
Atya elénk siet. – Lehet, olykor mi is olyan mélypontra süllyedünk, mint a
tékozló fi ú, de Isten ezt is fel tudja használni arra, hogy a bánat felébredjen
bennünk.
Az ünneplő ruha, az isteni kegyelem menyegzős köntöse, amelybe bennünket
a keresztségben öltöztetett, de amelyet bűneinkkel elveszítettünk,
de a bűnbánatban visszanyerünk. A gyűrű az istengyermekséget jelenti:
azt, hogy újból a mennyország örökösei leszünk. Az örömlakoma, pedig az
eukarisztikus vendégség, az örök élet lakomájának elővételezése az Egyházban.
A bűn által halottak lettünk. De a keresztségben Krisztussal együtt meghaltunk
és új életre – Isten gyermekeinek életére támadtunk. Isten emberszerető
jósága ezt újból lehetővé teszi a bűnbánat – kiengesztelődés szentségében.
Ez az öröm nem csak a magam kis, szűk öröme, mint ahogyan a Jézus
Krisztus által meghirdetett boldogság sem a magunk magánboldogsága.
Akkor tudok igazán örülni, ha annak örülök, hogy minél többen visszataláltak,
hazataláltak az idei nagyböjtben az atyai házba, az Egyházba.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi hallgatóinak ő a bácskai professzor, a tudományos világnak a termékeny író, a budapesti Táltos utcai Szent Kereszt-templom híveinek pedig a filozófus atya.

Rokay Zoltán Szabadkán született 1947-ben, és már nagyon korán kiderült, hogy bár édesapja patikus volt, a gyerekből sosem lesz vegyész. A humán tudományok is csak később szippantották magukba, mivel vizuális típus lévén nehezen értette a felnőttek rajongását a betűkkel tömött sorok iránt. Még szerencse, hogy szüleinek megvolt a klasszikus Arany Biblia, amelyben Tiziano, Raffaello és Rubens festményeinek reprodukciói illusztrálták a történeteket.

Ám egészen a gimnázium utolsó évéig kellett várni, mire igazán megszerette a tanulást, az olvasást és az írást, ez végül olyan jól sikerült, hogy ma sem tudja abbahagyni. Folyamatosan publikál, részben felsőoktatási pozíciója okán, részben pedig azért, mert egy-egy új felfedezését feltétlenül szeretné másokkal is megosztani.

Teológiai munkásságában az Ószövetséggel foglalkozik, részben azért, mert kedvenc bibliai fejezete a Zsoltárok könyve, amelyben boldogan olvassa „a költészet és az imádság minden formáját”. Filozófiai témája a filozófiatörténet, vallja, hogy úgy kell megközelíteni ezt az elvont tantárgyat, hogy az mondjon valamit az életről. Tudja, hogy ha Kant megismerésének két a priori feltételéről: a térről és az időről beszélünk, az bizony keveseknek mond valamit. De ha hallgatóinak azt mondja, hogy a templomi hirdetésekben azt kell közölni, hogy mi lesz, mikor és hol, az mindjárt érthetővé teszi a tér-idő összefüggését. És amikor vasárnaponként prédikál a Táltos utcában, akkor is az élet nyelvére lefordított filozófiát és teológiát próbálja felhasználni, mert szerinte Heidegger és Hegel emlegetése nyomán „kiürülnének a templomok”.

Gyerekkora óta érdeklődött a német kultúra iránt, végül Innsbruckban és Kielben járhatott egyetemre, illetve doktorálhatott. Az ott tanultak nagy hatással voltak gondolkodásmódjára, azóta is a német szentíráskutatásból és filozófiából építkezik. Olyannyira, hogy 2008-ban őt kérte fel a Szent István Társulat, hogy XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című könyvét fordítsa magyarra.

De nemcsak a német világ érdekli. A flamand szalonprecizitás mellett örömmel nézi a magyar festők mű­veit is. Különösen, ha azoknak van valami közük szűkebb szülőhazájához, a Bácskához is. Than Mór festőművész például Óbecsén született, ahol ő tizenöt évig volt plébános, és minden nap Than oltárképe alatt misézett. Kedvenc felfedezése, hogy Schöfft József festőművész hány szállal kapcsolódik Budapesthez és Szabadkához egyaránt. (Schöfftről nevezték el a hittudományi karhoz közel eső Képíró utcát, ő festette a terézvárosi és a tabáni templom oltárképét, továbbá szülővárosának, Szabadkának azt a nyolc oltárképet, amelyet Rokay Zoltán még gyerek ministránsként csodált.)

Budapest bejárása mellett, ha teheti kirándul, de legfőképp tudományos munkájának szenteli magát, mivel gondolatainak megosztása saját bevallása szerint már nemcsak a munkájává, de kedvtelésévé is vált.

OLVASMÁNY: Kiv 3,1-8a 13-15
Isten az égő csipkebokorból szól Mózeshez. Mindannyiunk számára ismert
történet, elbeszélés. Akik már jártak mohamedán mecsetben, azok azt
is tapasztalhatták, mennyire él még egyes keleti vallásoknál a szokás, hogy
a szent helyeken le kell tenni a lábbelit. Isten az ő jelenlétével minden helyet
megszentel. A Bibliának már ez az ünnepélyes bevezetése rá akar mutatni
milyen fontos üdvtörténeti eseményt beszél el. Isten találkozik az emberrel
– Mózessel – és közli vele tervét az ószövetségi üdvtörténet legkiválóbb, központi
eseményével kapcsolatban: hogyan akarja a választott népet kivezetni
az egyiptomi fogságból. – Maga Isten neve is magában rejti ezt a megszabadítói,
felszabadítói tulajdonságát: aki van. Héberül (zsidóul): JAHVE amiből
pontatlan olvasás következtében lett: Jehova – amit sokan nem tudnak),
Jahve annyit jelent: aki van; én vagyok, aki vagyok; De nem úgy, hogy az,
hogy Isten van, vagy nincs, az engem, vagy bárkit közömbösen tud hagyni,
hanem, ezen múlik az én egész emberi életem. Attól függ, van-e értelme az
életemnek vagy nincs, hogy van-e Isten vagy nincs? Attól függ, hogy ember
tudok-e maradni, emberiesen, humánusan tudok-e viszonyulni embertársaimhoz,
hogy elfogadom-e Isten létezését vagy sem. Ha megtagadom
Istent, vele megtagadtam embertársamat is. Tehát nem lehetek közömbös
azzal a kérdéssel szemben, van-e Isten vagy nincs. – De még sokkal többet
is jelent ez a név: én vagyok, aki itt vagyok, aki veled leszek.. Tehát nemcsak
Isten létezését, hanem Isten megváltói jelenlétét: a történelemben és életemben
– nemcsak az ószövetségi választott nép történetében, nemcsak Mózes
életében. – Az én életemben, az Egyház életében, az Egyház történetében is,
és Istennek ez a megváltói jelenléte az én életemben a keresztség szentségében
kezdődött. Azóta Isten az én számomra is Jahve: aki van, aki jelen van,
aki velem van. – Mózes meghívása az ószövetségi Húsvét első lépése volt. Az
újszövetségi húsvét misztériumát a húsvéti szentségek – gyónás, áldozás által
újítjuk meg: itt tapasztaljuk meg, amit Mózes az égő csipkebokorról szóló
elbeszélésben: Isten megváltói jelenlétét Krisztus által; hogy Isten valóban
az, aki van, aki velünk van, aki velünk lesz: Jahve.
ZSOLTÁR: 103
Isten jósága a megbocsátásban mutatkozik meg. – Gyakran gondoljuk,
Isten úgy szolgáltat igazságot, úgy köteles igazságot szolgáltatni, ahogyan
mi szeretnénk. Akiket tehát baj ér, azok bizonyára bűnösök, mi pedig, amíg
minden jól megy, bizonyára ártatlanok és igazak vagyunk, mert Isten különben
már megbüntetett volna, hiszen ő igazságos.
Az Evangéliummal összhangban a mai zsoltár is arra tanít, hogy az isteni
igazságszolgáltatás nagyon különbözik ettől a kezdetleges, gyerekes felfogástól,
elképzeléstől. – Az Ő igazságossága az ember üdvösségét szolgálja. A
megbocsátásban, a kegyelemben és irgalomban, valamint türelemben nyilvánul
meg. – A megbocsátás a keresztség lényegéhez tartozik. Tudjuk, a keresztvíz
lemossa az eredeti bűnt és minden más bűnt. A keresztelendőnek,
aki húsvét éjszakáján részesül az újjászületés szentségében, meg kellett tanulnia,
tapasztalnia a bűnök bocsánatának hitigazságát. Számunkra is időszerű
ez a tanítás, mivel a nagyböjti bűnbánatban megtisztulva készülünk
keresztségünk megújítására. – A bűnök bocsánata hitigazság. Ezért csak az
Istenfélők, vagyis benne hívők és Krisztus tanítása szerint élők tapasztalják
meg – azáltal, hogy maguk is gyakorolják a megbocsátást. –A keresztelendőkkel
nekünk is meg kell értenünk az isteni igazságszolgáltatás logikáját,
törvényszerűségét: Ő közölte velünk utait, amelyeken járnunk kell, paran–
csait, amelyek szerint élnünk kell. Az igazságszolgáltatás akkor történik,
amikor az út végére érünk, amikor életünk befejezzük. Isten mindaddig türelemmel
vár.
SZENTLECKE: 1 Kor 10,1-6.10-12
Szent Pál korintusiakhoz írt első leveléből vesszük a mai szentleckét. Az
Apostol a kivonulás, pusztai vándorlás eseményére utal: a mannára, a felhőoszlopra
és a sziklából fakasztott vízre. Amikor az Újszövetség vízről beszél,
a keresztvízre, keresztségre utal, amelynek megújítására most, a nagyböjti
időben készülünk. Így a Vörös tengeren való átkelés és a felhő is keresztségünket
jelenti: mi a keresztvízen át a bűn rabságából az örök élet Ígéret
földje felé haladunk – Jézus Krisztust követve. Őt jelzi egyrészt a tűz és felhőoszlop,
amelynek szintén részei leszünk a keresztségben – hiszen a felhő
nem más, mint víz, Krisztus a keresztvíz, az élő víz, amelyen átmentünk
keresztségünkkor. – A szikla, amelyből Mózes vizet fakasztott, Krisztust jelenti,
akinek oldalából a kereszten vér és víz folyt ki: belőle, az ő oldalából
született az Egyház és annak szentségei: a keresztség és az Eukarisztia, amelyekhez
a többi szentség kapcsolódik. Az Eukarisztia előképét a mannában
is felismerhetjük, amint erre Szent János evangéliumának hatodik fejezetében
Jézus kifejezetten utal.
A pusztai vándorlás azonban a kísértés, próbatétel eseménye is volt: nem
csak Isten tette próbára a választott népet, hanem zúgolódásával, lázadásával
az is próbára tette az Úr türelmét. – Így földi életünk zarándokútja is
pusztai vándorlás, amint a negyven évre a nagyböjt negyven napja emlékeztet.
Bennünk is meg van a lázadás, elégedetlenség hajlama. Ezért mondja
szent Pál, hogy amit megírtak okulásunkra írták meg, hiszen mi vagyunk,
akik a végső időkben élünk. A nagyböjtben, a tanulás idején, különösen kell
ügyelnünk arra, nehogy azt gondoljuk, oly biztonságosan állunk, hogy nem
eshetünk el.
EVANGÉLIUM: Lk 13,1-9
Jézusnak szörnyülködve vittek hírt azokról a Galileaiakról, akiknek vérét
Pilátus az áldozat vérével vegyítette, vagyis áldozat bemutatás közben
kioltotta életét. Valószínű abban a reményben, hogy Jézus majd együtt szörnyülködik
velük és ebből annak a következtetésnek kell származnia, hogy
ezek biztos nagy bűnösök. Jézus viszont mindjárt a lényegre tér: gondoljátok,
hogy ezek nagyobb bűnösök voltak, mint a többi galileai? – Isten igaz–
ságszolgáltatása nem látványos, nem emberi elgondolások szerint történik.
És utána rögtön szembesíti a hírhozókat saját dolgukkal, ügyükkel: Ha nem
tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. A megátalkodottság,
a bűnbánat visszautasításának következménye, ugyanolyan rossz, ha
nem nyilvánvaló és nem is fi zikai jellegű, mint az előadott brutális mészárlás.
– Jézus nem szörnyülködik együtt, és nem ítélkezik azok felett, akik azt
gondolják, hogy akik így járnak, nagy bűnösök: legalább is nagyobbak, mint
ők. – E helyett egy olyan balesetről beszél, amely nem az idegen galileaiakat
sújtotta, hanem a jeruzsálemieket. Akikre Siloámban rádőlt a torony. Vajon
ezek nagyobb bűnösök voltak, mint a többi jeruzsálemi, vagyis mi mindannyian,
akik zavartalanul éljük világunkat? Nem. De ha bűnbánatot nem
tartunk, mindnyájan elveszünk. Ebből látszik, hogy a bűnbánat a keresztény
élet lényege. Nem valami mellékes, amit könnyelműen vehetünk, hanem keresztény
életünk alapja. Ennek az igaz bűnbánatnak első feltétele, hogy másokat
ne tartsunk bűnösebbeknek, mint önmagunkat, különösen a bajbajutottakat,
vagy azokat, akik szerencsétlenül jártak, önmagunkat pedig, mert
pillanatnyilag nem fenyeget bennünket semmilyen veszély, kiválóbbaknak
és kevésbé bűnösöknek tartsuk, mint mások.
Jézus záró példabeszéde emlékeztet Isten türelmességére, de int, hogy
ezzel a türelemmel vissza ne éljünk. – Legyünk hálásak Istennek, hogy az
idei nagyböjtöt megértük, ismét időt és lehetőséget nyújtott a megtérésre.
Ezért, késlekedés nélkül járuljunk a húsvéti szentségekhez – szentgyónáshoz,
szentáldozáshoz, mert különben elveszünk; teremjük Isten kegyelméből
a bűnbánat méltó gyümölcsét, mert egyébként kivágnak minket, mint
terméketlen fát.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából idén kilencedik alkalommal adják át a „Parma fidei – a Hit pajzsa díjat”. A 2010. év kitüntetettje: Regőczi István, az „Isten vándora”.

A kitüntetést Mádl Dalma adja át február 27-én, szombaton délelőtt 11 órakor Budapesten, a felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplomban (I. ker. Batthyány tér 7.). Az ünnepségen felszólal Semjén Zsolt képviselő, a laudációt Bolberitz Pál professzor mondja.

A Hit pajzsa díj alapítói: Horváth Béla volt kisgazda országgyűlési képviselő, akinek országgyűlési határozati javaslatára vezették be 2001-ben a „kommunizmus áldozatainak emléknapját”, valamint a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író. A kitüntetést azon egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra évtizedeiben is hűek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz.

forrás: Magyar Kurír

OLVASMÁNY: Ter 15,5-12. 17-18
Az ősegyházban a nagyböjti idő volt az előkészület ideje a katekumenek
számára, akik húsvét éjszakáján részesültek a keresztség szentségében,
mintegy magáévá téve az Egyház szent Pál apostol szavait: „akik megkeresztelkedtetek,
meghaltatok és eltemetkeztetek Krisztussal, hogy új életre
támadjatok!” – Az Egyház szorgalmazza a katekumenátus újraélesztését:
részben rákényszerítik a körülmények: amennyiben egyesek szüleik hanyagsága
vagy más keretadottságok következtében felnőttkorukban ismerik
meg Krisztus tanítását és ekkor akarnak csatlakozni az Egyházhoz, részben
pedig, hogy a már megkereszteltekben is tudatosítsa, elmélyítse az Istengyermekséget
és az Egyházhoz tartozást. – De mi is történt tulajdonképpen
a keresztség szentségében? A válasz igen egyszerű: Isten új szövetséget kötött
velünk. Ennek az új szövetségnek az előképei azok, amelyeket Isten a választott
néppel több ízben is kötött, ismét és ismét megújított. Ezért érthető,
hogy a nagyböjti időben az Egyház a vasárnapi szentmisék olvasmányaiban
a hívők lelki szeme elé tárja ezeket az üdvtörténeti eseményeket, hiszen ez
volt a „hittan” a katekumenek számára, ez a lelki oktatás a mi számunkra,
akik a bűnbánat és az Eukarisztia, a szentgyónás és a szentáldozás által
akarjuk megújítani ezt a szövetséget. – Az Ábrahámmal kötött szövetség
egy egész sajátságos szertartás által történik: a kettédarabolt áldozati állatok
között végigvonul egy tüzes kemence. – Ez azt jelenti, hogy Isten a két egymástól
távolálló szövetségest egybekapcsolja, egyesíti. A ragadozó madarak,
amelyeket Ábrahámnak el kellett hessegetnie, a kedvezőtlen körülmények, a
bűnök, a zavaró tényezők, amelyek el akarják rontani, meg akarják hiúsítani
a szövetséget Isten és ember között. – Isten ígérete az utódok sokaságáról és
a nagy kiterjedésű országról az Újszövetségben valósul meg: az Egyház, az
Újszövetség választott népe a hívők közössége, amely a keresztség szentsége
által születik, betölti az egész földkerekséget. Húsvét éjszakáján de egész
éven át is, a Krisztusban hívők sokasága csatlakozik a keresztség szentsége
által az Újszövetség választott népéhez.
ZSOLTÁR: 27
A Tábor hegyén a tanítványok megpillanthattak valamit Isten dicsőségéből,
fényességéből, világosságából. – Ennek a világosságnak kellett beragyognia
az előttünk álló utat, amelyet Krisztussal együtt kellett járniuk: a keresztutat.
– Isten nekünk is világosságunk. Habár a keresztség arra kötelez,
hogy Jézus Krisztussal együtt járjuk az élet keresztútját, mégis felragyogott
nekünk Krisztus világossága, ahogyan ez a húsvéti virrasztás elején kifejezésre
jut a húsvéti gyertya világossága által. Krisztus világossága eloszlatja a
félelem és a kétely éjszakáját. A húsvéti virrasztás elején felragyogó húsvéti
világosság fényénél újítjuk meg keresztségi ígéreteinket.
Kereszténynek lenni, annyit jelent, mint Isten arcát keresni. Ezt viszont
úgy kell értenünk, hogy bármit teszünk, abban a meggyőződésben tesszük,
hogy Isten jelenlétében történik – Minden igyekezetünk végső célja Isten;
mindig fel kell tennem a kérdést: vajon most szem előtt tartom-e Istent,
Isten arcát?
Isten arca itt a földi életben csak lelki szemünk, a hit számára hozzáférhető.
Talán olykor belefáradunk Isten arcának keresésébe. Úgy érezzük, elrejtette
előlünk arcát, eltaszított magától. – Ezért van szükségünk az állhatatosságra,
kitartásra, hogy akkor is szilárd lélekkel hagyatkozzunk Istenre, amikor éppen
nem érezzük közelségét. – Ezért nélkülözhetetlen az örök életbe vetett
hit: hisszük, hogy Isten jóságát majd az élők földjén látjuk meg. – Mi az Újszövetségre
támaszkodva a mennyországra gondolunk, amikor ezt halljuk,
mondjuk. – Ám az eredeti ószövetségi értelmezés erre, a jelen életre gondol:
itt, ebben az életben kell meglátnunk Isten jóságát. – Nem helytelen ez az
értelmezés sem: hiszen ebben az életben kell keresnem Istent. S ha ezt megteszem,
már meg is láttam jóságát, mert Isten jósága magában az Istennek
tetsző életben van.
A keresztény életnek van még egy nélkülözhetetlen kelléke: a tanúságtétel.
– Ezt így fejezi ki a zsoltár: – „Társaimnak szívesen mondom rólad: törekedjetek
meglátni arcát!” – A nagyböjtben mi is mondjuk el ezt testvéreinknek:
törekedjetek a bűnbánat, nagyböjti gyónás, húsvéti szentáldozás által
meglátni Isten arcát. – Ha közösen keressük, könnyebben találjuk meg.
SZENTLECKE: Fil 3,17-4,1
A fi lippiekhez írt levélből már több részlet ismerős számunkra: ádvent
harmadik vasárnapjától („Örvendjetek…”) virágvasárnapról (Krisztus alázatossága
és engedelmessége), azt is tudjuk, hogy a fi lippiek különösen szent
Pál szívéhez nőttek: „örömömnek és koronámnak” nevezi őket. Az Apostol
példája követésére szólítja fel őket – és minket. Vajon az én keresztény,
krisztusi életem szolgálhat-e követendő példaként másoknak? Most, a nagyböjti
időben mindent meg kell tennem, hogy szent Pállal ugyanezeket elmondhassam.
Vagy énrám is az vonatkozik, amit az Apostol könnyek között
mond: „Sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei”? S amit a
továbbiakban mond, nagyon is ráillik fogyasztó társadalmunk felfogására és
a magunk körül, netán önmagunkban is tapasztalható erkölcsi eltévelyedésre,
amely fenntartás nélkül dicsekszik azzal, ami az ember gyalázatára válik.
Sajnos az ilyen gondolkodásmód olykor észrevétlenül magával ragad, azt
magunkévá tesszük, anélkül, hogy az Evangélium fényében elbírálnánk. –
Ezért irányítja, most a nagyböjti időben az Apostol fi gyelmünket a mennyei
hazára, arra a hajlékra, amelyet Péter akar készíteni Jézusnak, Mózesnek és
Illésnek, amiből a színeváltozáskor valamit megtapasztalhatott a három választott
tanú.
Ezt a változást gondolkodásunkban, életünkben, csak Jézus Krisztus hajthatja
végre azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vetett. – Ő testünket
is átalakítja, amely törékeny, múlandó, alá van rendelve a halálnak. – A
nagyböjtben keresztségünk megújítására készülünk. Ez által lettünk hasonlóak
Krisztushoz: halálában és temetésében, ez tesz hozzá hasonlóvá bennünket
a feltámadásban is.
EVANGÉLIUM: Lk 9,28b-36
Ahogyan nagyböjt első vasárnapján minden évben Jézus megkísértéséről
szól az Evangélium, úgy nagyböjt második vasárnapján Urunk színeváltozásáról
hallunk minden évben. Ám itt is fel kell fi gyelnünk szent Lukács
evangéliumának sajátosságára: Jézus azért megy fel a hegyre, hogy imádkozzon
a három tanítvánnyal. – Arca imádság közben teljesen átváltozott.
A Lukács evangélium nagy súlyt fektet arra, hogy Jézus egylényegűsége, az
Atyával való elválaszthatatlan kapcsolata, mindenek előtt akkor nyilvánul
meg, amikor Jézus imádkozik. Ez történik működésének döntő pillanataiban:
a keresztelésnél, a tanítványok kiválasztásánál; mielőtt imádkozni tanítaná
őket. Így itt is: imádkozik és ez az imádság, elváltoztatja Őt. – Ő az Atya
választottja, mondja a Lukács evangélium. Mi is a Mennyei Atya választottai
vagyunk a megváltás és a keresztség által. A mi esetünkben is az imádságban
valósul meg ez a kapcsolatunk a Mennyei Atyával. Ezért különösen a
nagyböjti időnek kell a bensőséges imádság időszakának lenni. Most többet
kell imádkoznunk, buzgóbban kell gyakorolnunk az irgalmasság tetteit,
hogy az újjászületés szentségei által – a keresztség, illetve a szentgyónás
és szentáldozás által Isten választottainak életére jussunk. Az imádságban
tapasztalhatjuk meg, milyen jó együtt lennünk Jézus Krisztussal: a megdicsőülés
hegyén, az imádság hegyén a Krisztussal való együttlét sátoros ünnepén.
– Vajon azt mondjuk: Uram, jó nekünk itt lennünk, vagy idegen és
unalmas számunkra az imádság, az együttlét Jézus Krisztussal?
Fel kell még fi gyelnünk arra, hogy szent Lukács azt is elmondja, hogy
Jézus Mózessel és Illéssel – a törvény és a próféták, minden ígéret képviselőivel
Jézus haláláról beszélgetnek. Ebben a megváltói halálban fog beteljesedni
mindaz, amit a törvényben és a prófétáknál megírtak. Ez az út vezet
arra a dicsőségre, amelyből a tanítványok valamit megtapasztaltak, amikor
felébredtek. Jézusnak Jeruzsálemben kell elszenvedni kereszthalálát és bejutni
ebbe a dicsőségbe, amely őt ezen a szent hegyen imádság közben, út
közben Jeruzsálem felé beragyogta.

OLVASMÁNY: Mtörv 26,4-10
A nagyböjti idő előkészít bennünket üdvösségünk legnagyobb ünnepére:
a húsvétra. – De nemcsak Krisztus feltámadásának ünnepét értjük húsvéton,
hanem keresztségünk ünneplését is, amely által részesei lettünk Krisztus
megváltói művének: halálának és föltámadásának. – A mai ószövetségi
olvasmány, felszólítja a választott nép fi ait, hogy, amikor majd áldozatot
mutatnak be az Ígéret Földjének első terményeiből, beszéljék el az ószövetségi
üdvösség történetét: hogyan kerültek a választott nép fi ai Egyiptomba,
hogyan sínylődtek itt a kegyetlen rabságban és, hogyan szabadította ki őket
Isten csodálatos módon a fogság földjéről. – A választott népnek tehát minden
szertartásához, minden vallásos cselekményéhez egy elbeszélésnek, egy
magyarázatnak kellett fűződnie: tudnia kellett mit miért tesz, minek mi a
jelentése az ő vallásosságában. – Így kell ennek lennie az Egyház életében:
nem elegendő csak gépiesen gyakorolni a vallásos cselekményeket; tudnunk
kell elmondani, megmagyarázni, elbeszélni, melyik szertartás mit jelent, melyik
vallásos cselekmény hogyan jeleníti meg üdvösségünk történetét. – Az
Ószövetséghez hasonlóan, mi is megemlékezünk most a nagyböjti időben a
mi üdvösségünk kezdetéről: hogyan szabadított ki bennünket Jézus Krisztus
a keresztség szentsége által az eredeti bűn rabságából, fogságából; de,
hogy ez ne csak Krisztus halálának és a mi keresztségünknek mint egy elmúlt
eseménynek az ünneplése legyen, az Egyház pont ezek által a nagyböjti
olvasmányok által, melyekkel egykor a keresztelendőket, katekumenenket
készítette fel a keresztségre, melyet húsvét éjszakáján szolgáltattak ki nekik,
most arra emlékeztet, hogy a bűnbánat szentsége, a szentgyónás és a vezeklés
által újból és újból felkínálja nekünk a szabadulás lehetőségét a bűn
rabságából. – az üdvtörténet eseményeinek elbeszélése ma is lényeges része
vallásosságunknak és keresztény életünknek: hiszen az Eukarisztiában, a
szentmisében vasárnapról vasárnapra, mi több naponta elbeszéljük, hogyan
szabadított és hogyan szabadít meg bennünket Krisztus a bűn rabságából,
amikor elbeszéljük az utolsó vacsora eseményeit, ezeket a szavakat ismételve:
„a bűnök bocsánatára”.
ZSOLTÁR: 91
Jézus megkísértésénél a gonosz lélek, mint a Szentírás ismerője lép fel.
– A Bibliából vett idézetekkel akarja Jézust Megváltó helyett nevetség tárgyává
tenni. Többek között a 91. zsoltárt is idézi: „Angyalainak parancsolt
felőled, hogy kőbe ne üsd lábadat.” – Valójában arról van szó, hogy Jézus
Krisztus kortársaival együtt gyakran magunk is helytelen képet alkotunk a
Megváltótól, és arról, hogyan köteles Isten a megváltottakról gondoskodni.
A mai zsoltár tényleg arról beszél, hogy Isten gondját viseli azoknak, akik
hűek Istenhez és benne bíznak. – Felsorolja az élet veszélyeit, vadállatokkal
és mesebeli szörnyekkel személyesíti meg az emberre leselkedő veszélyt, támadást.
Az Úr megvédi mindettől azokat, akik nevében bíznak.
A nagyböjt az előkészület ideje: a keresztelendők számára, akik húsvét
éjszakáján részesülnek az Istengyermekség szentségében. – Azok számára
pedig, akik már megkeresztelkedtek, a lelki megújhodás, a keresztségi ígéretek
megújításának ideje. – A keresztények, „krisztusiak”, akik Krisztushoz
kapcsolódtak, egyek lesznek vele. – Mi vagyunk, akik Istenben bízunk, akik
hozzá fordulunk. Mi Isten oltalmában élünk, az Ő Egyszülött Fiával, akiről
tudjuk, nemcsak testi kínokat, hanem kísértést is szenvedett velünk együtt.
– A kísértővel, Sátánnal együtt nem szabad helytelenül értelmeznünk a
mai zsoltárt, amely szerint kivételek lehetünk az élet megpróbáltatásai alól.
Krisztussal együtt nekünk is szenvednünk kell. – Lehet, hogy pillanatnyilag
csak az élet apróbb kellemetlenségeit kell elviselnünk, vagy a magunk vállalta
nagyböjti gyakorlatokban kell kitartanunk; a kereszténység, Krisztushoz
tartozás lényege, hogy a szenvedések, megpróbáltatások ellenére is hisszük:
nem érhet el a gonosz, én Isten oltalmában élek. – Csupán ezáltal a meggyőződés
által és a belőle fakadó magatartás által különböznek a megkereszteltek
azoktól, akik nem ismerik Krisztust. Erre kell a mai zsoltárnak megtanítania
a keresztelendőket és azokat, akik már megkeresztelkedtek, akik már
vállalták, hogy Krisztushoz kapcsolódnak a szenvedésben és kísértésben.
SZENTLECKE: Róm 10,8-13
A Rómaiakhoz írt levél szent Pál legmonumentálisabb írása. Zsidók és
pogányok üdvösségéről szól. Ezzel mutatkozik be a Népek Apostola a birodalom
fővárosában élő keresztény közösségnek, „egyháznak”. Ebből a
levélből olvassuk, halljuk az idei nagyböjt első vasárnapján a szentleckét.
Mózes ötödik könyvét, a Második törvénykönyvet (Duteronómiumot)
idézi az Apostol: „Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben”. Tehát
nem hozhatom föl kifogásul, hogy „nem tudtam”, „nem hallottam róla”,
„távol volt tőlem”. Ez a hit tanítása, amely egyformán vonatkozik a szívre
és a szájra: nem lehet a kettőt egymás ellen kijátszani, mondván: fontos,
ami a szívemben van, vagy fontos mit vallok. A kettő együtt alkotja hívő
létünket, tesz bennünket hívővé: „a szívbeli hit megigazulásra a szájjal való
megvallás, pedig üdvösségre szolgál”. A kettőnek összhangban kell lennie: a
nagyböjti megújhodásnak valóban szívünkben kell kezdődnie – ahol egészen
én vagyok, ahol leginkább én vagyok, de ennek kifejezésre kell jutnia az
élőszóban való megvallásban is. A hit, kereszténység nem csak a szív dolga,
ahol csak Isten számára látható, hanem a hitvallásé is, amely szavunkban
hallható. – Az ilyen hitből származik, erre vonatkozik az Írás szava: „Senki
sem vall szégyent, aki őbenne hisz”.
Az egy Úr (Jézus Krisztus) megszüntet minden különbséget, minden ellentétet:
még a zsidók és pogányok közöttit is. Kegyelmének bőkezűségét,
azt, hogy nem vallunk szégyent, akkor érjük el, ha a nagyböjtben és egész
keresztény életünkben megújítjuk szívünket és megvallásunkat.
EVANGÉLIUM: Lk 4,l-13
Ismerjük Jézus megkísértésének történetét szent Máté evangéliumából,
amely szent Lukács elbeszélésére nagyon hasonlít és szent Márk egészen
rövid beszámolóját a vadállatokkal és angyalokkal. Mi az tehát, amit szent
Lukács leírásából itt külön ki kell emelni, azon túl, hogy nem köveket, hanem
„követ” említ?
Mindenek előtt fel kell fi gyelnünk a sorrendre: Máténál kövek, templom
párkánya, magas hegy; itt Lukácsnál: kő, magas hegy, templom párkánya.
– Egyesek ebből Jeruzsálem és a templom kiemelt helyére és jelentőségére
következtetnek szent Lukács evangéliumában, amiről már volt alkalmunk
hallani. Hiszen a szent város Jézus Krisztus küldetésének célpontja: itt fogja
elszenvedni kereszthalálát és ez lesz feltámadásának, mennybemenetelének
színhelye (az Olajfák hegyén) és innen indul útjára az Egyház az első pünkösdkor.
– Most a nagyböjt elején, amikor a keresztelendők megkezdik előkészületüket
a beavató szentségek felvételére, mi pedig keresztségi ígéreteink
és keresztény életünk megújítására, az Evangélium Krisztus kereszthalálára
és a gonosz feletti győzelmére emlékeztet, akinek ellen mondtunk, és ellene
mondunk Jézus Krisztussal. Ez a harmadik, a siker kísértése a legsúlyosabb.
Ha sikerül a próbatétel, akkor valóban igaz, amit Krisztus önmagáról és mi
őróla vallunk. Ha nem sikerül a „kísérlet”, hitvallásunk magánügy, egyetemes
érvényessége nincs. Ha mégis kitartunk amellett, hogy a megváltás
egyetemes érvényű: fundamentalisták vagyunk.
Ez alól a próbatétel alól tehát mi sem lehetünk kivételek, akik Krisztussal
együtt meghaltunk (a bűnnek) eltemetkeztünk (a keresztvízbe) és feltámadtunk
Isten gyermekeinek életére.
Fel kell még fi gyelnünk az evangéliumi szakasz zárómondatára szent
Lukácsnál: „Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy
időre elhagyta Jézust”. – A gonosz léleknek nem sikerült letérítenie Jézust
az Ő útjáról, eltéríteni szándékától. Ám, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy
megfeszítésekor a gonosz lélek szavaival gúnyolták: „Ha Isten Fia vagy szállj
le a keresztről!” – a „Ha Isten Fia vagy” azt mutatja, hogy egy kísérletről,
próbatételről van szó: ha Jézus ennek nem tesz eleget, az összes többi, beleértve
az ő feltámadását is „mythosz”, illetve a hívő közösség szerzeménye.
Ezt a kísértést, ezt a próbatételt is meg kell élnünk Jézus Krisztussal: volt-e
értelme az én egész (többé-kevésbé) hiteles keresztény életemnek? Mi lesz,
ha a halál után nincs semmi? Mi lesz, ha az élet nem a teljesség, a beteljesedés,
hanem az értelmetlenség, a megsemmisülés felé vezet?
Tudnunk kell, hogy a gonosz lélek bennünket is csak egy időre hagy el, de
a megkísértéseket Jézus Krisztussal együtt szenvedjük el.